bircahang

A mostani macedóniai események kapcsán sokan nem értik miről is van szó.

Azt hiszik, ez afféle jobboldal-baloldal viszály, ill. Soros és Putyin emberei harcolnak egymással. Látszólag így van.

A macedón politikai életet 2 fő párt dominálja, mindkettő azonos támogatottsággal bír, mindkettő kb. a parlamenti mandátumok 40 %-át tudhatja magáénak. Mindkét párt gazdasági értelemben liberális, de az egyik baloldalinak, míg a másik jobboldalinak nevezi magát, aminek fő oka, hogy a baloldaliak a volt kommunista állampárt utódja, míg a jobboldaliak az antikommunista ellenzék utódja. Mindkét oldal nacionalista, az eltérések köztük nehezen észrevehetők. Talán azt lehet felhozni, hogy a "baloldal" nyugatpártibb a "jobboldalnál", de a jobboldal se nevezhető nyugatellenesnek. Ami az oroszpártiságot illeti, bár a jobboldalt nevezik oroszpártinak, a baloldal se oroszellenes. A két tömb közti ellentét fő alapja személyes utálat egyes vezetők között.

A fő probléma az országban etnikai: az albán kisebbség nem akar az országban élni, évek óta bojkottálja a macedón államot. A végcél: az albán többségű területek elszakítása, azok egyesítése Koszovóval és/vagy Albániával.

A Balkánon a többnemzetiségű államoknak sose volt jövője. Minden balkáni állam egy adott nemzetiség állama, s mindenki más idegen elem. Ha az idegen elemek lojálisak, értsd, hajlandóak lassan asszimilálódni, akkor a többség szimpátiával tekint rájuk. De ha egy kisebbség túl nagy létszámú, az sosem lojális.

A Balkánon a kisebbségi jogok megadása az állam gyengeségének a jele, továbbá felhívás az adott kisebbség felé, hogy az illető állam készen áll arra, hogy felrobbantsa magát. Az ennél több kisebbségi jog, a kollektív autonómia, sőt ennek fokozott alakja, a területi autonómia pedig egyenesen felhívás az elszakadásra. Ezért a kisebbségek nem lesznek sose lojálisabbak az autonómia miatt, hanem ellenkezőleg ez csökkenti lojalitásukat az illető államhoz. A területi autonómia arra jel, hogy az adott terület előtt végleg megnyílt a függetlenség lehetősége.

Cak pár balkáni terület története, mely az idők során autonómiát kapott:

• Bulgária: autonómia 1878, függetlenség 1908,
• Kelet-Rumália: autonómia 1878, csatlakozás Bulgáriához 1885,
• Koszovó: autonómia 1946, függetlenség 2008,
• Kréta: autonómia 1898, csatlakozás Görögországhoz 1913,
• Románia: autonómia 1859, függetlenség 1878,
• Szerbia: autonómia 1815, függetlenség 1878.

Hát, ezért nem szeretik sehol a Balkánon a kisebbségi jogokat.

Orbánra utoljára 2002-ben szavaztam parlamenti választáson. De most nagyon úgy néz ki, megint kénytelen leszek rá szavazi 16 évvel később, 2018-ban. Miért?

Alapvetően kedvenc pártom nincs 20+ éve. Mindig arra szavazok,  aki legközelebb áll nézeteimhez, vagy ha nincs ilyen, a legtávolabb áll a nekem legkevésbé tetsző nézetektől.

Lássuk a mostani helyzetet! Ha MINDEN igaz lenne, amit a liberális médiák leírnak Orbánról, AKKOR IS Orbánra kellene szavazni, és nem a liberókra. Miért? Mert a liberális program egyszerűen káros.

S nem valamiféle fanatizmus miatt kellene így tenni, hanem hideg és racionális megfontolás miatt. Egy mondatban: nem Orbán annyira jó, hanem ellenzéke annyira rossz!

Az már külön kérdés, hogy ha lenne több nem-liberális alternatíva, akkor Orbánra kellene-e szavazni. Valószínűleg es esetben jobb lenne nem rá szavazni. De ez csak elmélet egyelőre, a gyakorlatban nem ez a helyzet, nincs más komolyan vehető nem-liberális erő.

Én személyesen nagyon szeretném, ha választani lehet több nem-liberális esélyes közül, ez lenne az ideális állapot.

Hát, ez a hét Orbáné volt.

Először is Brüsszel akart magának egy hatalmas pofont, így magához szólította Orbánt, aki a pofont le is keverte: gyakorlatilag felmosta a padlót Brüsszellel.

De Gyurcsány úgy gondolta, nem elég Orbánnak a brüsszeli győzelem, hanem jó, ha ad még egy kis bónuszt is hozzá. Hiszen a pozitív életérzésből sose elég.

Meg különben is, már hónapok óta nem növekszik a Fidesz népszerűsége, így Gyurcsány azt gondolta, cselekednie kell azonnal. S rögtön a tettek mezejére is lépette: csinált egy kamufenyegetést, melyet óvodáskor felett senki se venne komolyan, majd azzal tetézte, hogy tovább kamuzott, amikor lejárt az "ultimátuma".

Ha nem tudnám, hogy Gyurcsány dúsgazdag ember milliárdos lopásainak köszönhetően, azt hinném, a Fidesz kampányának külső munkatársa.

Szóval nem pénzért csinálja, csak van egy ilyen fura szokása, hogy évtizedenként rúg magának egy hatalmas öngölt. Éppen letelt az évtized az őszödi hazugságbeszéd óta, szóval ideje volt egy újabb öngólnak.

Természetesen nem az udvariassági bocsánatkérésről van szó. Az eleve nem is igazi bocsánatkérés, csupán udvariassági fordulat. Lásd, amikor rálépünk valakinek a lábára a metrón és azt mondjuk "bocs!", vagy méginkább, amikor egyfajta megszólításként használjuk "elnézést, merre van az x utca?".

A bocsánatkérés hamis történelemfabrikálás. Hiszen amit megtettünk, az megtörtént, nem tudjuk megváltoztatni. A bocsánatkéréssel azt a hamis látszatot igyekszünk kelteni, mintha semmissé tudnánk tenni a megtörténtet. Ez azonban önbecsapás és súlyos hazugság. A hiteles ember felelősséget vállal életéért, minden cselekedért, legyen az akár a legrosszabb is. A felelőségelhárítás gyerekes dolog, az ilyet kerülnünk kell, ha nem akarjuk hitelességünket eljátszani.

Minden cselekedetünk hasznos. A rossz cselekedet haszna az, hogy tanulunk belőle. Ne tékozoljuk el holmi primiví bocsánatkéréssel. Ha megbánunk valamit, mert rájövünk annak rossz mivoltára, ez nagyszerű dolog, ez a bűn felismerése és annak sajnálata, a bűnbocsánat. Ne rontsuk el ezt mindenféle üres bocsánatkérésekkel!

Az adományozást a legtöbb esetben utálom.

Gyakran az adományozás egyfajta lelkiismeretvásárlás. A sokat lopott vagy más tisztességtelen módon pénzt összeharácsolt ember odaad egy nagyobb, de számára jelentéktelen összeget, majd kiáll a kamerák fényébe. Az ilyen ember azonnal likvidálni kellene szemrebbenés nélkül, bármiféle hála helyett.

A cégek más ügy. Náluk az adomány a marketing része. Tulajdonképpen még jobb is, ha adományokon keresztül fényezik magukat, mintha ezt idióta reklámokon keresztül tennék, ezzel gazdagítva a reklámügynökségek drogozó kreatív álművészeit és mindenféle debil médiát.

Van olyan is, amikor gazdag, politikailag aktív emvberek saját nézetüket akarják népszerűsíteni. Jó példa erre Soros György amerikai-magyar tőzsdei spekuláns. Azt kell mondanom, hogy valójában ez az eddig felsoroltak közül a legkisebb baj morálisan, hiszen ez nem is adomány, ez szimplán politikai tevékenység. Márpedig miért ne lenne joga egy gazdag embernek, hogy politizáljon? Nincs gond, amíg nem kezdi magát valamiféle filantrópnak hazudni, ahogy ezt teszi sok liberális média Sorossal. Azt, hogy ő filantrópnak mondja-e magát nem tudom. Ha nem teszi, akkor minden ellenszenvem ellenére leveszem a kalapomat előtte.

Az igazi, szívből jövő adomány kétféle lehet.

Az egyik, amikor úgy adunk keveset, hogy azonnal el is felejtjük, hogy adtunk. Odaadjuk a pár forintot a koldusnak, s nem ellenőrizzük aztán, hogy valóban éhes-e vagy csak akart egy italt. Ha ellenőrizzük őt, azzal a koldust már rabszolgánként kezeljük. Ez semmivel se jobb, mint azon liberális megmondóemberek gusztustalan szövege, miszerint aki valaha Soros-ösztöndíjat kapott, az nem fordulhat soha az életében Soros ellen.

Az igazi filantróp pedig sokat ad, nem abszolút értékben sokat, hanem relatíve sokat, azaz saját vagyonához képest. Egyik régebbi munkahelyemen az egyik tulaj megdöbbentett annak idején. 300 millió eurós vagyonának 90 %-át elajándékozta, szülővárosa szegény gyerekeit segítő alapítványt hozott létre. S a legfontosabb: ez nem afféle kamuajándék volt, amit sok gazdag ember tesz, hogy az alapítvány vezetését meghagyja saját kezében, azaz csupán adóoptimalizáció az egész, hanem semmilyen szerepet nem vállalt az alapítványban, a teljes kontrollt átadta olyan személyeknek, akikben megbízott, hogy nem fogják a pénzt lassan szétlopni. Igen, ez filantróp, vagyona 90 %-át kevés ember meri elajándékozni.