Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hogy hangzanak?

Hogyan hangzanak a magyar rokonnyelvei? Íme egy gyűjtés.

Hozzá kell tenni: a magyarnak közeli rokonnyelvei nincsenek, csak távoliak.

permi nyelvek:

komi (anyanyelvi beszélők száma: 230 ezer)

udmurt (anyanyelvi beszélők száma: 320 ezer)

volgai nyelvek:

mari (anyanyelvi beszélők száma: 230 ezer)

mordvin (anyanyelvi beszélők száma: 430 ezer)

balti-finn nyelvek:

észt  (anyanyelvi beszélők száma: 1,1 millió)

finn  (anyanyelvi beszélők száma: 5,4 millió)

A többi balti-finn nyelv - izsór, lív, vepsze,  vót - mind a  kihalás szélén áll, ma már alig léteznek egynyelvű anyanyelvi beszélőik, s kétnyelvű anyanyelvi beszélőik is nagyon kevesen vannak, a legnagyobb nyelv - a vepsze - esetében is alig 4 ezer anyanyelvi beszélő van, mindenki egyben finn és orosz anyanyelvű is.

vepsze ima

Az obi-ugor nyelvek: hanti, manysi. A manysi kihalásának kérdése csak időtől függ, ma már alig 1 ezer anyanyelvi beszélője van. A hanti esetében a helyzet kicsit jobb: 10 ezer ember anyanyelve ma is. Еz azt jelenti: gyakorlatilag csak népdalokra használatos.

hanti

manysi

lapp:

lapp  (anyanyelvi beszélők száma: 30 ezer)

szamojéd nyelvek: 4 mai nyelv, közülük az enyec, a nganaszán, s a szülkup a kihalás határán állnak. A nyenyecnek 22 ezer anyanyelvi beszélője van.

nyenyec kisebbségi műsor orosz tv-csatornán

0 Tovább

A légáram kérdése

Korábbi, hangtani alapokkal foglalkozó cikkem kapcsán kaptam több kérdést is. Ezekre fogok válaszolni most.

Ez a cikk a nem tüdőből képzett hangokat illeti. Mivel a magyarban ilyenek nem léteznek. sőt az európai nyelvek közül csak egyes kaukázusi nyelvekben léteznek, a kérdés érdekes.

Tisztázzuk tehát: az emberi nyelvek hangjai a légáram típusa szerint 3 csoporra oszthatók:

  • tüdőhangok,
  • hangszallagréshangok,
  • nyelvhangok.

*

A tüdőhangok esetében a tüdőből kiáramló levegő mozgása által képződik a hang. Az összes magyar beszédhang ilyen.

A tüdőhangok a leggyakoribbak az emberi nyelvekben, sőt a legtöbb emberi nyelvben csak tüdőhangok vannak (a magyar is ilyen). Ez az oka annak, hogy itt találhatjuk a legtöbb alváltozatot. Az egyes változatok attól függenek, hogy a hangszallagrés milyen állapotban van. A hangszallagrés a gégében található kannaporcok, valamintaz azokhoz csatlakozó hangszallagok által alkotott szűk rész.

A lehetséges változatok a következők: zöngésség szerintifelosztás, gégebeli hangképzés szerinti felosztás, s hehezet szerintifelosztás. Mindhárom olyan jellemző, mely még a gégeszakaszban zajlik le.

A zöngésség szerinti felosztás lényege: ha a tüdőből kiáramló levegő megrezegteti a a hangszalagok zárját, akkor a hang zöngés, ha a rezgés elmarad, a hang zöngétlen.

A gégebeli hangképzés attól függ, hogy a hangszallagrés milyen állapotban van a hang keletkezése során. Ez sokféle lehet, de hangtani szempontból csak fő 3 változatnak van jelentősége:

  • a "normál" állás: azaz a hangszallagrés optimális állapotban van, a legtisztább hangot eredményezve,
  • a "suttogó" állás: a hangszallagrés szélesebb,
  • a "rekedtes" állás: a hangszallagrés keskenyebb.

Hozzá kell ehhez tenni: léteznek köztes állapotok is, s az egyes állapotok kiterjedése nyelvfüggő, de alapvetően elég a fenti 3 változatot figyelembe venni.

A magyarban természetesen csak a normál állás létezik, azaz a másik kettő is megvan - hiszen tudunk suttogni vagy rekedtesen beszélni -, ezeknek azonban nincs semmilyen fonológiai szerepe. De pl. a koreai nyelvben háromféle /p/ hang van jelen fonémaként: normál zöngétlen (melynek zöngés allofónja is van), hehezetes zöngétlen, s rekedtes zöngétlen. A világ nyelveinek kb. negyede használja fonematikus célokra ezeket a jellemzőket, elsősorban egyes kelet-ázsiai, ausztráliai őslakos és amerikai indián nyelvekre jellemző ez.

Végül a hehezet, mely azt jelenti, hogy erős légáram-kitöréssel járul egyes hangok kiejtése. A magyarban ez sem létezik, azaz előfordul nyelvjárási szinten, de nincs semmilyen fonológiai jelentősége. A hehezet több európai nyelvben is előfordul, azonban jellemzően csak allofónként: pl. az angolban a szókezdő p mindig hehezetes (kivéve ha vele azonos szótagban s betű található), de ez az egyetlen lehetséges ejtés, s máshol a szóban nem is lehet hehezetes p. Fonémaként előfordult a hehezet az ógörögben (a mai görögben már nem létezik), onnan a latin is átvette egyes görög jövevényszavakban, de kétséges, hogy a latin anyanyelvűek ejtették-e. Valószínűleg nem ejtették (hiszen a latinban nem volt hehezet), azaz valószínűleg a hehezetes hangokat úgy ejtették, ahogy azok nem-hehezetes változatukat, kivéve a művelt réteget, mely számára a görög nyelv kiváló tudása presztízsértékű volt. Az ógörögben volt három hehezetes hang:

  • a  hehezetes k, írása: χ (a nem-hehezetes k írása κ volt) - az ókori rómaiak az előbbit ch, az utóbbit k betűvel írták át,
  • a  hehezetes p, írása: φ (a nem-hehezetes p írása π volt) - az ókori rómaiak az előbbit ph, az utóbbit p betűvel írták át,
  • a  hehezetes t, írása θ (a nem-hehezetes t írása τ volt) - az ókori rómaiak az előbbit th, az utóbbit t betűvel írták át

A mai görögben egyébként már nincsenek hehezetes hangok: a ch-ból h lett (mint a magyar "ihlet" szóban), a ph-ból f lett, a th-ból pedig /θ/ (mint az angol "path" szóban az utolsó hang). Ez jól látható ahagyományos magyar görög-latin ejtésből is: a ph az f, a ch az h, a th meg t, ez utóbbinak a nyilvánvaló oka, hogy a magyarból hiányzik a /θ/ hang, így a hozzá legközelebbivel lett helyettesítve.

Mai európai nyelvekben hehezetes hangok fonámaként kevés nyelvben vannak, pl. az örményben. Kelet-Ázsiában viszont a helyzet fordított: ritka az olyan nyelv, mely nélkülözne hehezetes fonámákat.

*

A hangszallagrés- és nyelvhangok esetében a tüdő nem játszik semmilyen szerepet, képzésük közben a hangszallagrés zárt állapotban van és a tüdőből nem áramlik levegő a szájüreg felé, tehát a légáramot csak a szájüregben található levegő kelti.

*

hangszallagréshangok esetén két változat fordul elő: felső hangszallagréshangok és alsó hangszallagréshangok.

A felső hangszallagréshangok (implozívek) esetében a légáram a hangszalagrész felfelé való mozgatásából ered.

Az alsó hangszallagréshangok (ejektívek) esetében a légáram a hangszalagrész lefelé való mozgatásából ered.

Íme egy videó a bilibiális implozív és a biliabaliás ejektív ejtésével, minkettő előtt annak fonetikai jele: https://www.youtube.com/watch?v=_E0WjybtXWE

*

nyelvhangok esetében a nyelv mozgatásából ered a hang, természetesen ismét a tüdő részvétele nélkül. Ezek a csettintő hangok. Kizárólag egyes afrikai nyelvekben léteznek. Nem fonémaként természetesen használatosak, hiszek pl. a magyarok is szoktak csettinteni, a lovasok használnak pl. ilyen hangokat lovuk irányítására.

Hogyan kell ezeket ejteni?

Lezárt gégével a nyelvet hozzáérintjük egy adott részhez a szájunkban (ez lehet az ajak, a fog, a fogíny, az elülső szájapadlás, a hátulsó szájpadlás, a nyelcsap), majd visszahúzzuk nyelvünket, majd a gégézárat felnyitjuk. Így csettintés fog hallatszani. A szájban megérintett résztől függően más-más típusú lesz. Természetesen lehetséges több altípus is.

Íme egy videó a fő típusok ejtésével, mindegyik hang előtt annak fonetikai jele: https://www.youtube.com/watch?v=KMJ_RNDONKQ 

*

Lehetséges a különböző légáramok kombinálása is:

  • tüdő-ejektív hangok – a légáram a hangszalagrész felfelé való mozgatásából ered,  a tüdő részvételével,
  • tüdő-csettintő hangok – a légáram a nyelv lefelé való mozgatásából ered, részvételével.
0 Tovább

A nyelvtudás szintjei

Európában a legelterjedtebb skála a nyelvtudás érzékeltetésére az a skála, mely 6 lépcsőfokot tartalmaz, a legalsó az A1 és a legfelső a C2. Az A1 azt jelenti, hogy valaki nagyon egyszerá gondolatokat képes kifejezni, sok hibával, s képes nagyon egyszerű dolgokat megérteni idegen nyelven. A C2 pedig azt jelenti, hogy a nyelvet használó képes anyanyelvi szinten használni az adott idegen nyelvet, esetleg csak a kiejtés terén ismerhető fel, hogy nem anyanyelvi beszélő.

Kevesen tudják, de van A0-s szint is. Ez azt jelenti, hogy idegen nyelven úgy igyekszünk beszélni, hogy saját nyelvünkön beszélünk, hangosabban és szótagolva, s közben mutogatunk. Ez nagyon elterjedt nyelvtudás szint volt a Balatonon a 70-es és 80-as években büfékben, strandokon, boltokban. Pl. bejön az ostoba turista és rámutat a palacsintára, majd azt mondja, hogy "fájv", mire a boltos megkérdezi: "tú-rós vagy lek-vá-ros pa-la-csin-tát kérsz?".

Ennél emeltebb szint az A0+ szint. Ez alapvetően a 0-ás szint, de időnként mondunk pár idegen szót is közben. Itt azt mondja a büfés: "jú vant tú-rós vagy lek-vá-ros pa-la-csin-tát?".

0 Tovább

Bolgár-magyar akcentus

Hosszú idő óta van kapcsolatom bolgárul beszélő magyar anyanyelvűekkel és magyarul beszélő bolgár anyanyelvűekkel. Terveztem sok idő óta a két akcentus jellemzőinek rövid felsorolását. Íme tehát!

Természetesen  a mássalhangzókat illetően a legkisebbek a problémák.

A sztenterd bolgárban hiányoznak a magyar palatális zárhangok - gy, ny, ty -, viszont ezek a hangok előfordulnak allofónként egy sor bolgár nyelvjárásban bizonyos magánhangzók előtt.  Emiatt ezek a hangok könnyedén kiejthetők a legtöbb bolgár számára. Gondot akkor szoktak okozni, ha ezek a hangok szó végén vagy mássalhangzó előtt állnak, ez esetben a közepes szintű nyelvbeszélők gy, ny, ty helyett d+j, n+j, t+j hangkapcsolatot mondanak.

Ugyannek a fordítottja is gond lehet. A magyarok hajlamosak a bolgár д, т, н + я, ьо, ю (d. n, t + ja, jo, ju) kapcsolatokat magyar gy, ny, ty alakban mondani, sőt esetenként i előtt is. ez a sztenterd bolgárban hibás, bár egyes nyelvjárásokban előfordul, míg i előtt valóban csak pár nyelvjárásban létezik. A magyar ejtés bolgár fülnek nyelvjáriasnak, esetleg "oroszosnak" tűnik. Természetesen a sztenderd bolgár ejtés elsajátítása nem probléma a magyarok számára, hiszen a hibás "sztotyinka" helyett minden magyar képes "sztotinka" változatot ejteni.

szóvégi obsztruens zöngés mássalhangzók a bolgárban zöngétlenednek, így a bolgárok számára nagyon furcsa, hogy a magyarban ez nem így van. A közepes szintű nyelvbeszélők jellemzően - helytelenül - zöngétlenítik a magyar szóvégi zöngés mássalhangzókat. Ugyanez az oka a magyarok akcentusának is a bolgárban. A magyarban a szóvégi zöngés mássalhangzók nem zöngétlenednek, így a magyarok számára nagyon furcsa, hogy a bolgárban ez történik. Így a magyarok számára külön feladat megtanulni, hogy a bolgár szavak végén nem lehetnek obsztruens zöngés mássalhangzók. s azokat helyettesíteni kell az illető hangok zöngétlen párját. Két példa: a magyar "Balázs" név bolgár fül számára természetellenes, hogy a végső zs nem s-nek ejtődik, ilyen a bolgárban nem lehetséges, a bolgár nyelvtanulónak külön meg kell tanulnia, hogy ez a "zs" nem lesz "s". Ugyanez fordítva: a bolgár vezetéknevek kb. 85 %-a -ов/-ев (-ov/-ev) végződásű, az utolsó "v" bolgárul mindig "f", ezt a magyaroknak külön meg kell tanulniuk.

További két mássalhagzó van, mely gondot szokott okozni: a h és az l.

A magyar "h" hang valójában 4 különböző hang lehet:

  • posztpalatális réshang, ha szótag végén, mély magánhangzó után áll,
  • proveláris réshang, szótag végén, magas magánhangzó után áll,
  • magánhangzók között: zöngés gége-közelítőhang
  • s minden más esetben pedig: zöngétlen gégehang közelítáhang.

E négy közül a második egyezik a bolgár х (h) hanggal, a bolgárok jellemzően ezt ejtik minden más esetben is. Mivel azonban a magyar nyelvben a négyféle h nem önálló fonéma, a magyar fül ezt az akcentust jellemzően nem érzékeli, azt nem tekinti durva eltérésnek. Fordítva a helyzet ugyanez. A bolgár h mindig proveláris réshang, lehet zöngétlen és nagyon ritkán zöngés. A hibás magyar ejtés nem feltűnő, esetleg akkor tűnik furcsának, ha a hang a szó elején áll, ez esetben a magyar gégehang ejtés a bolgár fül számára kissé furcsa, de ismétlem: nem tűnik durva eltérésnek.

A legproblémásabb mássalhangzó a l! A magyar l minden esetben - kivéve gy, ny, ty előtt - alveoláris oldalhang. Ilyen hang a bolgárban nem létezik. A "normál" bolgár л (l) hátrább ejtett, mint a magyar, s bár a két ejtés egymáshoz közeli, a bolgár fül ezeket egyértelműen megkülönbözteti. Ha egy bolgár parodizálni akarná a magyar akcentust, biztosan éppen az l hibás ejtése lenne az első ötlete. A bolgár л (l) hangnak létezik egy palatális oldalhang allofónja is egyes nyelvjárásokban, a bolgár fül - tévesen - ezzel a hanggal azonosítja a magyar ejtést.

A bolgárok egy része a bolgár л (l) hangot a sztenterd ejtéstől eltárően veláris közelítőhangként ejti, ez különösen a fiatalabbak között terjedt el. Azonban ez is teljesen hiányzik a magyarból.

Az eredmény: a bolgárok jellemzően képesek a helyes magyar l-ejtésre, s ha helytelenül is ejtik az, ez a magyar fül számára nem tűnik durva eltérésnek, kivéve ha egy bolgár veláris közelítőhangként próbálja ejteni a magyar l-t. Fordítva viszont a hibás magyar ejtés maximálisan sérti a bolgár fült.

Tapasztalatom: a bolgár л (l) ejtése a legnehezebb az összes bolgár mássalhangzó közül a magyarok számára. S a legtöbb magyar sosem sajátítja el ennek a hangnak a helyes ejtését.

Térjünk át a magánhangzókra! A legnagyobb problémák itt vannak.A két nyelv magánhangzó-rendszere között kevés a közös elem. Lássuk először az általános problémákat:

  • a magyarban  a hangsúly rögzített, a bolgárban bármelyik szótagon lehet: hozzáteszem, ez mindkét nyelv anyanyelvi beszélői számára viszonylag gyorsan elsajátítható (a pontosság kedvéért: a magyar hangsúly is lehet máshol, ez megesik kérdő mondatokban, ill. hosszabb szavakban lehet két hangsúly is),
  • a magyarban a hangsúlytalan szótagok ugyanúgy ejtendők, mint a hangsúlyosok,  a hangsúly csupán egy kis pluszt ad, ezzel szemben a bolgárban a legtöbb magánhangzó ejtése eltérő hangsúly alatt és hangsúlytalan helyzetben: a bolgárok számára a magyar beszéd "mekegés", nagyon nehéz megtanulniuk, hogy a hangsúlytalan magánhangzók ejtése azonos a hangsúlyosokéval, a bolgár beszéd pedig a magyarok számára időnként "elharapós", nagyon nehéz megtanulniuk, hogy a bolgár hangsúlytalan szótagok mások, mint a hangsúlyosak, hozzáteszem, hogy itt a magyarok dolga a nehezebb, a bolgárok haladó szinten képesek a magyar "mekegés" elsajátítására,
  • a magyarban vannak rövid és hosszú magánhangzók, a bolgárban minden magánhangzó rövid, kivéve hangsúlyos helyzetben, amikor enyhén hosszabb az ejtés, de akkor sem olyan hosszú, mint egy magyar hosszú magánhangzó: a bolgárok számára abszurd jelenség, hogy egy hangsúlytalan magánhangzó hosszú lehet és egy hangsúlyos magánhangzó pedig rövid lehet, márpedig mindkét eset nagyon gyakori a magyarban, a magyarok helyzete ebben az esetben könnyebb, a magyarok hibája jellemzően csak az, hogy a bolgár hangsúlyos magánhangzókat túl hosszan ejtik.

Lássuk most magukat a hangokat. A sztenderd magyarban 14 magánhangzó van, míg a sztenderd bolgárban 6 magánhangzó lehet hangsúlyos helyzetben, melyek közül csak 2 fordulhat el hangsúlytalan helyzetben is, a többi 4-ből hangúlytalan helyzetben 2 magánhangzó lesz.

A 14 magyar magánhangzó: a , á, e, é, i, í, o, ó, ö, ő, u, ú, ü, ű.

hosszú magánhangzók alapból nehezek a bolgárok számára, különösen azok a hosszú magánhangzók, melyek nem a szó első szótagjában állnak: ez teljesen természetellenes a bolgár nyelv számára. Alapból a hosszúság is gond, a bolgár magánhangzók hosszabbak hangsúly alatt, de nem olyan hosszúak, mint a magyar hosszú magánhangzók.

rövid magyar magánghangzók közül nem gond a bolgárok számára az i. Emellett kisebb gondot okoz csak az e, az o, és az u. A bolgárok az e hangot kicsit zártabban ejtik, de az eltérés nem jelentős. Az o és az u esetében a bolgárok ejtése tökéletes, ha ezek a hangok a szó elején állnak, más esetben azonban hajlamosan a két hangot egyformán ejteni, a magyar füllel valamiféle o és u közti hangot mondva.

Legnagyobb gondot az a, az ö, és az ü jelenti a bolgárok számára. Mindegyik teljesen hiányzik  a bolgárből, hozzá közeli hang sincs. Kevés bolgár képes az a helyes ejtését elsajátítani, helyette jellemzően egy a és o közti hangot ejtenek. Az ö és az ü elsajátítása már könnyebben megy, de itt jellemzően a legtöbb bolgár keveri ezt a két hangot.

Ami a magyarokat illeti a bolgár magánhangzókat illetően, a dolog szintén erősen problémás. A legnagyobb gondot a magyarban ismeretlen magánhangzó-redukció jelenti: a 6 bolgár magánhangzó - а, е, и, о, у, ъ - közül a sztendert nyelvben 4 másképp ejtendő, ha hangsúlytalan szótagban áll: az а és az ъ /ɐ/-ra redukálódik, míg az о és az у pedig /ʊ/-ra. A magyaroknak külön meg kell tanulniuk ezt - jellemzően  alegtöbb magyar képtelen ezt hibátlanul elsajátítani, így a magyar nem-redukció a bolgár fül számára vicces géphangnak tűnik.

A bolgár a a magyarban hiányzik fonémaként, de nem gond elsátítása, hiszen allofónként előfordul a magyarban is. Csak azt nem tudja elsajátítani, aki nagyon nem akarja.  A bolgár е már nehezebb a magyarok számára, ez a röviden ejtett magyar é és a magyar e közé esik. A legnehezebb természetesen a bolgár ъ, ezt a magyar igyekeznek ö-vel helyettesíteni, pedig a két hangnak egymáshoz nagyon kevés köze van. Az ъ ejtése magyar hangokkal kb. ez: magyar ö hang, de hátrébb ejtve, s ajakkerekítés nélkül, vagy magyar röviden ejtett é, de egészen hátul ejtve.

0 Tovább

A FB-sznob

Egy ismerősöm kényszeres sznob.

Nemrég arról értékezett a Facebook-on, hogy Joan Miró spanyol-katalán festőművész nevét hogyan ejtheti a sok buta primitív ember “zsoán miró” alakban, mikor köztudomású, hogy spanyolul a j ejtése h, azaz a helyes ejtés “hoán miró”.

Hagytam a témát, hagy csatlakozzanak sokan, más sznobok is, szintén szörnyülködve, hogy miféle emberek az ilyenek, akik franciául ejtenek ki spanyol neveket.

Aztán leírtam mi is a helyzet. A Joan Miró név nem spanyolul van, hanem katalánul, s a helyes ejtése bizony NEM “hoán miró”, hanem sokkal inkább “zsoán miró” vagy “zsuán miró”, azaz éppen a kritizált “primitíveknek” van igazuk. Hozzátettem: a festőművész használta a nevét spanyol változatban is, ott a neve Juán Miró, s ennek ejtése már valóban “huán miró”, de ez sem “hoán miró”.

A legviccesebb: az ismerős annyira megsértődött, hogy törölt is ismerősei közül.

1 Tovább
«
12

bircahang

blogavatar

magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média