Az agyonpolitizált Kelet-Európában még a nyelvészet és a politika is néha összenő. Szerencsére kezd az utóbbi időben már szétválni, ami pozitívum: hiszen abszurdum tudományos kérdéseknek ideológiai és politikai színt adni.
A kérdés bolgár vetületét akarom bemutatni, de előtte röviden a magyar vonatkozásról.
Magyarországon a két korábban erősen átpolitizált – szerencsére már csökkent mértéke – nyelvészeti kérdés a nyelveredet és anyelvhelyesség.
Ami a nyelveredetet illeti, az alapállás, hogy aki szerint a magyar finnugor (uráli) nyelv, az habsburgista, idegenszívű, német ügynök, cionista, kommunista, liberális, míg aki nemzeti érzelmű, az elutasítja a finnugor elméletet, s helyette mondjuk a magyart altáji, hun, sumér, stb. nyelvnek mondja, a legnemzetibb irányzat szerint pedig a magyar egyenesen az emberiség „ősnyelve”.
Szerencsére ma már vannak jobbikos finnugristák és sumerista ballibek is, így a kérdés kezd depolitizálódni.
A másik a nyelvhelyesség kérdése. Aki deskripcionista (azaz azt vallja, a nyelvészet feladata a nyelv leírása, s nem az, hogy mi a helyes nyelvhasználat) az nemzetellenes nyelvrontónak számított, míg akipreskripcionista (azaz azt vallja, a nyelvészet egyik feladata annak megmondása mi a helyes és hibás nyelvhasználat), az nemzethű ember.
Ma már ez is eléggé depolitizált kérdés. A radikális preskripcionista nyelvész ritka, bár a magyar átlagember manapság is – politikafüggetlenül – erősen ezen irányzatot támogatja.
Bulgáriában két hagyományosan politizált nyelvészeti kérdés volt.
Az egyik ugyanaz, mint Magyarországon: a nyelv eredete. Bár szabad szemmel is látható, hogy a bolgár nyelv szláv nyelv, vannak egyes túlfűtött hazafiak, akik ezt tagadják. E csoport két csoportra osztható. Az egyik szerint a bolgár nem szláv nyelv, a hasonlóságok onnan erednek, hogy a szlávok a bolgárból vettek át elemeket. A másik csoport kifogása csupán a “szláv” szó, azaz elfogadja a szláv nyelvek rokonságát, de szerint azokat “bolgár nyelvek” néven kellene nevezni. Népszerű tévhit e csoportban, hogy az ősbolgárok nyelve kölcsönösen érthető volt a szláv nyelvekkel.
De a másik kérdés az érdekesebb magyar szemmel, mert ez ismeretlen Magyarországon. A kérdés az: hány mássalhangzó fonéma van a bolgárban. Nagyon vicces, de tény: egy fonetikai kérdés lett politikai.
A kommunista időszakban a hatalom igyekezett a bolgárt az orosz közeli rokonának beállítani. Hozzáteszem: a bolgár és az orosz ténylegesen közeli rokonok (ugyanaz a nyelvcsalád, s a nyelvcsaládnak ugyanaz az ága), a hasonlóság kb. mint az olasz és spanyol, vagy a német és a svéd között, de ez “kevésnek” tűnt a hatalomnak. S sikerült megtalálni azt a területet, ahol közelíteni lehet a két nyelvet: a hangtant.
A lényeg: azt állítani, hogy a bolgár mássalhangzók rendszere azonos az oroszéval.
A szláv nyelvek egy bizonyos kérdésben két részre oszthatók: ez akemény-lágymássalhangzó fonémák megléte.
Az orosz esetében közismert, hogy vannak kemény és lágy mássalhangzók. Bár azátlag magyar csak a d-gy, n-ny és t-ty párt hallja meg (mivel ezek a magyarban is megvannak) az oroszban van összesen 12 ilyen pár, a fenti hármon kívül még a б /b/, ф /f/, л /l/, м /m/, п /p/, р /r/, с /s/, в /v/, з /z/ esetében is: ezek ugyanúgy különböznek egymástól, mint a magyar d és gy – azaz az oroszban ezek önálló fonémák. Az orosz ц /t͡/s, г /g/, х /x/, к /k/, ш /ʂ/, ж /ʐ/ csak kemény, nincs lágy fonémapárjuk, a ч /t͡ɕ/ és й /j/ pedig csak lágy, nincs kemény párjuk.
A többi keleti-szláv nyelvben a helyzet hasonló az oroszhoz.
Az ukránban a magyarban is meglévő d-gy, n-ny, t-ty párok mellett megvan az oroszban meglévő további 9 párból a л /l/, р /r/, с /s/, з /z/ esetében még a kemény-lágy pár, továbbá az oroszból hiányzó ц /t͡s/ és дз /d͡z/ esetében is a kemény-lágy pár.
Az ukrán б /b/, ч /t͡ʃ/, дж /d͡ʒ/, ф /f/, ґ /g/, г /ɦ/, х /x/, к /k/, м /m/, п /p/, ш /ʃ/, в /w/, ж /ʒ/ csak kemény, nincs lágy fonémapárjuk. A й /j/ pedig csak lágy, nincs kemény párja.
A belarusz esetében megvan az orosz 12 kemény-lágy pár közül mindegyik, az р /r/ kivétel, mely csak kemény. Továbbá a belaruszban van még 4 kemény-lágy pár: ц /t͡s/, дз /d͡z/, г /ɣ/, х /x/, к /k/. Mindig kemény a ч /t͡ʃ/, дж /d͡ʒ/, ш /ʃ/, ж /ʒ/.
A ruszin esetében csak 4 kemény-lágy pár van: a magyarban is meglévő d-gy, n-ny, t-ty mellett még az л /l/ esetében.
Itt érdemes is áttérni a nyugati-szláv nyelvekre. A szlovák esetében a helyzet ugyanaz, mint a ruszinnál, ezek szlovák írással a következők: d-ď, l-ľ, n-ň, t-ť.
A cseh helyzet szinte azonos a szlovákkal, csak az l esetében hiányzik kemény-lágy pár, Azaz e tekintetben a cseh helyzet teljesen azonos a magyarral.
A lengyel esetében fonéma szinten 5 kemény-lágy pár létezik: cs (lengyelül cz és ć), dzs (lengyelül: dż és dź), n/ny (lengyelül n és ń), s (lengyelül: sz és ś), zs (lengyelül: ż és ź).
A teljesség kedvéért a két kis szorb nyelv is legyen itt.
Az alsószorb kemény-lágy párjai: b, m, n/ń, p, r, š/ś, w [w], ž/ź. Afelsőszorb esetében pedig: b, c, m, n/ń, p, r, [w], z.
Áttérve a délszláv nyelvekhez, látható, hogy ott a legkevesebb a kemény-lágy pár.
A szlovénben nincs egy se!
A BSZHM-nyelvben 4 párt találunk: az cs, a dzs, az l, s az n/ny esetében. Ezek írása BSZHM-nyelvben: latinbetűsen č-ć, dž-đ, l-lj, n-nj, cirillbetűsen pedig ugyanez: ч-ћ, џ-ђ, л-љ, н-њ.
А bolgár esetében történt: orosz hatásra az orosz hangrendszer átvétele, bár a bolgárban a mássalhangzók rendszere egészen más. Valójában a modern bolgár nyelvben egyáltalán nincsenek fonéma szinten kemény-lágy párok. Allófonként természetesen létezik lágyított ejtés, azonban ez is erősen nyelvjárásfüggő. Egyes dél-nyugati nyelvjárásokban erősebb a d, l, n és t lágysága hátsó magánhangzók előtt, ugyanez megfigyelhető az összes kelet-bolgár nyelvjárásban is minden bolgár magánhangzó esetében, a ч, дз, дж, х, ш, ж hangokat kivéve, míg a й eleve csak lágy lehet (neki az “oroszos” értelmezésben sincs párja).
El lehet mondani: ellentétben az orosszal a bolgárban ott ahol az oroszban lágy mássalhangzó volt valójában két mássalhangzó van, a második egy j. Fonéma szinten egyszerűen nem léteznek kemény-lágy párok a bolgárban!
