Megfigyeltem több országban pár közös tévhitet, mely az átlagemberek - azaz a nyelvvel nem profi szinten foglalkozók - elképzelésében él.Íme pár ezek közül.
A saját nyelv fonetikai készletének abszolutizálása.
Nagyon elterjedt jelenség azt hinni, hogy az anyanyelvünk hangkészlete pont ideális, azaz nem kell a benne meglévőnél több hang, minden új hang felesleges, viszont az összes benne meglévő hang szükséges is. Ennek következménye az idegennyelvűek kiejtésének viccesként való felfogása.
Amikor mi egy idegen nevet nem ejtünk ki az illető idegen nyelv szabályai szerint, hanem helyette az ott lévő hangokat helyettesítjük a hozzájuk a mi nyelvünkben legközelebb eső hangokkal, abban nem látunk semmi furcsát, ezt teljesen természetesnek látjuk. (Tegyük hozzá: ez teljesen természetes is.) Ha viszont ugyanezt teszi egy idegennyelvű ember, azt humorosnak találjuk. Pedig ő ugyanazt teszi, s ez teljesen természetes is.
Amikor azt halljuk, hogy Hitler nevét az oroszuk g hanggal ejtik az elején, azt viccesnek találjuk. Viszont azt meg mi nem értjük, miért nevetnek rajtunk a lengyelek, hogy mi Hruscsov nevét h-val ejtjük az elején. Szerintünk a Hitler h-ja szükséges elem, azaz az oroszok "hiányosak", viszont a Hruscsov eredeti első hangja meg csak a magyar h verziója, nem is igazi hang, amolyan "felesleges elem" csak, ami nyugodtan helyettesíthető magyar h hanggal.
Ugyanez fordítva is megesik. Amikor idegennyelvű környezetben egy harmadik nyelvű névvel találkozunk. Ha ebben a harmadik nyelvű névben olyan hang van, mely a mi nyelvünkben megvan, de az idegennyelvű környezet nyelvéből hiányzik, hajlamosak vagyunk az illető idegen nyelven beszélve is kimondani az illető hangot, hiszen mi tudjuk mi a helyes kiejtés. Ez azonban hiba: idegen nyelven beszélve nem helyes nem alkalmazni az illető idegen nyelv hagyományait a hanghelyettesítésére. Azaz ha oroszul beszélünk Hitlerről, ne mondjunk magyar h-t, hiába helyes ez az eredeti németben!
A saját nyelvtan abszolutizálása
Ugyanaz, mint az előző: azt hisszük, hogy ami nyelvi eszkös nálunk létezik, az szükséges, viszont ami nálunk hiányzik, az felesleges is. Pl. az alanyi/tárgyas ragozás szükséges elem, viszont a nyelvtani nem felesleges.
Sokan nagyon megdöbbennek, amikor ugyanezt a tévhitet más nyelvű emberektől is meghallják.
Magyart tanuló idegenektől hallottam, hogy a magyar nyelv primitív, mert se a nemeket nem különbözteti, se az igeidők terén nem eléggé kifejező. Természetesen ez butaság, ugyanaz a butaság, mint amikor egy magyar hiányol egy idegen nyelvből olyan elemeket, melyek a magyarban megvannak.
Analítika contra szintetika
Ehhez kapcsolódik az is, hogy a szintetikus típusú nyelvek - azaz ahol kevés a nyelvtan - beszélői és az analítikus típusú nyelvek - ahol sok a nyelvtan - beszélői egymás nyelvét primitívnek tekintik. Természetesen nem igaz ez a vád, a nyelvtani kifejezés módjának semmi köze a primitívséghez.
Kifejezőség
A legnépszerűbb tévhit: a mi nyelvünk kifejezőbb. Ennek alapja jellemzően az, hogy mindenki legjobban saját anyanyelvén tud, így azon természetesen jobban tudja magát kifejezni, s ezt tévesen kiterjeszti mindenki másra is.
