Az Euthüdémosz az a mű, melynek olvasása közben ideges lettem. A feléig. Ott jöttem rá, hogy ez paródia, s nem kell komolyan venni. Pontosabban komolyan kell venni, de nem úgy, ahogy azt elképzeltem az elején.
Az írás kerete: Szókratész találkozik kora két neves szofistájával, Euthüdémosszal és testvérével, Dionüszodórosszal. Ők nem kitalált személyek, valóban léteztek.
Tudni kell, a szofistákat - akik egyfajta vándorszónokok voltak, jellemzően pénzért tartottak filozófiai témájú beszédeket - ma a filozófia részének tekinti a filozófiatörténet, azonban az ógörög korban a filozófusokat és a szofistákat nem tekintették ugyanazoknak. Platón kifejezetetten gyűlölte a szófistákat, őket afféle a filozófiát vulgarizáló bérszónokoknak tekintette. Számtalan alkalommal írt Platón a szofisták ellen, ez az első általam tárgyalt mű, melyben ezt teszi.
Szókratész két vitapartnere azzal áll elő, hogy bárkit képesek megtanítani a jó erényekre.
Ami ezután következik: a két testvér előáll egy sor szofista érvvel. A szofista érvek olyanok, hogy bármit és annak ellenkezőjét is igazolni lehet velük. A gond persze az, hogy az érvek nagy része nyelvfüggő, azaz magyarul esetleg értelmetlenek, ezért a mű megértéséhez mindenképpen el kell olvasni a magyarázó lábjegyzeteket, vagy persze lehet görögül is tudni, de esetemben ez nem áll fenn: kb. 100 szót tudok, s el tudom helyesen olvasni a görög írást, de természetesen képtelen vagyok bármilyen művet is eredetiben elolvasni görögül.
Lássuk most ezeket a szofista érveket röviden:
- A tudók vagy a tudatlanok tanulnak: a válasz lehet bármi, hiszen attól függ, hogy mit értünk "tudatlan" alatt, aki semmit se tud, vagy aki valamit nem tud. Úgyszintén: azt tanuljuk, amit tudunk vagy azt, amit nem. A válasz itt is annak függvénye, mi a tudás, általában a tudás vagy konkrétan valaminek a tudása. Továbbá maga a tudatlanság sem lehetséges, mivel mindenki tud valamit, ami azt jelenti, senki se tudatlan. Így tanulni se lehet, mert már mindenki tud mindent.
- Nem lehetséges hazudni, mert csak arról lehet beszélni, ami létezik, a nemlétező nincs, így nem is lehet beszélni róla, s ebből következően az se lehetséges, hogy valaki úgy beszéljen valamiról, ahogy az nincs, hiszen ez nemlétező dolgokról való beszéd lenne, ami nem lehetséges. Emiatt az ellentmondás se lehetséges.
- A dolgok egyedi és általános jellegének, a cselekedetek aktív és passzív formájának keverése. Lásd aki valakinek az apja vagy bátyja, az apa vagy báty, tehát ő mindenki számára atya és báty. Tehát az írásban szereplő Ktészipposz - Szókratész barátja - amikor megbünteti a kutyáját, valójában apját veri, mert a kutya is apa, vannak kölykei. Ugyanígy, ha a szakács fő ismérve, hogy főz, akkor a szakács megfőzése is helyes. S ha látunk egy dolgot, a dolog is lát minket.
- A birtoklás fogalmának leredukálása a tulajdonra. Szókratész nem mondhatja, hogy Zeusz és Athéna az ő istene, mivel nem adhatja el őket, márpedig az tulajdon, ami eladható.
- Az ideák és a formák. Ha valami szép, az azért szép, mert nála jelen van a szépség eszméje, tehát ha valakinél ott van egy tehén, akkor az illető tehén.
Ktészipposz az egyik szofisztikus érvet sikeresen fordítja a szofisták ellen. A beszéd és a hallgatás/némaság ellentéte. Ami néma az vajon beszélhet, ill. lehet-e beszélni arról, ami néma, valamint lehet-e néma, az aki beszél, ill. lehet-e némának maradni arról, ami beszél? Ktészipposz Euthüdémosz kérdésére negatív választ ad, abban az értelemben, hogy ami néma az nem beszélhet, s nem lehet néma az aki beszél. Következésképpen Euthüdémosz célja Ktészipposz elvezetése oda, hogy saját magának ellentmondjon, azaz olyan helyzetbe kerüljön, hogy elismerje: lehet beszélni arról, ami néma és lehet némának maradni arról ami beszél. Euthüdémosz tehát megkérdezi Ktészipposzt, hogy amikor élettelen tárgyakról, pl. vasról beszél, nem beszél-e arról, ami néma, Ktészipposz erre a szó másik értelmét elővéve válaszol, kijelentve: nem beszél, leszámítva azt, ha a vas pl. hangot ad ki a kovács által való megmunkálás közben. Euthüdémosz ekkor megkérdezi: ha néma. akkor mindenről néma? - ezzel ellentmondásba vezetve vitapartnerét, aki épp az előbb mondta, hogy néma a vasról, kivéve, ha az hangot hallat megmunkálása közben. Ktészipposz azonban igennel válaszol, amiből az következik, hogy ellentmondásra kerül: hiszen mégis beszél az, amiről néma, viszont egyúttal vissza is kérdez: minden dolog néma? Erre viszont Euthüdémosz bármilyen választ is ad, elvesztette a vitát. Hiszen ha minden néma, akkor ő maga se beszélhet, míg ha nem minden néma, akkor kiderül a kérdés kulcsa: nem mindegy, hogy a beszélő néma vagy a beszéd tárgya néma, tehát a szofista kénytelen elismerni, a kérdés érthető kétféleképpen is.
Szókratész egyébként már az első szofista érv után megadja a megoldást: ha egy szót több értelemben használunk, s különösen, ha ezek az értelmek egymással ellentétesek, akkor nem lehetséges az érvelés, míg meg nem állapodtunk, hogy az adott kérdésben a szó melyik értelmét használjuk.
Azt hihetné az ember, a szofizmus ősi, elavult dolog, pedig nem, ma is része a vitáknak. Csak egy példát mondanék erre: amikor az ember egyes kommunistákkal vitázik, egyszerre hangzik el a "kommunizmus" szó két értelemben is: a marxi és a lenini értelemben is (Marx szerint a kommunizmusnak két foka van, a kezdeti, átmeneti, mely a kapitalizmus megdöntése után kezdődik, ahol még van árutermelés, állam, pénz, stb., s a második, végső szakasz, melyben mindez már megszűnt, míg Lenin a "kommunizmus" szót csak a második szakaszra használta, az elsőre pedig a "szocializmus" szót) - a kommunista rendszerek hibáit ezek a kommunista szofisták azzal intézik el, hogy "nem volt soha kommunizmus", míg a pozitív eredményeket meg természetesen a kommunizmusnak tulajdonítják, azaz egyszerre volt és nem volt kommunizmus. De mondhatnám a liberálisok érvelését is, mely szerint a kapitalizmus jólétet okoz, ezért ahol mégsem okozott jólétet - ez a világ 90 %-a - ott a megoldás, hogy az nem "igazi" kapitalizmus.
Az írás másik fő témavonala a boldogság kérdése. Vajon a javak birtoklása boldogsághoz vezet-e. Nem, mert a javasak hibás felhasználása még kárt is okozhat, ennél tehát még az is jobb, ha nem birtoklunk javakat, mert ez legalább nem okozhat kárt. Az ideális állapot, ha birtokoljuk a javakat, s ezeket képesek vagyunk helyesen is felhasználni. Azaz a helyes felhasználás tudása a kulcselem. Platón egyik példája: hiába tudjunk hol lelhetünk kincsre, ha ezt a kincset nem vagyunk képesek aztán saját javunkra használni. Azaz a tudás is kétféle lehet: a szerzés/létrehozás tudása és a használat/hasznosítás tudása.
Felmerül a kérdés: melyik az a tudás, mely egyszerre mindkettő. Talán a politikusé lehet az, hiszen tudása az emberek igazgatása abból a célból, hogy azok jók legyenek, hiszen itt egyszerre jelen van a szerzés - a hatalom a közösség felett - és a hasznosítás - a közösség jóságának elérése - viszont ez sem bizonyítható, mivel a jó tudása önmagában nem elég, hiszen épp az előbb láttuk, hogy nem elég valaminek a tudása, annak a helyes hasznosítását is tudni kell. Azaz a jó kormányzó hiába adja meg a jó tudását a polgároknak, ha azok azt nem tudják hasznosítani.
Az írás befejezése a szofisták mesterségének értékelése. A szofista a politikus és a filozófus mesterségek között helyezkedik el. Ha valami egy jó és egy rossz között helyezkedik el, s a két dolog ellentétes célra irányul, az eredmény: az egyik jobb lesz, a másik rosszabb. Ha valami két rossz között helyezkedik el, akkor az eredmény jobb lesz. míg ha valami két jó között helyezkedik el, akkor az eredmény rosszabb lesz. Következtetésképpen a szofizmus rosszabb mind a politikánál, mind a filozófiánál, mivel mindkettő jó dolog.
