Sokan sokszor kérdezik, miért nem vagyok liberális?

Ehhez úgy  a legegyszerűbb válaszolnom, ha elmondom, miért voltam egykor liberális.

Aki ismer vagy aki olvassa hosszú ideje írásaimat - melyek közül sajnos a 2005 előttiek nincsenek fent a BircaHang Médián, nem tartottam akkor fontosnak írásaim gyűjtését -, az jól tudja, életem legnagyobb részében liberális voltam. Amikor még kamaszkoromban elkezdtem értdeklődni a politika iránt, rögtön liberálisként kezdtem. 1984-1985 környékén meginogtam a liberalizmusban, de hamar visszatértem hozzá, majd 1993-1994 környékén ismét meginogtam benne, de 1999-2000 körül megint visszatértem hozzá. Természetesen többféle módon voltam ez idő alatt liberális, a liberalizmus több irányzatában hittem, de most ennek taglalása nem célom. A lényeg: gyakorlatilag 2006 környéken kezdtem szakítani a liberális eszmével, s csak 2009 környékére lettem immár valódi ellenfele a liberalizmusnak.

Kiválasztottam az 5 legfontosabbat okot.

Hittem a racionalitásban, abban, hogy a felvilágosodás a legjobb kor, mely megszabadította az embert a szellemi béklyóktól. Annak ellenére hittem ebben, hogy eközben keresztény hívő voltam, de nem láttam ebben ellentmondást, mivel azt vallottam, hogy a vallás egy specifikus terület, ahol az irracionalitás az alap, míg más területeken ez nincs így.

Rájöttem azóta, a felvilágosodás nem más, mint  a rossz uralmának növekedése, az ember igazi valójának megtagadása, s a szellemi béklyó éppen az, ha elfeledjük az emberi valódi énjét, azt hamis eszmékkel keverjük.

Hittem, hogy a magánérdek elsőbbsége maximálisan jó dolog, mert  a társadalom tagjai az egész társadalom javát szolgálják, ha mind egyenként saját magánérdeküket követik.

Ma már tudom, az emberi önzés sosem pozitív érték, S az önző egyénekből sosem lesz jó társadalom.

Hittem abban, hogy a szabad piac lehetséges, s azt is, hogy az képes megoldani a legtöbb társadalmi problémát.

Tudom már, ez fatális tévedés. Szabad piac eleve nem létezik, ez csak egy utópia, ráadásul a szabad piac csak az erősek uralma a gyengék felett, ami nem lehet egy normális társadalom alapja.

Hittem az állam és az egyház elválasztásában, azaz a szekuláris államban.

Ma már tudom, a szekuláris állam valójában ateista állam, mely semmivel nem jobb egyes k9zépkori államoknál, ahol az egyházak politikai hatalmat gyakoroltak. Tudom, a semleges állam szimpla hazugság, ilyen nincs és nem is létezhet.

Hittem, hogy a liberális demokrácia nem egy jó rendszer, de minden más rendszer rosszabb nála.

Rájöttem: a liberális demokrácia a legrosszabb rendszer, amit az emberiség valaha kitalált. A liberális demokrácia a valóságban egy emberellenes, abszurd diktatúra.

Ez tehát az 5 legfontosabb ismérv, minden más csak ezekből következik.