Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Póker és liberalizmus

Öt évig egy onlájn pókercégnél dolgoztam (2009-2014). Plusz korábban magam is szerettem pókerezni. Azóta meguntam, talán éppen az 5 évnyi pókeres munka miatt. A munka rossz dolog, s képes meguntatni bármit. Ezért se írok cikkeket pénzért, mert biztosan akkor ezt is megutálnám.

De vannak hasznos dolgok a pókerben, pl. pár érdekes megfigyelés a játékésok magatartásáról.

Az egyik azt mondja: minden pókerasztalon van legalább 1 balek, s ha nem tudod kiszúrni 10 percen belül ki az vagy éppen ellenkezőleg azt hiszed, hogy mindenki más az, az csak azt jelenti, hogy te vagy az egyedüli balek az asztalnál.

Ez jutott eszembe arról a modern liberális tételről, miszerint az emberek hülyék, mert rosszul szavaznak. Úgy tűnik, a modern liberális eszme kezdi felvenni a marxizmus egyik tételét, mely szerint létezik egy tudományosan igazolt igazság, ami miatt nem szükséges az embereket semmiről se megkérdezni, hiszen nyilvánvaló, hogy tudományos igazságokról felesleges szavazást rendezni. Hozzáteszem: a marxizmus is azonban csak hamis tudatról beszélt, azaz az ember nem képes felismerni saját érdekeit, s nem mondta sosem, hogy a társadalom zöme hülye, bunkó, műveletlen barom lenne. Ilyet csak a modern felvilágosult liberálisok mondanak, akik szerint van a lebircázott buta nép és van az okos, fiatal, vállalkozókedvű, szabadlelkű, felvilágosult elit.

Pedig a valóság más. A liberális kisebbség a bunkó és felvilágosulatlan, amikor komolyan elhiszi, hogy rajta kívül mindenki más idióta. Ahogy a pókerversenyeken.

Bulgáriában pár éve a Soros Alapítvány és az amerikai nagykövetség hatalmas tüntetéseket szerveztek a hatalmon lévő kormány ellen, amikor az megállapodást készült kötni orosz gázvezeték építésére. A hazaáruló bolgár köztársasági elnök is a tüntetések támogatója volt. Szófia központjában, ahol a Parlament is van történelmi okokból sárga macskakövekkel van burkolv az út. A népnyelv Bulgáriában is nagyon leleményes. A nyugati érdekekért tüntetők eddigi népszerű elnevezése proteszter (протестър), az álcivilek neve pedig sorosoida (соросоид - Soros György nevéből alkotva!), most megszületett a sárgamacskakövista (жълтопаветник) szó is. Plusz miután a köztársasági elnök elmondta, hogy neki a tüntetéssorozat szimpatikus, s azon "okosakat és fiatalakokat" lát, mára az "okos és fiatal" (умни и млади) szókapcsolat is szitokszóvá lett, gyakorlatilag ez ma már a nyugati érdekekért magukat eladó bértüntizőket jelenti.

0 Tovább

Eurovíziós pedofília és buziság

Az eurovíziós dalfesztivál évek óta a homoklobbi egyik célpontja. A fesztivál vezetősége úgy ugrál, ahogy azt a homoklobbi diktálja.

Lássuk csak az utóbbi évek eseményeit!

1998-ban egy transzvesztita izraeli férfi nyerte a fesztivált. Mentségként elmondható: legalább tudott énekelni.

2012-ben jött a zászlókitiltás. A fesztiválról ki lett tiltva minden zászló, mely nem hivatalos zászlaja egyik résztvevő államnak sem. A cél itt az egyes etnikai kisebbségek diszkriminálása volt. Két zászló kapott csak felmentést e szabály alól: az EU-zászló és a homoklobbi szivárványos zászlaja.

2014-ben nyert egy nőnek öltözött osztrák homokos férfi, aki ráadásul még nem is tud énekelni. Ugyanekkor a közönség nem engedte az orosz résztvevőket énekelni, folyamatos fütyülések voltak minden fellépésük alatt: ennek oka a peverz közönség "spontán" tiltakozása volt Putyin homofób jogszabályai miatt.

A 2015-ös bécsi fesztiválon Bécs utcáin homokos párokat népszerűsítő jelzőlámpák lettek elhelyezve, megrontva az osztrák gyerekeket.

2016-ban be lett vezetve a szaknai zsűri vétója, s ez elvette a messze első helyet nyert orosz résztvevőtől győzelmet, helyette politikai okokból az ukrán résztvevő lett a nyertes.

Idén tovább mentünk: most már egyszerűen ki lett tiltva az orosz versenyző a fesztiválról.

Idén már nem is nézzük. Nincs értelme. Hagyjuk meg az egészet a gyermekmegrontóknak, jobb lesz így! Hadd örüljenek, míg az új szelek nem hoznak változást, s nem söprik el az egész szemét bandát a pöcegödörbe.

0 Tovább

Ellenzéki alternatíva

A választásokat mindig a semleges kisemberek tömege dönti el, sosem a hű párthívek.

A semleges kisemberek számára pedig Orbán a kisebbik rossz, ez Orbán egyetlen titka.

S ez tényleg így is van.
Mert nézzük meg, mi lenne, ha holnap Orbán megbukna, s ballib kormány kerülne helyére!

Nagyjából a következő történne, csak 12 gyors pont, ami hirtelen eszembe jut:

  • felemelnék az SZJA-t 45 %-ra a "gazdagok", értsd az átlafizetés felett keresők számára, közben a tőkéseket terhelő adókat csökkentenék,
  • lebontanák a határkerítést, s az ország iszlamista gettóvá válna, a bűnözés hatalmas méreteket öltene, megjelenne a terrorizmus is,
  • minden brüsszeli felvetésre gondolkodás nélkül igent mondanának,
  • mindenben kiállnának a NATO mellett, magyar katonákat küldenének harcba idegen érdekekért,
  • leállítanák Paks fejlesztését, helyette lenne méregdrága zöld energia,
  • bevezetnék az egyneműek "házasságát",
  • további adómentességet kapna minden nyugati befektető,
  • összevesznének Oroszországgal,
  • csökkkentenék a magyar béreket, a nagyobb "versenyképesség" kedvéért,
  • választható iskolai hittan lenne kötelező szexuális oktatás, homokosok, pedofilek, stb. értékrendje alapján,
  • totális liberális médiauralmat vezetnének be,
  • az egyházak állami támogatását lecsökkentenék, ezt a pénzt homokos, pedofil, iszlamista, népellenes, stb. szervezeteknek adnák.

Ki akarna ilyet az országban? Orbánnak van egy rakás hülyesége, de amíg az ellenzéke 10-szer annyi hülyeséget akar, ő a kisemberek választása. Ennyi az egész.

0 Tovább

Liberális vegyi támadás

Vegyi támadás érte a liberális médiák olvasóit, akik még hisznek a liberális álhíreknek.

Szíriában évek óta háború zajlik. A kb. 17 milliós lakosságú országban eddig kb. félmillió ember halt meg ennek a háborúnak a következtében. Ezen kívül elvesztette otthonát és menekülni volt kénytelen további 10 millió (!) ember, ennek a számnak kb. a harmada külföldre távozott.

A háború egyetlen oka: 2011-ben a négerségéért Nobel-békedíjat kapott Obama Hussein amerikai elnök elérkezettnek látta a pillanatot, hogy a szíriai kormányzatot, mely Oroszország szövetségese, elűzze, s helyére iszlamista vezetést segítsen. Azaz geopolitikai okok állnak a háború mögött.

Eddig is láttuk: ha a nyugatnak szimpatikus erők támadnak bárkit is halálos áldozatokkal, abból maximum a lapok utolsó előtti oldalán lesz 5-soros hír, míg ha a nyugatnak nem tetsző erők támadnak, abból címoldalas hír lesz, majd az ENSZ és az összes többi sóhivatal összeül megvitatni a kérdést.

A valóságban nem tudni máig, ki támadott vegyi fegyverrel. S ha a nyugatnak nem tetsző erők is tették, az ügy elleni mértéktelen kampány szimpla cinizmus, mivel a többi, a nyugatnak tetsző erők áldozatait uganezek a szemét alakok elfogadható vesztségnek, járulékos kárnak tekintik.

Vicces mellékszel: hirtelen milyen szimpatikus lett Trump elnök az eddig őt fasisztázó liberálisoknak...

0 Tovább

Morognak az álcivilek

Hatalmas műbotrány van, amiatt, hogy a magyar kormányzat szeretné átláthatóvá tenni a civil szervezetek finanszírozását.

Pedig a szándék abszolút támogatandó. A tervezet csak a legnagyobb szervezeteket érinti, s csak a külföldi pénzügyi támogatásokra vonatkozik.

Mindig nemzetbiztonsági kockázat, ha egy szervezet idegen pénzből működik, de különösen az, ha az véleményformáló tényező.

Semmi gond, ha valaki, valamely külföldi tényező véleményt igyekszik formálni egy másik országban, de legyen szíves ezt nyilvánosan tenni. Aki pedig függ valakinek a pénzétől, az annak lobbistája, amit legyen szíves és ne titkoljon.

A tervezet ellen tiltakozók listákja gyakorlatilag azonos is azokkal a szervezetekkel, melyek a valóságban nem civilek, hanem lobbisták. Azaz a tiltakozással alaposan ki is lóg a lóláb: ezek a szervezetek le is leplezték magukat.

0 Tovább

bircahang

blogavatar

magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média