Az eszmék elhalásának egyik fontos jellemzője a dogmatizálódás és a valóságtól való elszakadás.
Megéltem ezt személyesen a 70-es és 80-as években a marxizmussal. Most ugyanez élhető meg a liberalizmussal.
Annak idején volt is egy szovjet vicc: ha a tények ellentmondanak az elveknek, akkor jajj a tényeknek.
Annak idején a nagy többség egyszerűen tudta: a marxizmus megbukott, s nem működik. Egy kisebbség nem volt hajlandó ezt elfogadni, de ők is két részre oszlottak:
- az egyik rész szerint a hatalom nem eléggé elvhű, nem nyomják eléggé keményen az eszmét, azaz idegen elemek férkőztek a hatalomba, árulók, akik miatt a rendszer nem képes eléggé jól működni, őket hívták népi baloldalnak vagy munkásellenzéknek, esetleg viccesen óhitűeknek,
- a másik rész szerint a megglévő gyakorlat nem az eszme gyakorlata, azaz az eszme elferdült: arról, hogy az mikor ferdült el már több álláspont létezett, egyesek szerint a reformok túl messze mentek, mások szerint a desztalinizáció tévút volt, a legmerészebbek magát Lenint tekintették a nagy elferdítőnek, sőt egyesen még odáig is elmentek, hogy magánál Marxnál is képesek voltak hibákat látni – ezek a csoportok egymást is nagyon utálták persze.
Egy példa: nyilvánvaló volt,hogy abszurdum, hogy a világ legnagyobb területű és legjobb mionőségű termőföldjével rendelkező Szovjetúnió éhen pusztulna a külföldi gabonaimport nélkül. A cári időkben Oroszországban hatalmas gabonatöbblet volt a sokkal fejletlenebb technika ellenére, most meg hiány van. S vajon tényleg az az ok, hogy a tsz-elnök lop, a traktorista meg iszik munka közben és hanyagul dolgozik? Nem inkább az az igazi ok, hogy a marxista gazdaság képtelen hatékonyan működni?
Manapság a liberalizmus kiüresedésének korát éljük, s nagyon hasonlóak a folyamatok.
A legvadabb természetesen a kelet-európai liberalizmus. Eleve idegen eszme ez ezen a vidéken, a lakosság még természetes, romlatlan módon képes a feketét feketének, a fehéret meg fehérnek nevezni, akkor is, ha ezt fordítva kellene tennie valamiféle kitalált, emberidegen dogmák szerint.
Szóval a liberalizmus Kelet-Európában eleve ellenséges, nehéz környezetben kezdte meg ámokfutását a 80-as évek végén. A nyugaton már széles körben elhitetett baromságokat itt az átlagember szimplán kiröhögte. A magyar liberalizmus kedvenc módszere a nácizás és az antiszemitizázás volt, azaz valahogy „bizonyítani”, hogy aki nem liberális, az valamiféle látens módon szélsőjobbos és rasszista. Ezzel aztán – okoskodtak a liberális véleményvezérek – rá lehet döbbenteni a buta benszülütteket, hogy mennyire el vannak maradva, mennyire utálatos eszméket vallanak, s ez felrázza őket, hogy legyen végre modern, európai ember belőlük.
Csak egy vicces elem, amit ma már sokan el se hinnének, de jól érzékelteti ezt a légkört. Amikor az MDF-es Bod Péter Ákos volt az MNB elnöke a 90-es évek elején, egyik feladata az új magyar érmék kinézetének jóváhagyása volt. Amikor Bod az új típusú két- és ötforintos hátoldalára a magyar növények és madarak sorozatot választotta, a hiszteroliberók hatványozott gágogásba kezdtek. Állítólag Bod megsértette az európai értékrendet és szokásjogot, amikor „szakértők” és a „szakma” (értsd: a liberálisok) helyett saját maga döntött. Eleve micsoda dolog, hogy ilyen ódon, „barokkos” (a 90-es évek első felében a „barokk” szó jelentése kb. „szégyenlősen horthysta” volt), „magyarkodó” jelképek lesznek a liberális, modern magyar köztársaság érméin? Egyébként Bod az MDF-nek kifejezetten a balszárnyához tartozott, azaz a nemzeti liberálisokhoz, de ez nem mentette meg őt, hogy azon nyomban ne minősüljön horthysta-restaurációs gonosztevőnek. Hiszen nyilvánvaló: magyar madár tétele a magyar érmére akkora bűn, aminek a logikus következő lépése csakis a zsidóság deportálása lehet. Nyilvánvalóan ez a Bod átkozott antiszemita, ezért lett az ötforintosan magyar madár! Ráadásul gerinctelen szemét alak is, mert nem vallja be nyíltan, hogy gyűlöli a zsidókat! Fújj! S mindez nem vicc. Sőt: aki maga is nem hitt ebben a fenti agymenésben, az is azonnal nácigyanús lett.
Nekem személyesen ez hasznos volt persze: a taxisblokád és az folytonos antiszemitizás és nácizás volt az a két döntő élmény,mely lassan eltávolított ezektől a liberális eszméktől, melyeknek magam is elkötekezett híve volt 1985-1995 között. Eleinte még próbáltam magyarázni mindezt, egyes túlbuzgó elvtársaknak betudva, végül az eszmével csak 1995-ben szakítottam teljesen. (1999 után ismét liberális lettem kb. 10 évre, de akkor már jobboldali és keresztény színezettel, elutasítva a hagyományos és uralkodó ballib vonalat.)
Hozzátenném: természetesen sosem tagadtam, hogy Magyarországon létezik rasszizmus (s ennek fő verziójaként az antiszemitizmus) és létezik – ettől sok esetben függetlenül – szélsőjobb. Viszont mértékük növelésében a legnagyobb szerepe pontosan a hiszteroliberális megmondóembereknek van. Szerencsére mára csökken az antiszemitizmus, ami jó fejlemény, erről írtam már külön cikket is – s ennek fő oka ismét az, hogy a liberális megmondóemberek szava egyre kevesebbeket érdekel.
Tehát manapság jönnek az „igazi” liberálisok, akik szerint a liberalizmus nem bukott meg, mert még sosem volt esélye az országban. Meg jön az ellenkező hozzáállású csoport is, mely szerint a baj az, hogy a liberálisok nem nyomják érdekeiket elég erősen, ennek fő verziója „az EU miért nem zárja ki Orbanisztánt” című bizarr lemez.
S közben – a hiszteroliberálisok legnagyobb megdöbbenésére – nem a kelet-európai ember lett lassan, de biztosan liberálisabb, hanem a nyugat-európai lett egyre erősebben antiliberális. Ez van, a józan ész ellenében egyetlen politikai eszme sem képes sokáig fennmaradni...
