bircahang

Született egy furcsa cikk, vagy liberális agymenés vagy paródia talán.

Annyira abszurd ugyanis, hogy lehet, hogy az utóbbi. De íme az én változatom, hogy mi lett volna, ha 1990-ben nem az MDF, hanem az SZDSZ nyer a választásokon.

Az 1990-ben 60 %-kal győztes SZDSZ-Fidesz kormánykoalíció gyorsan elvesztette népszerűségét, mivel nem tudta teljesíteni a teljesíthetetlen ígéreteket.

1994-ban az SZDSZ korábbi eredménye harmadát érte el, a Fidesz meg éppencsak bejutott a parlamentbe.

Hatalmas győzelmet aratott ugyanekkor a Horn és Pozsgay vezette MSZP, egyedül is többsége lett, de az MDF-fel és a kisgazdákkal alakított kormányt, mely így kétharmados többséget élvezett. Lett új alkotmány 1996-tól.

Az SZDSZ által 1990-ben kinevezett elnök, Göncz Árpád helyére 1995-től Pozsgay Imre került, aki egészen 2005-ig maradt posztján.

Közben a Fidesz távolodni kezdett az SZDSZ-től, míg a kisgazdák pedig összevesztek az MSZP-vel. 1998-ban az MSZP nem tudott többséget szerezni, immár koalíciókényszer állt fel. A kisgazdák helyett az Fidez lett a koalíciós partner és ismét az MDF.

Közben az SZDSZ sikeresen kihasználta az elégedetenséget, kicsivel megnyerte a 2002-es választásokat. Koalíciós partnere a kisgazdák. Két mandátumot is teljesítettek, majd csúnyán buktak 2010-ben. Ekkor a Pozsgay vezette MSZP egyedül kétharmadot szerzett. A Fidesz gyakorlatilag az MSZP kistestvére lett, a bajkeverő kisgazdák megsemmisültek, az SZDSZ maradt 10 %-os kispárt. 2014-ben Pozsgay átadta a pártvezetést Szanyi Tibornak. A sport- és ifúságügyi miniszter a Szanyi-kormányban Orbán Viktor.

A kormány népszavazást írt ki 2015-ben a NATO-ból való kilépésről, 65 % a kilépésre szavazott.

Meglett a végső csapás.

Ha egy ballib politikai akcióban megjelennek a legfanatikusabb ballib megmondóemberek is, az mindig azt jelzi: befuccsolt.

Most olvastam, hogy Iványi Gábor MINDEN állami kitüntetését visszaadja, mert így tiltakozik Bayer Zsolt közíró kitüntetése ellen. Azaz NEM csak azt a kitüntetést adja vissza, amit Bayer is kapott, hanem mindent. A szokásos duplázás, érzi Iványi, hogy nem ment az egész kampány, a kitüntettek 95 %-a nem adta vissza a kitüntetést, így hát ő igyekszik még egy jó nagyot mondani a végén.

Egyébként személyében nincs bajom Iványival, végez ő hasznos dolgot is, ilyen a hajléktalantámogató tevékenysége. Egyszer régen, 2005-ben még hivatalos kapcsolatban is álltam szervezetével, s csak jót mondhatok ezzel kapcsolatban. Azaz aláhúzom: kizárólag a politikai szereplő Iványit kritizálom itt.

A ballib pártok igyekeznek a népszavazás előtt erőt gyűjteni, ennek volt része a Bayer-féle műbotrány is. Már a ballib holdudvar jelentős része is legyintett csak az egészre. Ez van, a ballibák nem képesek ismét átverni a népet.

Ami meg Bayert illeti, sokszor igazat ír, sokszor meg nem. De egy biztos: ő mindig hiszi, hogy az igazat írja. Ígéri, hogy már nem lesz trágár, ez jó, mert a trágárság szinte mindig kontraproduktív.

A világ legtöbb országában az a hivatalos nyelv, mely a lakosság többségének anyanyelve. De megesik ritkán, hogy a lakosság többségének anyanyelve nem hivatalos nyelve egy adott országban. Na, ezek a valóban érdekes esetek.

Hivatalos nyelvként a következőt veszem figyelembe:

• az illető ország jogrendje szerinti hivatalos nyelvet,
• ha az illető ország jogrendje nem állapít meg hivatalos nyelvet, akkor azt a nyelvet, melyet az állam ténylegesen használ.

Az amerikai kontinensen egyetlen ilyen eset sincs, míg Európában egy van, egy sajátos eset.

A brit tengerentúli terület Akrotíri és Dekélia egyetlen hivatalos nyelve az angol, miközben a lakosság legnagyobb részének anyanyelve a görög. De ez a helyzet sajátos, a görög anyanyelvű lakosság ugyanis ciprusi állampolgár, a brit hatóság pedig nem végez valódi polgári kormányzati funkciókat. Akrotíri és Dekélia úgy működik mint egy katonai támaszpont, azzal a sajátossággal, hogy a terület jogilag nem része Ciprusnak.

Ázsiában 3 olyan ország van, ahol a többségi nyelv nem hivatalos nyelv: Bhután, Indonézia, Pakisztán.

Bhutánban a hivatalos bhutáni nyelv csak a lakosság 25 %-ának az anyanyelve, a legnagyobb helyi nyelv a nepáli, ami viszont “külföldi” nyelvnek minősül a helyi hagyományok szerint. Ezt erősíti az is, hogy a nem-bhutáni anyanyelvűek zöme is bhutáánival közeli rokonnyelvet beszél.

Indonéziában az egyetlen hivatalos nyelv az indonéz (ez a maláj nyelv helyi sztendertje), azonban ez csak az ország második legnagyobb nyelve, a lakosság kb. 17 %-ának az anyanyelve. Az ország legnagyobb nyelve a jávai, mely a lakosság 34 %-ának az anyanyelve.

Az ok a holland gyarmati státuszból 1945-ben függetlenné vált Indonézia tudatos politikája. Többnyelvű ország helyett szeretettek volna egyetlen nyelvet kiemelni, így kialakítva az addig valójában nemigen létezett indonéz nemzeti identitást. A lakosság többszáz nyelven beszél az országban, ezek közül 20 nyelv 1 millión felüli anyanyelvi közösséggel rendelkezik! Kellett egy közös állami nyelv, az indonéz vezetés pedig el akarta kerülni azt a helyzetet, hogy a közös nyelv a volt gyarmatosítók nyelve (a holland) legyen. A választás azért esett a malájra, mert ez hagyományosan a térség fő közvetítő nyelve évszázadok óta.

Az indonézesítő program maximálisan sikeres lett, ma Indonézia lakosságának 79 %-a beszél indonézül, közülük 17 % anyanyelvként, 62 % pedig anyanyelve mellett második nyelvként. Ennek mellékterméke persze az, hogy a többi nyelv szerepe vissza lett szorítva, az oktatás nyelve kizárólag az indonéz (a helyi nyelvek csak tantárgyak az alapfokú iskolákban), a médiák is szinte teljesen indonéz nyelvűek.

Pakisztán esete kicsit hasonló. Pakisztánban hivatalos nyelv az urdu és az angol (az angol hivatalos státuszának megszüntetése hivatalos terv), miközben az urdu csak a lakosság alig 11 %-ának az anyanyelve. Az urdu a hindusztáni nyelv egyik sztendertje – a másik sztendert a hindi, a két nyelv valójában ugyanaz a nyelv tehát, az eltérés kulturális alapja elsősorban vallási: az urdu a muszlimok nyelve, a hindi pedig a hinduké. A különbség talán összehasonlítható a szerb-horvát különbséggel. Az urdut arab betűkkel írják, s sok perzsa és arab jövevényszó van benne, míg a hindi ragaszkodóbb a szankszkrit eredethez és indiai írással (devanagari) írják. Már a brit gyarmatosítás idején (amikor a mai Banglades, India és Pakisztán egy ország voltak még) a helyi muszlimok egymás közti fő közvetítőnyelve az urdu volt, s ezt a hagyományt vitte tovább a független Pakisztán.

Óceániában 3 ország van, ahol szintén nem a fő anyanyelv a hivatalos nyelv: Mikronézia, Pápua Új-Guinea, Salamon-szigetek.

Mikronézia egy 4 államból álló szövetségi állam, Az ország területe alig 700 km², ez viszont 4 szigetcsoportot jelent (ez a 4 állam), melyek közti távolság majdnem eléri a 3 ezer km-t. Minden államnak saját nyelve van, az ottani lakosság fő nyelve. Szövetségi szinten viszont – az amerikai gyarmati idők hagyományaként – az angol az egyetlen hivatalos nyelv, melynek anyanyelvi beszélői szinte egyáltalán nincsenek, sőt a lakosság 95 %-a nem tud angolul egyáltalán.

Pápua Új-Guinea a világ nyelvészeti csúcsa. A Magyarországnál kb. 5-ször nagyobb ország arról híres, hogy ott beszélik a világ legtöbb nyelvét. A világ kb. 7 ezer nyelvéből kb. minden nyolcadik nyelv pápua-új-guineai! Emellett sajátosság, hogy a legnagyobb helyi nyelvet is alig 200 ezren beszélik, ez kb. a teljes lakosság 3 %-a. Azaz Pápua Új-Guineában egyszerűen nincsenek  a szó igazi értelmében vett többségi nyelvek: nagy számú 1-3 %-os arányú nyelv van, s még sokkal több 1 % alatti.

Az ország hivatalos nyelve az angol, valamint 2 kreol nyelv: a tok pisin és  a hiri motu. A két kreol nyelv anyanyelvi beszélőinek száma együttesen a lakosság 3 %-a, viszont ezeket a nyelveket a lakosság nagy része beszéli idegen nyelvként. Az adatok szerint a lakosság 60 %-a beszéli a tok pisint, s kb. 5 %-a pedig a hiri motut. A hiri motu maláj alapú kreol. a tok pisin pedig angol alapú kreol.

A kreol nyelvek a pidzsin nyelvek “fejlődési” foka. A pidzsin olyan nyelvet jelent, mely egy létező nyelv egyszerűsített alakja, amit idegen anyanyelvűek használnak egymás közti kommunikációra. Amint egy pidzsin nyelv egy adott csoport anyanyelvévé vélik, ezt a pidzsin kreolosodásának nevezzük. Ez a jeleneség leginkább az amerikai kontinensen figyelhető meg, ahol a behurcolt néger rabszolgák – mivel külöböző afrikai népekből származván nem volt közös nyelvük – kialakítottak egy saját közös nyelvet, jellemzően a gazdáik nyelvének (jellemzően angol vagy francia) egyszerűsített verzióját, mely lassan a következő nemzedékek anyanyelvévé vált. A karibi térségben szinte minden volt angol gyarmaton van ilyen nyelv, viszont ott az a sajátosság van, hogy a lakosság jellemzően kétnyelvű, azaz a kreolon kívül beszéli az kreol alapjául szolgáló európai nyelvet is. Pl. Jamaikában szinte mindenki beszéli a jamakai kreolt és a szabványos angolt is anyanyelvként: a jamaikai kreolt csak egymás közt használják informális helyzetben, míg hivatalos helyzetben vagy idegenekkel áttérnek a szabványos angolra.

Pápua-Új Guineában a helyzet csak annyiban más, hogy a tok pisin anyanyelvűek nem kétnyelvűek, azaz csak tok pisinül beszélnek, angolul nem tudnak. A tok pisin nyelv neve egyébként az angol “talk Pidgin” kifejezést takarja. A nyelv fő szerepe szóban van, írásban a használata jóval ritkább. A helyi elit is ezt a nyelvet használja, de csakis szóban és kevésbé hivatalos helyzetben, azaz pl. a parlamentben a vita tok pisinül megy, majd a hivatalos nyilatkozatok angolul történnek, s a kiadott jogszabályok meg kizárólag csak angolul. Az elithez tartozás jele az, hogy valaki tud angolul… ennek fő oka az, hogy az angol az oktatás nyelve, tehát aki járt iskolába, az angolul is beszél.

A tok pisin hangzása olyan, mintha valaki direkt hibásan beszélne angolul. íme az egyik pápua-új-guineai tv-csatorna tok pisin nyelvű hírműsora:

A Salamon-szigetek helyzete részben hasonló. A kb. 600 ezres lakosságú országban 70 nyelvet beszélnek, egyik se emelkedik ki a többi közül. A legelterjedtebb nyelv a pijin – mely kölcsönösen érthető a tok pisinnel -, ami szintén egy angol alapú kreol nyelv, de ez is csak a lakosság 4-5 %-ának az anyanyelve. Viszont idegen nyelvként a salamon-szigetiek 70 %-a beszél pijinül, ez az ország fő nyelve tehát.

Az eltérés Pápua Új-Guineához képest, hogy a Salamon-szigeteken csakis az angol a hivatalos nyelv, bár anyanyelvi beszélői gyakorlatilag nincsenek.

Végül jöjjön Afrika, az a földrész, ahol az országok többségében a legnagyobb helyi nyelv nem hivatalos nyelv.

Afrikában többféle ok van erre.

A legfőbb ok: az egyes országok etnikai sokfélesége. A mai határok – nagyon kevés kivétellel – a gyarmati határok eredményei, melyeket földrajzi alapon húztak meg a gyarmattartó államok, figyelembe se véve az etnikai elvet. Azaz még a legnagyobb afrikai népek is jellemzően több ország között vannak felosztva.

A másik ok, hogy az egyes helyi nyelvek együttéltek a gyarmatosítók nyelvével, a helyi nyelveket visszaszorítva amolyan családi nyelv szintjére, miközben minden “fontosabb” dolog európai nyelven zajlott. Ez az illető államok függetlensége után is megmaradt. Így a mai helyzet az, hogy – az arab Észak-Afrikát és Etiópiát leszámítva – nem létezik olyan afrikai ország, ahol csak valamely a helyi nyelv lenne hivatalos.

Ennek alapján az afrikai országokat – ismét az egészen más helyzetű arab Észak-Afrikát és Etiópiát leszámítva – fel lehet osztani a következő részekre:

1. Olyan országok, ahol a helyiek nagy része teljesen átvette a gyarmatosítók nyelvét, azaz a lakosság nagy része egy anyanyelvű, s ez a nyelv valamelyik európai nyelv. Erre talán a legjobb példa Angola. Az ország gyarmatosítása a portugálok által még a XV. sz. végen elkezdődött, s a portugál gyarmatosítási politika sajátossága volt a lakosság egyfajta integrálási terve, melynek fő eleme a portugál nyelv terjesztése volt, elsősorban a “gyenge erőszak” módszerével (pl. jobb állást kaphatott az, aki tudott portugálul, az ilyen ember státusza privlegizált lett az egyszerű “bennszülöttéhez” képest).  Ez a következetes politika szinte teljes sikert ért el Angola tengermenti részein, ott a lakosság a XX. sz. elejére már csak portugál nyelvű lett. Ehhez járult a városok hatása a XX. sz. folyamán, a városokba migráló vidékiek második nemzedéke már portugál nyelvű lett. Ezzel szemben Angola belső részein a portugál mindvégig idegen nyelv maradt, a helyi eredeti nyelvek maradtak a fő nyelvek. Valójában Angolában ez az ellentét volt sokáig a fő választóvonal: a portugál anyanyelvű angolaiak és a nem-portugál anyanyelvű angolaiak között. Az Angola függetlenné válása (1975) utáni 27-éves polgárháborúban is szerepet játszott ez: a látszólag tisztán ideológiai harc – a szovjet-kubai támogatású kommunista MPLA és az amerikai-brit-délafrikai támogatású nyugatpárti UNITA között – részben azt is jelentette, hogy a portugál anyanyelvű, valamint a portugált második nyelvként is beszélő angolaiak álltak a “kommunista” oldalon, míg a portugált csak idegen nyelvként tudók vagy azt egyáltalán nem beszélők az “antikommunista” oldalon. Ma, bár Angola lakosságának alig 2-3 %-a etnikailag portugál vagy kevert angolai-portugál, a lakosság 25 %-ának a portugál az egyetlen anyanyelve, valamint további 40 % kettős anyanyelvű, melyből egyik a portugál.
2. Olyan országok, melyek etnikailag szinte teljesen egyszínűek, mégis a helyi többségi nyelv valamely európai nyelvvel együttesen hivatalos.Jó pl. erre Burundi, ahol a lakosság 99 %-a kirundi anyanyelvű. mégis a kirundi az angollal és a franciával együtt hivatalos nyelv, s bizony, nem a kirundi van első helyen tényleges használatban, hanem a francia – aki nem hiszi, nézegessen burundi hivatalos honlapokat.
3. Olyan országok, ahol van egy erős helyi többségi nyelv, mégis csak a volt gyarmatosítók nyelve hivatalos. Például Malawi, ahol a legnagyobb helyi nyelv a lakosság 60 %-ának az anyanyelve, mégis az angol a egyetlen hivatalos nyelv.
4. Erősen multietnikus államok, ahol eleve képtelenség lenne kiválasztani egy hivatalos nyelvet. Ahol ezt megteszik (pl. Dél-Afrikában, ahol 11 nyelv rendelkezik hivatalos státusszal!) ott is az a tényleges helyzet, hogy az európai nyelv abszolút elsőbbséget élvez.

Fentiek alól egyedül Kelet-Afrika egyes részein mutatkozott kitörési lehetőség, de a folyamatok ott sem fejeződtek még be. A szomáli nyelv és a szuahéli nyelv erős jelenléttel büszkélkedhetnek, de még ezek nyelvterületén sem ez a két nyelv az egyetlen hivatalos nyelv. Fekete-Afrikában mindenesetre a szuahéli az egyetlen sikeres példa, hogy egy helyi nyelv sikeresen használható minden lehetséges célra.

Országok, ahol van egy erős többségi (50 % feletti) nyelv, mégsem az a hivatalos nyelv: Botswana, Egyenlítői Guinea, Ghána, Lesotho, Malawi, Mauritius, Namíbia, Niger, Togo, Zöld-foki-szigetek.

Erősen multietnikus államok (a legnagyobb nyelv aránya is 50 % alatt van), ahol csak valamelyik európai nyelv hivatalos: Benin, Bissau-Guinea, Burkina Faso, Dél-Szudán, Elefántcsontpart, Gabon, Gambia, Guinea, Kamerun, a két Kongó, Mali, Nigéria, Sierra Leone, Szenegál. Zambia.

Közép-Afrika speciális eset, a francia mellett hivatalos nyelv a helyi sango nyelv is, mely nem a többségi nyelv, de az ország hagyományos közvetítő nyelve. Hasonló eset Kenya, Tanzánia és Uganda, ahol az angol és szuahéli a hivatalos nyelv, bár ez utóbbi nem a legnagyobb helyi anyanyelv egyik országban sem.

Van, ahol az arab játszik szerepet, bár nem az arab a legnagyobb helyi anyanyelv: ez a helyzet Dzsibutiban, ahol az arab és a francia a hivatalos nyelv, Mauritániában, ahol csak az arab a hivatalos nyelv, bár csak a lakosság kb. harmadának az anyanyelve, s Csádban, ahol az arab és a francia a hivatalos nyelv.

Végül Etiópia, ahol az egyetlen hivatalos nyelv az amhara, mely létszámban csak az ország második nyelve, anyanyelvi beszélőinek aránya 30 %. Ennek oka történelmi, az amhara hagyományosan az etióp identitás nyelve, míg a többi nyelv “kisebbséginek” számít.

Az egyes keleti-szláv nyelvekről a legfontosabb adatok. Nem adatokat szeretnék azonban megismételni, ezek bárhol megtalálhatók, hanem olyat is hozzátenni, ami sokaknak új lehet.

A szláv nyelvek 3 ága: keleti, nyugati, déli.

A 3 ág szétválása a VI. században kezdődött és a XI. században ért véget. Ennek talán legnagyobb bizonyítéka az a tény, hogy amikor Cirill és Metód létrehozza a IX. században az első szláv sztendert nyelvet, ezt a Thesszaloniki környéki szláv nyelvjárások alapján teszi, azaz bolgár alapon, viszont a nyelv tökéletesen érthető a nyugati-szláv Moráviában is, majd pedig a X, sz. végétől az ezen a nyelven írott egyházi könyvek a mai Ukrajna és Oroszország területén, azaz a keleti szlávoknál is elterjednek és használatba kerülnek.

*

A keleti ághoz 4 nyelv tartozik, nagyságrendben: orosz, ukrán, belarusz, ruszin. Eredeti neve a közös elődnek: rutén nyelv, de ezt a mai oroszok óorosznak hívják, ugyanígy az ukránok óukránnak, stb. - mindegyik elnevezés valójában megfelel a valóságnak, hiszen rutén = óorosz = óukrán = óbelarusz = óruszin. Az eredeti "rutén" név csak a mai ruszinoknál maradt meg, hiszen rutén = ruszin.

A 4 nyelv egymástól politikai okokból kezdett szétválni, amikor Litvánia meghódított jelentős keleti szláv lakosságú területeket a XV. sz. elején. Ezzel párhuzamosan lassan kialakult az egységes új orosz állam Moszkva központtal. Így lassan kialakult a nyugatrutén és akeletrutén nyelv, az előbbiből lett a mai belarusz, ruszin, ukrán, utóbbiból a mai orosz.

A 4 keleti-szláv nyelv írásbeliségének közös jellemzője, hogy mind acirill ábécét használja. Az orosz és az ukrán ábécében 33, a belaruszban 32, a ruszinban 36 betű van. Az egyes ábécékről már írtam itt részletesebben.

A legrégibb fennmaradt kelet-szláv nyelvemlék Nyestor Повѣсть времяньныхъ лѣтъ (Elmúlt idők elbeszélése) című műve, mely a XII. sz. elején keletkezett, egyházi szláv nyelven íródott, de keleti-szláv sajátosságokkal.

Hangtani közös jellemzők. Kevés magánhangzó fonéma, nincs hosszúság szerinti eltérés, viszont jellemző egyes hangsúlytalan magánhangzók redukciója. A mássalhangzóknál sok a fonéma, aminek fő oka a kemény-lágy "párok" jelenléte. Az egyes nyelvek között több eltérés is van. A belaruszban hiányzik a kemény-lágy pár a d, r és t hangokból, a lágy d és t lágy dz és c hanggá változik, pl. a "nap" szó oroszul день, míg belaruszul дзень. Viszont csak a belaruszban van kemény-lágy fonéma pár a k és /x/ hangokból. A kemény-lágy dz és c viszont az oroszból hiányzik, de jelen van a három másik nyelvben. A kemény-lágy b, f, m, p, v hiányzik a sztendert ukránból és a ruszinból, míg a belaruszban és az oroszban jelen vannak, azonban ezeket a fonémákat ejti - a sztendert szerint "hibásan" - az ukránok nagy része is.

Az oroszból és a ruszinból hiányzik a /w/ fonéma, a másik két nyelvben jelen van: az ukránban a в betű ejtése időnként ez, míg a belaruszban külön betű jelöli: a ў. Az orosz jellemzője, hogy csak veláris h hang van benne (mint a magyar "technika" szóba), írása х, míg az ukránban és a ruszinban van veláris h és gégehang h is (ez utóbbi mint a "magyar" lehet szóban), az előbbi jelölése х, az utóbbié г. Az oroszban csak nyelvjárási szinten és allofónként jelenlévő /ɣ/ a belaruszban önálló fonéma, a г betű jelöli.

A magánhangzókat illetően a ruszinban 7, a többi három nyelvben 6 magánhangzó fonéma van. Az írásban eltérések vannak. Az orosz és belarusz Е betű az ukránban és a ruszinban a Є betűnek felel, míg az orosz és belarusz Э betű ukrán és a ruszin megfelelője az Е betű. Csak az oroszban, a belaruszban és a ruszinban van Ё betű, az ukrán helyette két betű kombinációját használja: ЙО vagy ЬО. Az orosz И a másik három nyelvben I. Az orosz, belarusz és ruszin ábécében szerepel az Ы, ilyen betű az ukránban nincs, az И felel meg, bár ehhez hozzá kell tenni, hogy a sztendert ukránban az И ejtése nem azonos az orosz Ы ejtésével, annál ugyanis nyitottabb és előrébb ejtett hang, viszont - az orosz hatására - a legtöbb ukrán az orosz Ы-vel azonos hangot ejt az ukrán И helyén, csak a nyugat-ukrán nyelvjárásokban jellemző a határozott nem Ы-ejtés. A ruszinban pedig létezik mindkét hang: azaz a sztenderd ukrán ejtésű И és a orosszal azonos ejtésű Ы is.

Ami ebből következik: az ukrán és a ruszin И és Е betű nem "lágyít"!

Fontos tudnivaló, hogy mind 4 nyelvben működik a magánhangzó-redukció (szabályait nem írnám most le), azaz a fenti ejtés csak hangsúly alatti magánhangzókra igaz maradéktalanul.

Míg az orosz, az ukrán és a ruszin szóelemző írású, a belarusz helyesírás erősen fonetikus jellegű, azaz az írás maximálisan tükrözi a kiejtést. Innen származik az a rejtély, hogy miért írják át magyarul a belarusz elnök nevét egyszer Lukasenko, egyszer meg Lukasenka alakban -  egyszerűen az előbbi az orosz, utóbbi meg a belarusz változat átírása (Лукашенко és Лукашэнка).

Közös nyelvtani jellemzők. Kiterjedt névszóragozás (az oroszban és a belaruszban 6 eset, az ukránban és a ruszinban 7, a hívóeset a plusz). Az igéknél befejezett és befejezetlen szemlélet megkülönböztetése, a befejezett szemléletű igéknél múlt idő és jelen idő, a befejezetlen szemléletűeknél múlt, jelen, jövő (kivéve a belaruszt, ahol régmúlt is van).

*

Az orosz a legnagyobb szláv nyelv. Anyanyelvi beszélőinek száma kb. 180 millió.

Hivatalos nyelv a következő országokban (zárójelben: a lakosság hány százalékának anyanyelve az orosz): Abházia (10 %), Belarusz (69 %), Dél-Oszétia (1 %), Izrael (14 %), Kazahsztán (26 %), Kirgizsztán (14 %), Oroszország (93 %), Tadzsikisztán (2 %), Transznisztria (62 %), Türkmenisztán (12 %), Üzbegisztán (14 %).

Nem hivatalos nyelv, de a lakosság jelentő része orosz anyanyelvű a következő országokban: Észtország (a lakosság 24 %-a orosz anyanyelvű), Lettország (34 %), Litvánia (7 %), Moldova (11 %), Ukrajna (43 %).

Azerbajdzsánban, Grúziában, Karabahban és Örményországban az orosz anyanyelvű lakosság aránya minimális, de a lakosság jelentős része beszél oroszul idegen nyelvként. Az egész volt Szovjetúnióban a nem orosz anyanyelvűek által beszélt idegen nyelvek között ma is messze az orosz van az első helyen, ez alól egyedül Azerbajdzsán a kivétel. ahol a legbeszéltebb idegen nyelv a török, azonban külön kérdés, hogy tekinthető-e egyáltalán külön nyelvnek az azeri és a török, e kettő között a tényleges különbség kb. annyi, mint a brit angol és az amerikai angol között.

Oroszországban a lakosság 93 %-a orosz anyanyelvű, azonban csak 85 % a kizárólag orosz anyanyelvű, a maradék 8 % kettős anyanyelvű, azaz az orosz mellett van más anyanyelve is. (Oroszország lakosságának 81 %-a mondta magát orosz nemzetiségűnek a legutóbbi népszámláláson.)

A mai orosz sztendert nyelv a XVIII, században alakult ki, a közép-orosz nyelvjárások alapján. Аz ok politikai: az orosz államiság két lehetséges központja a kezdetekben Novgorod és Moszlva volt, a harcot Moszkva nyerte meg a XV. sz. végén. Az orosz nyelv 3 fő nyelvjáráscsoportja: az északi, a középső, s a déli. A sztendert nyelvet beszélők beszédében is mind a mai napig megérezhető, hogy az illető északi vagy déli.

Az orosz nyelv bemutatására egy időjárásjelentés:

*

Az ukrán anyanyelvi beszélőinek száma kb. 33 millió.

Hivatalos nyelv a következő országokban (zárójelben: a lakosság hány százalékának anyanyelve az orosz): Transznisztria (16 %), Ukrajna (68 %).

Összehasonlítva az orosz és ukrán adatokat, látható, hogy az összadat 100 % felett van, ez azonban nem elírás, ennek oka, hogy az ukrán anyanyelvűek egy jelentős kisebbsége egyben orosz anyanyelvű is. Ugyanez még inkább igaz Transznisztriára, ahol gyakorlatilag a teljes ukrán anyanyelvű lakosság egyben orosz anyanyelvű is.

Bár 2014 óta az orosz már nem hivatalos nyelv Ukrajnában, a valóságban ma is az orosz az ország leginkább használt nyelve szinte minden téren. Jellemző, hogy sokan, akik egyébként magukat nem határozzák meg orosz anyanyelvűként is szívesebben használják az oroszt. Ez még inkább igaz Ukrajna keleti és középső részére, míg a nyugati részen a helyzet ellentétes: ott az orosz csak második helyet tölt be az ukrán után.

Az orosz nyelv dominanciája nem áll kapcsolatban a politikával, azaz pl. a legtöbb nyugatpárti, oroszellenes ukrán is inkább oroszul beszél.

Az orosz nyelv dominanciájanak oka többrétű. Először is, a két nyelv nagyon közeli egymáshoz, középszinten kölcsönösen érthetők, eleve ez a két nyelv csak a XVI. századtól vált el egymástól.

A másik fő ok politikai. Az ukrán többségű területeken az állami hatalom a lengyel nyelvet akarta meghonosítani a XVIII. sz. kezdetétől (ez a lengyel-litván állam ideje), az ukrán ekkor családi nyelv szintjére süllyedt. A lengyel-litván állam megszűnése után pedig - amikor annak területét egymás közt felosztotta Ausztria, Oroszország és Poroszország - az osztrák részen folytatódott a lengyel erős hatása, míg az orosz részen pedig az orosz lett bevezetve mint egyedüli államnyelv. A XIX. század kezdedétől az osztrák részen az állam támogatni kezdte az ukránt, annak szerepe megnőtt, az orosz részen viszont az ellenkező folyamat kezdődött: az orosz hatóságok igyekeztek az ukrán nyelv szerepét visszaszorítani, ez a politika egészen az 1905-ös forradalomig tartott: 1863-1905 között tilos voltaz ukrán nyelv használata a közéletben és az iskolai tanítása is. Érdekes, hogy ennek ellenére mégis az orosz részen alakult ki a mai modern ukrán nyelv, annak alapjait a XIX. sz. első felében tették le, a legnagyobb alak Tarasz Sevcsenko író, aki egyébként maga is többet írt oroszul, mint ukránul. Maga az "ukrán" szó is az orosz részen alakult ki, az osztrák területen a "rutén" szó volt sokáig a népszerűbb. Ma azonban a "rutén" elnevezés csak a ruszinoknál maradt meg.

Az első világháború után az ukrán többségű területek keleti részelengyel uralom alá került, ismét megkezdődött a lengyel nyelv terjesztése az ukrán rovására, A szovjet területen ennek fordítottja zajlott: a kommunista kormányzat az ukránt kifejezetten támogattaaz orosszal szemben! Ez a politika azonban a 30-as évek közepén véget ért, amikor ismét az oroszosítás lett a hivatalos irány. Sztálin halála után az oroszítást leállították, majd - különösen az egyébként ukrán nemzetiségű Hruscsov alatt - az ukrán szerepe megnőtt. A 70-es évek elejétől mindez ismét megfordult: újra az oroszítás lett a hivatalos politika, egészen Gorbacsov idéig tartott ez. A gorbacsovi idők - s különösen Ukrajna függetlensége - óta az ukrán nyelv szerepe folyamatosan növekszik, de - minden politikai irány ellenére - az ország ma is kétnyelvű, orosz-ukrán a gyakorlatban.

Egy példa, ez egy népszerű politikai vitaműsor az egyik ukrán tv-csatornán (a régió szokásai szerint iszonyúan hosszú, TÖBB MINT NÉGY órás műsor), az összes felirat ukránul van, de a beszélgetés 70-80 %-ban oroszul megy, a műsorvezető csak oroszul beszél, az ukránul beszélőket is oroszul kérdezi, a résztvevők is, miközben a számítógépes monitorokon ukrán nyelven van felírva minden, érdekes kettős nyelvű viták iz zajlanak, az orosz-ukrán arány a beszédben a műsor során kb. 70:30:

A sztenderd ukrán nyelv alapja a mai közép-ukrajnai nyelvjárás, azaz nem a nyugat-ukrán, ennek okát az előbb már vázoltam. Nyelvjárási szinten az ukrán nyelv folytonos a belarusszal és az orosszal, azaz északi irányban a ukrán nyelvjárások lassan a belarusz nyelvbe mennek át, míg keleten és délen ugyanaz történik az oroszt illetően. Az orosz hatása óriási, azaz az ukránok nagy része nem úgy beszél ukránul. ahogy azt "kellene" az ukrán nyelvvédők szerint, ez látható pl. a hangtanban: az ukránban a lágy mássalhangzó fonémák száma "hivatalosan" kisebb, mint az oroszban, mégis az átlagember lágy fonémákat használ azokban az esetben, amikor oroszul lágy fonéma lenne az adott szóban, de erről már írtam a bevezető részben.

*

A belarusz ukrán anyanyelvi beszélőinek száma kb. 7 millió.

Hivatalos nyelv egyetlen országban: Belarusz (lakosság 58 %-ának anyanyelve).

Összehasonlítva az orosz és belarusz adatokat, látható, hogy az összadat 100 % felett van, ez azonban nem elírás, ennek oka, hogy a belarusz anyanyelvűek többsége egyben orosz anyanyelvű is.

Amit leírtam az ukránról érvényes a belaruszra is, azaz lengyel és orosz hatás a XVIII. sz. kezdetétől. Az ukránokkal ellentétben azonban a belaruszok ezt természetesen fogadták, a belarusz nyelv visszaszorult lassan a falvakba, míg a városok lengyel vagy orosz nyelvűek lettek. A belarusz nemzeti ébredés is később, az ukrán után fél évszázaddal, csak a XIX. sz. végén kezdődött.

A szovjet kezdeti idők történései is azonosak: míg a lengyel uralom alá került belarusz terüleken kifejezetten erőszakos lengyelesítés indult, a szovjet területen az új, kommunista kormányzat fejleszteni kivánta a belaruszt minden szinten. Ennek sikeres azonban jóval kisebb volt, mint Ukrajnában: a belaruszok zöme kétnyelvű volt, sőt egy jelentős része csak orosznyelvű, s alapvetően meg voltak elégedve a belarusz nyelv tényleges "családi nyelv" státuszával.

Ez történt a függetlenség elnyerése után is: a lakosság zöme ellenezte a nyugatpárti kormányzat azon igyekezetét, hogy visszaszorítsa az orosz nyelv szerepét az országban. Az 1994-ben hatalomra kerültAljakszandr Lukesanka egyik kampányígérete éppen az volt, hogyvisszaállítja az országban az orosz nyelv hivatalos státuszát, Lukasenka népszavazást hirdetett a kérdésről 1995-ben, ezen a szavazók 83 %-a az orosz nyelv visszállítására szavazott. Ma az országnak hivatalos nyelve mind az orosz, mind a belarusz, azonban a gyakorlatban két nyelv súlya kb. 10 az 1-hez. A belarusz nyelv szerepe kissé jelképes, azaz a hivatalos feliratok megvannak mind belaruszul, mind oroszul, de az élet 90 %-ban oroszul folyik minden szinten.

Belarusz nyelvű műsor az egyik belarusz tv-csatornán, a csatorna műsorainak 90+ %-a egyébként orosz nyelvű, a műsorban szereplő interjú is már oroszul van:

Ritka dolog: állami eseményen belarusz nyelv használata, Lukasenka elnök belaruszul mond ünnepi beszédet a világháborús belarusz veteránok gyűlésén:

Szokták a belarusz nyelv helyzetét az ír nyelv helyzetéhez hasonlítani, de ez erős túlzás. A belaroszok nagy többsége legalább ért belaruszul, ha a nyelvet nem is használja a hétköznapi életben. Szóval messze nincs "nyelvhalál" helyzet.

Egy érdekes videó. Belarusz újságítónő belaruszul kérdezi a járókelőket Minkszben "miért nem beszélnek az emberek Belaruszban belaruszul?" - az emberek 90 %-a oroszul válaszol,  a válaszok jellemzően: "mert nincs eléggé elterjedve", "nem értek jól belaruszul", "könnyebben tudom magamat kifejezni oroszul". "mert a szüleim is oroszul beszélnek", "nem tudok eléggé szépen, irodalmi stílusban beszélni belaruszul, ezért feszültséget okoz belaruszul beszélni", az egyetlen belaruszul válaszoló ember válasza: "mert a rokonságomban senki sem szokott belaruszul beszélni".

*

A ruszin a legkisebb keleti-szláv nyelv, anyanyelvi beszélőinek száma kb. 80 ezer. A ruszinra jellemző, hogy gyakorlatilag ma már nem léteznek egynyelvű anyanyelvi beszélői.

Sehol se hivatalos nyelv, egyetlen országban sem.

Történetileg a ruszin az a nyelv, mely a magyar uralom alá került keleti szlávok nyelvéből lett. Az ukránok nem is tekintik azt önálló nyelvnek, hanem az ukrán kárpátontúli nyelvjárásának.

Nemzetiségként ma a ruszinok lehetnek kb. másfélmillióan, szétszórodva több országban, valamint van jelentős emigráns közösség Észak-Amerikában is. Az ukrajnai ruszinok nagy része ma már orosz - azaz nem ukrán - anyanyelvű. Ha az ember nézeget ruszin forrásokat, szembeötlő jelenség, hogy az orosz használata szinte demonstratív, azaz ukránellenes éllel szerepel.

A ruszinnak nincs sztendertizált változata, azaz az egyes nyelvjárásai külön-külön sztendertet alkotnak.

A ruszin mára amolyan foklórnyelvvé lett sajnos. Ha az ember ruszin nyelvű beszédet akar bemutatni, szinte csak népművészeti előadásokat tud előhozni. A kevés kivétel egyik az Újvidéki Televízió ruszin adása, íme onnan egy időjárásjelentés ruszin nyelven:

A kutyákkal kapcsolatban sok a tévhit a nem-kutyások körében.

Az egyik ősi tévhit, hogy a kutya szenved, ha kis lakásban, kert nélkül él.

Nem: a kutyának elsősorban gazda kell, minden más másodlagos. A kutya minden mást képes megszokni.

Azt állítani, hogy a kutya szenved a kis, emeleti lakásban kb. ugyanaz, mint abban hinni, hogy az ember szenved, ha nem úszómedencés, tengerparti villában él, évi egymillió eurós jövedelemmel.

Nyilván az ideális a kutyának (ahogy az embernek is) a lehető legjobb viszonyok fennállása, de semmiképpen sem szenved, ha nem ezt kapja.