bircahang

A ballibák tavasszal kezdik meg éves életciklusukat. Ahhoz azonban, hogy a ballibák valóra tudják váltani genetikai lehetőségeiket, optimális tartási körülményekre van szükségük. A legfontosabb körülmény – a közhiedelemmel ellentétben – nem a takarmány minősége és a takarmányozás módja: egy balliba elvan hanyagul odavetett bircahúson is, ha nem akad éppen minőségi kukoricapehely. A legfontosabb a gágogás biztosítása. Ha a balliba nem gágog eleget, búskomorságba esik, aminek súlyos következménye is lehet, ez egyes esetekben akár fasizálódáshoz is vezethet!

A balllibák különösen érzékenyen reagálnak ha nincs elég közös gágogási lehetőség. A balliba elgágog ugyan egyedül is vagy Facebook-kommentekben éli ki magát, de mindez nem elégséges az optimális egészség fenntartásához: a balliba ugyanis közösségi lény, így ha elvesszük tőle a közösségi élményt, tolla elkezd barnulni, ami a fasizálódás első előjele: ilyen pl., amikor a balliba elkezd Orbán-ellenes jobbikos tartalmakat megosztani profilján.

Tehát a következtetés: kizárólag a közösségi gágogás adja meg a balliba szervezetnek szükséges energiatartalmat, kizárólag ebben az esetben lesz ideális a balliba szervezetében a vitaminok, az ásványi anyagok és a nyomelemek aránya.

Természetes ösztön a ballibánál, hogy amint eltűnik a hó, növekszik a nappalok hossza gágogásra készül. Egyes melegebb napokon már februárban kimegy az erkélyre próbagágogni, de a zord hideg ilyenkor visszűzi gyorsan a meleg radiátor mellé. Március idusa viszont az ideális dátum, ilyenkor a ballibák már kimerészkednek hosszabb időre is közterületre. Kezdetben kissé bizonytalanok, egymást csipkedik, hergelik, saját soraikban orbánista ügynököket keresnek, de aztán a napsütés meghozza életkedvüket: ekkor 800-fős csapatokban vonulnak ki másfél-két órás közös gágogási szeánszokra.

Az ideális gágogási szeánszokat a tapasztaltabb ballibák alaposan előkészítik: az ideális, ha van benne minden, ami létfontosságú az ideális hangulathoz: a nyugat éljenzése, a nemlétező diktatúra megbélyegzése, a köztársaság 15-percenkénti kikiáltása, valamint Orbán cigányozása alapvetően szükséges minden esetben.

Idén ideális körülmények várhatók. Egyetlen dilemma, hogy milyen jelvényt tűzzenek ki a ballibák. Magyar zászlósat nem lehet, mert az kódoltan antiszemita. A kockás lenne az ideális, viszont az nem látszik az eleve kockás ingen. Szerencsére a ballib agytröszt megoldotta a problémát: megalkotta az európai-kockás kokárdát.

Kellemes gágogást!

A nyugat egyik hatalmas fájdalma, hogy hatalmas a saját lakásban élő emberek aránya Kelet-Európában.

A hatalmas mennyiségű lakástulajdonos a kommunista diktatúra egyik pozitív öröksége. A kommunizmus tiltotta a lakáskiadást, azt tőkési életmódnak tekintette. Ezért az lakáskiadásból élők lakásait államosította, ebből lett a sok “tanácsi lakás”, viszont a saját lakásban élőktől a lakást a legtöbb esetben nem vette el a rendszer. Majd a rendszer vége felé lehetővé vált a tanácsi lakások megvétele a főbérlők által. Így a saját lakásban élő emberek száma 90 % felé emelkedett a 90-es évek elejére Magyarországon.

Hasonló a helyzet egész Kelet-Európában. Kis különbségekkel, pl. Bulgáriában sosem létezett tanácsi lakás, az államosított lakásokat eleve tulajdonba adták, s az újépítésű panellakásokat is mindig tulajdonba adták, nem főbérleményként állandó használatra.

Igenám, de a nyugat nem akar sok lakástulajdonost. A lakástulajdonos már tulajdonosi érzésekkel bír, nehezebb őt ide-oda rángtani, befolyásolni, az ilyen ember veszélyesen önálló.

Ezért immár negyedszázada megy a bérlakás agresszív propagandája. Jellemzően álérvekkel, hog mennyire nem éri meg a saját lakás, mennyire gátolja a mobilitást. A kelet-európai ember viszont ezt sosem vette be, a kelet-európai ember – még a liberális, nyugatpárti ember is! – saját lakást akar, ezt fontos életviteli alapnak fogja fel.

Jelenleg az EU-ban a saját lakásban élők aránya 65 %, viszont a kelet-európai tagállamokban ez az arány átlagosan 90 % feletti. A legnagyobb Romániában: 97 %, a legkisebb Lengyelországban: 60 %. Ez az arány Magyarországon elenleg 87 %, ami csökkenés a 90-es évekhez képest, de így is nagyon magas. Ezzel szemben Németországban pl. az emberek kevesebb mint fele él saját lakásban.

Ez áll valójában a lakáshoz jutást segítő CSOK program elleni liberális propaganda mögött: hatalmas dühöt váltott ki ez a kormánytervezet, mert az eleve magas lakástulajdonosi arányt még jobban növelni fogja. Márpedig a liberális nyugatnak könnyen manipulálható, gyökértelen bérlőkre van szükség, nem büszke lakástulajdonosokra. A sok lakástulajdonos gátolja a térség kizsákmányolását, s a nemzeti vagyon átszívását nyugatra.

A nyugat helyi komprádor ügynökei, a ballibek joggal vannak elkeseredve a CSOK miatt! Bevallom, én is ezt tenném a helyükben.

A liberálisok egyik kedvenc módszere a szómágia. Ennek jellemző példája az az álláspont, hogy csak 2 lehetőség van a világban: diktatúra és liberális demokrácia. Azaz ami nem diktatúra, az csakis liberális demokrácia lehet, tehát fordítva: ami nem liberális demokrácia, az mindenképpen diktatúra. A liberálisok a nem liberális demokráciákat egyformán diktatúrának nevezik, az egyetlen különbség, amit megengednek ebben az, hogy esetleg beszélnek a diktatúra erősebb és gyengébb fokáról.

Valójában mindez abszurd álláspont, a saját vágyálmak kivetítése és azoknak valamiféle független máz adása, miközben valójában egy erősen részrehajló állásponttal szembesülünk.

A valóságban ami nem diktatúra, az demokrácia.

Most kizárva a hagyományos monarchiákat és a marxista rendszereket a kategorizálásból, melyek beletehetők a kettő bármelyikébe, attól függően, mit értelmezünk demokrácián és diktatúrán. Ezek speciális esetek.

Mi a diktatúra?

A diktatúra jellemzői:

• a hatalom nem váltható le,
• a hatalom nem a népszuverenitásból eredeztetik,
• nincs jogállamiság,
• nem biztosítottak az emberi és polgári jogok.

Ezen belül lehet enyhébb (autoritárius) és keményebb (totalitárius) egy diktatúra. A különbségek a 2 között:

• pluralizmus: lehet korlátozott vagy teljesen hiányzó,
• civil szféra: lehet korlátozott vagy teljesen hiányzó,
• hivatalos ideológia: lehet, hogy ilyen nincs is, s lehet az is, hogy van,
• médiák: korlátozott vagy minden a hatalom kezében.

Ahol a diktatúra egyik jellemzője sem teljesül, az demokrácia. Ha valamelyik teljesül, akkor az diktatúra vagy valamely speciális eset (monarchia, marxista állam).

A liberális demokrácia két axiómára épít:

• a társadalom minden tagja nagyjából azonos anyagi helyzetben van, nincs senkinek se behozhatatlan erőfölénye,
• a társadalom minden tagja képes független, értelmes döntést hozni.

Az előbbi elv a klasszikus liberalizmus alapja: a társadalom magántulajdonosok közössége. Ez azonban utópia, sőt éppen a liberalizmus az, mely az ellenkező irányba hatott: meggyorsította az egyes egyének közti különbségek növekedését. Ez máig így van: a különbségek egyre növekednek. Ezt a problémát a XIX. századi liberalizmus is látta, s úgy igyekezett kivédeni, hogy a szavazati jogot vagyoni cenzushoz kötötte: azaz meghatározott egy minimális jövedelmet vagy vagyont, mely alatt az egyén nem bírt szavazati joggal.

Ami pedig az utóbbit illeti, a tömegdemokrácia léte bizonyította képtelenségét: az átlagember nem hoz sem független, sem értelmes döntést, manapság a választások eredménye a kampánytól függ, s a kampányt pedig az nyeri meg, akit jobban kedvelnek a médiák.

Azaz a modern liberális demokrácia nem más, mint egy féldiktatúra, ahol a háttérhatalom – a hatalmasok, a gazdagok – megválasztatják a nekik tetsző kormányzatot. Ha pedig a nép másképp dönt, ott van a háttérhatalom két fegyvere:

• a külső nyomás, azaz hiába választ egy ország népe bármilyen kormányt, ha az nem teljesíti a háttérhatalom igényeit, külföldről ez a kormány el lesz lehetetlenítve, lásd a mai Görögország esetét,
• a tabuk rendszere, azaz a liberalizmus lefektet egyes, senki által meg nem szavazott “alapelveket”, melyekről aztán nem szabad vitázni, demokratikusan szavazni, lásd pl. az amerikai Legfelsőbb Bíróság kimondja, hogy az egyneműek házassága alapjog, ezzel kivonva a kérdést a demokratikus akarat köréből.

A liberális demokrácia tehát nem képes a továbbiakban teljesíteni szerepét, elért lehetőségei határára, így az egyetlen megoldás leváltása. Ez zajlik napjainkban az egész világon.

Ez az emberke a jelenlegi kb. 8 ezer eurós bruttó havi fizetését szeretné a duplájára felvinni.

Az indok: alkalmazkodni kell a központi bankok elnökeinek fizetéséhez.

Után néztem direkt, egyes országokban a helyi nemzeti bank elnöke a helyi átlagbér hányszorosát kapja.

Az EU két szélsősége Horvátország és Bulgária. Horvátországban a nemzeti bankelnök fizetése a nemzeti átlag alig 4-szerese,  míg Bulgáriában a 20-szorosa.

Magyarországon jelenleg a szorzószám 9 körül van, hasonló a helyzet az EU-n belül a legtöbb országban. A skandináv EU-tagállamokban, Görögországban, Ausztriában és az USA-ban a bankelnök szerényebb: alig az átlag 6-szorosát keresi. A kelet-európai EU-tagállamok között a már említett Bulgária mellett csak Csehországban és Litvániában magasabb arányosan a nemzeti bank elnökének fizetése a magyar bankelnökénél. A nyugati tagállamok közül magasabb a fizetés arányosan Belgiumban és Angliában, valamint az Európai Központi Bank elnökének az esetében.

Én már a 9-es szorzót is túlzásnak tartom, az emelést pedig abszurd ötletnek. Szerintem a mindenkori MNB-elnök fizetésének a mindenkor miniszterelnök fizetésével kellene egyeznie. Nincs semmilyen értelmes ok, hogy egy nemzeti banki elnök az átlagfizetés közel 20-szorosát keresse.

Vicces viszont a ballib halálgágogás a téma körül. Jól emlékszem, hogy a ballib MNB-elnökök esetében a ballib megmondóemberek éjt nappallá téve hörögtek, hogy a bankelnöknek hatalmas fizetés kell, mert ez biztosítja függetlenséget, meg meg kell fizetni határtalan szakértelmét, továbbá a magánszektorhoz kell mérni a bérét, meg a piac láthatatlan keze elviszi az Óperenciás tengeren túlra a rosszul fizetett bankelnököt, s hasonló liberális bugyutaságok.

Akkor is megjegyeztem: furcsa módon a szent USA-ban NINCS a magánszektorhoz mérve a központi banki elnök fizetése, az ottani központi bankelnök fizetése jelenleg 200 ezer dollár bruttó évente, ami eltörpül minden nagy amerikai bank elnökének többmilliós – sőt többtízmilliós - éves fizetéséhez képest – vajon nem kellene-e Magyarországon is az amerikai példát követni? Erre sosem kaptam választ, csak halálgágogást, mely szerint ellenezni az MNB-elnök fizetését kódolt antiszemitizmus – a logika a következő: bank = zsidó, kis fizetés = zsidók kifosztása = 1944 = Auschwitz, tehát aki nem akar magas fizetést az MNB-elnöknek az Horthyék cinkosa a zsidók deportálását illetően.

Akkoriban tehát antiszemitizmusnak számított ellenezni az MNB-elnök magas fizetését, de ez a legjobb esetben is gusztustalan és romboló populizmusnak minősült. (A “populizmus” a liberálisok kedvenc szava mindenre, amit nem lehet rögtön lefasisztázni.)

Van egy kérdésem: azóta mi változott?

Megtudtam: antiszemita vagyok.

Bár ez nem újdonság, hiszen már FSP bérblogger világosan megmondta nekem tavaly, hogy antiszemita vagyok, mert aki nem nem tapsol lelkesen a budapesti amerikai követség ügyvívőjének, az antiszemita, mégis kicsit meglepett ez a második megerősítés. Ráadásul ezúttal ez a jelzés sokkal fontosabb helyről, a Népszabadság szerkesztőségéből érkezett, így immár nem vehetem félvállról. A Népszabadság nevű egykor még olvasható napilap a tulajdonosváltás óta a ballib agytröszt egyik kőkemény fegyveréve nemesedett, azaz nem babra megy immár a játék.

Bevallom, amióta a Népszabadság átalakította NolBlog rovatát Rákosi-módszerű, ultraliberális agymosó szitokszóróvá, ahol manapság FSP és Gusztustalan Jehu típusú, magukból kivetkőzött és erősen agyament, levitézlett, balliberális nyugalmazott megmondóemberek az urak nagyon-nagyon ritkán kommentelek. Olyannyira ritkán, hogy emlékszem minden kommentemre. A legutolsó kommentem február 20-án volt Gusztustalan Jehu „blogger” egyik hányására - kb. egy mondatot írtam be, tartalma kb. az volt, hogy „Jehu, mára nem csak teljesen megbolondultál, de rosszindulatú is lettél”.

Február 27-én ismét benéztem a rovatba, s megint be akartam írni egy kommentet egy másik cikkhez, ekkor fogadott a következő üzenet:

Mivel korábban tudtam kommentelni, de már nem tudok, a következtetés nyilvánvaló: egy darab kommentem alapján sikerül kideríteni antiszemita nézeteimet. Nyilvánvaló tehát: Gusztustulan Jehu álblogger cikke elleni egyet nem értés antiszemitizmusnak számít.

Ha komolyan venném a szennylappá ledegradálódott Népszabadságot, akár sikerrel is perelhetném őket rágalmazás miatt, de én nem veszem komolyan őket, minek tenném? Legyenek csak meg saját bűzlő liberális okádékjukban FSP-vel és Gusztustalan Jehuval, simogassák egymást homokpedótoleránsan, vegyék be a liberális szexbe saját unokáikat is, aztán versenyezzen ki a nagyobb tahó és ki képes aljasabban rágalmazni másokat. Végülis jobb ez így nekünk, a csendes többségnek: az ilyen aljanépeknek van már egy így saját diliketrecük, ahol kitombolhatják magukat. Csak egy gondom van: nehogy kijöjjenek onnan, mert akkor kénytelenek leszünk preventív céllal likvidálni őket egy alapos rovarirtási akció keretén belül... persze csak virtuálisan, mert nem vagyunk hajlandók átvenni ezen emberszabásúak és szüleik módszereit.