bircahang

Orbánra utoljára 2002-ben szavaztam parlamenti választáson. De most nagyon úgy néz ki, megint kénytelen leszek rá szavazi 16 évvel később, 2018-ban. Miért?

Alapvetően kedvenc pártom nincs 20+ éve. Mindig arra szavazok,  aki legközelebb áll nézeteimhez, vagy ha nincs ilyen, a legtávolabb áll a nekem legkevésbé tetsző nézetektől.

Lássuk a mostani helyzetet! Ha MINDEN igaz lenne, amit a liberális médiák leírnak Orbánról, AKKOR IS Orbánra kellene szavazni, és nem a liberókra. Miért? Mert a liberális program egyszerűen káros.

S nem valamiféle fanatizmus miatt kellene így tenni, hanem hideg és racionális megfontolás miatt. Egy mondatban: nem Orbán annyira jó, hanem ellenzéke annyira rossz!

Az már külön kérdés, hogy ha lenne több nem-liberális alternatíva, akkor Orbánra kellene-e szavazni. Valószínűleg es esetben jobb lenne nem rá szavazni. De ez csak elmélet egyelőre, a gyakorlatban nem ez a helyzet, nincs más komolyan vehető nem-liberális erő.

Én személyesen nagyon szeretném, ha választani lehet több nem-liberális esélyes közül, ez lenne az ideális állapot.

Hát, ez a hét Orbáné volt.

Először is Brüsszel akart magának egy hatalmas pofont, így magához szólította Orbánt, aki a pofont le is keverte: gyakorlatilag felmosta a padlót Brüsszellel.

De Gyurcsány úgy gondolta, nem elég Orbánnak a brüsszeli győzelem, hanem jó, ha ad még egy kis bónuszt is hozzá. Hiszen a pozitív életérzésből sose elég.

Meg különben is, már hónapok óta nem növekszik a Fidesz népszerűsége, így Gyurcsány azt gondolta, cselekednie kell azonnal. S rögtön a tettek mezejére is lépette: csinált egy kamufenyegetést, melyet óvodáskor felett senki se venne komolyan, majd azzal tetézte, hogy tovább kamuzott, amikor lejárt az "ultimátuma".

Ha nem tudnám, hogy Gyurcsány dúsgazdag ember milliárdos lopásainak köszönhetően, azt hinném, a Fidesz kampányának külső munkatársa.

Szóval nem pénzért csinálja, csak van egy ilyen fura szokása, hogy évtizedenként rúg magának egy hatalmas öngölt. Éppen letelt az évtized az őszödi hazugságbeszéd óta, szóval ideje volt egy újabb öngólnak.

Természetesen nem az udvariassági bocsánatkérésről van szó. Az eleve nem is igazi bocsánatkérés, csupán udvariassági fordulat. Lásd, amikor rálépünk valakinek a lábára a metrón és azt mondjuk "bocs!", vagy méginkább, amikor egyfajta megszólításként használjuk "elnézést, merre van az x utca?".

A bocsánatkérés hamis történelemfabrikálás. Hiszen amit megtettünk, az megtörtént, nem tudjuk megváltoztatni. A bocsánatkéréssel azt a hamis látszatot igyekszünk kelteni, mintha semmissé tudnánk tenni a megtörténtet. Ez azonban önbecsapás és súlyos hazugság. A hiteles ember felelősséget vállal életéért, minden cselekedért, legyen az akár a legrosszabb is. A felelőségelhárítás gyerekes dolog, az ilyet kerülnünk kell, ha nem akarjuk hitelességünket eljátszani.

Minden cselekedetünk hasznos. A rossz cselekedet haszna az, hogy tanulunk belőle. Ne tékozoljuk el holmi primiví bocsánatkéréssel. Ha megbánunk valamit, mert rájövünk annak rossz mivoltára, ez nagyszerű dolog, ez a bűn felismerése és annak sajnálata, a bűnbocsánat. Ne rontsuk el ezt mindenféle üres bocsánatkérésekkel!

Az adományozást a legtöbb esetben utálom.

Gyakran az adományozás egyfajta lelkiismeretvásárlás. A sokat lopott vagy más tisztességtelen módon pénzt összeharácsolt ember odaad egy nagyobb, de számára jelentéktelen összeget, majd kiáll a kamerák fényébe. Az ilyen ember azonnal likvidálni kellene szemrebbenés nélkül, bármiféle hála helyett.

A cégek más ügy. Náluk az adomány a marketing része. Tulajdonképpen még jobb is, ha adományokon keresztül fényezik magukat, mintha ezt idióta reklámokon keresztül tennék, ezzel gazdagítva a reklámügynökségek drogozó kreatív álművészeit és mindenféle debil médiát.

Van olyan is, amikor gazdag, politikailag aktív emvberek saját nézetüket akarják népszerűsíteni. Jó példa erre Soros György amerikai-magyar tőzsdei spekuláns. Azt kell mondanom, hogy valójában ez az eddig felsoroltak közül a legkisebb baj morálisan, hiszen ez nem is adomány, ez szimplán politikai tevékenység. Márpedig miért ne lenne joga egy gazdag embernek, hogy politizáljon? Nincs gond, amíg nem kezdi magát valamiféle filantrópnak hazudni, ahogy ezt teszi sok liberális média Sorossal. Azt, hogy ő filantrópnak mondja-e magát nem tudom. Ha nem teszi, akkor minden ellenszenvem ellenére leveszem a kalapomat előtte.

Az igazi, szívből jövő adomány kétféle lehet.

Az egyik, amikor úgy adunk keveset, hogy azonnal el is felejtjük, hogy adtunk. Odaadjuk a pár forintot a koldusnak, s nem ellenőrizzük aztán, hogy valóban éhes-e vagy csak akart egy italt. Ha ellenőrizzük őt, azzal a koldust már rabszolgánként kezeljük. Ez semmivel se jobb, mint azon liberális megmondóemberek gusztustalan szövege, miszerint aki valaha Soros-ösztöndíjat kapott, az nem fordulhat soha az életében Soros ellen.

Az igazi filantróp pedig sokat ad, nem abszolút értékben sokat, hanem relatíve sokat, azaz saját vagyonához képest. Egyik régebbi munkahelyemen az egyik tulaj megdöbbentett annak idején. 300 millió eurós vagyonának 90 %-át elajándékozta, szülővárosa szegény gyerekeit segítő alapítványt hozott létre. S a legfontosabb: ez nem afféle kamuajándék volt, amit sok gazdag ember tesz, hogy az alapítvány vezetését meghagyja saját kezében, azaz csupán adóoptimalizáció az egész, hanem semmilyen szerepet nem vállalt az alapítványban, a teljes kontrollt átadta olyan személyeknek, akikben megbízott, hogy nem fogják a pénzt lassan szétlopni. Igen, ez filantróp, vagyona 90 %-át kevés ember meri elajándékozni.

Sokan sokszor kérdezik, miért nem vagyok liberális?

Ehhez úgy  a legegyszerűbb válaszolnom, ha elmondom, miért voltam egykor liberális.

Aki ismer vagy aki olvassa hosszú ideje írásaimat - melyek közül sajnos a 2005 előttiek nincsenek fent a BircaHang Médián, nem tartottam akkor fontosnak írásaim gyűjtését -, az jól tudja, életem legnagyobb részében liberális voltam. Amikor még kamaszkoromban elkezdtem értdeklődni a politika iránt, rögtön liberálisként kezdtem. 1984-1985 környékén meginogtam a liberalizmusban, de hamar visszatértem hozzá, majd 1993-1994 környékén ismét meginogtam benne, de 1999-2000 körül megint visszatértem hozzá. Természetesen többféle módon voltam ez idő alatt liberális, a liberalizmus több irányzatában hittem, de most ennek taglalása nem célom. A lényeg: gyakorlatilag 2006 környéken kezdtem szakítani a liberális eszmével, s csak 2009 környékére lettem immár valódi ellenfele a liberalizmusnak.

Kiválasztottam az 5 legfontosabbat okot.

Hittem a racionalitásban, abban, hogy a felvilágosodás a legjobb kor, mely megszabadította az embert a szellemi béklyóktól. Annak ellenére hittem ebben, hogy eközben keresztény hívő voltam, de nem láttam ebben ellentmondást, mivel azt vallottam, hogy a vallás egy specifikus terület, ahol az irracionalitás az alap, míg más területeken ez nincs így.

Rájöttem azóta, a felvilágosodás nem más, mint  a rossz uralmának növekedése, az ember igazi valójának megtagadása, s a szellemi béklyó éppen az, ha elfeledjük az emberi valódi énjét, azt hamis eszmékkel keverjük.

Hittem, hogy a magánérdek elsőbbsége maximálisan jó dolog, mert  a társadalom tagjai az egész társadalom javát szolgálják, ha mind egyenként saját magánérdeküket követik.

Ma már tudom, az emberi önzés sosem pozitív érték, S az önző egyénekből sosem lesz jó társadalom.

Hittem abban, hogy a szabad piac lehetséges, s azt is, hogy az képes megoldani a legtöbb társadalmi problémát.

Tudom már, ez fatális tévedés. Szabad piac eleve nem létezik, ez csak egy utópia, ráadásul a szabad piac csak az erősek uralma a gyengék felett, ami nem lehet egy normális társadalom alapja.

Hittem az állam és az egyház elválasztásában, azaz a szekuláris államban.

Ma már tudom, a szekuláris állam valójában ateista állam, mely semmivel nem jobb egyes k9zépkori államoknál, ahol az egyházak politikai hatalmat gyakoroltak. Tudom, a semleges állam szimpla hazugság, ilyen nincs és nem is létezhet.

Hittem, hogy a liberális demokrácia nem egy jó rendszer, de minden más rendszer rosszabb nála.

Rájöttem: a liberális demokrácia a legrosszabb rendszer, amit az emberiség valaha kitalált. A liberális demokrácia a valóságban egy emberellenes, abszurd diktatúra.

Ez tehát az 5 legfontosabb ismérv, minden más csak ezekből következik.