Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

100 év butaság

Hisztérikus népszerűségre tett szert egy cikk a múlt hónap végén. Alapállításai azonban abszolút tévesek. Érdemes a legfontosabb tévedések rögzítése.

Előre szólok, csak a legfontosabbakat emeltem ki, mert szinte minden mondathoz hozzá lehetne szólni valójában.

A cikk szerint a nyugati rendszer lényege három pont:

a tulajdonjog hatékony védelme,

a hatalommal rendelkezők megfelelő korlátozása,

a politikai hatalommal megszerezhető vagyon mértéke eltörpül a tulajdon segítségével megszerezhetőhöz képest.

Ez igaz is, de mindez miért jó? A nyugati, liberális rendszer lényege: a gazdasági hatalom áll a politikai hatalom felett, s azt nem képes ellenőrizni a politikai hatalom. Azaz a demokrácia üres, hiszen sok mindent képes ellenőrizni, kivéve a legfontosabbat: a gazdasági hatalmat.

Kérdés: vajon ez miért jó bárkinek is, a gazdasági hatalom birtokosait leszámítva?

A latin-amerikai liberálisok egyik kedvenc szövege a kicsorduló pohár elmélet. Ennek lényege: adjunk lehetőséget az elitnek, hogy jóllakjon korlátlanul, igya korlátlanul a jólétet, s aztán eljön egy pillanat, amikor az elit jóllalik, már nem bír többet inni, s akkor az elit pohara túlcsordul, onnan a jólét elkezd lefelé csorogni, s lám, az egész nép jól jár a gazdag elitjével.

A gond az, hogy ez sosem működik a gyakorlatban. Az elitnek sose jön el az a pont, amikor csorgatni akar lefelé. S ha a tömegek csak várják ezt, abból az elit csak azt a következtetést vonja le, hogy a népnek nem is kell semmi. Az elitet egyedül kényszeríteni lehet csorgatásra, ehhez pedig erős állam szükséges. A gyenge állam csakis  a leggazdagabbak érdeke.

A cikkíró következtetése:

Ezek a feltételek biztosítják, hogy fennmaradjon egy olyan széles tulajdonosi réteg, amelyik végső soron korlátozhatja a politikai hatalmat. Erkölcsi támaszt és – ha kell – egzisztenciát ad a visszaéléseket feltáró közalkalmazottaknak, rendőröknek, ügyészeknek; eltartja a politikai pártoktól független sajtót; mindenekelőtt pedig életben tartja az önkény legnagyobb ellenfeleit, a magabíró kisközösségeket. Végső soron ez a széles tulajdonosi réteg teszi lehetővé a fékek és ellensúlyok rendszerének működését.

Totális nonszensz. Minek korlátozni az egyébként is gyenge politikai hatalmat?

A politikai hatalom ideális esetben demokratikus, népi alapon működik, a népszuverenitás fontos eleme. Ha már elfogadjuk a népszuverenitás liberális eszméjét, legalább vegyük azt komolyan! Minek az olyan népszuverenitás, mely nem korlátozza a gazdasági hatalmat? Minek a pártoktól független média, ha egyetlen média se független a gazdagoktól?

A francia forradalom egyik hazug eszménye: legyen egyenlőség, kivéve a vagyont. Átlátszó elv, erősen bűzlik...

S folytatódik ugyanennek a kibontása:

A nyugati modell nem azért működőképes, mert a közérdeket más országoknál jobban szem előtt tartó politikusaik vannak. Még csak nem is azért, mert a szabályaik jobban a közérdek irányába terelik a politikát. Mindez csak következmény. A modell lelke az a széles tulajdonosi réteg, amelyik fenntartja és betartatja az ilyen szabályokat a végrehajtó hatalom birtokosaival. A képlet tehát adott: azok az országok válnak fejletté, amelyeknél mind számosságában, mind összvagyonában elegendően nagy az államtól független tulajdonosi réteg.

A modell lényege egészen más, mégpedig az, hogy a nyugati magállamok olyan nemzetközi keretet tudtak megteremteni, melyen keresztül az egész világból hozzájuk vándorolnak a javak. A belső kofliktusaikat pedig úgy tudták rendezni, hogy a magállamok elitjei morzsákat adtak saját népüknek ebből a hatalmas vagyomból.

Kérdés: mit tegyen az, aki ennek szenvedő alanya? Tessék mondani, mi honnan lopjunk?

A kérdést, meglepően, maga a szerző is észreveszi:

De ha az államhoz való közelség ennyire veszélyes, akkor mit tegyenek a felzárkózni vágyó országok? Náluk esély sincs arra, hogy a független és fenntartható tulajdonosi réteg alapját jelentő versenyképes vállalkozások szerves módon terjedjenek el, hiszen a fejlett országok tőkeerős vállalatai még azelőtt megfojtják őket, hogy elérhetnék a túléléshez szükséges kritikus méretet. Ők éppen ezért nem mondhatnak le a vállalkozások, a tulajdonosok állami megsegítéséről – ami viszont jó eséllyel a kárhozat útján indítja el őket.

Ezt a dilemmát annyira nehéz feloldani, hogy a nekiveselkedő országok döntő többsége bele is bukott a kísérletbe.

Viszont választ ő se ad a felvetett problémára. Ez után az egész eszmefuttatás értelmetlen. Hiszen mit is mond? Csináljuk azt, amit a körülmények nem tesznek lehetővé? Minek?

Majd a szerző megtesz pár furcsa mondatot

A Horthy-rendszer lábbal tiporta a tulajdonjogot

Ez történelmileg nem igaz. A Horthy-rendszer éppenhogy visszállította a Tanácsköztársaság után a tulajdonviszonyokat.

Persze, gondolom, a szerző a zsidótörvényekre utalt. Ezek azonban a Horthy-kor végét jelentették csak, s nemigen volt hatásuk semmire, természetesen az érintetteknek okozott személyes sérelmeket leszámítva.

A témának viszont semmi köze ahhoz, miért nincs Magyarországon nyugati életszínvonal.

A szerző megemlíti a kommunizmus utáni időszakot is:

A régi tulajdonosok nem kapták vissza elvett javaikat, az állami vagyont pedig nagyon gyorsan és valódi ellenőrzés nélkül privatizálta az Antall- és a Horn-kormány. Másrészt az államhoz való közelség megint jobban fizetett, mint bármi más.

Az 1990-ben létrejött rendszer deklarált alapelvei – a demokrácia, a széleskörű szabadságjogok, a szociális piacgazdaság víziója – talán összhangban voltak a társadalom többségének elképzeléseivel. A vonzó homlokzat mögött azonban a kommunista utódpárt formális és informális hálója, a posztkommunista rezsim irányította az országot.

Dehát ez, amit leír pontosan az, amit a nyugat annak idején egyenesen követelt! S ki volt az, ha nem éppen a liberálisok, akik éjjel-nappal azt hagoztatták, hogy az állami vagyon elkótyavetyélése is kisebb rossz ahhoz képest, ha a vagyon az állam kezében marad, mert az állam rossz gazda, viszont a tőkés meg nagyszerű gazda, akinek profitvágya előreviszi a hatákonyságot, ezzel az egész ország szintjét felemeli?

Ezt a receptet 1990 óta minden kormány töretlenül követte, sőt a jelenlegi Orbán kormány is csak minimális korrekciókat hajtott végre ezzel kapcsolatban.

Most meg ez lenne a baj? Nem értem. Azaz nem kellett volna privatizálni, de rossz az állami tulajdon? Akkor mit kellett volna tenni, ha a két egymásnak ellentmondó opció mindkettője rossz?

Majd a szerző folytatja az Orbán-rendszer ostorozásával:

Először is el kell tartani a saját kádereket. Fel kell hizlalni a saját oligarchákat, etetni a parancsra bármit végrehajtó tisztviselőket, koncot kell dobni a lojális ellenzéknek és meg kell fizetni a párt talpasait.

Másrészt meg kell jutalmazni a törzsszavazókat. Nekik legalább annyira elégedetteknek kell lenniük, hogy a nehéz időkben is bátran felvállalják a munkahelyükön, a lakóközösségükben, a szülői értekezleten, hogy a rezsim hívei. Amelyik rezsimet ugyanis már a támogatói is szégyellik, az nagyon hamar elbukik.

Ez demagógia, mert a világ összes demokráciájára igaz. Az "oligarcha" szó pedig súlyos tévedés. A mai liberális megmondóemberek súlyos önellentmondása, hogy egyszerre beszélnek diktatúráról és oligarchákról, ami képtelenség. Az oligarcha ugyanis olyan gazdag személy, aki képes döntően befolyosálni a politikát. Namármost, ha valaki képes döntően befolyosálni a politikát, akkor az a rendszer eleve nem diktatúra, hiszen egy diktatúra lényege éppen az, hogy a diktátoron kívül senki sem képes döntően hatni a politikára. Tessék eldönteni, hogy melyik, mert a kettő egyszerre nemigen működik.

Harmadrészt, és ez a legdrágább dolog, biztosítani kell, hogy a társadalom többségének elkölthető jövedelme trendszerűen nőjön, hogy legalább a felzárkózás reménye megmaradjon nekik. A bizonytalan rezsimek számára ugyanis a széleskörű reménytelenség mindig a rendszerváltás rémét vetíti előre.

Na most, ha növekszik a jövedelem, akkor mi a gond végülis? Furcsa ez a liberális világnézet... mindig az anyagiakat nézi, kivéve ha politikai érdeke mást diktál.

De ez a pénz sem volt elég mindenre, és a Medgyessy Péter fémjelezte jóléti rendszerváltás nevű idiotizmust már csak gyors nyugati eladósodással lehetett finanszírozni.

A jólét idiotizmus lenne? Igen, az a liberális elit számára, melynek a nép jóléte felesleges profitveszteség. De ez ismét kit kell, hogy érdekeljen? Ismét visszajutunk az alapkérdéshez.

Az EU a magyar történelemben példa nélkülinek számító nagyságrendű összeget, hét év alatt több mint 10 000 milliárd forintnyi támogatást küldött Magyarországra.

Ami igaz, viszont ennek a pénznek a többszöröse ment ki az országból. Azaz a bejövő pénz nem más, mint a kisíbolt pénz egy kis részének visszaadása, azaz mindennek semmi jelentősége.

A NER jövője is elválaszthatatlan legfontosabb finanszírozója, az Európai Unió sorsának alakulásától. Ez azonban csak az uralmon lévők perspektívája. Az ország jóléte szempontjából viszont nem ez, hanem a visszatérő einstand jelentette és jelenti az igazi problémát. Ez ugyanis aláássa a nyugati fejlődési modell mindhárom meghatározó pillérét, nálunk ugyanis visszatérően sérült és sérül a tulajdonbiztonság elve. Közben a hazai vagyon két-három évtizedenként megismétlődő újrafelosztása és a mindenkori csókosok menetrend szerinti feltőkésítése azt is jelenti, hogy politikai hatalommal lényegesen nagyobb pénzhez lehet jutni, mint alkotó, értékteremtő munkával. Ennek következtében pedig nem is alakulhat ki valódi kontroll a hatalmon lévőkön. Ez a nyugati modell szöges ellentéte.

Már tisztáztuk: a nyugati modell alkalmazhatatlan nálunk, s ezt a szerző maga is beismeri, ezek után miért ne kellene ennek a modellnek a szöges ellentétével próbálkozni? Valójában Orbán hibája éppen az, hogy modellje csak kis korrekció a nyugati modellhez képest - s lám még ezért is mennyi támadás éri! -, de nem e modell szöges ellentéte!

S végül:

A közepes fejlettségű országoknál, mint amilyen hazánk is, a fenti megközelítés a gazdaságtörténetben számtalanszor megfigyelt következményekhez vezet: az érintett gazdaságok nem képesek a fejletté váláshoz elengedhetetlen hatékonysági szinten működni. Ezt a szintet ugyanis csak akkor lehetne elérni, ha a legfontosabb befektetési és működtetési döntéseket olyan emberek hoznák, továbbá a szabályozási kérdésekben olyan emberekre hallgatnának, akik világszinten értékelhető tudással rendelkeznek az adott témában.

Ez már csak halandzsa. 30 éve pont ilyen emberekre hallgatunk, hol az eredmény? A valóságban az ilyen embereket azonnali hatállyal internálni kellene, nem hallgatni rájuk.

0 Tovább

Három magyar liberális mítosz

Vegyük a három leggyakoribb modern magyar liberális mítoszt, mert igen gyakran hangzanak el.

Ezek: a versenyképesség, a független jegybank, s a független bíráskodás.

versenyképesség azt jelenti: legyen több profitja a tőkésnek, azaz a dolgozó kapjon kevesebbet, s a dogozók abban versenyezzenek egymással: ki fog kevesebbért dolgozni a tőkésnek. Rejtély, ez miért lenne jó bárkinek is, a tőkést leszámítva. Még nagyobb rejtély, hogy Magyarországon miért baloldali érték védeni a tőkések szűk érdekeit.

független jegybank azt jelenti, a pénzkibocsátási politika nem függ az adott ország népétől, annak demokratikusan megválasztott vezetésétől. Viszont nagyon is függ a nemzetközi bankvilágtól. Liberálisul az számít független jegybanknak, mely csakis a nemzetközi finánoligarchiától függ, de attól nagyon. Gyakorlatilag a mai bankrendszer azt jelenti: minden bank alá van rendelve az USA jegybankjának, az pedig a bank mögött álló magánérdekeknek. (Ebből a függőségből egyetlen bank tudott kiszabadulni: a kínai nemzeti bank, hivatalos nevén Kínai Népi Bank.) A hatalmi mechanizmus lényege: pár globálkulák dönti el az árfolyamokat és a nemzetközi pénzügyi politika alapelveit. Itt ne tessék most Sorosra gondolni, mert ezekhez a globálkulákokhoz képest Soros is csak egy apró halacska. S aki nem tartja be az utasításokat, azt tönkreteszik a nemzetközi bankrendszer által irányított hitelminősítő cégek - ehhez elég 72 óra.

Végül a független bíráskodás, különösen annak alkotmánybíráskodó eleme, ami azt jelenti: a nép által megválasztott parlament keze meg van kötve egy nem a nép által megválasztott szerv, az AB által. Azaz mindegy mi a választás eredménye, egyes döntések nem hozhatók meg, mert az az alkotmánybíráknak nem tetszik. Magyarul: korlátozott jogi szuverenitás. Hozzáteszem: ez nem  feltétlenül antiberális nézet, sőt egyes nyugat-európai országok, mint Anglia, Hollandia, s részben a skandináv államok éppen a liberális elvekre hivatkozva utasítják el az alkotmánybíráskodást, lásd Hollandiát, melynek alkotmánya kifejezetten tiltja az alkotmánybíráskodást! Aki nem hiszi, olvassa el a holland alkotmány 120. paragrafusát.

Vannak más liberális mítoszok is a magyar közéletben, de azt hiszem, ez a 3 legfontosabb ami az általános politikai kérdéseket illeti.

0 Tovább

Ruszkik haza!

Nézem a CEU ügyében lezajlott tüntit. Előre tudtam, hatalmas bukás lesz. Bár a szokásos 800 gágogóhoz képest valóban gigantikus volt a tünti, hiszen a résztvevők száma a csúcsponton elérte szemlátomást az 5 ezer főt is, 
mégis hatalmas bukás ez a szervezők reményeihez képest.

Elhangzottak a kötelező liberális jelszavak, Európa éltetése, a demokrácia, a diktatúra, meg a többi ökörség, melyektől már maguk a szervezők is elalszanak, hát kellett valami új is.

A bukást maguk a szervezők is észlelték, így elmaradt a tünti folytatása, hiába a "holnap 5-kör ugyanitt" szólam, hiszen mindenki tudta, egy új tüntetésre már ennyien se fognak eljönni, szóval totális blama lesz az egész. Gyakorlatilag már csak a szokásos párszáz bértüntető és a hivatásos ballibek jöttek volna le a 
folytatásra, a szokásos 800-as létszámban, így a szervezők ezt gyorsan le is fújták ezt. Jobb emlékezni egy 5000- fős tüntetésre, mint annak 800-fős második részére.

De mi is az új, friss jelszó? Meglepően ez a "ruszkik haza!". Röhejes, mert ezzel nagyon kilóg Soros lólába. Közimert, hogy Soros az ortodox keresztény, populista Oroszországot tartja a legnagyobb ellenségének liberális lázalmainak.

Mikor hallottam ugyanezt a szöveget Budapesten? Pontosan 15 éve, amikor a "választási csalások" ellen tiltakozva a nem teljesen beszámítható Budaházy lezárta az Erzsébet-hidat, majd amikor a rendőrség megjelent, azt ordította "Medgyessy behívta az oroszokat! ruszkik haza!",

Na, most ezek Budaházy liberális verziói. Röhej...

0 Tovább

A CEU szervezkedik

A háttérhatalom sok fronton lép fel a népek ellen.

A gazdaság mellett a kulturális front a legjelentősebb. Szerintem talán még fontosabb is.

Most jönnek a kommentek, hogy mennyi fontos ember tanít ott, s milyen hasznos sok tevékenységük. Nyilvánvalóan igaz ez. A Sátán is tesz hasznosat, hiszen ellenkező esetben senki se lenne a híve. A módszer mindig ez: adni jó dolgokat, majd vele egy csomagban rosszat. Mint a becsapós zölséges, aki a romlott epret alul rejti el, míg felül a gyönyörű példányok látszanak csak.

Alapvetően az CEU egy idegen test Magyarországon, gonosz erők romboló tanyája, melyet nagy hiba volt annak idején befogadni.

Azt hiszem,  a magyar kormányzat hibát követ el most, úgy érzem, az időzítés és a módszer téves, de ami a szándékot illeti, az mindenképpen üdvözlendő.

0 Tovább

Lukács szobra

Sok fideszes és jobbikos érzelmű olvasóm nem értett meg, amikor megvédtem Lukács György szobrát. A liberális olvasóim meg meglepődtek.

Nem hiszem, hogy csak annak lehetne szobra, aki Krisztushoz hasonlatos, makulátlan életet élt. Ha így lenne, alig lennének szobrok.

Lukács kezéhez politikusként vér tapad, ez kétségtelen. De nem is politikusként érdemel szobrot. Lukács tudósként viszont nemzetközileg ismert személyiség. Nem kell vele egyetérteni, nem kell marxistának lenni ahhoz, hogy ezt a tényt valaki elismerje.

Párhuzamot vonnék egy másik filozófussal, Lukács kortársával. Martin Heidegger természetesen sokkal nagyobb alak, mint Lukács, azt hiszem Heidegger a XX. sz. nem egyik legnagyobb, hanem a LEGNAGYOBB filozófusa. Közismert róla, hogy a nácizmust aktívan támogatta, sőt a háború után - bár a náci eszme egyes elemeit akkor már rég nem fogadta el - se volt hajlandó megtagadni önmagát, inkább vállalta a kitaszítottságot, mintsem, hogy megjelenjen a denácifikációs bizottság előtt.

Akadtak szélsőséges emberek, akik Heideggert mindezek miatt számúzni akartak mindenhonnan, ha lehet, még  a filozófiatörténet könyvekből is. Végülis két híres tanítványa - a zsidó Hannah Arendt és a marxista-maoista Jean Paul Sartre - nyíltan kiállt Heidegger mellett, bár egyikük se volt gyanúsítható, hogy bármilyen formában náci szimpatizánsok lettek volna.

Azt hiszem, Arendt és Sartre magatartása példaértékű. Szerintem szobordöntögetés és hülyeség helyett kövessük az ő példájukat.

politika

0 Tovább

bircahang

blogavatar

magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média