bircahang

Parlamenti választási rendszerek az EU-ban. Úgy bemutatva, hogy a rendszer ne a rendszer technikai alapja, hanem a lényeg legyen látható.

A legtöbb választási listán az egyéni választókerületes rendszer a listás rendszerrrel van szembeállítva, pedig ez így félreértés. Ugyanis az egyéni választókerületes rendszer is lehet arányos, míg a listás is lehet aránytalan.

Az összehasonlíthatóság érdekében kizárólag a parlamenti választásokat vettem figyelembe. Ahol a parlament pedig kétkamarás, ott csak az alsó kamarára vonatkozó szabályokat.

Hogy érthető legyen, leírom, hogy kb. mi lenne a 2014-es magyar választási eredmény, ha az az adott rendszerben került volna megrendezésre. Emlékeztetőül: a 2014-es magyar parlamenti választási eredmény, kerekítve: Fidesz - 67 %, ballib összefogás - 19 %, Jobbik - 11,5 %, LMP - 2,5 %.

Arányos választási rendszerek:

sárga - pártlistás választás bejutási küszöbbel - Ausztria, Bulgária, Csehország, Lettország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia

Ezt azt jelenti: minden választópolgár szavaz egy adott pártlistára. S minden bizonyos - jellemzően 4 - %-ot elért pártlista arányosan megkapja az adott mandátumszámot. Az aránytalanság egyetlen forrása a 4 %-ot nem elért pártok miatt van: az ilyen pártok nulla mandátumot kapnak, míg a 4 %-ot elért pártok között felosztásra kerül arányosan az összes ilyen elveszett mandátum.

Elképzelt magyar választási eredmény:  Fidesz - 47 %, ballib összefogás - 26,5 %, Jobbik - 21 %, LMP - 5,5 %.

narancsárga - egyéni többtagú választókerületek + kompenzáló lista - Belgium, Ciprus, Dánia, Észtország, Finnország, Horvátország, Írország, Luxemburg, Málta, Svédország

Ez azt jelenti: minden választópolgár egyéni jelöltre szavaz egy adott választókerületben, melyben több mandátum keletkezik. Azonban létezik egy kompenzáló lista is, mely helyrehozza a pártok közti aránytalanságot, azaz az egyéniben vesztes pártok erről a listáról kapnak plusz mandátumokat. Az aránytalanság nagyon korlátozott lehet csak, ez csak abban az esetben eshet meg, ha egy párt aránytalanul sokat nyer, s már a kompenzáló lista nem képes ezt behozni a vesztes pártok részére maximálisan. A kompenzációban való részvételhez itt is szükséges egy adott % elérése, ahogy az előző típusban is, jellemzően ez 4 % (de nem mindenhol), azaz itt is aránytalanság lehetséges, de ez minimális és csak a küszöb alatti pártokat érinti kedvezőtlenül.

Elképzelt magyar választási eredmény:  Fidesz - 47 %, ballib összefogás - 26,5 %, Jobbik - 21 %, LMP - 5,5 %.

piros - vegyes választási rendszer, teljes kompenzációval - Németország

Ez azt jelenti: minden választópolgár kétszer szavaz, egyéni jelöltre és pártra, azonban az egyéni jelöltek számát levonják a listából, így a mandátumelosztás arányos. Minimális bejutási küszöb a listákon itt is van, jellemzően 5 %.

Elképzelt magyar választási eredmény:  Fidesz - 47 %, ballib összefogás - 26,5 %, Jobbik - 21 %, LMP - 5,5 %.

barna - pártlistás választás bejutási küszöb nélkül - Hollandia

Ezt azt jelenti: minden választópolgár szavaz egy adott pártlistára. S pontosan annyi mandátumot kap minden párt, amennyi szavazatot. Ez a lehető legarányosabb választási rendszer.

Elképzelt magyar választási eredmény:  Fidesz - 46 %, ballib összefogás - 26 %, Jobbik - 21 %, LMP - 5 % + 4 párt egyenként 0,5 %-kal: Munkáspárt, SMS Párt, Zöldek Pártja, Haza Nem Eladó Mozgalom.

Magyar szempontból látható: az összes arányos választási rendszer kormányválságot eredményezne. A Fidesznek nem lenne meg a többsége, a ballibeknek még kevésbé. A két kulcspárt az LMP és a Jobbik lenne. A Fidesznek elegendő lenne az LMP mint koalíciós partner, míg a ballibek csak akkor lennének kormányképesek, ha mind az LMP-vel, mind a Jobbikkal koalícióra lépnének. Természetesen lenne még egy lehetőség: egy Fidesz-ballib nagykoalíció is.

Aránytalan választási rendszerek:

sötétzöld - egyszerű egyéni választási rendszer - Egyesült Királyság

Ezt azt jelenti: minden körzetben az lesz a képviselő, aki a legtöbb szavazatot szerzi. Ez a lehető legaránytalanabb rendszer, hiszen egy akár 20-25 %-os párt is simán kieshet a parlamentből, mivel esetleg egyik körzetben sincs többsége.

Elképzelt magyar választási eredmény:  Fidesz - 91 %, ballib összefogás - 9 %, nem jutna be se a Jobbik, se az LMP.

világoszöld - kétfordulós egyéni választási rendszer - Franciaország

Ugyanaz, mint az előző, azzal a finomítással, hogy két forduló van: a másodikba azok a jelöltek kerülnek, akik az első elértek egy bizonyos eredményt.

Az elképzelt magyar választási eredményt itt nagyon nehéz kiszámolni, valószínűleg ez Fidesz-Jobbik spontán megegyezést eredményezett volna, azaz a Fidesz eredménye lement volna 80 % környékére, míg a ballibek és a Jobbik 10-10 % körül kaptak volna.

kék - vegyes választási rendszer, teljes kompenzáció nélkül - Litvánia, Magyarország

Ez azt jelenti: minden választópolgár kétszer szavaz, egyéni jelöltre és pártra, azonban a listáról nem vagy csak részben kerül levonásra az egyéni mandátumok száma. Ilyen rendszer az EU-ban jelenleg 2 országban van: Litvániában és Magyarországon. Magyarországon a kompenzáció részleges, Litvániában pedig semmilyen.

Az elképzelt magyar választási eredmény, ha a litván rendszer lenne:  Fidesz - 70 %, ballib összefogás - 17,5 %, Jobbik - 10 %, LMP - 2,5 %.

lila - speciális rendszer - Görögország, Olaszország

Görögország: arányos választási rendszerrel kerül felosztásra a parlamenti mandátumok 5/6-da, az 1/6-ot viszont a nyertes párt kapja.

Olaszország: arányos választási rendszer, de régiónként a nyertes erő megkapja a mandátumok kb. felét.

Az elképzelt magyar választási eredmény, ha a görög vagy az olasz rendszer lenne:  Fidesz - 54 %, ballib összefogás - 23 %, Jobbik - 18 %, LMP - 5 %.

A népek tavasza zajlik. Télen. Minden a 80-as évek végére emlékeztet.

Akkor hihetetlenül gyorsan véget ért az addig sziklaszilárdnak hitt kommunizmus. Most hasonló folyamatok zajlanak.

2-3 még úgy tűnt, itt csak pár kelet-európai állam nevetséges és ideiglenes ellenállásáról van szó az USA és Brüsszel ellen. Gyakorlatilag csak Magyarország és Szlovákia harcolt, plusz részben Csehország, ahol a kormány EU-párti volt, csak a köztársasági elnök volt renitens. Úgy tűnt minden, ez csak egy múló epizód.

Csak hát a rendszerurak sokszor elbízzák magukat, csúnyán hibáznak, amivel aztán saját maguknak állítanak csapdát. Most ez a katalizáló esemény az Arab Tavasz nevű nyugati kémművelet volt, melynek célja az volt, hogy a haldokló liberális rezsimek új erőforrásokhoz jussanak. A nyugati liberális rend már a 80-as évek közepén a végét járta,akkor a kommunizmus bukása mentette meg őket: több billió dollár vándorolt át ugyanis ezáltal keletről nyugatra, így a liberális rend újabb 20 évre kapott lélegzetet. Ez a pénz elfogyott azonban, új források kellettek, innen a ráugrás a Közel-Keletre.

Az Arab Tavasz azonban csúnyán megbukott, az arab népek nem voltak hajlandóak nyugati kottára táncba perdülni, megvédték értékeiket. Az egyetlen eredménye a nyugati agressziónak a káosz és a menekülthullám lett. Ekkor a legtöbb addig alvó európai is felébredt: Európa liberális gazdái ugyanis levették álarcukat.

A görög nép felkelését a Negyedik Birodalom fűrere, Satana Mertkell még leverte, de a folyamatok már kicsúsztak az irányítása alól. Lengyelországban - mely a legfontosabb keleti EU-tagállam - a liberális erők csúnya vereséget szenvedtek, s kőkemény populista győzelem született. Ezzel a visegrádi országok egységes populista tömbbé tudtak válni, melyet immár képtelen volt Brüsszel leverni.

S megtörtént az, amire senki se számított: ahelyett, hogy a nyugati államok egységesen léptek volna fel a keleti rebellisek ellen, a nyugat fragmentálódott, s a keleti, populista eszmék egyre nagyobb népszerűségre tettek szert nyugaton.

Ki gondolta volna, hogy a liberális befolyás keleti növekedése helyett a populista befolyás fog növekedni nyugaton? A brüsszeliták pánikba is estek, ma már nyílt cenzúrára készülnek, lásd minden független médiát "orosz propagandának" minősítenek, tervezik a sajtószabadság beszüntetését. Ugyanazt akarják tenni, amit a kommunisták  a hidegháború alatt, amikor a nyugati rádióadásokat zavarták kifejezetten e célra épített zavaróállomásokkal. Vicces fordulat...

S a népek tavasza nyugaton is megállíthatatlan. A brit nép kilépett az EU-ból, hatalmas pofont lekeverve ezzel Brüsszelnek. Spanyolországban a baloldali populisták a semmiből a harmadik legnagyobb parlamenti párt lettek. Ausztriában mindkét liberális párt kiesett az elnökválasztás első fordulójában, a mai második fordulón egy zöld és egy újjobbos jelölt versengenek egymással! Olaszország ma népszavazás zajlik, ahol erősen valószínű a brüsszelita erők veresége. Még a hagyományosan óvatosan és félénken politizáló Bulgáriában is lépés történt a populista irányba a múlthavi elnökválasztáson.

S persze a legnagyobb pofon: a Birodalom központjában, Washingtonban a populista Trump legyőzte a liberális Clintont. Ezt a csapást a liberális elit máig nem képes kiheverni: január 20-tól egy rendszerkritikus áll az USA élén!

Trump győzelme miatt hisztiző amerikai fanatikus liberálisok

S a folyamat nem ért véget. Jövőre a francia elnökválasztáson már most biztos, hogy a liberális erők veszteni fognak. Az elnökválasztáson csak az a kérdés, hogy a két oroszpárti jelölt közül ki fog nyerni.

Oroszország szerepe nagyon fontos. Ha nem létezne immár 10 éve az új, humanista, populista Oroszország, mely minden agresszióval szemben helytállt, ma esélyes lenne, hogy a liberálisok háborút robbantanak ki. Csak az orosz atomarzenál az, mely ebben visszatartja őket.

Románia nemzeti ünnepe a rendszerváltozás óta december 1., mely Románia egyesülésének napja, ami valójában azt jelenti, ez az a nap, amikor Erdély átkerült Magyarországtól Romániához.

Magyarországon ez, érthető módon, politikai ügy.

Idén mindez hisztériába fajult: a magyar Külügyminisztérium megtiltotta a magyar diplomatáknak a román ünnepen való részvételt. Abszurd, ostoba lépés. Itt az ideje felfogni: ami valakinek ünnep, az másnak esetleg nem az, s fordítva. Ez a történelem folyamata, amire hisztériával reagálni teljesen értelmetlen pótcselekvés.

Ráadásul a világ tele van országokkal, melyek nemzeti ünnepe sért egy másik országot. Finnország nemzeti ünnepe az Oroszországtól való 1917-es elszakadás napja. Az USA nemzeti ünnepe a brit uralom elleni függetlenség egyébként törvénytelen kikiáltásának a napja 1776-ból. Bulgária nemzeti ünnepe kifejezetten megalázó a törökök számára: ez ugyanis az 1878-es orosz-török békeszerződés napja, amikor a török erők elismerték a háború elvesztését, s kapituláltak az orosz haderő ellenében. A spanyol nemzeti ünnep ellen is sok tiltakozás szokott lenni egyes indián népek részéről, ez ugyanis Amerika felfedezésének napja.

Szóval nem kell pánikba esni azon, hogy Románia nemzeti ünnepe Erdély elcsatolásának napja. Érthető, hogy ez román szempontból nagy nap, hiszen ekkor egyesült az akkor már régóta román többségű Erdély Romániával. Örülni persze nem kell neki magyar szemszöggel, de hisztizni se kellene.

Írtam már többször is arról a furcsa magyar jelenségről, amikor a magyar ultraliberálisok igyeznek két széken ülve hadakozni Orbánék ellen.

A módszer lényege: egyszerre hibáztatni Orbánt baloldali érvekkel, hogy miért nem antikapitalista, közben pedig jobbos, liberális érvekkel azért hibáztatni őt, miért antikapitalista. E műfaj legnagyobb mestere az Együtt-PM nevű ma már de facto elhalt formáció, a Kettős Mérce blog és TGM. Részben az MSZP is igyekszik felzárkózni ide, bár azért még mindig inkább a liberális oldalon állnak.

Ami Orbánt illeti, természetesen csepet sem antikapitalista. Orbán jelenlegi eszméje a koreai-japán-szingapúri nemzeti kapitalista modell lehet, ami persze ökörség, mert Magyarországon ehhez minden elem hiányzik, de cikkem célja nem Orbán hibáinak elemzése.

Szinte szánalmas az az izzadságszagű igyekvés, hogy a nyugati rendszerkritikus fejlemények, a populizmus feljövetele valamiféle olyan kontextusban látszódjon, melyben Orbán a másik oldalon van. Mintha a magyar modell része lenne a nyugati statusquónak, ezáltal a rendszerellenesség valahogy Orbán ellen dolgozna.

Az őszintébb, de mindenesetre gondolkozni képes liberálisok ezzel szemben felismerik a valóságot: Orbán rendszere ezen az oldalon van, nem a másikon, azaz a nyugati rendszerkritikusok és Orbán közti eltérés csak árnyalatnyi, míg ezen rendszerkritusok és a magyar ballib fősodor között szakadék tátong. Gyakorlatilag a magyar ballib eszmeiség szinte minden eleme olyasmi, ami ellen a nyugati rendszerkritikusok küzdenek. A magyar ballibek semmiben sem részei a lázadásnak, sőt éppen ellenük lázad a világ. Ha Magyarországon is lesz lázadás, az nem Orbánt fogja elsöpörni, hanem a ballibeket törölni a színpadról teljesen.

S mindez teljes független attól, hogy a populizmus lehet balos és jobbos, s ezen belül is számtalan irányzatú: a magyar ballibek egyik részbe se férnek bele.

Megdöbbentem olvastam a napokban a HVG egyik filmkritikáját, melybnen ismét ugyanez merül fel. Az egyik kedvenc filmem kapcsán ismét megismétlődik  a hazugság - ill. lehet, hogy a szerző nem hazudik, hanem komolyan hisz ebben, ez esetben az illető csak szimplán egy idióta -, hogy a filmbéli leírt valóság valamiképpen a populizmus valósága, pedig a vak is láthatja: a filmbéli valóság a továbbfejlesztett liberális rend valósága.

A sorozatot pedig ajánlom, a legtöbb része jó. Az 1. évad 2. része, a 2. évad 3. része, s a 3. évad 1. része a legjobb.

Az 1. évad 2. részét egyszerűen kötelező megnézni mindenkinek! Írtam már róla régebben.

A magyar liberálisoknak pedig: aki két székén próbál ülni, szinte mindig leseggel  a földre...

Tegnapelőtt meghalt Fidel Castro.

90 éves volt, Élete legnagyobb részében profi politikus volt, ebből 52 éven keresztül a legmagasabb állami tisztségeket viselte Kubában. 1959-ben történt hatalomra jutása előtt is már éveken keresztül profi politikus volt.

Politikailag élete 3 szakaszra osztható. 35-40 éves koráig hagyományos latin-amerikai nacionalista volt, aki egyszerűen az USA térségbeli nyomasztó hatalma ellen lépett fel. A 60-as évek elején harcostársa, Che Guevara hatására marxista lett, eleinte még a szovjet hivatalos vonalnál balosabb verzióban, majd miután a szovjet vezetés és Che Guevara súlyos konfliktusba kerültek, Castro a szovjet hivatalos verziójú marxizmus mellé állt, s hitt is ebben sokáig. A Szovjetúnió összeomlása utáni időszakban, de különösen az ezredforduló után Castro a marxizmust kombinálni kezdte a hagyományos latin-amerikai nacionalizmussal. Ekkor megbékült immár a vallással is, amit addig erőteljesen ellenzett: a latin-amerikai katolicizmus erősen nacionalista és baloldali. Öccse most ezt a vonalat viszi tovább, amióta átvette - 2008-2011 között - Kuba vezetését.

Kőkeményen hitt abban, hogy mindig neki van igaza, így sose fogadott el tanácsot. Kubában már 1962-re megszüntetett minden legális ellenvéleményt. De később ugyanezt tette a szovjet vezetéssel kapcsolatban is: sokszor a hivatalos szovjet álláspont ellen ment.

Eredeti céljáiból nem valósított meg semmit. Ma Kuba életszínvonala nagyobb mértékben el van maradva a térséghez képest, mint 1959 előtt. S a kubai gazdaságot sem volt képes több lábra helyezni: ma ugyanúgy, mint 1959 előtt minden a cukoripartól, a dohányipartól, az idegenforgalomtól függ.

A társadalmi igazságosságot elérte egy időben: mindenki egyformán szegény lett, de ma már ez sem igaz, az ezredforduló utáni reformok hatására ismét megjelent a kubai alsó-középosztály, mely bár európai szemmel nem gazdag, de mégis hatalmas mértékben gazdagabb a kubai átlagembernél.

Egyetlen téren ért el valós és tartós sikert Fidel Castro: sikeresen megszüntette az országban az USA hatalmát.

Azt lehet mondani, egy kemény diktátor volt, aki országa nemzeti függetlenségét elérte, de minden másban teljes kudarcot vallott.

A legérdekesebb személyes vonása az volt, hogy nem volt nőcsábász típus. Kifejezetten monogám ember volt, de ezt titkolta, mert a kubai közvélemény számára ez nem számított pozitívumnak. Csak 10 éve lettek információk megjelentetve családi állapotáról, adddig ez szinte államtitoknak minősült.