Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Védőbeszéd

Szókratész védőbeszéde, talán az Állam és a Lakoma mellett Platón legismertebb műve.

politika filozófiaPlatón leírja a beszédet, melyet Szókratész saját tárgyalásán adott elő.

Az első rész maga a védőbeszéd, a második rész pedig az ítélet kimondása utáni beszéde az utolsó szó jogán.

Szókratész megjegyzi, olyannyire meggyőzően beszéltek vádlói, hogy már maga is elhitte szinte, amit mondtak. Pedig semmi se igaz abból, amit állítanak, s legnagyobb hazugságuk az, hogy kijelentették róla, hogy nagyszerű szónok, pedig most mindenki láthatja, ez nem igaz. Hacsak nem azt értik nagyszerű szónok alatt, aki igazat beszél, hiszen Szókratész nem használja a szónokok módszereit, azok idegenek tőle, a bíróságon is úgy beszél, ahogy a hétköznapi életben.

Szókratész megemlíti, a vádak ellene régiek, rossz hírét régóta terjesztik Athénben. A továbbiakban ezt részletesen elmagyarázza.

Arra a vádra, hogy megszegi a törvényt azzal, hogy a föld alatti és az égi jelenségeket kutatja,  Szókratész megállapítja, ezekben a tudományokban semmi szégyenletes nincs, ő büszke lenne, ha képes lenne minderre, de történetesen sose foglalkozott ilyen kérdésekkel, ezt igazolhatja bárki, aki hallotta őt tanítani.

Ugyanez a helyzet a másik váddal, hogy megrontja az ifjúságot hibás neveléssel, s ezt pénzért teszi. Szókratész elmondja: sajnos a neveléshez sem ért, így ezzel se foglalkozott. Ami pedig a pénzt illeti, erre bizonyíték szegénysége.

Itt hozzátenném, hogy ez az állítás igaz Szókratészre, egyszerű kézműves családból származott (persze teljesjogú polgár volt, tegyük hozzá), nem volt sose gazdag, de ugyanez valószínűleg nem igaz Platónra. Platón valóban nem élt gazdag ember módjára, de vagyonos ember volt. Tanításért sose fogadott el pénzt, de öröklés miatt gazdag volt, tehetős családból származott, sose kellett dolgoznia. Ez egy örök ellentmondás: hiteles-e, ha gazdag ember beszél a pénz ellen. De ez csak saját, mellékes megjegyzésem.

 Szókratész ezután elmondja honnan ered valójában a rossz híre. Évekkel korábban egy barátja, Khairephón elment a delphoi jósnőhöz megkérdezni, van-e bölcsebb ember Szókratésznél, mire azt a választ kapta, hogy ilyen nincs. Ezt meghallva Szókratész elkezdte kutatni, vajon tényleg bölcs-e. S felkeresett bölcsnek mondott embereket, de egyet se talált bölcsnek, saját magát bölcsebbnek találta náluk, mert ő legalább annyit tudott magáról, hogy amit nem tud, arról nem is véli, hogy tudja azt, míg mások, akik saját foglalkozásukban jók voltak, azt képzelték, másban is bölcsek, amivel még azt a bölcsességet is kétségessé tették, melyet valóban birtokoltak. Az emberek meg azt hitték, hogy Szókratész tudja mindazt, amit cáfol, s sok utálója lett így. Pedig Szókratész bölcsessége csak annak felismerése, hogy bölcsesség tekintetében valójában semmit sem ér, s egyedül az istenek bölcsek.

Szókratész elismeri, hogy vannak fiatal tanítványai, de ha megrontaná őket, azzal magának tenne rosszat, hiszen egy rossz ember fő jellemzője, hogy másoknak rosszat akar. Miért tanítana másokat rosszra, ha azok ezt bizonyára ő ellene is felhasználnák? Cáfolja, hogy igaz lenne az a vád, miszerint ateizmusra tanítja a fiatalokat, hiszen ő maga mindig mondja, hogy a démonjára hallgat, a démon pedig vagy maga is isten vagy az istenek származéka, hogyan is lehetséges, hogy ateista az, aki hisz a démonokban. (A démon szó az ógörögöknél nem feltétlenül rossz szellemet jelentett, mint a mai keresztény szóhasználatban, hanem bármilyen szellemi lényt.)

Szókratész megjegyzi, olyannyira nem ateista, hogy ha fel is mentené őt a bíróság azzal a feltétetellel, hogy többé nem bölcselkedhet és nem taníthat, azt felelné: "szeretlek és kedvellek is benneteket, athéniak, de engedelmeskedni inkább fogok az istenneknek, mint nektek", mert semmiképpen sem tehet olyat, ami ellenkezik démona parancsával, aki előírja: győzzön meg a lehető legtöbb embert, ne annyira testével és vagyonával törődjön, hanem sokkal inkább lelke jobbításával, mert abból lesz az igazi vagyon és jóság.

Szókratész megjegyzi: a silányabb ember a derekabb embernek nem képes ártani, mert hiába öli meg vagy száműzi őt,  a nagyobb rossz azt éri, aki igazságtalanságot követ el a másik ember ellen, nem azt, aki ezt elszenvedi.

Szókratész felemlíti saját életét, igazolva, hogy mindig így cselekedett egész életében: az igazságból sose engedett, a halálfélelem sem volt képes eltántorítani, se az oligarchikus kormányzat, se a demokratikus kormányzat alatt nem engedelmeskedett Athén vezetésének, amikor az olyan parancsot adott, mely ellenkezett lelkiismeretével.  (Szókratész élete során Athénben demokratikus kormányzat volt hatalmon, leszámítva az i. e. 411-403 közötti időszakot, amikor a vezetés katonai katasztrófáját kihasználva oligarchikus kormányzat került  hatalomra. Lásd erről másik cikkemet.) Megjegyzi, ezt nem csak tanítványai igazolhatják, hanem azok rokonai is, akiknek nincs okuk védeni őt.

Szókratész kijelenti, nem lenne méltó hozzá, ha hamis érvekkel kegyelemért esdekelne. A bíró feladata, hogy az igazságot keresse, nem az, hogy szánalmat érezzen. Így nem fog semmi olyat tenni, ami nem szép, igazságos, vagy az isteneknek tetsző, bár a vádak éppen arról szólnak, hogy ő ilyesmiket tesz. A bírák feladata: ítéljenek igazságosan, a vádlott reménye pedig csak az, hogy ez számára kedvező lesz.

Az ítélet azonban Szókratész ellen szólt, 30 szavattal többen szavaztak bűnösségére, mint  felmentésére, ennek kimondása után mondja el Szókratész beszéde második részét. Szókratész megjegyzi, rosszabbra számított, meglepte, hogy csak kis szavazatkülönbséggel nyertek az elítélését támogatók. (Szókratész korában az athéni bíróságok népbíróságok voltak, melyek tagjait naponta sorsolták az athéni teljesjogú polgárok közül, s munkájukért napidíjat kaptak az államtól. Jellemzően 501 tagból álltak ezek a bíróságok. Azaz a 30-as szavazattöbbség azt jelenti, hogy szinte fele-fele arányban megoszlott a bíróság Szókratész ügyében.)

A kor jogrendje szerint a bűnösség kimondása után maga az elítélt javasolhatott büntetést, melyet a bíróság vagy elfogadott vagy nem, ilyen javaslattal a vádlók is élhettek.

Szókratész elmondja: mindig a meggyőződése szerint élt egész életében, soha törődött azzal, amivel a legtöbb ember: vagyonszerzéssel, gazdálkodással, közéleti pozíciókkal, célja csak az volt, hogy meggyőzze az athéniakat: ne törődjenek semmivel, míg saját magukkal nem törődnek hogyan lehetnek a lehető legderekabbak és legbölcsebbek. Így szerinte az illő büntetése az lenne, ha a kormányzat székhelyén életfogytiglan ingyen étkezésre lenne "büntetve", ami az olimpiai bajnokokat illette meg, valamint a vezető állami tisztviselőket mandátumok alatt.

Ha ez nem elfogadható, mondja Szókratész, pénzbüntetés fizetését javasolja, olyan összeget, melyet szegényként is képes kifizetni: 1 ezüstminát javasol, majd ezt megváltoztja 30-ra, miután hívei - köztük maga Platón - vállalták ennek az összegnek a megfizetését.

Milyen összeget is jelent ez? Szókratész idejében 1 mina nagyjából egy szakképzett munkás napi bére 100-szorosának felelt meg. Azaz a 30 mina jelentős összeget, kb. 8 évnyi átlagbért jelentett!

A bíróság viszont a vádlók indítványát fogadta el, s halálbüntetést szabott ki. Szókratész kijelenti: így is örül, hogy méltó módon védekezett, mert ennél rosszabb lett volna méltatlan módon elkerülni a halált. Ahogy háborúban is ki lehet kerülni a halált, ha az ember eldobva fegyvereit az ellenséghez menekül. De az igazi nehézség  nem a haláltól megmenekülni, hanem a bűntől. Szókratészt csak egy igazságtalan halálos ítélet érte, míg vádlóit az igazság győzte le gonoszságuk és igazsátalanságuk miatt. Ezért őket el fogja érni a megtorlás, mely sokkal súlyosabb lesz, mint a halálbüntetés. Szókratész megjegyzi, hogy a halál mindenképpen jó. Hiszen vagy azt jelenti, hogy  a meghalt semmivé lesz, vagy azt, hogy a lelke a földi helyét túlvilági helyre váltja. Jó emberrel nem történhet semmi rossz, se életében, se halálában, s az ilyen emberről nem feledkeznek meg az istenek. Egy kérése van Szókratésznek azok felé, aki felmentésére szavaztak: álljanak bosszút fiain, ha azok, amint felnőnek, pénzzel vagy bármi mással inkább törődnek majd, mint az erénnyel.

0 Tovább

A Cukorhegyen innen is túl

Letiltott ismét a Facebook, megint 30 napra. Az ok: azon vélemény hangoztatása, hogy a trükkösen gyereket örökbefogadó homokos "pároktól" az államnak el kellene vennie a gyerekeket. Azaz egy vélemény, nem uszítás, erőszakra felhívás, gyűlöletbeszéd. Vannak vélemények, melyeket a Facebook nem tűr el és pont.

Ezzel kapunk ízelítőt miért nem szabad megengedni a liberális, globális világállamot. Ott ugyanez lenne: monopolcégek büntetnének, szabályoznának, minden fék, ellensúly, ellenőrzés nélkül. Formálisan hiába nem lenne elvileg nem kötelező a cégek szabályozása, hiába lenne államszervezet, az iszonyúan gyenge lenne a magáncégek uralma ellenében, hiszen ez liberális, azaz gyenge állam lenne, "éjjeliőr állam".

Már ma is hatalmas gondot okoz a modern liberális államiság diktatórikus jellege, a hatalom egyik rendkívül fontos eleme, a gazdasági hatalom semmilyen politikai kontroll alatt nem áll, sőt erre még büszkék is a liberálisok: szerintük az ideális állam pont ilyen, azaz benne a gazdaság önálló, ellenőrizhetetlen tényező.

A világ népei azonban egyre nyilvánvalóbban látják ennek a modellnek a tarthatatlanságát.

A nagytőke nem ravasz, ez a népek malmára hajtja a vizet, hiszen éppen az ilyen Facebook típusú gigacégek kontrollálatlan garázdálkodása mutatja be, milyen is az álarcát levetett liberalizmus.

De lesz még kutyavásár Palo Altóban...

politika

0 Tovább

Menexenosz

A Menexenosz témája: hogyan tartsunk szónoklatot a hősi halottak dicsőítésére.

A legfontosabb annak kiemelése, hogy a hősöket hazájuk hozta létre, így be kell számolni az elhunyt hősök őseinek tetteiről. A halottak dicsőítése egyben az élők okulását is szolgálja. A hőstettek alapja a hősök származása, továbba iskolázottsága, ez vezette el őket oda, hogy a hősökké lehettek.

Athén szolgálja legjobban az igazságot és az isteneket, Platón szerint. S ez a föld, Athén földje ezért hősöket szül. Továbbá minden társadalmi rendnek van következménye, a jó társadalmi rend jó embereket hoz létre, a rossz pedig rosszakat. Mi a jó társadalmi rend? Az, mely a társadalom legkiválóbb tagjait jutatja hatalomhoz. Ez lehet akár a demokrácia, melyben  a többség választással emeli fel legjobbjait, s lehet az arisztokrácia - azaz arisztokratikus rend is (ógörögül arisztosz = legjobb) -, melyben származás alapján jutnak a legkiválóbb emberek hatalomra.

Miért sikerül ez Athénnek? Platón szerint azért, mert más városállamokkal ellentétben Athén lakossága homogén, s tagjai egyenlőek egymás között. Más városokban ez nem így van, így ott rossz társadalmi rend jellemző, ami lehet türannisz (= zsarnoki egyeduralkodó, aki saját érdekét nézve irányítja az államot) vagy oligarchikus kormányzás (oligarchia = kis csoport uralma, akik saját érdekeiket nézve irányítják az államot).

Athén egyenlősége valószínűleg erősen eltúlzott. Eleve a lakosság nagyobb része rabszolgákból és szabad, de polgárjoggal nem rendelkezőkből állt. De a teljes polgárjogúak között se lehetett egyenlőség, hiszen voltak emberek, akik munka nélkül meg tudtak élni csak földjük terméséből, míg mások mesteremberek voltak, azaz dolgoztak. De mégis: relatív módon Athén biztosan egyenlőbb társadalom volt, mint sok más korabeli állam.

Platón itt vázolja a kora előtti görög történelmet, erősen szubjektív, athéni szempontból.

A megemlített történelmi események közül a témával nem foglalkozók számára talán csak a marathóni csata ismert, ezért érdemes az eseményeket röviden felvázolni, mert enélkül az írás szinte érthetetlen.

A mai ember hajlamos egy kornak tekinteni az ógörög korszakot, s méginkább azt a kort, mely az ógörög kor kezdete és Platón halála között telt el. Pedig a valóságban ez egy hosszú időszak. Platón i. e. 347-ban halt meg, azaz az IV. sz. közepén, 81 évesen, tehát az V. sz. végén született.

Az első megemlített nagy történelmi személy Nagy Kurus király - neve latinul Cyrus, ógörögül Kürosz - i. e. 559-től perzsa király, aki  a következő években meghódította egész Kis-Ázsiát. Ennek háttere az, hogy az akkori Kis-Ázsia földközi-tengeri partvidékén görög városállamok voltak: a legdélebbi Mallósz volt, ma Törökország délnyugati csücskében, a mai török-szír határtól 80 km-re, a legészakabbi pedig a keresztény történelemből jól ismert Khalkédón, ez jelenleg Isztanbul egyik kerülete. A görög városállamok pár tíz km mélységben terjedtek ki a szárazföldre, mögöttük Lüdia volt, egy több évszazadon keresztül fennállott ókori állam. A kis--ázsiai görög városállamok bizonyos függésben álltak a lüdiai uralkóval szemben, bár belsőleg jelentős autonómiát élveztek.

Az V. sz. közepén a lüdiai uralkodó, bízva Perzsia gyengeségében, megtámadta azt. Azonban a dolgok fordítva sültek el: a perzsák a témadást nemcsak visszaverték, de meg is semmisítették Lüdiát, azt csatolták Perzsiához. (A lüd nép még fennmaradt pár száz évig, csak az i. sz. I. században asszimálódtak végleg.) A görög városállamok egy része kitartott a lüdök mellett, ezeket a perzsák megsemmisítették, a magukat megadó városok viszont megtarthatták autonómiájukat, azaz folytatódott a korábbi státuszuk, de immár nem a lüdiai, hanem  a perzsiai uralkodó felé. Kurus halála tehát kb. 100 évvel Platón születése előtt történt. Azaz a perzsa birodalom hatalmas felemelkedése 120 évvel Platón előtt kezdődött. Platón számára ez pont ugyanúgy történelem, mint egy ma 50 éves ember számára az 1848-as forradalom.

A következő megemlített Kurus fia, Kambudzsija király - neve latinul Cambyses, ógörögül Kambuszész - apja birodalmát növelte, ahhoz csatolta Egyiptomot is. Megemlíti Platón természetesen a görög szempontból fontosabb Dárius királyt is - neve latinul Darius, ógörögül Darieosz -, aki az első perzsa uralkodó (uralkodott 522-486 között) volt, aki veszélyeztette az európai görögöket is. Kiterjesztette birodalmát a mai Törökország európai részére, azaz egész Trákiát is birodalmához csatolta. Ebben az időben kezdődött meg a görög-perzsa katonai konfliktusok hosszú története.

A VI. sz. végére tehát egész görög Kis-Ázsia, valamint sok görög sziget perzsa uralom alá került. Ez ellen robbant ki a kis-ázsiai görögök felkelése az V. sz. elején, melyet Athén is támogatott, bár csak jelképes segítséget nyújtott, de mégis így lett Perzsia ellensége Athén.

A felkélés két pillanatát említi meg Platón: Szárdeiszt - ma: Sart, Törökország - és Eretriát - jelenleg is létező görög kisváros, Athéntől kb. 70 km-re északkeleti irányban. Szárdeisz fontos perzsa katonai támaszpont volt, ez volt a megszűnt Lüdiai Birodalom fővárosa eredetileg, a kis-ázsiai görög felkelés során a felkelő görögök a várost megtámadták és lerombolták, amire a perzsák Eretriára témadtak - mely részt vett jelképesen - 5 hajóval - a perzsák elleni támadásban -, a várost felégették, s annak teljes lakosságát rabszolgaként száműzték a mai Irak területére.

A mindenki által jól ismert marathóni csata 490-ben ezen események következménye. A kis-ázsiai felkelést leverő perzsák célja Athén megbüntetése lett. Bár Athén is csak jelképesen támogatta a perzsaellenes felkelést, Perzsia számára presztízskérdés volt Athén megbüntetése. Vegyük észre: a marathóni csata is elmúlt történelem Platón számára, az időbeli távolság ugyanaz, mint egy napjainkban született csecsemő számára a II. világháború. De ez már olyan történelem, mely része volt Platón korában a közbeszédnek, mint ahogy manapság is mindenki jól ismeri legalábbis nagy vonalakban mi is volt a II. vh. Talán kicsit erőltett a párhuzam, de Platón korosztálya számára Marathón olyan lehetett, mint egy mai fiatal orosz számára a sztálingrádi csata. Marathón volt az a pont, ahol a görögök először voltak képesek legyőzni az addig legyőzhetetlen hitt perzsa hadsereget, így ez a csata hatalmas jelentőséggel bírt a korabeli görög ember, s különösen minden athéni büszkesége számára.

Platón elfogultságára jellemző, hogy míg a marathóni csatát említi, annak "ikertestvéréről", a thermopülai csatáról nem szól. Ennek nyilvánvaló oka: ott nem az athéniek, hanem a spártaiak vitték a főszerepet.

Platón megemlít még 4 eseményt a görög-perzsa háborúk törtetéből: az artemiszioni (480), a szalaminai (480), a plataiai (479), s az eurümedoni (466)  csatát. Látható, hogy mindegyik az V, sz. első felében zajlott, az első döntetlenül végződött, míg az utóbbi három görög győzelemmel zárult, különösen fontos volt a szalaminai csata, ebben ugyanis a görögök először győzték le a perzsákat tengeri csatában is.

Hozzá kell tenni, hogy a legtöbb görög-perzsa csatában a perzsa katonák jelentős része görög volt, a perzsa uralom alatt álló görög városállamok lakosságából a perzsák rendszeresen soroztak be embereket katonai szolgálatra. Sokan utólag ezzel magyarázták a váratlan perzsa vereséget Szalaminánál: a besorozott görögök nem éreztek magukban különösebb lelkesedést, hogy teljes erőbedobással küzdjenek más görögök ellen perzsa érdekekért.

Az V. század közepére a görögöknek sikerült visszaszerezni Perzsiától az összes volt göröglakta területet mind Európában, mind Kis-Ázsiában. Ez nagyjából 20 évvel Platón születése előtt történt.

A görög-perzsa háború tartós békekötéssel ért véget. Ekkor kezdődött a konfliktus a két fő görög erő, Athén és Spárta között. Platón mint athéni hazafi természetesen ismét totálisan egyoldalúan mutatja be ezeket az eseményeket. Értelmezése szerint a konfliktus oka az Athén elleni irigység a többi görög részéről, mivel Athén szerepe döntő volt a perzsák elleni harban. A valóságban éppen Spárta nyert többet a perzsák elleni háborúban, szerepe a legfontosabb lett a görög világban, azaz nemigen lehetett irigy a gyengébb Athén rovására.

Az első Platón által említett csata a tanagrai - Tanagra, Boiótia fővárosa, ma is létező kisváros Athéntől északra 40 km-re - csata. Boiótía Spárta szövetségese volt, azonban Athén szövetségesei a város ellen támadást intéztek, de vereséget szenvedtek. Ennek következménye ugyanabban az évben a Platón által szintén említett oinofütai csata, melynek eredménye, hogy Boiótia Athén szövetsége lett. Platón ezt úgy írja, mintha Athén más görögök szabadságáért harcolt volna, a valóságban ez sokkal inkább szimplán athéni-spártai viszály volt  a többi görög állam feletti befolyásért.

Látható, a "demokráciáért és szabadságért" való harcot nem a XX. században találták ki, ez már 2500 éve is ismert propagandafordulat volt. S ahogy ez ma is hatalmi harcot jelent, nem volt másképp akkoriban se.

A szphaktéríai csata a következő említés, ez az a csata, mely megfordította az athéni-spártai viszály sorsát, innentől már Athén tekinthető a fő görög erőnek a következő 25-30 évre A spártai erők egy részét Athén itt foglyul ejtette, ezeket túszként használta fel a béketárgyalások során. Platón erről úgy ír, hogy az ellenség életének megkímélése Athén azon elképzelését jelezte, hogy különbség van a görög idegenek (az a nem athéni görögök) és a "barbárok" (mindenki más) között, míg előzekkel csak addig kell harcolni, míg azok meg nem adják magukat, az utóbbiak ellen a harcnak a teljes pusztítással kell végződnie. A valóság inkább az, hogy Athénnek jobban érdekében állt, hogy a spártai katonákat túszokként használja fel, mintsem, hogy megölje vagy eladja őket rabszolgaságba. A szphaktériai csata 425-ben történt, tehát ekkor Platón már élt, bár még csak kisgyerek volt. (Szphaktéria - modern görögül Szfaktíria - egy kis sziget a Ión-tengerben.)

politika

piros: Athén, zöld: Spárta

1 - Artemiszion, 2 - Eurümedon, 3 - Eretria, 4 - Marathón, 5 - Oinofüta, 6 - Plataia, 7 - Szalamína,  8 - Szárdeisz, 9 - Szphaktéría, 10 - Tanagra

térkép az említett fontosabb helyekről, mai országhatárokkal

Az utolsó említett csata a mai olaszországi siracusai (Szürakuszai) csata. Athén megpróbálta hatalmát kiterjeszteni a mai dél-olaszországi görög városállamok felé, de itt súlyos vereséget szenvedett, a teljes athéni hadiflotta odaveszett Szicíliában. De itt Platón megjegyzi, hogy az athéni harcosok nemességét azonban az őket legyőzők is elismerték.

A század végén Spárta lett ismét a fő erő, sőt Athén belső irányításába is be tudott avatkozni, az athéni oligarchákat támogatva. Platón az athéni polgárháborúról azt írja, ilyet senki se kívánhat saját városának. Mindezt Platón személyesen átélte, nagyjából 25 éves korában zajlottak ezek az események. A polgárháború a demokraták győzelmével végződött. Azonban a görög államok annyira legyengültek az egymás közti harcokba, hogy Perzsia ismét befolyást szerzett magának, immár nem katonai, hanem diplomáciai eszközökkel. Perzsia Spártát támogatta fő görög erőként, de az igazi cél a görög államok egyesülésének meggátolása volt, viszont Spárta kiemelt helyzete oda vezetett, hogy szövetségesei lassan elpártoltak tőle. Athén és szövetségesei ezt sikeresen kihasználták, majd Athén lett az első számú erő ismét, a IV, sz. 70-es éveitől Spárta másodrendű tényezővé vált, s ebből már sosem tudott kilábalni.

Ez a mű tehát ebben a korban születhetett, azaz amikor Athén a görög világ legerősebb hatalma volt. Platón itt ismét többek között faji okokkal magyarázza Athén kiemelt helyzetét: szerinte míg Athén lakossága igazi, tiszta görögökből áll, addig sok más városállamban a lakosság barbárokkal keveredett.

Kiegészítésképpen: Platón még megélte Athén bukását, ez halála előtt 8 évvel történt, amikor a macedónok meghódították a görög államokat, s gyakorlatilag bábállamokat csináltak belőlük. De ez már az írás elkészülte után történt, mivel erről nem számol be Platón.

Az írás végén Platón megemlíti, hogy a hősök dicsőítésének két további eleme van: tanács az elesettek szüleinek és gyerekeinek. A gyerekek felé a legfőbb tanács, hogy csak a jóakarat, az erény teszi a tetteket jóvá, nélküle minden eredmény szégyenletes, továbbá a fiúknak felül kell múlniuk apjaik tetteit, ha pedig nem tesznek semmit és csak a hős ősök eredményeiből élnek, az szégyenben való létezés. Az elhunyt hősök szülei felé pedig az a tanács, hogy örüljenek, hiszen céljuk nem fiaik halhatatlansága volt, hanem azok nemessége és erényessége.

Az írás egyes részein túlzottságot érzek, nem hagyott el a gondolat, nincs-e benne egyfajta paródia cél is.

0 Tovább

Feljelentés a BircaHang Média ellen

A homoklobbi áll a feljelentés mögött, mint ezt sejteni lehetett.

Íme az idézés:

politika

Természetesen megjelentünk, hiszen nincs se titkolnivalónk, se félnivalónk.

politika

Íme az ügy dokumentumai:

politikapolitika

politika

politika

politikapolitika

A további fejleményekről tájékoztatni fogjuk az olvasókat.

Mindenesetre érdekes, hogy a homoklobbi esztelen tombolásában odáig fajult, hogy kisembereket hamis vádakkal illet...

0 Tovább

Típusok a liberális társadalomban

Rövid, képes felsorolás a modern, hanyatló, nyugati, liberális társadalom rétegeiről.

Lumpen: a társadalom legalsó rétege, segélyből vagy apró bűnözésből él, a proletároktól elvett pénzből kap segélyt az államtól.

politika

Proletár: a társadalom zöme, valamely gazda fizetett embere, jellemzően valami teljesen értelmetlen munkát végez hetente 40-50 órában.

politika

Menedzser: kiválóan fizetett proletár, feladata a proletárok kényszerítése a hatékonyabb profittermelésre.

politika

Politikus: a menedzser speciális változata, nem közvetlenül a profittermeléssel ügyködik, hanem az ahhoz szükséges állami keretrendszert tartja fenn.

politika

Kisvállalkozó: szabadúszó proletár, akinek nincs gazdája, így állandó jövedelme se. Időszaki tevékenységből tartja fenn magát, igyekszik egy gazdának szolgálni, majd másnak, sehová se lekötve magát.

politika

Vállalkozó: olyan, mint a lumpen, de nem kap segélyt, se apró bűnöket nem követ el. Ehelyett kizárólag nagy bűncseleményeket követ el, jellemzően ügyeskedve sok embertől lop egyszerre, rendszeresen. Kinézete azonos a menedzserével.

politika

Nagytőkés: a vállalkozó csúcstípusa, semmit az égvilágon nem csinál, ő már bűncselekményeket se követ el, csak beszedi a pénzt az alá tartozó vállalkozóktól és a mendzsereitől.

politika

0 Tovább

bircahang

blogavatar

magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média