Erősen hasonló írás, mint a Gorgiasz, de a téma picit másképp van kifejtve, továbbá fontos kiegészító rész van itt a létezésről. Ebben a tekintetben pedig a Parminidészhez hasonló, az egyik résztvevő Parmenidész tanítványa.
A téma: mi a szofista? Szókratész egyik kedvenc témája.
A legjobb megoldás: határozzuk meg kategorizálással.
De mivel ez nehéz, vegyünk először valami könnyebbet. A példa: a horgász.
Mi a horgász?
- Szakember vagy nem? Szakember.
- Meglévő dolgokkal foglalkozó szakma vagy új dolgokat létrehozó szakma? Meglévő dolgokkal foglalkozó, hiszen a halakat fogja ki.
- Önkéntes alapú vagy tettalapú? Az utóbbi, hiszen a horgász megszerzi a halat, annak egyetértése nélkül.
- Harc vagy vadászat? Vadászat.
- Élettelenre vagy élőre vadászat? Élőre.
- Szárazföldi vagy vízi. Vízi.
- Vízi szárnyas vagy szárnytalan? Szárnytalan.
- Ez a halászat, melynek 2 fő változata van: elkerítéssel, csapdával vagy fegyverrel, pl. horoggal vagy lándzsával. Horoggal.
Azaz ez a horgász meghatározása.
Most lássuk ugyanezt a szofista esetében!
- Egyezik a horgásszal az élőre vadászatig.
- A szofista élőre vadászik, ami lehet szelíd állatra vagy vadra.
- Szelídre, mégpedig emberre.
- Erőszakkal vagy meggyőzéssel? Meggyőzéssel.
- Magánszemélyekkel vagy közösségben? Az előbbi.
- Pénzért vagy ajándékokért? Pénzért.
Ez tehát a szofista. Gazdag ifjakra vadászik, akiknek műveltséget ad el.
De lehet másképp is.
- Önkéntes alapú vagy tettalapú? Önkéntes.
- Ajándékozás vagy eladás? Eladás.
- Saját termékét adja el vagy másét. Másét, azaz kereskedő.
- Kis- vagy nagykereskedő? Nagykereskedő.
- Testi vagy lelki termékekkel? Lelkiekkel.
- Művészetet vagy erkölcsöt árul? Erkölcsöt.
Ez a szofista másik meghatározása.
De lehet az is, hogy a szofista letelepedik egy helyen, s a saját termékét is árulja.
Ez a szofista megint másik meghatározása.
De lehet a következő is.
- Önkéntes alapú vagy tettalapú? Tettalapú.
- Harc vagy vadászat? Harc.
- Verseny vagy háború? Verseny.
- Közösségi vagy magánjellegű? Magán.
- Konkrét ügyben vagy általános kérdésben? Általános.
- Kedvtelésből vagy pénzért? Pénzért.
Ez is a szofista meghatározása.
De még egy lehetőség.
- A megtisztítás, mely lehet testi és lelki.
- Tehát megtisztítás a lélekben lévő rossztól.
- Ez a rossz lehet bűn vagy tudatlanság miatt.
- A tudatlanság ellenszere az oktatás.
- Ennek két módja a dorgálás és a téveszméktől való megszabadítás.
Ez utóbbi a szofista utolsó meghatározása.
Összegezve röviden a szofista: a gazdag ifjak vadásza, lelki tudások nagy- és kiskereskedője, saját lelki tudásának kereskedője, a szóbeli viták mestere, a lélek megszabadítója.
Viszont vegyük észre, hogy van valóság és látszat. Az öntelt és üres vita a szofizmus igazi lényege. Miért? Mert igazi tudás nélkül képtelenség vitázni, egy témában járatlan ember képtelen a téma tudójával vitázni, hiába ért a szónoklathoz. A szofisták olyan dolgokról tanítanak másokat vitázni, amikhez nem értenek. Azaz ez egyfajta bűvészkedés, a szofista tudománya nem más, mint a tudás utánzása.
Én hozzátenném ehhez: Platón valószínűleg nagyon meglepődne a mi világunkon, ahol éppen ez a bűvészkedés az alapja a politikának és a gazdaságnak. A mai marketing iparág pontosan ezen alapszik, mint ahogy minden demokratikus államban a választási kampány is. S a média iparág is teljes mértékben ezen elvek alapján működnek.
A diktatúra ebből a szempontból jobb: ott a hatalom biztonsága miatt az uralkodóknak nem kell minden pillanatban hazudniuk, ott elég egy darab nagy hazugság, nem szükséges nap mint nap félrebeszélni.
Elég csak a magyar politikát nézni: az egymással ellentétes táborok egyformán butaságokkal etetik az embereket, s az emberek zöme mindezt el is hiszi, csak egy kis réteg lát át mindezen. Az egyes pártokban meg valószínűleg csak a legfelsőbb zárt vezetősége tudja miről is szól a harc, de erről ők is csak titokban beszélnek. Annyira ez lett a modern demokrácia lényeg, hogy mára már más típusú politika nem is lehetséges, mert az képtelen lenne elérni a tömegekhez. S a káros következmény: a pártok egymást hazugságokkal vádolják, sose azzal, amit az illető ellenpárt akar, mert azt az ellenfél se akarja kimondani, hiszen a tömeges elbutítás miatt azt úgyse értené meg senki. Akár még nem közvetlenül politikai kérdésben is: jó példa erre a múlt havi vízes vb, mely az egyik oldal szerint „világraszóló csoda, mely előtt a sportág nemzetközi vezetői hasra estek ámulatukban”, míg a másik szerint „bakikkal teli esztelen pénzszórás, melyre senki se kíváncsi a világon”.
Figyelem: nem azt mondom, hogy bárki is rosszat akarni. Platónnal egyetértve, nem hiszek abban, hogy bárki is tudatosan rosszat akarni. Pl. meg vagyok győződve, hogy a liberálisok jót akarnak, s ezt úgy mondom, hogy tőlem a legtávolabb álló modern eszme a liberalizmus. Én csak azt mondom: mára a helyzet oda fajult, hogy csak rossz eszközökkel lehet elérni bármit is.
A lét és a nemlét kérdése a következő téma.
Annak kapcsán merül fel, hogy a festészet lehet kétféle: lehet a valóság ábrázolása, de lehet kitalált kép is.
Lehet-e beszélni hamisságról egyáltalán, anélkül, hogy ez önmagában ellentmondás lenne? A hamisság nemlétezés, alkalmazható-e a nemlétezés a létezőre? Ha beszélünk valamiről, az már létező, így önellentmondás a nemlétezőről beszélni.
Lássuk például az egyes szám és a többes szám kérdését a nemlétezéssel kapcsolatban. Mondhatjuk, hogy „nemlétező dolog” vagy „nemlétező dolgok”, azaz mégis alkalmazunk egy létezőt (a számot) egy nemlétezőre.
Már az „a nem létező nem létezik” mondat is önellentmondás, hiszen a létigét kapcsoljuk a nemlétezőhöz (mivel a magyarban harmadik számban álló alanyra nem használunk létigét, ezért most direkt félrefordítottam ezt).
Vajon beszélhetünk egyáltalán a nemlétezőről anélkül, hogy létezőt kapcsolnánk hozzá?
A nemlétezés esetleg nevezhető a létezés látszatának. De viszont ami látszik az is létezik.
Parmenidész tanítványa itt elmondja, kénytelen lesz mesterét kritizálni, ellenben nem lehet a vitát folytatni.
Egyesek három, mások két alapalkotóelemről beszélnek, amiből a mindenség lett. Ezek aztán vagy harcban állnak egymással vagy nem. Az elai iskola szerint egy elem van. S vannak akik a kettőt egyesítették: a létező egyszerre egy és sok.
Lássuk mi a két alapalkatóelem elméletét hangoztatók tézise! Hiszen ha azt mondják, hogy pl. a meleg és a hideg a két alapelv, azzal a két elemről a létezést is állítják, ami egy harmadik elem már.
Ha az egyik alapelvet ismered el létezőnek, a másik csak ellentét, akkor az egy elv, nem kettő. Ha meg mindkettőt létezőnek mondod, akkor a helyzet ugyanez.
Mi a helyzet az egy alapalkotóelem tézisével? Amit az Egynek neveznek, az a létező. Ez két név ugyanarra? Ez önellentmondás.
Azt se lehet mondani, hogy a név más, mint a dolog, hiszen ez is azt jelenti, hogy van két dolog. A másik lehetőség azt mondani, hogy a név azonos a dologgal, mert ez vagy azt jelenti - mint már láttuk -, hogy két név van ugyanarra, márpedig a két név nem egy, vagy azt jelenti a név a semmi, a nemlétezés neve, akkor viszont a név egyszerre jelenti a nemlétezőt és a létezőt, ami ismét abszurdum.
A másik érvük, hogy az egy egyben teljesség, egész. Parmenidész szerint az egy egy gömb. Aminek vannak részei, ami önmagában nem gátja annak, hogy valami egész legyen, de nem lehet abszolút egy. Az egynek nem lehetnek részei.
Két lehetőség van:
- a létező egy és egész, mert egység,
- a létező nem egész.
Az előbbi azt jelentené, a létező rá van kényszerülve az egységre, azaz nem azonos vele, így az nem egy.
Ha pedig a létező nem egész, akkor valamiben hiányt szenved, tehát ismét nem egy. Vagy pedig ha létező hiányt szenved a létezőben, akkor pedig nem létezik.
Az eltérő kozmológiai elméletek vázolása.
Vannak a materialisták, akik szerint a létezés és az anyag azonos, ami nem anyag, az nincs. Elismerik, hogy van lélek, amit azonban anyagnak tekintenek. A rossz és a jó lelkek között az eltérés oka, hogy birtokolják-e az igazságot. Azonban sem a lélek, sem az igazság nem érzékelhető a test által. Az igazság és a többi hasonló tulajdonság, melyet a lélek felvehet vagy nem léteznek tehát, vagy anyagiak.
Ha azt mondják, van testetlen anyag, meg kell mondaniuk, mi is az, ami a testetlenben és a testben egyaránt benne van, s mire gondolnak, amikor azt mondják, hogy mindkettő létezik. Megoldás: minden létező, ami képes másra hatni vagy hatást elszenvedni.
A másik tábor szerint az igazi létezők csak az eszmék, melyek anyagtalanok. Ő szerintük a létező tehát eszmékből áll. Van különbség a keletkezés és a létezés között. Érzékszerveinkkel az előbbiben veszünk részt, lelkünkkel az utóbbiban. Mi ez a részvétel? Lehet aktív és passzív, mely az elemek kapcsolódásának erejéből jön. De láttuk épp az előbb: minden létező, ami képes másra hatni vagy hatást elszenvedni. A keletkezés ezek szerint képes másra hatni vagy hatást elszenvedni, de mégse létezés? Ami a lelket illeti, az képes tudásra, a létezés szintén tudható. A tudás és a tudhatóság aktív és passzív, vagy egyik se? Ha a létezés passzív, akkor mozgásban kell lennie, nem lehet mozdulatlan. Az egy tehát mozog.
Ha viszont minden mozog, akkor a lelket ki kell venni a mindenből, hiszen így nem jöhetnének létre az érzékileg nem felfogható fogalmak, mint pl. az azonosság, hiszen ha az azonosság nem állandó, akkor nincs azonosság.
Úgy néz ki, a létezés egyszerre mozog és mozdulatlan. Az előbb azonban megállapítottunk, hogy ha két alapalkatóelemről beszélünk, szükségszerű hozzájuk a létezés is. Mivel a mozgás és a mozdulatlanság ellentéte egymásnak, így a létezés se nem mozgás,se nem mozdulatlanság.
A mozgás nem mozdulatlanság, a mozdulatlanság nem mozgás. Hogyan lehet valami a kettő egyszerre vagy egyik se a kettő közül?
A mozgás nem lehet létezés nélkül, hiszen akkor nincs. Ugyanez igaz a mozdulatlanságra is. Ez ugyanaz a probléma, mint a nemlétezésé, azaz a létezésre ugyanaz vonatkoztatható, mint a nemlétezésre.
Az azonosság és a különbözőség szükségszerű, hiszen a mozgás és a mozdulatlanság különböznek egymástól, míg mindegyikük azonos saját magával. Ez akkor is igaz, ha a mozgást és a mozdulatlanságot megcseréljük. Az azonosság tekinthető a létezéssel egynek, hiszen minden létező azonos magával. de a különbözőség nem. Valójában azonban a létezés és az azonosság se ugyanaz, hiszen láttuk: a mozgás és a mozdulanság nem azonos, azaz nem lehet egyszerre létező, mertt a létező nem lehet egyszerre nozgés és mozdulatlanság. Azaz immár 5 fogalomnál tartunk: mozgás, mozdulanságság, létezés, különbözőség, azonosság.
A mozgás különbözik a mozdulatalnságtól. Azaz nem mozdulatlanság.Viszony létezik, mert részesedik a létezésben.
- A mozgás azonban különbözik az azonostól is. Azaz nem azonos. Viszont mégis azonos, hiszen láttuk: minden létező azonos magával. A mozgás tehát egyszerre azonos és nem azonos, s ez mégse ellentmondás, mert az „azonos” szót nem egyformán használjuk: egyszer ugyanaz, mert azonos magával, másszor nem azonos az „azonosság” fogalmával: részt vesz ugyanis a másikban, melytől elválik, ami által nem más lesz.
- Ugyanez a helyzet mozgás és a különböző kapcsolatával is.A mozgás egyszerre különböző és nem különböző. Különbözik a létezőtől, azaz nem létezik, viszint létezik, mert mindennek szükségszerű eleme a létezés is.
A létezés és a különbözőség átjárja az összes dolgot, köztük egymást is, és a különbözőség, mivel részt vesz a létezésben, nem azonos vele, azaz különböző, az nemlétezés. S ugyanez fordítva.
A következtetés: mindegy a dolgok száma, azon dolgok tekintetében fenáll a nemlétezés és a létezés is. Ebből következően a nemlétezés nem a létezés ellentéte, hanem csak valami más, ahogy nem nagy se jelent feltétlenül kicsit, lehet az közepes is.
Saját elképzelésem Parmenidészről az, hogy alapvetően igaza van. Két pontot leszámítva. A létező és a létezés nem ugyanaz, ő ezeket azonosaknak tekintette. Platón láthatóan megértette ezt, ezért mondja azt, hogy a nemlétezés is egyfajta létezés. Ami pedig a gömbhasonlatot illeti, azt hiszem azért választotta ezt a hasonlatot, mert nem volt jobb. Parmenidész 2 századdal Euklidész előtt előtt, aki többek között kitalálta a pontot, ami egy absztrakció, hiszen nincs kiterjedése, mérete. A mindenség bizonyára egy matematikai pont, s minden amit tapasztalunk. ebben a pontban van. Azaz minden amit látunk és amivel látunk illúzió. Tulajdonképpen egy számítógépes játékban élünk. A gond: ezt nem én találtam ki, az elképzelés - persze más szavakkal - ősi.
A következtetés a szofistát illetően: nem igaz, hogy nem állítható hamisság, mert igenis lehet beszélni a nemlétezőről, anélkül, hogy ez ellentmondás lenne. A szofista tehát a hamisság mestere, a filozófus hamis utánzata.
