bircahang

Hosszú idő óta van kapcsolatom bolgárul beszélő magyar anyanyelvűekkel és magyarul beszélő bolgár anyanyelvűekkel. Terveztem sok idő óta a két akcentus jellemzőinek rövid felsorolását. Íme tehát!

Természetesen  a mássalhangzókat illetően a legkisebbek a problémák.

A sztenterd bolgárban hiányoznak a magyar palatális zárhangok - gy, ny, ty -, viszont ezek a hangok előfordulnak allofónként egy sor bolgár nyelvjárásban bizonyos magánhangzók előtt.  Emiatt ezek a hangok könnyedén kiejthetők a legtöbb bolgár számára. Gondot akkor szoktak okozni, ha ezek a hangok szó végén vagy mássalhangzó előtt állnak, ez esetben a közepes szintű nyelvbeszélők gy, ny, ty helyett d+j, n+j, t+j hangkapcsolatot mondanak.

Ugyannek a fordítottja is gond lehet. A magyarok hajlamosak a bolgár д, т, н + я, ьо, ю (d. n, t + ja, jo, ju) kapcsolatokat magyar gy, ny, ty alakban mondani, sőt esetenként i előtt is. ez a sztenterd bolgárban hibás, bár egyes nyelvjárásokban előfordul, míg i előtt valóban csak pár nyelvjárásban létezik. A magyar ejtés bolgár fülnek nyelvjáriasnak, esetleg "oroszosnak" tűnik. Természetesen a sztenderd bolgár ejtés elsajátítása nem probléma a magyarok számára, hiszen a hibás "sztotyinka" helyett minden magyar képes "sztotinka" változatot ejteni.

A szóvégi obsztruens zöngés mássalhangzók a bolgárban zöngétlenednek, így a bolgárok számára nagyon furcsa, hogy a magyarban ez nem így van. A közepes szintű nyelvbeszélők jellemzően - helytelenül - zöngétlenítik a magyar szóvégi zöngés mássalhangzókat. Ugyanez az oka a magyarok akcentusának is a bolgárban. A magyarban a szóvégi zöngés mássalhangzók nem zöngétlenednek, így a magyarok számára nagyon furcsa, hogy a bolgárban ez történik. Így a magyarok számára külön feladat megtanulni, hogy a bolgár szavak végén nem lehetnek obsztruens zöngés mássalhangzók. s azokat helyettesíteni kell az illető hangok zöngétlen párját. Két példa: a magyar "Balázs" név bolgár fül számára természetellenes, hogy a végső zs nem s-nek ejtődik, ilyen a bolgárban nem lehetséges, a bolgár nyelvtanulónak külön meg kell tanulnia, hogy ez a "zs" nem lesz "s". Ugyanez fordítva: a bolgár vezetéknevek kb. 85 %-a -ов/-ев (-ov/-ev) végződásű, az utolsó "v" bolgárul mindig "f", ezt a magyaroknak külön meg kell tanulniuk.

További két mássalhagzó van, mely gondot szokott okozni: a h és az l.

A magyar "h" hang valójában 4 különböző hang lehet:

• posztpalatális réshang, ha szótag végén, mély magánhangzó után áll,
• proveláris réshang, szótag végén, magas magánhangzó után áll,
• magánhangzók között: zöngés gége-közelítőhang
• s minden más esetben pedig: zöngétlen gégehang közelítáhang.

E négy közül a második egyezik a bolgár х (h) hanggal, a bolgárok jellemzően ezt ejtik minden más esetben is. Mivel azonban a magyar nyelvben a négyféle h nem önálló fonéma, a magyar fül ezt az akcentust jellemzően nem érzékeli, azt nem tekinti durva eltérésnek. Fordítva a helyzet ugyanez. A bolgár h mindig proveláris réshang, lehet zöngétlen és nagyon ritkán zöngés. A hibás magyar ejtés nem feltűnő, esetleg akkor tűnik furcsának, ha a hang a szó elején áll, ez esetben a magyar gégehang ejtés a bolgár fül számára kissé furcsa, de ismétlem: nem tűnik durva eltérésnek.

A legproblémásabb mássalhangzó a l! A magyar l minden esetben - kivéve gy, ny, ty előtt - alveoláris oldalhang. Ilyen hang a bolgárban nem létezik. A "normál" bolgár л (l) hátrább ejtett, mint a magyar, s bár a két ejtés egymáshoz közeli, a bolgár fül ezeket egyértelműen megkülönbözteti. Ha egy bolgár parodizálni akarná a magyar akcentust, biztosan éppen az l hibás ejtése lenne az első ötlete. A bolgár л (l) hangnak létezik egy palatális oldalhang allofónja is egyes nyelvjárásokban, a bolgár fül - tévesen - ezzel a hanggal azonosítja a magyar ejtést.

A bolgárok egy része a bolgár л (l) hangot a sztenterd ejtéstől eltárően veláris közelítőhangként ejti, ez különösen a fiatalabbak között terjedt el. Azonban ez is teljesen hiányzik a magyarból.

Az eredmény: a bolgárok jellemzően képesek a helyes magyar l-ejtésre, s ha helytelenül is ejtik az, ez a magyar fül számára nem tűnik durva eltérésnek, kivéve ha egy bolgár veláris közelítőhangként próbálja ejteni a magyar l-t. Fordítva viszont a hibás magyar ejtés maximálisan sérti a bolgár fült.

Tapasztalatom: a bolgár л (l) ejtése a legnehezebb az összes bolgár mássalhangzó közül a magyarok számára. S a legtöbb magyar sosem sajátítja el ennek a hangnak a helyes ejtését.

Térjünk át a magánhangzókra! A legnagyobb problémák itt vannak.A két nyelv magánhangzó-rendszere között kevés a közös elem. Lássuk először az általános problémákat:

• a magyarban  a hangsúly rögzített, a bolgárban bármelyik szótagon lehet: hozzáteszem, ez mindkét nyelv anyanyelvi beszélői számára viszonylag gyorsan elsajátítható (a pontosság kedvéért: a magyar hangsúly is lehet máshol, ez megesik kérdő mondatokban, ill. hosszabb szavakban lehet két hangsúly is),
• a magyarban a hangsúlytalan szótagok ugyanúgy ejtendők, mint a hangsúlyosok,  a hangsúly csupán egy kis pluszt ad, ezzel szemben a bolgárban a legtöbb magánhangzó ejtése eltérő hangsúly alatt és hangsúlytalan helyzetben: a bolgárok számára a magyar beszéd "mekegés", nagyon nehéz megtanulniuk, hogy a hangsúlytalan magánhangzók ejtése azonos a hangsúlyosokéval, a bolgár beszéd pedig a magyarok számára időnként "elharapós", nagyon nehéz megtanulniuk, hogy a bolgár hangsúlytalan szótagok mások, mint a hangsúlyosak, hozzáteszem, hogy itt a magyarok dolga a nehezebb, a bolgárok haladó szinten képesek a magyar "mekegés" elsajátítására,
• a magyarban vannak rövid és hosszú magánhangzók, a bolgárban minden magánhangzó rövid, kivéve hangsúlyos helyzetben, amikor enyhén hosszabb az ejtés, de akkor sem olyan hosszú, mint egy magyar hosszú magánhangzó: a bolgárok számára abszurd jelenség, hogy egy hangsúlytalan magánhangzó hosszú lehet és egy hangsúlyos magánhangzó pedig rövid lehet, márpedig mindkét eset nagyon gyakori a magyarban, a magyarok helyzete ebben az esetben könnyebb, a magyarok hibája jellemzően csak az, hogy a bolgár hangsúlyos magánhangzókat túl hosszan ejtik.

Lássuk most magukat a hangokat. A sztenderd magyarban 14 magánhangzó van, míg a sztenderd bolgárban 6 magánhangzó lehet hangsúlyos helyzetben, melyek közül csak 2 fordulhat el hangsúlytalan helyzetben is, a többi 4-ből hangúlytalan helyzetben 2 magánhangzó lesz.

A 14 magyar magánhangzó: a , á, e, é, i, í, o, ó, ö, ő, u, ú, ü, ű.

A hosszú magánhangzók alapból nehezek a bolgárok számára, különösen azok a hosszú magánhangzók, melyek nem a szó első szótagjában állnak: ez teljesen természetellenes a bolgár nyelv számára. Alapból a hosszúság is gond, a bolgár magánhangzók hosszabbak hangsúly alatt, de nem olyan hosszúak, mint a magyar hosszú magánhangzók.

A rövid magyar magánghangzók közül nem gond a bolgárok számára az i. Emellett kisebb gondot okoz csak az e, az o, és az u. A bolgárok az e hangot kicsit zártabban ejtik, de az eltérés nem jelentős. Az o és az u esetében a bolgárok ejtése tökéletes, ha ezek a hangok a szó elején állnak, más esetben azonban hajlamosan a két hangot egyformán ejteni, a magyar füllel valamiféle o és u közti hangot mondva.

Legnagyobb gondot az a, az ö, és az ü jelenti a bolgárok számára. Mindegyik teljesen hiányzik  a bolgárből, hozzá közeli hang sincs. Kevés bolgár képes az a helyes ejtését elsajátítani, helyette jellemzően egy a és o közti hangot ejtenek. Az ö és az ü elsajátítása már könnyebben megy, de itt jellemzően a legtöbb bolgár keveri ezt a két hangot.

Ami a magyarokat illeti a bolgár magánhangzókat illetően, a dolog szintén erősen problémás. A legnagyobb gondot a magyarban ismeretlen magánhangzó-redukció jelenti: a 6 bolgár magánhangzó - а, е, и, о, у, ъ - közül a sztendert nyelvben 4 másképp ejtendő, ha hangsúlytalan szótagban áll: az а és az ъ /ɐ/-ra redukálódik, míg az о és az у pedig /ʊ/-ra. A magyaroknak külön meg kell tanulniuk ezt - jellemzően  alegtöbb magyar képtelen ezt hibátlanul elsajátítani, így a magyar nem-redukció a bolgár fül számára vicces géphangnak tűnik.

A bolgár a a magyarban hiányzik fonémaként, de nem gond elsátítása, hiszen allofónként előfordul a magyarban is. Csak azt nem tudja elsajátítani, aki nagyon nem akarja.  A bolgár е már nehezebb a magyarok számára, ez a röviden ejtett magyar é és a magyar e közé esik. A legnehezebb természetesen a bolgár ъ, ezt a magyar igyekeznek ö-vel helyettesíteni, pedig a két hangnak egymáshoz nagyon kevés köze van. Az ъ ejtése magyar hangokkal kb. ez: magyar ö hang, de hátrébb ejtve, s ajakkerekítés nélkül, vagy magyar röviden ejtett é, de egészen hátul ejtve.

A cirill ábécé Bulgáriában lett megalkotva, 893-ban. A megalkotó: Kliment Ohridszki.

Аz eredeti ábécében 45 betű volt. Ez ebben a formában változatlan is maradt Bulgária török uralom alá kerüléséig.

A török uralom alatt több spontán változás zajlott az ábécében, egyes betűk használata abbamaradt, s megjelentek új betűk is, s egyes betűk ejtése megváltozott. A Temesközbe vándorolt bolgárok teljesen el is hagyták a cirill ábécét, áttérve a szerb-horvát latin ábécére (ma is azt használják).

Azonban egységes szabály nem tudott kialakulni, hiszen nem volt ehhez meg az önálló államiság, ill. olyan szervezet, mely ki tudott volna alakítani egy mindenki által elfogadott egységes írást.

Ez csak 1869-ben történik meg, amikor még emigrációban (Romániában) megalakul a későbbi Bolgár Tudományos Akadémia elődje, melynek egyik első lépése volt a bolgár ábécé meghatározása.

Ki lettek hivatalosan dobva az ábécéből azok a betűk, melyek eleve csakis görög nevek átírására voltak használatosak (zöld színnel). Továbbá törölve lettek a nyelvben már régóta nem létező hangokat jelölő és az ugyanazok hangokat duplán jelölő betűk (piros színnel). Egy betű egyszerűsítve lett (kék szín), s egy új betű pedig hozzá lett adva az ábécéhoz (barna szín). Sajnos egy létező hangot jelölő betű is meg lett szűntetve (lila szín). Így az ábécé 32 betűs lett.

Az ábécé etimológiai elven alapult, ennek keretében maradt meg az a szabály, hogy a mássalhangzóra végződő szavak végén kötelező maradt a Ъ vagy a Ь magánhangzó írása, annak ellenére, hogy a szóvégi Ъ és Ь betű nem volt kiejtendő. А Ь magánhangzó eredetileg lágy mássalhangó utáni Ъ hangot jelentett, a bolgárban azonban már a középkorban megszűnt ez a jelentése, akkortól egyszerűen Й hangot jelöl, szó végén pedig nem volt ejtve. A Ъ betű eredeti ejtése a bolgárban megmaradt mind a mai napig, de már a középkorban nem volt ejtve a szavak végén.

1899-ben a bolgár közoktatási miniszter írásreformot hajt végre. Ennek lényege teljesen indokolatlan: egy önálló hangot nem jelölő betű visszakerül az ábécébe (zöld színnel) és egy létező hangot jelölő betű pedig megszűnik (piros színnel). Ez utóbbi lépés miatt a bolgár írás máig logikátlan a névelők és az igeragok esetében: akkortól érvényes az a szabály, hogy a rövid névelőkben és az igeragokban szereplő Й+Ъ hang Я betűvel írandó, így az írás alapján nem tudható, hogy a Я mikor jelöli eredeti hangértékét és mikor Й+Ъ hangot. (Iskolázatlan bolgárok egyik jellemzője, hogy keverik a kettőt, ez kb. olyasmi, mint a magyarban a j/ly keverése, csak a különbség az, hogy míg a magyarban ez természetes nyelvfejlődés eredménye, addig a bolgárban ez egy átgondolatlan írásreform miatt van így.)

A posztkommunista Bulgáriában a kommunista írásreformot volt szokás szidni, pedig a valóságban az 1899-es reform sokkalabszurdabb volt.

1921-ben a baloldali kormányzat ismét írásreformot fogad el: törölnek 3 betűt. Ezzel a szóvégi, nem ejtett Ъ és Ь betű használata is megszűnik – ugyanez történik egyébként az 1918-as orosz írásreform esetében is. Hozzá kell tenni, hogy – ellentétben a bolgárral – az oroszban a kora középkor óta nem létezik az Ъ és Ь magánhangzóként.

1923-ben a baloldali kormányzat elleni puccs után visszaállításra kerül az 1899-es szabályzat.

A kommunista hatalom 1945-ben csinálja az utolsó írásreformot, ez amáig hatályos norma.

A reform részben indokoltnak mondható: az 1921-es reformmal azonos módon a szóvégi, nem ejtett Ъ és Ь betű használata megszűnik. Más részről viszont  a reform folytatja az 1899-es írásreform abszurditását, most már a rövid névelőkben és az igeragokban szereplő Ъ hang is А betűvel írandó, így az írás alapján nem tudható most már az sem, hogy a А mikor jelöli eredeti hangértékét és mikor Ъ hangot. Megszűnik 2 betű (piros színnel), ezzel a betűk száma 30 lesz. Ezek közül a Ѣ betű megszűnése pedig – bár ez nem jelöl önálló hangot a legtöbb bolgár nyelvjárásban – megszűnteti az egyes bolgár nyelvjárésok írásbeli egységét. A Ѣ ejtése eredetileg erősen nyitott “e” hang – mint az angol “man” szóban -, de ez az ejtés csak egyes déli bolgár nyelvjárosokban maradt meg, a keleti nyelvjárásokban “Я” lett, míg a nyugatiakban “Е”. Az 1945-es reform bonyolult szabályokat eszelt ki, hogy a Ѣ mikor írandó Е és mikor Я alakban, azaz semmiféle egyszerűsődés nem következett ebből.

A mai bolgár helyesírás tehát alapvetően szóelemző alapú, a következő sajátosságokkal:

• egy betű “felesleges”, nem jelöl önálló hangot, hanem két hang kapcsolatát jelöli a Щ betű valójában teljesen ugyanaz, mint a ШТ,
• két bolgár hangnak, a “ДЗ” és a “ДЖ” hangoknak nincs saját betűjük, a “ДЗ” hangnak eredetileg volt, 1869-ban szűnt meg, míg a ДЖ-nek sosem volt,
• az А és a Я betű bizonyos esetekben A/Я, bizonyos esetekben viszont Ъ/ЙЪ jelentésű,
• olyan szavakban, ahol az Е és a Я váltakozik egymással, a helyesírás az irodalmi normán alapszik, melyet gyakorlatilag senki sem beszél, mivel a bolgár irodalmi norma egyik nyelvjáráson sem alapszik, hanem egyfajta nyelvjárásfeletti keverék.

Érdekes megnézni, hogy mi  a helyzet a macedón nyelvvel. A macedón irodalmi nyelv 1945-ben került létrehozásra a bolgár nyelv délnyugati nyelvjárásai alapján. A macedón ábécé eltérései az 1869-es bolgár íráshoz képest, íme:

Lényege:

• visszahozza az S betűt (sárga),
• a ДЖ hang jelölésére átveszi a szerb ábécéből a Џ betűt (zöld),
• az Й betű helyére – szerb hatásra – a J betűt teszi (zöld),
• töröl 7 betűt (lila), bár ezek közül a Ъ törlése indokolatlannak tekinthető,
• behoz két betűt szerb hatásra (zöld),
• létrehoz két teljesen egyedi betűt (kék).

Az agyonpolitizált Kelet-Európában még a nyelvészet és a politika is néha összenő. Szerencsére kezd az utóbbi időben már szétválni, ami pozitívum: hiszen abszurdum tudományos kérdéseknek ideológiai és politikai színt adni.

A kérdés bolgár vetületét akarom bemutatni, de előtte röviden a magyar vonatkozásról.

Magyarországon a két korábban erősen átpolitizált – szerencsére már csökkent mértéke – nyelvészeti kérdés a nyelveredet és anyelvhelyesség.

Ami a nyelveredetet illeti, az alapállás, hogy aki szerint a magyar finnugor (uráli) nyelv, az habsburgista, idegenszívű, német ügynök, cionista, kommunista, liberális, míg aki nemzeti érzelmű, az elutasítja a finnugor elméletet, s helyette mondjuk a magyart altáji, hun, sumér, stb. nyelvnek mondja, a legnemzetibb irányzat szerint pedig a magyar egyenesen az emberiség „ősnyelve”.

Szerencsére ma már vannak jobbikos finnugristák és sumerista ballibek is, így a kérdés kezd depolitizálódni.

A másik a nyelvhelyesség kérdése. Aki deskripcionista (azaz azt vallja, a nyelvészet feladata a nyelv leírása, s nem az, hogy mi a helyes nyelvhasználat) az nemzetellenes nyelvrontónak számított, míg akipreskripcionista (azaz azt vallja, a nyelvészet egyik feladata annak megmondása mi a helyes és hibás nyelvhasználat), az nemzethű ember.

Ma már ez is eléggé depolitizált kérdés. A radikális preskripcionista nyelvész ritka, bár a magyar átlagember manapság is – politikafüggetlenül – erősen ezen irányzatot támogatja.

Bulgáriában két hagyományosan politizált nyelvészeti kérdés volt.

Az egyik ugyanaz, mint Magyarországon: a nyelv eredete. Bár szabad szemmel is látható, hogy a bolgár nyelv szláv nyelv, vannak egyes túlfűtött hazafiak, akik ezt tagadják. E csoport két csoportra osztható. Az egyik szerint a bolgár nem szláv nyelv, a hasonlóságok onnan erednek, hogy a szlávok a bolgárból vettek át elemeket. A másik csoport kifogása csupán a “szláv” szó, azaz elfogadja a szláv nyelvek rokonságát, de szerint azokat “bolgár nyelvek” néven kellene nevezni. Népszerű tévhit e csoportban, hogy az ősbolgárok nyelve kölcsönösen érthető volt a szláv nyelvekkel.

De a másik kérdés az érdekesebb magyar szemmel, mert ez ismeretlen Magyarországon. A kérdés az: hány mássalhangzó fonéma van a bolgárban. Nagyon vicces, de tény: egy fonetikai kérdés lett politikai.

A kommunista időszakban a hatalom igyekezett a bolgárt az orosz közeli rokonának beállítani. Hozzáteszem: a bolgár és az orosz ténylegesen közeli rokonok (ugyanaz a nyelvcsalád, s a nyelvcsaládnak ugyanaz az ága), a hasonlóság kb. mint az olasz és spanyol, vagy a német és a svéd között, de ez “kevésnek” tűnt a hatalomnak. S sikerült megtalálni azt a területet, ahol közelíteni lehet a két nyelvet: a hangtant.

A lényeg: azt állítani, hogy a bolgár mássalhangzók rendszere azonos az oroszéval.

A szláv nyelvek egy bizonyos kérdésben két részre oszthatók: ez akemény-lágymássalhangzó fonémák megléte.

Az orosz esetében közismert, hogy vannak kemény és lágy mássalhangzók. Bár azátlag magyar csak a d-gy, n-ny és t-ty párt hallja meg (mivel ezek a magyarban is megvannak) az oroszban van összesen 12 ilyen pár, a fenti hármon kívül még a б /b/, ф /f/, л /l/, м /m/, п /p/, р /r/, с /s/, в /v/, з /z/ esetében is: ezek ugyanúgy különböznek egymástól, mint a magyar d és gy – azaz az oroszban ezek önálló fonémák. Az orosz ц /t͡/s, г /g/, х /x/, к /k/, ш /ʂ/, ж /ʐ/ csak kemény, nincs lágy fonémapárjuk, a ч /t͡ɕ/ és й /j/ pedig csak lágy, nincs kemény párjuk.

A többi keleti-szláv nyelvben a helyzet hasonló az oroszhoz.

Az ukránban a magyarban is meglévő d-gy, n-ny, t-ty párok mellett megvan az oroszban meglévő további 9 párból a  л /l/,  р /r/,  с /s/, з /z/ esetében még a kemény-lágy pár, továbbá az oroszból hiányzó ц /t͡s/ és дз /d͡z/ esetében is a kemény-lágy pár.

Az ukrán б /b/, ч /t͡ʃ/, дж /d͡ʒ/, ф /f/, ґ /g/,  г /ɦ/, х /x/, к /k/, м /m/, п /p/, ш /ʃ/, в /w/, ж /ʒ/ csak kemény, nincs lágy fonémapárjuk. A й /j/ pedig csak lágy, nincs kemény párja.

A belarusz esetében megvan az orosz 12 kemény-lágy pár közül mindegyik, az р /r/ kivétel, mely csak kemény. Továbbá a belaruszban van még 4 kemény-lágy pár: ц /t͡s/, дз /d͡z/, г /ɣ/, х /x/, к /k/. Mindig kemény a  ч /t͡ʃ/, дж /d͡ʒ/, ш /ʃ/, ж /ʒ/.

A ruszin esetében csak 4 kemény-lágy pár van: a magyarban is meglévő d-gy, n-ny, t-ty mellett még az л /l/ esetében.

Itt érdemes is áttérni a nyugati-szláv nyelvekre. A szlovák esetében a helyzet ugyanaz, mint a ruszinnál, ezek szlovák írással a következők: d-ď, l-ľ, n-ň, t-ť.

A cseh helyzet szinte azonos a szlovákkal, csak az l esetében hiányzik kemény-lágy pár, Azaz e tekintetben a cseh helyzet teljesen azonos a magyarral.

A lengyel esetében fonéma szinten 5 kemény-lágy pár létezik: cs (lengyelül cz és ć), dzs (lengyelül: dż és dź), n/ny (lengyelül n és ń), s (lengyelül: sz és ś), zs (lengyelül: ż és ź).

A teljesség kedvéért a két kis szorb nyelv is legyen itt.

Az alsószorb kemény-lágy párjai: b, m, n/ń, p, r, š/ś, w [w], ž/ź. Afelsőszorb esetében pedig: b, c, m, n/ń, p, r, [w], z.

Áttérve a délszláv nyelvekhez, látható, hogy ott a legkevesebb a kemény-lágy pár.

A szlovénben nincs egy se!

A BSZHM-nyelvben 4 párt találunk: az cs, a dzs, az l, s az n/ny esetében. Ezek írása BSZHM-nyelvben: latinbetűsen č-ć, dž-đ, l-lj, n-nj, cirillbetűsen pedig ugyanez: ч-ћ, џ-ђ, л-љ, н-њ.

А bolgár esetében történt: orosz hatásra az orosz hangrendszer átvétele, bár a bolgárban a mássalhangzók rendszere egészen más. Valójában a modern bolgár nyelvben egyáltalán nincsenek fonéma szinten kemény-lágy párok. Allófonként természetesen létezik lágyított ejtés, azonban ez is erősen nyelvjárásfüggő. Egyes dél-nyugati nyelvjárásokban erősebb a d, l, n és t lágysága hátsó magánhangzók előtt, ugyanez megfigyelhető az összes kelet-bolgár nyelvjárásban is minden bolgár magánhangzó esetében, a ч, дз, дж, х, ш, ж hangokat kivéve, míg a й eleve csak lágy lehet (neki az “oroszos” értelmezésben sincs párja).

El lehet mondani: ellentétben az orosszal a bolgárban ott ahol az oroszban lágy mássalhangzó volt valójában két mássalhangzó van, a második egy j. Fonéma szinten egyszerűen nem léteznek kemény-lágy párok a bolgárban!