bircahang

Felmerült, mi lett volna a magyar választások eredménye 1990-2010 között, ha azokat brit vagy francia választási rendszerben rendezték volna.

Emlékeztetőül: a brit és a francia választási rendszer jellegzetessége, hogy nincsenek pártlisták, hanem minden mandátum egyéni, azaz csak egyéni választókerületek vannak. De mi a különbség köztük?

• A brit rendszer olyan, mintha a jelenlegi magyar választási rendszer lenne, de listák nélkül, azaz aki az egyetlen fordulóban többséget szerez, az kapja az illető választókerület mandátumát.
• A francia rendszer pedig olyan, mintha az 1990-2010 közti magyar választási rendszer lenne, de listák nélkül, azaz aki az első fordulóban 50 %-os többséget szerez, az megkapja az illető választókerület mandátumát, ha pedig ezt a szavazatarányt senki se éri el, akkor második forduló van az első fordulóban legtöbbet elért jelöltekkel, s aki a második fordulóban többséget szerez, az kapja az illető választókerület mandátumát.

1990-ben a győztes és a vesztes tényleges eredménye: MDF - 45,5 %, SZDSZ - 24,1 %. Az első fordulóban az MDF 78 körzetben vezetett (ebből hármat azonnal meg is nyert), míg az SZDSZ 65 körzetben vezetett.

Brit rendszer esetében a végeredmény MDF - 44,3 %, SZDSZ - 36,9 % lett volna. Azaz a nyertest  a rendszer nem jutalmazta volna, viszont a vesztest erősen károsította volna. Az MDF két koalíciós partnere - az FGKP és a KDNP - összesen alig 15 körzetben vezettek, de meglett volna így is a végülis megalakult Antall-kormánykoalíció abszolút többsége.

A tényleges, második forduló végeredménye azonban az lett, hogy az MDF nyert 114 körzetben, míg az SZDSZ 35-ben. Ez a francia rendszer esetében MDF - 64,8 %, SZDSZ - 19,9 % eredményt jelentett volna. Az MDF-nek nem lett volna tehát koalíciós kényszere.

1994-ben  a tényleges eredmény szerint a legnagyobb ellenzéki párt alig a harmadik lett, az MDF ugyanis csak 9,8 %-ot szerzett, míg a két győztes nála jóval többet: az MSZP 54,2 %-ot, az SZDSZ pedig 17,6 %-ot.

Francia rendszer esetében a MSZP eredménye 84,7 % lett volna, azaz egymagában bőven kétharmad felett lett volna! Az SZDSZ eredményével - 9,1 % - együtt pedig a kormánykoalíció fenomenális 93,8 %-zal rendelkezett volna. A többi párt épp csak bejutott volna: az MDF 5 mandátummal, a KDNP 3-mal, a Fidesznek és az FGKP pedig összesen 1-1 mandátuma lett volna ebben az esetben. Azaz gyakorlatilag teljesen megsemmisült volna minden ellenzék.

Brit rendszer esetében az MSZP eredménye 90,3 % lett volna, azaz egymagában bőven kétharmad felett lett volna! Az SZDSZ eredményével - 7,4 % - együtt pedig a kormánykoalíció mégfenomenálisabb 97,7 %-zal rendelkezett volna. Az FGKP be se jutott volna, a többi pártnak meg 1-1 mandátuma lett volna. Ismét az ellenzék teljes megsemmisülése.

1998-ban a tényleges eredmény: Fidesz - 38,3 %, MSZP - 34,7 %, közel azonos eredmény. A Fidesz csak azért tudott kormányt alakítani, mert megnyerte két további párt (FGKP - 12,5 % és MDF - 4,4 %) támogatását, míg az MSZP potenciális koalíciós partnere, az SZDSZ csak 6,2 %-ot szerzett.

Francia rendszer esetében a Fidesz eredménye 51,2 % lett volna, azaz egymagában kormányt tudott volna alakítani, de lett volna egy nagyon erős ellenzéke, ahogy ez lett a tényleges helyzet esetében is.

Brit rendszer esetében viszont ellentétes eredmény született volna! Az MSZP 61,9 %.ot kapott volna, a Fidesz meg csak 25,6 %-ot! Itt látható a legjobban mekkora jelentősége van, ha egy vagy két forduló van egy választáson. Két forduló esetében az első forduló győztese simán legyőzhető, ha van legalább 2 jelentős, de kisebb párt, mely beáll az első forduló második helyezettje mögé.

2002-ben a tényleges eredmény: Fidesz - 42,5 %, MSZP - 46,1 %, ismét közel azonos eredmény, de ezúttal az MSZP-nek akadt erősebb koalíciós partbere, így megalakulhatott az MSZP-SZDSZ koalíció 51,3 %-os mandátumaránnyal.

Francia rendszer esetében a Fidesz és az MSZP eredménye teljesen azonos lett volna! Mindkét párt 78-78 mandátumot szerzett volna, azaz arányaiban 44,3 %-át. Viszont míg az MDF 9,7 %-ot szerzett volna, az SZDSZ pedig alig 1,7 %-ot, maradt volna hatalmon az Orbán-kormány 2002 után. Ez az első eset 1990 óta, amikor egy esetleges francia választási rendszer más eredményt hozott volna, mint ami ténylegesen lett.

Brit rendszer esetében MSZP: 55,1 % és Fidesz: 44,3 %.

2006-ban a tényleges eredmény: Fidesz - 42,5 %, MSZP - 49,2 %. Hasonló, mint 4 évvel korábban.

Francia rendszer esetében az MSZP 58,0 %-ot ért volna le, azaz nem kellett volna koalíciót kötnie a SZDSZ-szel. Míg a Fidesz eredménye ebben az esetben alig 38,6 % lett volna.

Brit rendszer esetében az eredmény MSZP - 55,1 % és Fidesz - 43,2 % lett volna.

2010 a legérdekesebb dátum. A Fidesz 175 körzetben vezetett az első fordulóban (ebből 119-et azonnal meg is nyert), míg az MSZP 1-ben. Brit rendszer esetében a végeredmény Fidesz - 99,4 %, MSZP - 0,6 % lett volna. S a legfontosabb: más párt nem jutott volna be a parlamentbe.

Francia rendszer esetében ez alig változott volna, mivel a második fordulóban a Fidesz 173 körzetben nyert. A Fidesz eredménye így "csak" 98,3 % lett volna.

Mindkét eset még hatalmasabb nyereség lett volna, mint az MSZP-é 1994-ben, s ugyanúgy az ellenzék teljes megsemmisülését eredményezte volna.

Emlékeztetőül: a 2010-es tényleges eredmény: Fidesz - 68,1 %, MSZP - 15,3 %, s további 2 párt is bejutott rajtuk kívül.

Mindehhez hozzá kell tenni: a pártstruktúra mindig függ a választási rendszertől. Azaz más választási rendszer más pártokhoz vezet.

A magát baloldalinak hazudó, a valóságban ultraliberális Kettős Mérce blog megdöbbentő cikket jelentetett meg.

Gyakorlatilag mintha valaki feltörte volna a blogot és oda önleleplező írást tett volna fel.

A cikket érdemes végigolvasni, mert igaz megállapításokat tesz. Aki mégse olvasná végig, annak leírom egy bekezdésben miről is szól.

A liberalizmus aktivizmusának teljes csődjének oka Kelet-Európában - köztük Magyarországon - az, hogy ez az aktivizmus nem más, mint a nyugati magállamok kulturális imperializmusa. Ezek az aktivisták szinte sose önkéntesek, hanem idegen pénzből finanszírozott álcivil szervezetek alkalmazottai, akik sokszor ugyanolyan monotón módon végzik munkájukat, mint bármely magáncég átlagalkalmazottja. Jó példa, amikor egy budapesti mikrotüntetésre kiviszik a Black live matters jelszót, mely egyébként egy amerikai néger, rasszista mondat, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ez a jelszó abszolút érdektelen Magyarországon, ahol néger kisebbség nem létezik, a meglévő néger lakosság kizárólag migránsokból és leginkább afrikai-magyar vegyesházasságokból jön, emiatt nincs az országban néger probléma semmilyen szinten. A cikk megjegyzi egyetértően: öngyarmatosítás ez az egész tevékenység.

Igen, abszolút igaz mindez. Évek óta figyelem ezt a jelenséget, Magyarországon és Bulgáriában személyesen, de az oroszországi helyzetre is jó rálátásom van. S mindig megdöbbenek: tényleg ekkora marhák lennének gyarmatosítóink? S a válasz: igen, azok.

Bulgáriában a dolog annyiból tisztább, hogy a nyugati minták szolgai követését szorgalmazók jobboldaliaknak vallják magukat, így legalább nincs ellentét aközött, hogy ugyanazok az emberek istenítik a globális kapitalizmust, mint akik a nyugat kulturális értékrendjét is. Ennek a következménye Bulgáriában, hogy ellenoldal is hasonlóan reagál, azaz jellemzően nacionalista és baloldali egyszerre. (Latin-Amerikában ez a szokás alapszinten szintén.) Magyarországon a helyzet azért komikusabb, mert baloldalinak számítanak ezek az emberek, s azoknak is nevezik magukat, sőt az ellenoldal is azoknak tekinti őket. Míg a baloldal szó világszerte elsősorban arról szó, hogy kritizáljuk a kapitalizmust, a nyugati imperializmust. ellenezzük az USA háborús tevékenységét, addig az átlag, magát baloldalinak nevező magyar arról ismert, hogy:

• elutasítja a kapitalizmus bármilyen kritikáját, az ilyen kritikát fasiszta és/vagy kommunista demagógiának tartja,
• a nyugati imperializmust a "progresszió" részének tartja
• az USA és a nyugat háborús céljait pedig béketeremtésnek, a civilizáció terjesztésének hiszi.

S mi minderre az átlagember spontán reakciója? Hát az, hogy nulla érdeklődést mutat ezen "baloldali" aktivizmus felé.

Mert vajon mi a hitele annak, akinek egy szava sincs a Munka Törvénykönyvének azon szigorítási terve ellen, mely hátrányosan érinti a munkavállalók munkaidejét, de közben éjt nappallá téve napokig ordít pl. amiatt, hogy egy provokatívan viselkedő újságírónőt udvariasan kitessékeltek egy rendezvényről? Vagy mi a hitele annak, aki a magyar bérszintet piaci alapúnak, normálisnak tekinti, viszont elsőrendű programpontja a perverzek úgynevezett házasodása?

Mondok egy ellenpéldát a keresztény misszionáriusok történelméből. Természetesen a keresztény misszionáriusok is beleestek az erősak hibájába sok esetben, de ez leginkább egyes túlbuzgó egyének bűne volt, nem hivatalos politika. Amikor megindult a Brit-szigetek keresztényesítése. a kezdetben sok túlbuzgó pap tűzzel-vassal igyekezett téríteni, azaz a helyieknek elmagyarázta, hogy ostobák, minden szokásuk hibás, gonosz az egész életük, s egyetlen esélyük, ha mindent lerombolnak, ami eddigi életükhöz kapcsolódik, majd átveszik az egyetlen igaz hitet, annak minden tartozékával. A siker elmaradt,  a legtöbben nem keresztelkedtek meg, aki meg igen, az leginkább csak látszatra, azaz a megkeresztelkedés után folytatták korábbi hitüket, amikor a keresztények éppen nem volt a közelben. A sikeres misszó ezután kezdődött, s Írországban ez pl. Szent Patrik nevéhez fűződik. Patrik kiadta: csak a vallást kell terjeszteni, de nem a misszionárius által kereszténynek hitt életmódot. Ha pl. eddig egy faluban minden héten összegyűltek az emberek, közös étkezésre, dicsőítve a pogány isteneket, akkor nem betiltani kell  a heti ünnepi vacsorát, hanem ugyanúgy megtartani, csak ezúttal pogány idolok helyett a kereszt nevében. Ugyanez megesett a modern korban is. A többnejűségben élő pogányoknak mindig csak a jövőre nézve tiltották meg a többnejűséget  a keresztény missziók, azaz aki már ilyen családban élt, ott a férfinek nem kellett kirúgnia összes feleségét az elsőt leszámítva, csak a további többnejű házasságok lettek tiltva. Így nem okozott gondot a kereszténység felvétele. Mindig ez volt a kereszténység politikája: nem rombolni, hanem építeni. Így lett pl. a Karácsony is: a népszerű, de pogány téli napforduló nap ünneplése nem eltörölve és betiltva lett, hanem a meglévő ünnepre rá lett építve egy új, keresztény tartalom.

Máig képtelenek megérteni a magyar "baloldali" politikusok, miért nincs az országban kormányváltó hangulat, miért számít hatalmas sikernek, ha szerveződik egy párezres tüntetésük, s miért hatalmas a Fidesz előnye minden népszerűségkutató felmérés szerint. Nem értik, pedig egyszerű: az átlagember inkább eltűri azt, ami van, mint azt, ami jöhet helyette, ha egyszer tudja, mi ez a lehetséges új: a jól ismert, a nyugattal mindig mindenben egyetértő, a magyar embereket lenéző "baloldal". Kétségtelen, hogy a Fidesz se népi, baloldali erő, de így is jobb, mint a fanatikusan nyugatpárti, országrontó"baloldal". Olyan ez, mint Indiában 100 éve: lehet, hogy nem ideális állapot a helyi maharadzsa elny9mása alatt élni, de még mindig jobb, mint a brit gyarmati tisztviselő elnyomása alatt.

Pedig a liberális újgyarmatosítóknak csak a nyugati cégek gyakorlatát kellene követniük. A cégek egyetlen célja a profit, így sose tesznek olyat, ami ennek ellentmondana. Jó példa erre saját jelenlegi munkahelyem, a Coca-Cola működése. Sok nyugati országban hatalmas összegeket költ a cég a homoklobbi támogatására, mert ezt a ottani átlagember pozitívan értékeli, ez valamilyen "progresszív cég" imidzst ad. Oroszországban ugyanez "perverz cég" imidzst adna, így a cég ott semmi ilyesmit nem tesz, mert ezzel saját helyzetét rontaná: az orosz emberek imádják a kólát (a Coca-Cola mellett a Pepsit is), de ha hirtelen elterjedne a cégről, hogy "perverz", sokan képesek lennének csak ezért abbahagyni  a termékek fogyasztását. Magyarországon pedig a cég köztes politikát folytat, azaz szponzorálja az éves homokbüszkeségi menetet (azon megjelennek Coca-Cola reklámok), de ezen túl nem foglalkozik a kérdéssel.

Van tehát egy nagy szerencsénk: a liberalizmus maximálisan intoleráns és kapkodó eszme, így nem képesek utánozni a keresztény misszionáriusokat. Őszintén mondanak saját maguktól akkora butaságokat, hogy az átlagember spontán ki is röhögi őket.

Emmanuel Micron megválasztása francia elnöknek újabb szög az omladozó EU és az agonizáló liberalizmus koporsójába.

A francia liberálisok hattyúdala ez.

Az összes liberális párt csúnyán elbukta ezeket a választásokat, s végül kénytelenek voltak beállni a párt nélküli, parlamenti támogatással nem rendelkező, de facto civil Micron mögé. Hasonló eset, mint az osztrák elnökválasztás esetében.

Macron egy katasztrófa azonban az osztrák elnökkel ellentétben - aki csak kulturális értelemben liberális, ráadásul csak egy jelképes tisztviselő -, Micron a valódi hatalom birtokosa és minden szempontból ultraliberális, az az ember, aki azt hiszi, nincs válságban a liberális rend, azt csupán jobban kell csinálni.

Kire is emlékeztet engem Micron? A 80-as évek Andropovjára. Természetesen nem korban, sem kinézetben. Andropov is kiemelten művelt ember volt, sokkal okosabb, mint környezete, de dogmatikusan hitt az eszmében, amiből arra következtetett, csak akarni kell és minden működni fog ismét. Pedig erőszakos hozzáállása csak rontott az egészen, s csak gyorsította a rendszer bukását.

Mi várható? Micron tengely fog alkotni a szinte biztosan ismét választást nyerő német Satana Mertkell kormányfővel, s az EU-n át fogják verni akaratukat. Gazdaságilag a liberális modell fokozása várható. Az EU tekintetében gyorsan kiépül majd a többsebességű Únió, ami nem más, mint a szervezet szétverése. Kulturálisan is hatalmas agresszívitás várható: a homoszexuális értékek kikényszerítése, ezzel párhuzamosan iszlamizáció.

Nemcsak a kelet-európai tagállamok leszakadása várható, de egyes nyugatiaké is.

2020-ban már nem lesz EU. Érdemes felkészülni.

A sajtószabadság alapvetően egyetlen dolgot jelent: az állam nem támaszt gátat a különböző médiák, sajtótermékek alapítása, terjesztése, tartalma elé.

Azonban a sajtószabadság nem azonos a szólásszabadsággal. Mit ér ugyanis az államtól való függetlenség, ha helyette van más, jellemzően erősebb függőség?

Az internet előtti korban a kérdés viszonylag egyszerű volt, hiszen a legkisebb média létrehozásához is jelentős tőke kellett, ami automatikusan ki is zárta a lakosság 99+ %-át ebből a szabadságjogból.

S maga a létrehozás nem elegendő, fenn is kell tartani azt. Ez pedig nagyon-nagyon nehéz.

Piaci alapon egy médiát fenntartani 2 módon lehet:

• az olvasó megfizeti a tartalmat,
• reklámok elhelyezésével.

Az előbbi opcióhoz hatalmas számú olvasó kell, azaz eleve sikeresnek kell lenni, ez pedig kizárja a kis és kezdő médiákat. Hozzáteszem: manapság, az internetes korban, már ez az opció nem is létezik, alig van pár média a világban, mely a felhasználóiból tartja fenn magát.

Amikor a Népszabadság körüli ügy zajlott tavaly ősszel, sokan feltették a kérdést, miért nem indít a szerkesztőség egy új lapot vállalkozásszerűen, hiszen az övéké volt a legolvasottabb magyar közéleti napilap, azaz lennének olvasók. A sok süketelés és orbánozás közben voltak ballib, de őszinte hangok is, akik elmondták a nagy igazságot: a lap mindig veszteséges volt a 90-es évek vége óta, s ez nem is lehet másképp. (Az, hogy kihozták 2015-re nyereségesnek a lapot csak könyvelési trükk volt, egyszerűen a tulaj az egyik cégének számlákat állítatott ki  a másik cégével.) Arra a kérdésre, hogy mennyi lenne a lap újraalapítása, a válasz: 3 millió euró + havonta még kellene 150 ezer euró, s ez eleve elvesztett befektetés lenne, semmi esély nemcsak a nyereségre, de még a nullás szintre se, jó esetben csak azt lehetne elérni, hogy a havi kiadás és bevétel egyenlege nulla legyen, de a kezdeti 3 milliós befektetésre keresztet kellene vetni. S mivel senkinek se volt kedve odaajándékozni 1 milliárd forintot a szerkesztőségnek, így nem lehet a lapot újraindítani.

A reklámokkal a gond az, hogy függést okoz, hiszen pl. nyilván nem írhat egy média reklámozója érdekei ellen. S természetesen a fő gond itt is, az hogy a reklámbevételekhez először sikeresnek kell lenni.

Egy hivatásos újságíró vagy közíró szempontjából nézve a kérdés nem létezik: ő egyszerűen az adott média tulajának az alkalmazottja, azaz azt ír, amit a tulaj enged.

Mit tehet egy független civil?

Ha van normál fizető foglalkozása - mint nekem -, nem marad idő írni. Azaz tud írni időnként, de kizárt dolog igazi újságírónak lenni ilyen módon. A napi munkaidő 8-9 óra, plusz a munkabajárás, meg az éjszakai alvás - ez még akkor se elég, ha a civilnek semmilyen más hobbija, foglalatossága sincs.

Ha meg a civil profi újságíró, az azt jelenti, nem tud belőle megélni. Valahonnan kell pénz. Ha leszegődik egy adományosztóhoz (lásd Soros Alapítvány), akkor ugyanolyan alkalmazott lesz, mintha egy adott lapnál lenne alkalmazva, hiszen ezentúl csak azt mondhatja, ami a gazdának tetszik.

Ha sikerül hirdetőket szerezni, a hirdetőktől függ ismét az ember, de talán ez még a legkisebb függőség az összes közül, de ismét keveseknek adatik meg.

Akinek mégis sikerül, azt pedig a hatalom média azonnal el is nevezik hamis híreket terjesztőnek, s igyekeznek elnyomni. Minket pl. a Facebook az utóbbi 12 hónap alatt 3 alkalommal tiltott le, 1 és 7 nap közti időszakokra.

Ami minket illet, médiánk minden költségét én fizetem, ez a költség jelenleg - mindent beleszámítva - 99 euró/év. Ez havi 8,25 euró. A tavalyi év elején leszerződtem a Google reklámszolgáltatásához, onnan átlag havi 4-5 eurót kapok. Azaz a költségek kb. fele bejön a hirdetésekből. Természetesen ez csakis úgy lehetséges, hogy minden cikk ingyenesen lett írva, mind az általam írtak (ez a cikkek 90 %-a), mind a mások által írtak. Ha nekem ebből kellene megélném, megnézhetném magamat.

Természetesen nem azt akarom mondani, hogy a kb. napi 300 ezres olvasottságú - nyomtatott szám és honlap együtt - Népszabadság és a mi kb. napi 1000-1500 fős olvasottságú médiánk ugyanaz a kategória lenne. Természetesen ez két teljesen más dolog. De a dolgok a mélyben azonosak.

Az LMP-re szavaztam kétszer is, 2010-ben és 2014-ben. Nem mert zöld lennék, hanem mert úgy gondoltam, szükség van egy baloldali, antiliberális erőre.

Eközben számtalan programpontjukkal nem értettem egyet, csak említenék kettőt:
- én az atomenergetika híve vagyok, mert ez a legolcsóbb, legtisztább energia,
- keresztényként természetesen ellenzem az azonos neműek "házasságát",

De mindezt elnéztem a nagyobb cél érdekében.

Amióta azonban Schiffer otthagyta a pártot, ez kezd egyre jobban elfajulni. Hülyeséget hülyeségre halmoznak. Lassan mennek be az öngyilkosságba, a ballib összefogásba.

De a legújabb eset már egyenesen a humor kategóriája: diszkrimináni szeretnék az orosz kapcsolatokkal rendelkező magyar politikusokat és köztisztviselőket!

Az LMP tehát igyekszik a liberálisok oroszellenes dühödt hisztériájában is pontokat szerezni.

Na, takarodjatok nagyon gyorsan a szemétdombra, ostoba LMP-szarok!