bircahang

A mai tömegdemokráciák jellemzője: nem öntudatos és független polgárok döntenek politikai kérdésekben. Hanem az egész nép dönt el pl. fontos szavazásokat, parlamenti választásokat.

 Az egyszerű kisember pedig ritkán képzett eszmeileg, ritkán olvas pártprogramokat. Alapvetően ötödrangú jelentésű kérdések alapján szavaz erre vagy arra. Amerikában, ahol a tömedemokrácia  a legfejlettebb ma már a jelöltek hétköznapi életének legapróbb  ügyei is fontosabbak, mint politikai stratégiai kérdések. Hillary Clinton ellen pl. nyomósabb érv, hogy beletörődött abba, hogy férje hűtlen volt, mint az, hogy véres háborút akar kirobbantani. 

Dehát ez a demokrácia: általános szavazójog (minimális cenzussal). 

A vicces a liberálisoknál, hogy ha a kisembert éppen a liberálisoknak sikerül megszédíteni, akkor ez a demokrácia diadalaként élik meg. Míg ha más jelölt nyer, akkor tajtékozva bircáznak, csürhéznek, csőcselékeznek.

Éveken keresztül azt halljuk: a szabad piac mindent megold, s a külső bevatkozás torzít.

Azaz ami pénzt hoz, ami nyrereséges, az jó, hiszen a nyereségesség azt jelenti: van rá igény. A nép lehető legdemokratikusabb szavazása állítólag az, amikor a pénztárcájával szavaz.

Aztán meg kiderül: mégis vannak valamiféle "értékek", melyeket nem szabályozhat a piac, ezeket fenn kell tartani az állam pénzéből, közérdekből, s nekik nem kell nyereségeseknek lenniük.

Érdekes módon az ezek a kapitalizmus alaptörvénye alól mentes "értékek" mindig valamiféle ballib dolgok, pl. senki által nem olvasott ballib médiák.

Most a Népszabadság című napilap kapcsán ismét előjött a téma. Gyakorlatilag az derült ki, Orbánnak kellene finanszíroznia személyesen ezt a lapot, mert akkora hatalmas értéket jelent, hogy lehet bármennyire is sikertelen pénzügyileg, s a lap megszünése cenzúrának, a sajtószabadság elleni támadásnak minősül.

Pedig megvan a recept erre nyugaton: valami vagy nyereséges, vagy ha nem az, akkor valaki vállalja a veszteség finanszírozását. Az MSZP kap bőséges állami párttámogatást, s szép számban vannak ballib milliárdosok is az országban (egyikük éppen a második legnagyobb ballib párt elnöke) - vajon miért nem hajlandók pénzükből áldozni erre a hatalmas ballib értékre, ha ez annyira fontos? Máskor a nyugat a nagy példakép, most miért nem az?

fanatikus ballibek felevelenítik a náci könyvégetési hagyományokat, miután a szabad piac láthatatlan keze visszanyalt (forrás: index.hu)

Korunk 3 fő eszméje és azok egymáshoz való kapcsolódása, röviden.

Három eszme: a kommunizmus, a liberalizmus és a nacionalizmus. A lényegüket később fogom részletesebben vázolni - ezt régóta tervezem, de ez több időt igényel, hiszen felületes elemzésnek értelme nincs -, most csak a kapcsolatokat írnám le.

Bár manapság a liberalizmus számít a "progresszív" eszmének, valójában ez a legrégibb a 3 közül.

Mind a nacionalizmus, mind a kommunizmus későbbi eszme, melyek a liberalizmussal szemben jöttek létre. A liberalizmus alapja az egyén, míg a nacionalizmus és a kommunizmus alapja a közösség - a nacionalizmus esetében ez nemzeti/faji alapú, míg a kommunizmus esetében osztályalapú.

Meg kell jegyezni, a kommunista eszme és a liberális eszme között a távolság valamivel nagyobb, mint a nacionalista eszme és a liberális eszme között. Ennek oka az a tény, hogy a korai liberalizmus maga is nacionalista volt sok tekintetben, pontosabban volt egy nacionalista és egy kozmopolita verziója. A nacionalista verzió nevezhető egyszerűen "francia" verziónak is, ez az a liberalizmus, mely a XVIII. végi Franciaországban jött létre: lényege a nemzetállamok keretein belüli liberális rend megteremtése, míg a kozmopolita változat a "brit" verzió (ez korábbi a franciához képest). A kettő között az alapvető különbség: a nacionalista liberalizmus erős nemzetállapot akar építeni, legalábbis ideiglenesen, amíg a liberális rend győz, mert ezt tekinti a liberális rend kifejlődése ideális keretének, míg a kozmopolita liberalizmus rögtön a világállam felé törekszik, a nemzetállami kereteket akadálynak tekintve.

A liberalizmus lassan eltolódott a kozmopolita verzió felé, ez a XIX. sz. végén és a XX. sz. elején következett be, korábban éppen a nacionalista verzió volt a fő változat. (A magyar Kossuth Lajos pl. nacionalista liberális volt, s ebben nem tért el semmiben kora fősodrú liberalizmusától.)

A liberalizmus nacionalista verziója ma jellemzően konzervatívizmus néven szerepel, de nem szabad elfelejtenni: ez NEM antiliberális konzervatívizmus, hanem a liberalizmuson BELÜLI konzervatívizmus, másképp konzervatív liberalizmus esetleg nemzeti liberalizmus. Az eredeti konzervatívizmus, azaz az, mely eleve ellenezte a liberalizmust a kezdetektől fogva sosem nevezte magát konzervatívizmusnak, sőt ellenfelei se nevezték így őt.

Az antiliberális nacionalizmus ettől különálló jelenség, bár eredetében ugyanonnan származik azonban. A liberalizmus nacionalista irányzatának erős csökkenése kellett ahhoz, hogy ez az önálló nacionalista irány létrejöhessen. Ez nagyon érdekes dolog, hiszen így az eredetileg mindenképpen liberális nacionalista eszme szembefordult eredetével. A liberalizmus előtti korban ugyanis nacionalista eszme nem létezett. Azt lehet mondani leegyszerűsítve, hogy a nacionalista eszme arra épül, hogy nem tagadva a liberalizmus fő értékeit, azokat korlátozni akarja nemzeti kereteken belül, sőt egyes esetben ezt egyenesen faji alapon kívánja tenni.

Azaz egy részt van egy tiszta nacionalizmus, mely nemzeti/faji keretekben gondolkozik, s ezeken belül ismeri el a liberális alapelveket, s van egy nacionalista liberalizmus, mely elsősorban liberalizmus keretekben gondolkodik, ezekhez a nemzetállamot tekintve az ideálisnak. S végül lehetséges egy másfajta konzervatívizmus is, mely a nacionalizmus és a liberalizmus között áll, ez kombinálni igyekszik a két eszmét. Itt tulajdonképpen fokozatokról beszélhetünk.

A liberalizmus nagyobbik ellenfele nem a nacionalizmus, hanem  a kommunizmus. A kommunizmus elutasítja liberalizmus mindkét verzióját és természetesen az önálló nacionalista irányt is.

Mindhárom eszme kombinálható 3 párba, aszerint, hogy mi bennük a közös.

Közös vonás a liberalizmusban és a nacionalizmusban: a szabad piacban való hit, mely - akár elsőrendű tényezőként, akár másodlagos tényezőként - képes rendezni a társadalmat. Velük szemben a kommunista eszme számára a szabad piac csupán a gazdasági hatalommal rendelkezők uralmának álarca. Innen következik: bár mindegyik eszme számára alapvető az egyének egyenlősége, ez csak a kommunizmus számára jelent anyagi egyenlőséget, a másik két eszme számára az egyenlőség csakis esélyegyenlőséget jelent: a liberalizmus ezt általános értelemben veszi, míg a nacionalizmus nemzeti keretek között, de mindkettő számára az anyagi egyenlőtlenség igazságos, hiszen ez számukra az egyének teljesítményének eredménye. A nacionalizmus tulajdonképpen a liberális anyagi egyenlőtlenség természetes mivoltát kiterjeszti a nemzeti közösségek közötti viszonyokra is, azaz vannak tehetségesebb és tehetségtelenebb népek/nemzetek, így köztük meglévő különbségek természetesek és nem igazságtalanok, a fajelmélet pedig ez egyenesen veleszületett, biológiai tényezőkre vezeti vissza (pl. a négerek természettől fogva lusták, ezért kell rabszolgáknak lenniük). A náci fajelmélet szélsőség e tekintetben, de alapvetően ugyanez kisebb mértékben jellemző minden liberális eszmére: hiszen ez a kései gyarmatosítás alapja is.

Közös vonás a liberalizmusban és a kommunizmusban: mindkét eszme szerint az államnak lassan meg kell szűnnie a társadalmi fejlődés során, a kommunista eszme szerint az állam egy adott időpontban teljesen meg fog szűnni, helyét felváltja az önigazgató közösség, míg a liberális eszme szerint az államnak csupán minimális szerepe lehet a társadalmi rend fenntartására, minden mást a piac szabályoz (a liberális eszme nacionalista verziójában az államokból több van, az egyes államok is versenyeznek egymással piaci alapon, míg a liberális eszme kozmopolita verziójában a végső stádium egy minimalista világállam). Ezekkel szemben a nacionalizmus szerint az erős állam alapvető érték, ez adja az egyéni megvalósulásának egyetlen lehetséges keretét.

Közös vonás a nacionalizmusban és a kommunizmusban: mindkét eszme szerint az egyén megvalósulásának ideális kerete a közösség, míg a liberalizmus szerint a közösség mindenképpen csak ideiglenes kényszer lehet, mely mindenképpen másodrendű az egyénhez képest.

A lehetséges fő kombinációk a három eszme között:

• L-N: konzervatívizmus,
• L-C: szociáldemokrácia, szociálliberalizmus.
• N-C: nemzetiszocializmus, fasizmus.

Az egyes kombinációk annak függvényében mások és mások, hogy melyik a kiindulópont és milyen mértékű az elemek vegyítése.

S természetesen nagyon sok a közös vonás a három eszmében is, ezek a kommunizmus, a liberalizmus és a nacionalizmus közös alapjai. Ezek többek között: a felvilágodás igenlése, a materializmus, az egyén abszolút szabadsága, Isten elutasítása társadalmi értelemben.

Már foglalkoztam azzal a ballib mítosszal, hogy a kitántorgók az ő szavazótáboruk, hiszen ők a csúnya Orbán diktatúrája elől menekültek el.

Nos, ezt a népszavazás adatai ismét cáfolják.

A magyar követségeken leadott szavazatok megoszlása a következő:

• 84,1 % nemmel szavazott,
• 2,6 % nemmel szavazott,
• 13,3 % érvénytelenül szavazott.

Itt a bojkott nem értelmezhető jelenség, hiszen aki bojkottálni akarta a szavazást, az fel se vetette magát a választói névjegyzékbe. (Míg a névjegyzékbe kerülés belföldi cím megléte esetében belföldön automatikus, addig belföldi cím és külképviseleti választás esetében csak a szavazópolgár előzetes akaratnyilvánítása alapján történik meg.)

Érdekes adatok, azt hiszem, nem csoda, hogy a ballib médiák nemigen számolnak be róluk.

A marxizmus és a liberalizmus esete az értékkel.

A marxizmus gondja az, hogy nála az érték és az ár különválik egymástól. Ez tulajdonképpen a marxizmus legnagyobb gazdaságfilozófiai hibája. S pont ezért értelmetlen Marx alapegyenlete a kizsákmányolásról.

Marx ugyanis úgy igyekszik bizonyítani a kizsákmányolást, hogy immanens értéket tulajdonít a dolgoknak, melynek mértéke a dologhoz szükséges munkaerő mértéke. Viszont ezzel Marx csak eltolja a problémát, abba egy csavart téve. Hiszen se Marx, se egyetlen követője nem volt soha képes megmondani, miként mérhető a munkaerő.

Marx azt mondja: a tőkés befektet x összeget a termelésbe, amihez hozzájön y összegű munka a munkás részéről, viszont a tőkés nem y fizetést ad a munkásnak, hanem z-t, azaz az y-z a tőkés által elsajátított profit, ennyivel lett kizsákmányolva a munkás. (Későbbi marxisták elismertek jogos hasznot is a tőkés részére, hiszen ő is dolgozott a termelés megszervezésével, azaz így a y-z összegből le kell vonni ezt is.)

Az elvi alap az lenne, hogy van "egyszerű" munka, valami olyasmi, amihez szimpla átlagos fizikai erő kell. S minden bonyolultabb munka átszámítható ilyen munkára. Miért kell ez? Mert Marx is felismerte, hogy pl. 1 óra utcaseprés értéke nem azonos pl. 1 óra vasöntés értékével. Viszont nem sikerült SOHA kitalálni objektív számítást arról, hogy pontosan mi a váltószám pl. az köztisztasági alkalmazott és a vaskohó-szakmunkás munkája között.

Így viszont dől az egész elmélet alapja, mert nem lehet kiszámolni mennyi a kizsákmányolás.

S a probléma a megvalósult kommunista társadalmakban pedig már rendszerprobléma lett. Hiszen ha nem tudjuk mennyi a váltószám, nem tudjuk azt se, mennyi az igazságos bér. S emiatt persze az se tudható mi mennyit ér. Hiszen a marxista gazdaságban objektívaknak kellene lenniük az áraknak, azaz ki kellene tudni számolni, hogy pl. 1 liter bor = 20 ceruza, stb. De ezt nem lehet az említett ok miatt megtenni, így a marxista gazdaság lassan eljut a káosz állapotába, mely után jönnek a "reformok", ami a gyakorlatban azt jelenti: elfogadják a kapitalista piaci árakat, amivel a káosz még nagyobb lesz. De ez ismert a gyakorlatban pl. a kádári Magyarország történelméből.

Magyarul: a marxista gazdaságtan marhára logikus az alaptól kezdve, csak éppen az alap teljesen virtuális bűvészkedés a szavakkal.

A liberalizmus megoldása a kérdésre szintén abszurd, de logikailag működőképesebb. A liberalizmus atyjai ugyanis azt a mellbevágó dolgot állítják, hogy NINCS érték, csak ár. Azaz ha senki se vesz meg egy kiló aranyat, akkor annak értéke/ára nulla, míg ha valaki megvesz egymillióért egy kalap szart, akkor egy kalap szar egymilliót ér.

Természetesen ez is tarthatatlan, hiszen a valósághoz ugyanúgy semmi köze. S főleg napjainkban látható: a válság olyan szintű már, hogy abból nincs kiút. Ma már a világon az összes pénz összértéke kb. a 25-szöröse a ténylegesen meglévő értékeknek. Ha a liberális elvek tényleg érvényesülnének, azonnali 2500 %-os inflációnak kellene bekövetkeznie azonnal, ami persze nem következik be, mert a rendszerurak nem engedik, hogy ez bekövetkezzen. Így lassan növekszik a buborék, s egyre nagyobb lesz a robbanás, a nem túl távoli jövőben. Az okos országok ezért megfogható dolgokat igyekeznek felhalmozni, felkészülve a robbanásra. A robbanás utáni árakhoz képest ugyanis most minden nagyon olcsó, hiszen értéke 25-öd részéért megvehető.