Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Liberális műbotrány

A Jobbik javasolta a választási jog korlátozását, a műveltségi cenzus ismételt bevezetésével.

A népképviseleti rendszer bevezetése - 1848 - óta egyébként mindig volt Magyarországon választási cenzus. Az 1848-as szabályok 4-féle cenzust írtak elő:

  • nemi alapon: csak férfiak szavazhattak,
  • életkori alapon: a 20 betöltött év feltétel volt a szavazati joghoz,
  • vallási alapon: csak a bevett keresztény felekezetek tagjai szavazhattak,
  • vagyoni alapon: legalább évi 100 Ft jövedelem kellett (ez kb. az akkori átlagkereset 2,5-szerese volt, azaz mintha ma csak az szavazhatna, akinek a havi bére legalább bruttó félmillió Ft)

1874-ben bejött a foglalkozás alapú cenzus is: elvesztették szavazati jogukat a fegyveres erők és az adóhivatalok alkalmazottaitól! Azon logika alapján, hogy ezeknek az embereknek teljesen semlegeseknek kell lenniük, független kell legyenek a politikától, így még szavazóként sem lehetnek érintettek a politikai életben.

A vallási cenzust megszűnt 1874-ben.

A nemi alapú és a vagyoni cenzus azonban csak 1918-ban szűnt meg. Az első választást, melyen nők is szavazhattak már Horthy rendezte meg.

Viszont 1918-ban meg lett emelve a korhatár: 24 éves korra. Továbbá: be lett vezetve a műveltségi cenzus, de csak a nők számára: míg az írástudatlan férfiak szavazhattak, az írástudatlan nők nem.

Továbbá bevezetésre került 2 új cenzus:

  • az állampolgársági: csak az szavazhatott, aki legalább 6 éve már magyar állampolgár,
  • lakóhelyi: csak az szavazhatott, aki magyarországi lakos, s aktuális lakóhelyén legalább fél éve lakik.

Az összes cenzus megszűnt 1945-ben, kivéve:

  • az életkorit: 20 éves kor lett a határ,
  • a lakóhelyit: csak az szavazhatott, aki magyarországi lakos.

Viszont 1945-1949 között létezett nemzetiségi és politikai cenzus: a német kisebbség tagjai, valami a volt Horthy- és Szálasi-rendszer bizonyos tisztviselői, továbbá egy sor betiltott szervezet tagjai nem szavazhattak, akkor se, ha egyébként nem volt ellenük hatósági eljárás.

Látható: a műveltségi cenzus kiegészítésként volt jelent a magyar választói jogban.

A jelenlegi egyetlen cenzus az életkori: 18 éves kor alatt nem lehet szavazni. 2010 előtt a szavazás feltétele volt még a magyarországi lakcím is.

Mire lenne jó egy műveltségi cenzus? Röviden: semmire.

A vicces: eddig leginkább ballib hívektől volt hallható ez az ötlet, hiszen szerintük a „bunkók” között kevés a liberális, így egy ilyen cenzus őket segítené. Egyébként pontosan ez volt a XIX. század végi liberalizmus elmélete is: rossz az általános választójog, mert a könnyen megvehető szegény, buta és tájékozatlan rétegek tömeges szavazása elrontaná a demokráciát.

Most azonban, hogy a Jobbik jött elő ezzel, a ballibek hirtelen kénytelenek visszaszívni az egészet. Pedig örülniük kellene, hogy a Jobbik tovább liberalizálódik...

Egyébként mag a liberális érv az általános választási jog ellen abszurd: a demokratikus szavazás lényege, hogy a közösség minden tagja dönthessen, akkor is ha milliárdos és akkor is ha koldus, akkor is ha professzor és akkor is ha analfabéta. A szavazás lényege a döntés és nem a „felelős” döntés, utóbbinak nincs ugyanis semmilyen objektív meghatározása. Ami valakinek felelős, az másnak esetleg felelőtlen, s fordítva.

0 Tovább

Lakoma

Akkor kezdődött, amikor annak idején először jártam egyetemre, ez Havannában volt, 1985 szeptemberétől.

Annak idején az utolsó pillanatban változtattam szakot. Egy nekem nagyon tetsző szakról mentem egy másikra át. Ennek semmi értelme nem volt, ez a sors kezének bevatkozása lehetett (biztosan Platón démonja súgott, hogy a témába bele is kezdjünk), s ennek a lépésnek az értelmét csak másfél évvel később értettem meg. De ez személyes ügy, nem részletezem. Mindegy, nem ez a lényeg.

Az egyik kötelező tárgyunk a marxista-leninista filozófia nevű izé, tárgy volt. Ezt ideológiai tárgynak szánták, de Kubában az a sajátos helyzet volt, hogy a kőkemény diktatúra ellenére olyan lazaság volt pár dologban, ami a lanyha kádári diktatúrában is elképzelhetetlen lett volna.

Ez a tárgy is példa volt erre. Hivatalosan úgy volt, hogy az első félév filozófiatörténet marxista szempontból, míg a második félév a marxizmus maga. A valóságban marxizmusról egy szó nem hangzott el az első félév során, s mindez egy egyáltalán nem átideológizált filozófiatörténet volt. Furcsa ez annak, aki tudja milyen a kubai rendszer, de annak nem furcsa, aki jobban ismeri Kubát.

Kubában ugyanis az van - legalábbis akkor az volt -, hogy aki "forradalmárnak" vallja magát (magyarul: azt mondja, támogatja Castróék rendszerét) és nem tesz "ellenforradalmi" nyilatkozatokat - értsd: nem kritizálja  a rendszert -, annak el van nézve, hogy esetleg nem kommunista, nem marxista. Ha valaki azt mondja "kommunista vagyok", majd kritizálni kezdi mondjuk azt, hogy a kubai kormányzat nem fordít elég figyelmet  a lakáskérdésre, hogy sok ember tizedmagával él egy lakásban, vagy azt mondja, hogy hiba volt Kubának beavatkoznia az angolai polgárháborúba, az számíthat rá, hogy 24 órán belül nagy baj fogja őt érni, s szinte biztosan a börtönben végzi. De aki viszont nem beszél a kubai vezetés semmilyen lépéséről negatív hangnemben, annak simán meg van engedve, hogy kritizálja a Szovjetúniót, Lenint, Marxot, bármi mást a hivatalos eszmékből - s ezt akár egyetemi oktatóként is megteheti.

Ez annak a sajátos helyzetnek az eredménye, hogy Castróék mozgalma az amerikai báb Batista ellen (bár a végén már az USA is lemondott Batistáról) nem volt egyértelműen kommunista mozgalom, a mozgalom Kubában rendkívül népszerű volt pl. a katolikus értelmiség körében is, akik zöme antikommunista volt. (Az még az 50-es évek vége volt, amikor a latin-amerikai politikai katolicizmus még nem volt erősen baloldali.) Ma is az USA-i kubai emigrációban sok olyan idős kubai van, aki harcolt Batista ellen, s csak akkor fordult Castróék ellen, amikor azok kommunista irányba fordultak. Szóval ennek maradványa, hogy a rendszerhű, de antikommunista embereket a kubai kommunista rendszer békésen eltűri akár fontos pozíciókban is, természetesen  a kormányzati pozíciókat leszámítva.

Mégis, amikor az előadó professzor a marxista-leninista filozófia nevű tárgy keretében arról értekezik, miért pontatlan Marx dialektikus materializmusa, az ember kicsit meglepődik... Meg amikor arról olvashat az ember egy kubai teljesen legálisan kiadott műben, hogy Marx ugyan nagy ember volt, sok mindenben iránymutató, de szűk európai korlátokban élt, melyek nem engedték, hogy felismerje, hogy Latin-Amerikát illetően tévedett. Nevezetes ugyanis Marx álláspontja, mely szerint a latin-amerikai spanyolellenes felszabító mozgalom téves volt, Marx kifejezetten kritizálta pl. Simon Bolívar tevékenységét.

A második félév komolytalan volt tehát. Nem azt akarom mondani, hogy a marxizmus komolytalan lenne. Hiszen végülis messze a legnagyobb hatású XIX. századi eszme, de Marx elsősorban politikus és közgazdász volt, nem pedig filozófus, így erősen röhejes egy olyan filozófiatörténet, melynek fele Marx és másik fele meg mindenki más. Ha mondjuk a XIX. századi filozófiánál lenne az anyag fele Marx, az is túlzó lenne, de benne lenne az elfogadhatóban, de az, hogy az egész filozófiát illetőn, hát az tényleg abszurdum.

Rájöttem, nem lehet igazából megérteni az anyagot, ha csak a tankönyvet olvasom. Én pedig mindig rossz tanuló voltam: sose tanultam meg, ami nem tetszett, s mindig olyanokat tanultam helyette, ami nem is volt követelmény. Így lett sok rossz jegyem, kivéve amikor szerencsém volt és éppen abban mélyedtem el, ami követelmény volt.

Máig él bennem ez a kettőség: egyrészt vonz az intézményesség, másrészt képtelen vagyok betartani a szabályait. Sokat gondolkodom, nem kellett-e volna annak idején valamiféle egyetemi karrierra törekednem, néha sajnálom is ezt, de másrészt most egyszerű proletárként sokkal szabadabb ember vagyok, a munkám hülyeség, de nem akar tőlem érzelmi kötődést, így szellemi autonómiám nagyobb, mint ami van egy átlag egyetemi oktatónak. A rossz oldala persze az, hogy napi 8 órát kell töltenem hülyeségekkel (valójában kevesebbet, a 8 óra munkaidőmből az aktív munka 2-3 óra), dehát valamit valamiért.

De visszatérve, akkor ott Kubában pedig meg akartam érteni mindent, mert érdekelt a téma.

Ez volt a bevezető. Ezek után közzé fogom tenni egymás után saját jegyzeteimet, melyekre nemrég leltem rá. (Remélem lesz türelmem az összesre.) Talán hasznosak lesznek még valakinek. Nekem hasznos mindenképpen, mert újra belementem egy kedves témába. Hozzáteszem: kicsit átdolgoztam a jegyzeteket, azaz ezek nem a 30 évvel ezelőtti eredeti gondolataim, bár az alapjuk mégis az. Minden művet újraolvastam 2017 során, ezt szeretném aláhúzni, ennek alapján korrigáltam a jegyzeteimet. Ez az újraolvasás egy nagyobb terv része egyébként, de erről nem szeretnék elárulni semmit.

Először kizárólag Platónt illetően, akinek mindegyik művét elolvastam. Egyetértek azokkal, akik szerint Platón alaposan ismerete nélkül beszélni filozófiáról olyan, mint vakon beiratkozni a repülőpilótai tanfolyamra. Ahogy ezt Alfred Whitehead angol filozófus mondta: "az európai filozófia története nem más, mint lábjegyzetek Platón műveihez". Ez most szégyelltem kicsit leírni, mert közhellyé vált, kb. a Platónt említő művek 90 %-ában szerepel ez a mondat, s én utálom a közhelyeket, de mivel ez történetesen igaz, ezért mégis leírtam.

Aláhúzom: mindig az eredeti művet olvastam, értelmeztem, s nem helyette arról szóló értelmezést (egyetlen kivétel van, az egyik művet képtelen voltam teljesen megérteni segítség nélkül). Az értelmezéseket vagy rövid kivonatos változatokat direkt nem olvastam a művek előtt, hogy ne befolyásoljanak. Persze ez nyilván nem teljesen igaz, hiszen filozófiatörténetet olvastam előtte is, azaz tudomásom volt sok mindenről, de mégis: konkrét műelemzéseket direkt nem olvastam. Erre Marxnál is vigyáztam: előbb olvastam el pár művét, mint azok kritikáját. Hozzáteszem: Marx sosem érdekelt különösebben, éppen azért nem, mert ő nem filozófus, hanem közgazdász, így csak 3 vagy 4 művét olvastam el, minden másról vagy fogalmam sincs vagy csak róluk szóló kritikát olvastam. Azaz Marx számomra egyértelműen politikai kérdés volt, csak így álltam hozzá. S mivel fiatalon meggyőződéses liberális voltam (gyerekkoromtól egészen a 90-es évek közepéig, egy kb. kétéves időszakot leszámítva 1984-1985 között), alapból antimarxista voltam.

Visszatérve Platónra: amikor idézek, jellemzően nem valamelyik a magyar fordítást fogom idézni, mivel a legtöbb művet nem magyarul olvastam.

Mielőtt valaki megkérdezné, hogy milyen koncepción alapszik a művek sorrendisége nálam, aláhúzom: semmilyenen, úgy teszem közzé a cikkeket, amilyen véletlenszerű sorrendben annak idején elolvastam őket, s ezt a sorrendiséget ma is szigorúan követtem. S igen, tudom, hogy szokás sorrendet tartani, de ez is mindig valamilyen koncepció része, én pedig saját koncepciót akarok, nem másét követni.

Elsőnek a Lakoma jön. Csak azért az első, mert valaki annak idején azt mondta, ha valaki csak egy művet akarna elolvasni Platóntól, mindenképpen ez legyen az. Miért mondta, nem tudom, de gondolom azért, mert ez tetszett neki a legjobban.

*

politika filozófia

Lakoma (eredetileg: Συμπόσιον, azaz kb. Ivászat) című művét Platón az i. e. IV. sz. elején írta, idősebb korában, 50-60 évesen, a pontos dátum nem maradt fent.

Egy vacsorán a meghívott vendégeket felszólítja az egyik vendég, az orvos Erüxímakhusz, mondjanak beszédet Erósz istenről.

Fontos tudni, Platón főhőse, de legalábbis meghatározó szereplője mindig Szókrátész, Platón tanítómestere. Amikor Platón el akar mondani valamit saját véleményként, azt mindig a műbeli Szókratész teszi. Ezért is gond a filozófiatörténet számára Szókratész eszméinek elemzése, mert mivel Szókratész soha egy egy szót nem írt le, szinte képtelenség eldönteni, hogy a Szókratészt idéző források mennyiben Szókratész gondolatai és mennyiben az őt idéző - a konkrét esetben Platón - gondolatai.

A mű alakja, mint az összes Platón-mű esetén, a párbeszéd. Platón jellemzően a valóságban is létezett szereplőket sorol fel. Ez itt is így van.

Íme a beszédek az "ivászaton".

Az arisztokrata Phaidrosz beszéde:

  • Erósz a legidősebb isten,
  • a szerelem a legerősebb visszatartó erő, hogy az ember ne cselekedjen olyat, amit szégyellnie kellene,
  • a szerelem képes arra, hogy a leggyávább és legaljasabb embert is hőstettre sarkalja,
  • erősebb az az érzelem, amit a szeretett ember érez szerelme iránt, mint a fordítottja,
  • mindezért Erósz a legfontosabb, mert ő készteti leginkább az embereket  a jótettekre.

Pauszaniasz beszéde:

  • Erósz valójában két isten, egy égi és egy földi,
  • a földi elsősorban a testet szereti, míg az égi a lelket, a földi szerelem ideiglenes és múlandó, mert a testet megunja a szerető, míg az égi tartós, sőt örökké való, mert benne a szerető lelke egyesül a szeretett lelkével,
  • minden cselekedet nem önmagában szép, hanem aszerint, hogy mi célból történik: ha a jó érdekében történik, azaz annak érdekében, hogy az ember magát jobbá tegye, akkor az szép, ellenkező esetben szégyenletes,
  • a szerelem megítélése nem azonos mindenhol: Spártában pl. a szerető felé való jó viszony szépnek számít, a barbár hatás alatt álló görög államokban viszont csúnyának, ott minden erős érzelmet az elnyomó állam veszélyesnek tart, nálunk (Athénben) a szerelem mindenre bocsánatot adó erő - ha valaki a szerelmi vágya miatt elkövet valamit, dicséretet kap, míg ha ugyazokat a cselekedeteket más vágy miatt tenné, megróvásban részesül, a szerelem akár az eskü megszegése alól is mentesít.

Az orvos Erüxímakhusz beszéde:

  • mindkét Erószt tiszteljük, azonban vigyáznunk kell, hogy a földi Erósz által keltett szerelem ne legyen kárunkra, az általa hozott élvezet ne befolyásoljon minket károsan,
  • tehát az az Erósz a fontosabb, mely a jó dolgokat igazsággal és józansággal hozza el.

A drámaíró Arisztophanész beszéde:

  • eredetileg az emberek egyszerre több nemet tartalmaztak, Zeusz aztán felvágta őket, így lettek a mai emberek, akik 4-félék: heteroszexuális férfiak, homoszexuális férfiak, heteroszexuális nők, homoszexuális nők, a szerelem oka, hogy a felvágott emberek keresik egykori felüket.

A költő Agathón beszéde:

  • Erósz nem tesz igazságtalanságot, s az ilyesmit nem is tűri el.
  • Erósz értelmes, az értelem lényege pedig az, hogy ura az érzelmeknek és a vágyaknak.

A filozófus Szókratész beszéde:

  • a szerelem a szépség és a jó iránti vágy, a kettő tulajdonképpen ugyanaz,
  • vajon a szerelem valami vagy semmi felé irányul, s mivel nyilvánvalóan valami felé, a szeretőnek vajon birtokában van-e az, amit szeret - hiszen senki se vágyik arra, ami már megvan neki, azaz Erósz is hiányában kell, hogy legyen a szerelemnek, ha egyszer arra vágyik, azaz Erósz nem szép,
  • azonban abból, hogy Erósz nem szép nem következik, hogy csúnya lenne, hiszen a tudás és a nemtudás között is van köztes állapot, Erósz is köztes állapotban van az istenek és az emberek között,
  • e köztes állapot oka Erósz származása, ő ugyanis Pórosz (= út, átvitt értekemben jövedelem) és Penia (= szükséglet, átvitt értelemben szegénység) gyermeke,
  • senki se vágyakozik az iránt, amiről azt hiszi, hogy megvan neki, a legszörnyűbb dolog pedig az a tudatlanság, amikor valakinek nincs se szépsége, se tudása, se jósága, de azt hiszi magáról, hogy mégis mindene megvan,
  • a boldogság oka az, hogy az ember birtokolja a jót, s ennek a jónak az örökös birtoklása az emberek legfőbb célja, így ez a szerelem lényege,
  • ebből következően a halhatatlanság az emberek célja, ennek két útja van: az alkotás és a gyereknemzés, mindkettővel arra számítunk, nevünk örökre fent marad,
  • a szépséget keresve először a szép testet nézzük, aztán a szép lelket, majd a tudás szépségét, végül eljutunk magának a szépnek a fogalmához (ideájához), minden ami szép azért szép, mert részese ennek a szépség fogalomnak.

Végül a politikus Alkibiadész beszél, de nem Erószról, hanem Szókratészt dicsőíti.

Nemigen lehet mindehhez hozzátenni bármit is: világosan kifejtett minden.

A szerelem itt mindenhol egyben szeretet is, nincs ellentét köztük, a szerelem a szépség és a jóság akarása. Az igazi szerelem viszont nem szexet jelent, a testi szerelem alsóbbrendű, sőt az igazán fejlett léleknek nincs is rá szüksége. Magam is azt hiszem, az erős szexuális vágy fiatalkorban akadály a szellem előtt. Ezt én se értettem meg fiatalkoromban.

Arról itt nem esik szó, hogy mi pontosan a jó. Szerintem a jó objektív fogalom, szerintem a természet és az ember helyes működésének való megfelelést jelenti, s ez az ismeret mindenkinek a lelkében benne van, azaz ez egyfajta felülről jövő ismeret.

Mellékes elem: az ókori Görögországban mind a homoszexualizmus, mind a pedofília teljesen természetesnek számítottak, Érdekes azonban, hogy Platón itt felszólal a pedofília ellen, egyik hősének szájába adva elmondja, hogy törvényt kellene hozni azok ellen, akik szexuális viszonyt folytatnak olyan fiúkkal, "akiknek még nincs arcszőrzetük", azaz serdületlenek, Abszolút forradalmi gondolat ez a maga korában.

0 Tovább

Életszínvonal - 2016

A 2016-os adatok. Ez az a statisztika, ami sokat mond, ezért sehol sem lehet megtalálni ebben az alakban,

A havi súlyozott nettó bérek Európában. Havi alatt azt értem: az éves bér 12 részre osztva, ez azért szükséges, mert egyes országokban van 13., 14., stb. fizetés is.

Kizárólag a bérek lettek figyelembe véve, azaz nem munkából származó jövedelmek nem, azaz se a tőkejövedelmek, se a segélyek nem számítanak bele.

Nettó alatt az értendő: amit a dolgozó kézhez kap minden kötelező levonás után.

Mivel az árszint nem azonos az egyes országokban, súlyozni kell az adatokat, azaz a nettó bérek vásárlóértéke szerepel a térképen.

Az egyszerűbb összehasonlítás céljából nem magukat az adatokat adom meg, hanem az EU-átlaghoz viszonyított százalékot.

Mivel a cél elsősorban nem a gazdagok, hanem a szegények bemutatása, a szegényeket bontottam fel több csoportra.

Egyes adatokon meglepődtem, pl. azon, hogy Szlovákia Magyarország mögött végzett. Az eltérés valójában minimális, Mo. szintje 70 %. míg Szlovákiáé 69 %, de éppen itt volt egy csoporthatár.

Érdekesség: 2 nyugati EU-tagállam van, mely az EU-átlag alatt van: Görögország és Portugália, s egyetlen keleti EU-tagállam sincs az átlag felett, ezt egyébként legjobban Szlovénia közelíti meg 89 %-os eredményével.

Az EU két szélsősége egyébként: Luxemburg (159 %) és Bulgária (57 %).

Magyarország a 28 EU-tagállam között a 21. helyen van, a 11 keleti EU-tagállam között pedig a 6. helyen.

politika

EU-átlag feletti szint: sárga - 90-99 % közti szint: nincs - 80-89 % közti szint: középkék - 70-79 % közti szint: világoszöld (Magyarország e szint legalján van) - 60-69 % közti szint: rózsaszínű - 50-59 % közti szint: sötétzöld - 30-49 % közti szint: sötétkék - 30 % alatti szint: piros - fehér szín: nem európai ország vagy nincs adat

0 Tovább

A hamis semlegesség

A modern liberalizmus mára vallásá vált.

A vallások jellemzője, hogy tévedhetetlenek, totálisak, s az igazság örök és egyetlen forrásai. Erre az érvük a szakralitás és a transzrealitás, azaz Isten a forrás.

Politikai eszmék esetében viszont furcsa a totalitásra törekvés, hiszen egy eszme se hiszi magát isteninek, márpedig egy emberi eszme hogyan lehetne tévedhetetlen?

Amíg eszmék harcolnak egymással nincs gond, még akkor se, ha egy eszme korlátozza a harcot a hatalom eszközével. A hatalmi pozícióban volt marxizmus, bár magát tudományosnak hirdette erősen korlátozta a vitát, de még a marxista hatalomnak se jutott eszébe saját tévedhetetlensége.

A modern liberalizmus viszont eljutott oda, hogy megtagadta saját maga ideológia mivoltát, ehelyett magát valamiféle parttalan semlegességként, egyfajta tiszta racionalitásként éli meg. Azaz a liberalizmus nem eszme, a eszme csak minden más eszme, melyek harca egyfajta cirkuszi mutatvány, míg felül bölcsen mosolyog a "semleges értelem". Ebből következően az antiliberalizmus, azaz a liberalizmussal való szembenállás immár nem egy eszme harca egy másik ellen, hanem a butaság, a műveletlenség, a tudatlanság, a mucsaiság harca a nyilvánvaló tények ellen.

Furcsának tűnik mindez, hiszen a liberalizmus egyik kezdeti elve a szabad eszmeáramlás volt. Ezzel harcoltak a premodern, erősen átideologizált államberendezkedés ellen. Mára kiderült: a szabad eszmeáramlás csak addig van, míg nem lesz domináns a liberalizmus, onnantól az új, posztmodern állam kötelezően "semleges", azaz liberális.

0 Tovább

Kire szavazzunk jövőre?

Magyarországon sok párt van, cél kevés.

Mi is a jövő évi választás fő kérdése? Egyetlen egy: követni kell-e a nyugati, liberális modellt vagy sem. Minden más mellékes kérdés.

Gyakorlatilag 2 fő tábor van e tekintetben, s mindkettő 2 részre oszlik.

1. csoport: nem kell követni a nyugati, liberális modellt, helyes a 2010-es óvatos irányváltás, folytatni kell azt.

2. csoport: nem kell követni a nyugati, liberális modellt, helyes a 2010-es óvatos irányváltás, de Orbánék rosszul csinálják és alkalmatlanok, így őket leváltva kell ezt folytatni.

3. csoport: követni kell-e a nyugati, liberális modellt, ahogy ezt tette az ország 1990-2010 között.

4. csoport: követni kell-e a nyugati, liberális modellt, de másképp, mint 1990-2010 között.

Az 1. csoport természetesen a Fidesz.

A 2. csoport gyakorlatilag a Jobbik, korábban ide tartozott az LMP is, mielőtt ballibá kezdett zülleni Schiffer távozásával. Ide sorolhatók még egyes törpepártok (pl. a Munkáspárt), de felesleges őket számon tartani, hiszen nincs valós jelentőségük.

A 3. csoport az összes hagyományos ballib, lásd MSZP, DK, Együtt, PM, stb. Az MSZP valóban elkezdett nyitni balra, de ez még nem olyan mértékű, hogy ki lehessen őket zárni a hagyományos ballib táborból.

A 4. csoport pedig manapság a Momentum, egyre inkább az LMP, s még számtalan jelentéktelen liberális kispárt (pl. a PKP, melynek egyetlen tevékenysége a blogírás, bár jó cikkeket írnak, ez tény). Az új, magukat civileknek nevező liberális törpemozgalmak is ide sorolhatóak, bár ezek egyes része hajlandó lenne átsorolni a 3. csoportba, ha az ottaniak befogadnák őket.

Szóval amikor jövőre elmegyünk szavazni, tegyük fel magunknak a kérdést: akarjuk-e a nyugati, liberális utat vagy sem. Ha akarjuk, válasszunk a 3. és 4. csoportból, ha meg nem, az első kettőből.

Minden más csak szimpátia és taktika kérdése.

Számomra a kérdés lezárt: nem akarom a nyugati, liberális utat. Kétszer voltam életemben liberális, másodszor 1999-től nagyjából 2008-ig, bár sem az előbbi, sem az utóbbi nem élés határ, hiszen mindkét esetben folyamat volt ez, még sose volt Saúl-Pál típusú eszmeváltásomban életemben, se politikai, se vallási értelemben, pl. keresztény is lassan lettem, nem hirtelen megvilágosodással. 2008 körül kezdtem rádöbbeni a liberalizmus tarthatatlanságára. Most pedig már kiforrott antiliberális vagyok.

Vannak jobbikos olvasóim, akik sokszor nem értik miért zárom ki alapból a Jobbikot. Nos, erre 2 okom van. Az egyik: szinte biztos vagyok benne, hogy egy győztes jobbik átigazolna a fenti 4. csoportba, s erre ma egyre több a jel. Gyakorlatilag ma már a Jobbik a háttérhatalom titkos favoritja. Láttunk már ilyet máshol is. A hatalmasok nem finnyásak: nekik az is megfelel, ha a liberális rend a Szent Turul és Korona, valamint társai jelképe alatt épül. Semmi gond, ha megy továbbra is az ország kifosztása és a pénzek jól bejáratott menetelése a nyugati zsebekbe.

A másik ok: nem látok értékelhető szellemi hátteret a Jobbik mögött, az egész csak egy hatalmas gagyiság. S nem arról van szó, hogy nekem tetsző szellemi hátteret keresek. A ballibek mögött VAN szellemi háttér, nem is komolytalan, nem értek egyet ugyan vele, de van. A Jobbiknál nullát látok.

Kedvenc pártom nincs 1999 óta. Egyik se tetszik, mert mindegyik tömve van ostoba és korrupt majmokkal, valamint bérlihegőkkel és seggnyalókkal, csak nem ugyanazt a segget nyalják. Azaz mindig a kisebbik rosszra szavazok azóta.

0 Tovább

bircahang

blogavatar

magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média