Majdnem egy évet dolgoztam egy amerikai-bolgár cégnél, mely táplálákkiegészítők importjával és forgalmazásával foglalkozott. Ez a cég az iparág messze legnagyobbja Bulgáriában, de a román és a görög piacon is az egyik piacvezető. A cégnek nemcsak onlájn üzletei vannak, de léteznek offlájn is, azaz üzlethelyiségeik is vannak.
Mondanom sem kell, az ilyen helyen a legtöbb alkalmazott maga is az iparág szerelmese, azaz elsősorban fanatikus sportolók, testépítők. Olyan típus, aki Szilveszteszkor sem hajlandó meginni egy pohár perzsgőt, mert az alkohol hátráltatja az izomfejlesztést, munkanapokon meg munka előtt és után megy edzeni 1-1 órát, s legnagyobb panasza, hogy nincs a közelben edzőterem, mert akkor ebédiőben is edzene még 1 órát.
Ennek az embertípusnak egyik mellékvonása: hogy is mondjam, nem kedvenc területük a művelődés és a gondolkodás. Ezt maguk is mondják saját magukról, az egyik kedvenc vicces mondásuk az volt, hogy a gondolkodás fejleszti az egysejteket, ami energiapocsékolás, mert ez az erő felhasználható lenne hasznosabban is, az izmok fejlesztésére.
Persze nem én voltam a cég egyetlen kakukktojása, mert volt még ott marketing és művészi részleg is, ahol többnyire szintén sportolást csak évente egyszer, tévéből látó alakok dolgoztak. De mind korommal, mind kinézetemmel (akkoriban 46 éves voltam és 120 kg) én voltam mindenképpen a legfurcsább alak. A kollégák leginkább azon voltak meglepődve, hogy egész nap ültem a képernyő előtt, s ha éppen nem volt hivatali feladatom, olvastam valamit állandóan (blogokat olvastam leginkább és kommenteltem) – míg ők hasonló esetben kimentek súlyzózni meg beszedni a legújabb energianövelő tablettákat, porokat, stb. (voltak ingyenes minták a legtöbb termékből a dolgozóknak, meg lehetett venni normál kiszerelések is, jelentős munkavállalói kedvezménnyel) vagy – a marketingesek és a művészek – kiálltak az iroda elé dohányozni. Ha nem kellett volna a cégnek egy angolul, bolgárul és magyarul egyaránt tudó ember, soha az életben nem is alkalmaztak volna engem, ez halálbiztos.
A hiererchia legalján az őr állt. 35 év körüli emberke, olyan ki nézettel, hogy Schwarzenegger is utat adna neki, ha éjszaka találkoznának. Nem az a szimpla ajtonálló őr volt, a cég mint alapvetően internetes vállalkozás technológiailag magas szinten állt, azaz a megfigyelés is a neten keresztül ment. Azaz az őr nem állt, hanem ült és nézte 3-4 képernyőnkeresztül a kamerákat.
Erősek az előítéleteim az izompacsirták felé, bevallom. Aztán megszólalt az őr telefonja, a csengőhang a Hattyúk tava főtémája. Hát, ezen nagyon meglepődtem, bevallom. Számítottam csengőhangként valami artikulálatlan hörgésre, vagy a valami „megbasználak éjjel-nappal holdfényes éjszakán” típusú slágerre, esetleg a gumimacik címdalára, a legjobb esetben valamilyen filmbeli dalra, de erre nem.
CÍMKÉK: ZENE
