Hisztérikus népszerűségre tett szert egy cikk a múlt hónap végén. Alapállításai azonban abszolút tévesek. Érdemes a legfontosabb tévedések rögzítése.
Előre szólok, csak a legfontosabbakat emeltem ki, mert szinte minden mondathoz hozzá lehetne szólni valójában.
A cikk szerint a nyugati rendszer lényege három pont:
a tulajdonjog hatékony védelme,
a hatalommal rendelkezők megfelelő korlátozása,
a politikai hatalommal megszerezhető vagyon mértéke eltörpül a tulajdon segítségével megszerezhetőhöz képest.
Ez igaz is, de mindez miért jó? A nyugati, liberális rendszer lényege: a gazdasági hatalom áll a politikai hatalom felett, s azt nem képes ellenőrizni a politikai hatalom. Azaz a demokrácia üres, hiszen sok mindent képes ellenőrizni, kivéve a legfontosabbat: a gazdasági hatalmat.
Kérdés: vajon ez miért jó bárkinek is, a gazdasági hatalom birtokosait leszámítva?
A latin-amerikai liberálisok egyik kedvenc szövege a kicsorduló pohár elmélet. Ennek lényege: adjunk lehetőséget az elitnek, hogy jóllakjon korlátlanul, igya korlátlanul a jólétet, s aztán eljön egy pillanat, amikor az elit jóllalik, már nem bír többet inni, s akkor az elit pohara túlcsordul, onnan a jólét elkezd lefelé csorogni, s lám, az egész nép jól jár a gazdag elitjével.
A gond az, hogy ez sosem működik a gyakorlatban. Az elitnek sose jön el az a pont, amikor csorgatni akar lefelé. S ha a tömegek csak várják ezt, abból az elit csak azt a következtetést vonja le, hogy a népnek nem is kell semmi. Az elitet egyedül kényszeríteni lehet csorgatásra, ehhez pedig erős állam szükséges. A gyenge állam csakis a leggazdagabbak érdeke.
A cikkíró következtetése:
Ezek a feltételek biztosítják, hogy fennmaradjon egy olyan széles tulajdonosi réteg, amelyik végső soron korlátozhatja a politikai hatalmat. Erkölcsi támaszt és – ha kell – egzisztenciát ad a visszaéléseket feltáró közalkalmazottaknak, rendőröknek, ügyészeknek; eltartja a politikai pártoktól független sajtót; mindenekelőtt pedig életben tartja az önkény legnagyobb ellenfeleit, a magabíró kisközösségeket. Végső soron ez a széles tulajdonosi réteg teszi lehetővé a fékek és ellensúlyok rendszerének működését.
Totális nonszensz. Minek korlátozni az egyébként is gyenge politikai hatalmat?
A politikai hatalom ideális esetben demokratikus, népi alapon működik, a népszuverenitás fontos eleme. Ha már elfogadjuk a népszuverenitás liberális eszméjét, legalább vegyük azt komolyan! Minek az olyan népszuverenitás, mely nem korlátozza a gazdasági hatalmat? Minek a pártoktól független média, ha egyetlen média se független a gazdagoktól?
A francia forradalom egyik hazug eszménye: legyen egyenlőség, kivéve a vagyont. Átlátszó elv, erősen bűzlik...
S folytatódik ugyanennek a kibontása:
A nyugati modell nem azért működőképes, mert a közérdeket más országoknál jobban szem előtt tartó politikusaik vannak. Még csak nem is azért, mert a szabályaik jobban a közérdek irányába terelik a politikát. Mindez csak következmény. A modell lelke az a széles tulajdonosi réteg, amelyik fenntartja és betartatja az ilyen szabályokat a végrehajtó hatalom birtokosaival. A képlet tehát adott: azok az országok válnak fejletté, amelyeknél mind számosságában, mind összvagyonában elegendően nagy az államtól független tulajdonosi réteg.
A modell lényege egészen más, mégpedig az, hogy a nyugati magállamok olyan nemzetközi keretet tudtak megteremteni, melyen keresztül az egész világból hozzájuk vándorolnak a javak. A belső kofliktusaikat pedig úgy tudták rendezni, hogy a magállamok elitjei morzsákat adtak saját népüknek ebből a hatalmas vagyomból.
Kérdés: mit tegyen az, aki ennek szenvedő alanya? Tessék mondani, mi honnan lopjunk?
A kérdést, meglepően, maga a szerző is észreveszi:
De ha az államhoz való közelség ennyire veszélyes, akkor mit tegyenek a felzárkózni vágyó országok? Náluk esély sincs arra, hogy a független és fenntartható tulajdonosi réteg alapját jelentő versenyképes vállalkozások szerves módon terjedjenek el, hiszen a fejlett országok tőkeerős vállalatai még azelőtt megfojtják őket, hogy elérhetnék a túléléshez szükséges kritikus méretet. Ők éppen ezért nem mondhatnak le a vállalkozások, a tulajdonosok állami megsegítéséről – ami viszont jó eséllyel a kárhozat útján indítja el őket.
Ezt a dilemmát annyira nehéz feloldani, hogy a nekiveselkedő országok döntő többsége bele is bukott a kísérletbe.
Viszont választ ő se ad a felvetett problémára. Ez után az egész eszmefuttatás értelmetlen. Hiszen mit is mond? Csináljuk azt, amit a körülmények nem tesznek lehetővé? Minek?
Majd a szerző megtesz pár furcsa mondatot
A Horthy-rendszer lábbal tiporta a tulajdonjogot
Ez történelmileg nem igaz. A Horthy-rendszer éppenhogy visszállította a Tanácsköztársaság után a tulajdonviszonyokat.
Persze, gondolom, a szerző a zsidótörvényekre utalt. Ezek azonban a Horthy-kor végét jelentették csak, s nemigen volt hatásuk semmire, természetesen az érintetteknek okozott személyes sérelmeket leszámítva.
A témának viszont semmi köze ahhoz, miért nincs Magyarországon nyugati életszínvonal.
A szerző megemlíti a kommunizmus utáni időszakot is:
A régi tulajdonosok nem kapták vissza elvett javaikat, az állami vagyont pedig nagyon gyorsan és valódi ellenőrzés nélkül privatizálta az Antall- és a Horn-kormány. Másrészt az államhoz való közelség megint jobban fizetett, mint bármi más.
Az 1990-ben létrejött rendszer deklarált alapelvei – a demokrácia, a széleskörű szabadságjogok, a szociális piacgazdaság víziója – talán összhangban voltak a társadalom többségének elképzeléseivel. A vonzó homlokzat mögött azonban a kommunista utódpárt formális és informális hálója, a posztkommunista rezsim irányította az országot.
Dehát ez, amit leír pontosan az, amit a nyugat annak idején egyenesen követelt! S ki volt az, ha nem éppen a liberálisok, akik éjjel-nappal azt hagoztatták, hogy az állami vagyon elkótyavetyélése is kisebb rossz ahhoz képest, ha a vagyon az állam kezében marad, mert az állam rossz gazda, viszont a tőkés meg nagyszerű gazda, akinek profitvágya előreviszi a hatákonyságot, ezzel az egész ország szintjét felemeli?
Ezt a receptet 1990 óta minden kormány töretlenül követte, sőt a jelenlegi Orbán kormány is csak minimális korrekciókat hajtott végre ezzel kapcsolatban.
Most meg ez lenne a baj? Nem értem. Azaz nem kellett volna privatizálni, de rossz az állami tulajdon? Akkor mit kellett volna tenni, ha a két egymásnak ellentmondó opció mindkettője rossz?
Majd a szerző folytatja az Orbán-rendszer ostorozásával:
Először is el kell tartani a saját kádereket. Fel kell hizlalni a saját oligarchákat, etetni a parancsra bármit végrehajtó tisztviselőket, koncot kell dobni a lojális ellenzéknek és meg kell fizetni a párt talpasait.
Másrészt meg kell jutalmazni a törzsszavazókat. Nekik legalább annyira elégedetteknek kell lenniük, hogy a nehéz időkben is bátran felvállalják a munkahelyükön, a lakóközösségükben, a szülői értekezleten, hogy a rezsim hívei. Amelyik rezsimet ugyanis már a támogatói is szégyellik, az nagyon hamar elbukik.
Ez demagógia, mert a világ összes demokráciájára igaz. Az "oligarcha" szó pedig súlyos tévedés. A mai liberális megmondóemberek súlyos önellentmondása, hogy egyszerre beszélnek diktatúráról és oligarchákról, ami képtelenség. Az oligarcha ugyanis olyan gazdag személy, aki képes döntően befolyosálni a politikát. Namármost, ha valaki képes döntően befolyosálni a politikát, akkor az a rendszer eleve nem diktatúra, hiszen egy diktatúra lényege éppen az, hogy a diktátoron kívül senki sem képes döntően hatni a politikára. Tessék eldönteni, hogy melyik, mert a kettő egyszerre nemigen működik.
Harmadrészt, és ez a legdrágább dolog, biztosítani kell, hogy a társadalom többségének elkölthető jövedelme trendszerűen nőjön, hogy legalább a felzárkózás reménye megmaradjon nekik. A bizonytalan rezsimek számára ugyanis a széleskörű reménytelenség mindig a rendszerváltás rémét vetíti előre.
Na most, ha növekszik a jövedelem, akkor mi a gond végülis? Furcsa ez a liberális világnézet... mindig az anyagiakat nézi, kivéve ha politikai érdeke mást diktál.
De ez a pénz sem volt elég mindenre, és a Medgyessy Péter fémjelezte jóléti rendszerváltás nevű idiotizmust már csak gyors nyugati eladósodással lehetett finanszírozni.
A jólét idiotizmus lenne? Igen, az a liberális elit számára, melynek a nép jóléte felesleges profitveszteség. De ez ismét kit kell, hogy érdekeljen? Ismét visszajutunk az alapkérdéshez.
Az EU a magyar történelemben példa nélkülinek számító nagyságrendű összeget, hét év alatt több mint 10 000 milliárd forintnyi támogatást küldött Magyarországra.
Ami igaz, viszont ennek a pénznek a többszöröse ment ki az országból. Azaz a bejövő pénz nem más, mint a kisíbolt pénz egy kis részének visszaadása, azaz mindennek semmi jelentősége.
A NER jövője is elválaszthatatlan legfontosabb finanszírozója, az Európai Unió sorsának alakulásától. Ez azonban csak az uralmon lévők perspektívája. Az ország jóléte szempontjából viszont nem ez, hanem a visszatérő einstand jelentette és jelenti az igazi problémát. Ez ugyanis aláássa a nyugati fejlődési modell mindhárom meghatározó pillérét, nálunk ugyanis visszatérően sérült és sérül a tulajdonbiztonság elve. Közben a hazai vagyon két-három évtizedenként megismétlődő újrafelosztása és a mindenkori csókosok menetrend szerinti feltőkésítése azt is jelenti, hogy politikai hatalommal lényegesen nagyobb pénzhez lehet jutni, mint alkotó, értékteremtő munkával. Ennek következtében pedig nem is alakulhat ki valódi kontroll a hatalmon lévőkön. Ez a nyugati modell szöges ellentéte.
Már tisztáztuk: a nyugati modell alkalmazhatatlan nálunk, s ezt a szerző maga is beismeri, ezek után miért ne kellene ennek a modellnek a szöges ellentétével próbálkozni? Valójában Orbán hibája éppen az, hogy modellje csak kis korrekció a nyugati modellhez képest - s lám még ezért is mennyi támadás éri! -, de nem e modell szöges ellentéte!
S végül:
A közepes fejlettségű országoknál, mint amilyen hazánk is, a fenti megközelítés a gazdaságtörténetben számtalanszor megfigyelt következményekhez vezet: az érintett gazdaságok nem képesek a fejletté váláshoz elengedhetetlen hatékonysági szinten működni. Ezt a szintet ugyanis csak akkor lehetne elérni, ha a legfontosabb befektetési és működtetési döntéseket olyan emberek hoznák, továbbá a szabályozási kérdésekben olyan emberekre hallgatnának, akik világszinten értékelhető tudással rendelkeznek az adott témában.
Ez már csak halandzsa. 30 éve pont ilyen emberekre hallgatunk, hol az eredmény? A valóságban az ilyen embereket azonnali hatállyal internálni kellene, nem hallgatni rájuk.
