bircahang

Az egyik legnagyobb értetlenség azt a jézusi tanítást illeti, mely szerint szeressük ellenségeinket, s a rosszra válaszoljunk jóval.

A hagyományos értelmezés zavart okoz. Ki az a marha, aki nem védi meg magát? Aki nem védi meg magát, az a legtöbbször rosszat tesz, hiszen engedi a rosszat kiteljesedni. Maga Jézus is néha megragadta az ostort, s kőkeményen odavágott a gonoszok pofájába!

Ne tedd azt másnak, amit nem szeretnél, ha más veled tenne! - mondja szintén Jézus, bár nem csak ő mondta ezt, előtte és utána is sokan mondták ugyanezt az elvet.

De ezt az elvet fordítva is értelmezni kell, s azt is jelenti: ne engedd, hogy más azt tegyen veled, amit te se tennél másokkal!

Hogyan tudunk a rosszra jóval válaszolni, anélkül, hogy megszegnénk ezt az utóbbi elvet? Egyetlen módnak: a rosszt jónak láttatják, megkeressük benne a jót, s így valójában a jóra válaszolunk jóval. A rossz elleni leghatásosabb fegyver: eltagadjuk annak rossz jellegét. A gonosz lények ugyanis semmitől se riadnak vissza, mint attól, ha kiderül, hogy gonosz tettük valójában nem gonosz.

Az ortodoxián belüli legnagyobb szakadás az óhitűek.

Az ortodoxián belüli egyházszakadások legérdekesebb jellemzője az, hogy az egymástól elszakadt szervezetek dogmatikailag 100 %-ban ugyanazt tanítják. Ennek oka a keresztény dogmatika ortodox szemlélete.

A katolicizmus egyik fontos tanítása a dogmafejlődés tana, azaz az a tanítás, hogy bár Isten egyszerre megadta a teljes tanítást az Egyház alapítása idején, ez a tanítás az időben folyamatosan bontakozik ki, azaz az Egyház hirdethet ki új dogmákat ennek alapján. Ezzel ellentétben az ortodoxia tagadja a dogmafejlődést, azaz azt hirdeti, minden dogma a kezdetektől jelen volt, esetleg csak az írásbeli megfogalmazásuk késlekedhet az időben.

A gyakorlatban persze nehéz a kettő között különbséget tenni, hiszen könnyen belátható, az amit az ortodoxia írásbeli megfogalmazásnak mond, az mondható a katolicizmus által dogmafejlődésnek, de ennek ellenére az eltérő hozzáállás eredménye mégis az, hogy az ortodoxia nem hirdet ki új dogmákat, míg a katolicizmus igen. Annyira így van, hogy míg a katolicizmusban létezik hatóság a dogmakihirdetésre, ez a római pápa, addig az ortodoxiában egyszerűen nem létezik egyházi fórum, mely jogosult lenne dogmát megállapítani. Az egyetemes zsinat sem alkothat dogmát, az is csak írásbeli formáját adhatja meg a kezdetektől létező dogmának, s az egyetemes zsinatnak sincs abszolút hatalma!

Ez tehát az oka annak, hogy az ortodox fősodor és az ortodox szakadárok között nulla a dogmatikai különbség. Az összes létező eltérés kánonjogi, sosem dogmatikai. A szakadárok és a fősodrúak teljesen ugyanabban hisznek.

Mivel a szakadás leginkább az orosz ortodoxiát illeti, röviden az Orosz Ortodox Egyház története. A keleti szláv területen a IX. sz. közepén jelentek meg először misszionáriusok, a lassan kialakuló egyházszervezet a Konstantinápolyi Egyház részeként kezdett működni. Ez így maradt az orosz állam megalapítása (862) után is egészen 1589-ig, amikor az Orosz Egyház hivatalosan is függetlenné (autokefállá) vált a Bizánci Egyháztól, mindkét fél által elismerten.

A gyakorlatban 1448-1453 között is független volt az Orosz Egyház, de ez még nem volt elismert tény. 1448-ban a Bizánci Egyház csatlakozott a katolicizmushoz (firenzei únió), mely lépést az Orosz Egyház nem ismert el, kimondta egyoldalúan saját függetlenségét. Amikor azonban 1453-ben a Bizánci Egyház felmondta a katolicizmussal való úniót, az Orosz Egyház ismét elismerte maga fölött a konstantinápolyi pátriárka főhatalmát.

A papocezarista nyugati, katolikus egyházmodellel szemben az ortodox egyházmodell a "szimfónia" tételen alapszik, melynek lényege: a keresztény államban a világi hatalom és az egyházi hatalom egymás kiegészítik, egyik se törekszik a másik feletti hatalomra. A valóságban ez a modell sokszor nem érvényesült, helyette a cezaropapizmus érvényesült: azaz állam dominált az Egyház felett.

Oroszországban egészen a XVII. századig a szimfónia érvényesült. Témánkkal szoros kapcsolatban áll ez a kérdés!

A mordvin nemzetiségű Nyikon 1652-ben lett moszkvai pátriárka, hatalmas tervei voltak. Az 1523-ben megfogalmazott harmadik Róma elmélet - "два Рима падоша, а третей стоитъ, а четвертомꙋ не быти" = "két Róma elesett, a harmadik áll, s nem lesz negyedik" - alapján, mely szerint Moszkva a kereszténység örök központja, miután az eredeti Róma és Konstantinápoly (a második Róma) elestek, Nyikon arra számított lehetséges lesz az egész ortodox világ egyesítése Moszkva hatalma alatt. Nyikon úgy gondolta, hogy a régebbi görög hagyományokhoz alkalmazkodnia kell az orosz ortodoxiának - volt több eltérés is a görög ortodox és az orosz ortodox szokások között -, ugyanis ez elősegítené a közös létet, s nyilván a későbbi orosz hagyománynak kell alkalmazkodni a korábbi göröghöz.

A legnagyobb és legvitatottabb eltérés a keresztvetés módja volt. Oroszországban a kétujjas keresztvetés volt divatban.

kétujjas keresztvetés

Ezzel szemben az ortodoxia görög hagyományában a háromujjas.

háromujjas keresztvetés

Nyikon tényként fogadta el, hogy a kétujjas verzió kései orosz változztatás, így vissza kell térni az eredetire. Most már tudjuk, tévedett, a korai kereszténységben nem volt egységes keresztvetési mód, a kétujjas keresztvetés is használatban volt, sőt az ötujjas is, nem csak a háromujjas.

kétujjas keresztvetés IV. századi görög ikonon

a mai katolicizmusban szinte kizárólagos az ötujjas keresztvetés

A XVI. századi Oroszországban azonban a kérdésből hatalmas botrány lett. Az orosz egyházfő által bevezetett háromujjas keresztvetést sokan eretnekségnek, nyugati hatásnak minősítették. Az ellenálló mozgalom élén Avvakum Petrov presbiter állt.

Közben azonban, sajátos módon, a valóságban sem Nyikon pártja, sem Avvakum pártja nem nyert. A cári hatalom számára terhes lett az egyházi-állami szimfónia, mely korlátozta a cár teljhatalmát, így az egyházi konfliktust az állami hatalom ügyesen felhasználta saját céljaira. Az 1666-ban összehívott moszkvai egyházi gyűlés erős cári befolyás alatt elítélte mind Avvakumot, mint Nyikont. Avvakumot eretnekség miatt, Nyikont pedig államellenes tevékenység miatt, mivel nem volt hajlandó elfogdni, hogy a cár az Egyház felett áll. Mindkettőjüket számúzték, majd 1682-ben Avvakumot ki is végezték - máglyán elégetéssel.

Ezzel az Orosz Egyház a szimfónia tanról áttért a cezaropapista modellre. Ennek legfőbb jellemzője, hogy a moszkvai pátriárka 1700-ban bekövetkezett halála után - a moszkvai érsek-metropilitiák 1589 óta kezdték viselni a pátriárkai címet - az állami hatalom nem engedett több pátriárkaválasztást, ettől kezdve az Orosz Egyház vezetője egy a cár által kinevezett világi adminisztrátor volt. I. Péter cár még azt is tervezte, hogy - az anglikán modell alapján - saját magát nyilvánítja az Egyház vezetőjévé, de végül ezt nem valósította meg. Végül az Orosz Egyház csak 1917-ben, a lenini hatalomátvétel utáni napokban állította vissza a patriárkai tisztséget.

Minden üldözés ellenére azonban Avvakum hívei, akiket immár óhitűeknek szokás nevezni megmaradtak. Az üldözés ellenük később ellenük már kevésbé drasztikus lett, gyakorlatilag a magasabb adókkal való sújtást jelentette. Jelenleg kb. 2 millió óhitű él a világban, a legnagyobb részük Oroszországban. (Van jelentős számú óhitű hívő Romániában is, ezek Oroszországból elmenekült hívek utódai.) Több csoportjuk van, a legnagyobb a Moszkva központű Orosz Ortodox Óhitű Egyház.

balról: Kornyilij érsek-metropolita, az óhitűek vezetője, jobbról: Kirill pátriárka, a "hivatalos" egyház vezetője

A "hivatalos" és az "óhitű" egyház között ma már nincs ellenségeskedés, bár nincsenek ma sem egymással egyházi közösségben. A XVIII. sz. végén alakult ki a hivatalos egyházban az úgynevezett Egységes Hit mozgalom, mely azért harcol, hogy az óhitűek szertartásai legyenek elismerve, azaz legyen kimondva az 1666-os eretnekvád visszavonása. Ez részben megtörtént: a vád nem lett ugyan visszavonva, de az óhitű szertartások szabadon használhatók. Az Egységes Hit mozgalom egyes óhitűeket visszahozott a hivatalos egyházba, de a nagy többség maradt elszakadva.

A XX. században további szakadás történt az Orosz Egyházban, de immár politikai alapon. Az 1917-ben visszállított pátriárkátusi intézmény első birtokosa Tyhon pátriárka (1917-1925 között volt pátriárka) semleges maradt az orosz polgárháborúban, azaz nem állt ki sem a kommuisták, sem a fehérek, sem a monarchisták mellett. Ez azonban egyik félnek se felelt meg: a kommunisták számára szovjetellenesnek minősült Tyihon, az ellenoldal számára pedig kommunista kollaboránsnak. 1927-ben a Szovjeúnió területén kívüli orosz ortodox egyházközségek kijelentették, hogy a moszkvai egyházi vezetés a kommunista állami vezetés befolyása alatt nem képes a továbbiakban ellátni szerepét, így hivatalosan elszakadtak, megalakítva a Határontúli Orosz Ortodox Egyházat, New York közponntal. A Határontúli Orosz Ortodox Egyház 2008-ban újraegyesült a moszkvai egyházzal.

Lavr New York érsek-metropolitája és II. Alekszij moszkvai pátriárka az újraegyesülés aláírása után Putyin beszédét hallgatják

A kommunista korszakban történt próbálkozás egy új, kommunistpárti egyház alapítására is Élő Egyház név alatt. Látványos sikertelenség után, Sztálin 1943-ban gyakorlatilag bezárta ezt a felekezetet, miután a hivatalos egyház ígéretet tett a szovjet vezetés felé, hogy tartózkodni fog a politikától, nem fog fellépni a szovjet politikai irány ellen, cserébe Sztálin visszaadta a korábban elkobzott egyházi vagyon egy részét.

Szemben a szovjet időszakkal, amikor voltak elismert és nem elismert nemzetiségek, a mai Oroszországban ez a különbségtétel nem létezik. Tehát nincs jogi különbségtétel nemzetiségi alapon.

Bevezetőként röviden az ország közigazgatásáról nemzetiségi és nyelvi szempontból.

Jogi különbségtétel a jelenlegi Oroszországban a nyelveket illetően van: vannak hivatalos státusszal rendelkező nyelvek, s ilyen státusz nélküli nyelvek. Szövetségi szinten az egyetlen hivatalos nyelv az orosz, s az orosz kötelezően hivatalos erővel rendelkezik az ország egész területén. Emellett minden autonóm területi egységnek joga van más nyelvet is hivatalos nyelvvé nyilvánítani az orosz mellett. Ezek tehát regionális állami nyelvek. Emellett lehetséges olyan nyelvek megjelölése is, melyek nem állami nyelvek, azonban az állam elismeri azokat kulturális értékként, ezek tehát amolyan másodlagos hivatalos nyelvek.

Oroszország területi beosztása röviden: az ország 82 darab elsőrendű területi egységre oszlik, ezek közül: 3 szövetségi város, 55 megye, 22 autonóm köztársaság, 1 autonóm terület, 1 autonóm kerület. (Emellett van további 3 autonóm kerület is, ezek azonban részei valamelyik megyének.)

A 22 autonóm köztársaság közül 21-ben van más hivatalos államnyelv az orosz mellett is, az egyetlen kivétel Karélia, ahol az orosz az egyetlen hivatalos államnyelv. Ugyanez a helyzet az autonóm területen és az autonóm kerületekben is, ahol a hivatalos államnyelv csak az orosz.

Másodlagos hivatalos nyelvként több nyelv is el van ismerve, ilyen elismerés nem csak autonómiával rendelkező közigazgatási egységekben lehetséges, hanem a "normál" közigazgatásai egységek által is (azaz a szövetségi városok és a megyék által is). Ilyen másodlagos, államnyelvi státusz nélküli hivatalos nyelv létezik az összesen autonóm kerületben, az 1 darab autonóm területen, valami Karéliában is, továbbá a "normál" közigazgatási egységek kisebb részében. Talán a legérdekesebb eset a jiddis nyelv esete a Zsidó Autónóm Területen (ez az egyetlen autonóm terület jelenleg Oroszországban), ahol a lakosság alig 2 %-a zsidó nemzetiségű, s a zsidó nemzetiségűek 95 %-a is orosz anyanyelvű, ennek ellenére a jiddis ilyen másodlagos hivatalos státuszt kapott, elsősorban történelmi okokból.

Lássuk most az egyes nemzetiségekre jellemző vallást! Csak olyan nemzetiségeket vettem számba, melyek jelentős számban élnek az országban, azaz amelyek létszáma legalább 50 ezer fő vagy azokat az ennél kisebb népeket, melyek nyelve hivatalos státusszal rendelkezik.

A oroszországi türk népeket illetően elmondható:

• az azeriek siíta muszlimok,
• a Szibériában élő türkök többsége ortodox keresztény: dolgánok, hakaszok, jakutok,
• az egyetlen Volga-menti türk nép, mely ortodox keresztény: a csuvasok,
• az ország déli részén élő türkök, valamint a Volga-menti türkök zöme szunnita muszlim: baskírok, balkárok, karacsajok, kazahok, kirgizek, krími tatárok, kumikok, nogajok, tadzsikok, tatárok, törökök, üzbégek,
• a tuvaiak buddhisták, a buddhizmus tibeti ágát követik
• szibériai türk népek, mely mind a mai napig többségében pogányok: altájok, sórok.

Az oroszországi mongol és tunguz népek esetében:

• a burjátok és a kalmükök tibeti buddhisták, a kalmükök arról híresek, hogy ők az egyetlen európai buddhista nép,
• a többiek - evenek, evenkik - pogányok.

Az oroszországi iráni népek:

• a tadzsikok szunnita muszlimok.
• az oszétek ortodox keresztények.
• a tatok siíta muszlimok.

A finnugor és szamojéd népek:

• ortodox keresztények: karélok (finnek), komik, marik (a marik sokan emellett pogányok is), mordvák, udmurtok, vepszék (a karélok és vepszék kivételével elmondható mindegyikre, hogy a pogányság nagyon erős,sokszor az ortodox kereszténység mellett),
• pogányok: hantik, manysik, nyenyecek, szölkupok (részben egyben ortodox keresztények is).

Komikus történet, de teljes valós eset, melyet egy nyelvész írt a  Szovjetúnióban a 80-as években végzett kutatásairól. Sikerült végre megismerkednie a helyi sámánnal egy manysi faluban. A legjobban a nyelvész döbbent meg, amikor kiderült, a sámán csak részmunkaidőben sámán, ugyanis vasárnaponként az ortodox templomban templomszolga, ezen kívül pedig ő a helyi termelőszövetkezet Komszomol-titkára! A sámán szentélye is sajátos volt: a totemek mellett 2-3 ortodox ikon és egy Lenin-kép is volt. Ez a szinkretizmus erősen jellemző a többi finnugor népekre is, különösen a falvakban lakókra - a városokban az emberek tényleg csak keresztények. A Szovjetúnió megszűnése óta sokszorására növekedett az eredeti pogány vallások iránti érdeklődés, de közben szinte senki se adja fel a kereszténységet, hanem valahogy keverni próbálják a kettőt.

Észak-kaukázusi népek:

• abazinok, adigék, agulok, avarok, csecsenek, cserkeszek, darginok, ingusok, kabardinok, lakok, lezgek, rutulok. tabaszaranok, cahurok - szunnita iszlám.

Dél-kaukázusi népek:

• grúzok: ortodox kereszténység.

Szláv népek:

• belaruszok, oroszok, ukránok - ortodox kereszténység,
• lengyelek - katolicizmus.

Egyéb népek:

• cigányok, görögö, moldávok (románok) - ortodox kereszténység,
• eszkimók, csukcsok, jukagirok - pogányság,
• kínaiak - budhizmus és ortodox keresztény, fele-fele arányban.
• koreaiak - protestantizmus,
• németek - a többség ortodox keresztény, jelentős katolikus és protestáns kisebbséggel.
• örmények - a többség ókeleti (nem-khalkedóni ortodox) keresztény, van egy jelentős katolikus kisebbség is.
• zsidók - a többség zsidó vallású, van egy jelentős ortodox keresztény kisebbség is.

Új bejegyzés szövege

A liberális médiák egyik új mániája minden iszlamista terrorista akció során előadni a lemezt: az elkövetők nem muszlimok, mert az iszlám a béke vallása. A liberális politikusok ezen bugyutaság elismétése során szeretnek muszlim lelkészekkel is szelfizni. Ez a mai liberális divat: ökörködni és elmosódótt, szar fényképet készíteni saját magukról.

A tézis szerint a radikális iszlámon alapuló iszlamizmus az iszlámtól idegen, az égből leesett valami.

Lássuk azonban a valóságot!

A keresztény politikai filozófiája és politikai története teljesen eltér az iszlámétól.

A kereszténységnek valójában nincs is politikai filozófiája, mert hát Jézus is azt mondta „országom nem ebből a világból való”, azaz a kereszténység számára nem az evilági létezés a lényeg. Természetesen amikor a kereszténység sokak vallása lett, s méginkább miután államvallás lett, ki kellett találni egyfajta  keresztény politikai filozófiát. De ez alapvetően kényszer volt, s soha sem rendelkezett hitbéli jelentőséggel.

A  keresztény politikai filozófia 2 főtípusa a keleti és a nyugati volt. A nyugati elképzelés szerint a földi életben két szint van, lelki és anyagi, az előbbi az Egyház dolga, az utóbbi meg az uralkodóé. Mivel pedig a lelki elsőbbséget élvez, az uralkodók alá vannak rendelve lelki ügyekben az Egyháznak. Innen a katolikus tézis, hogy a római pápa a világi uralkodók felett áll. Ismert neve ennek papocezarizmus, fő megalapítója Szent Ágoston, IV-V. századi püspök, a keresztény teológia egyik legnagyobb alakja.

A keleti elképzelés ezzel szemben a hatalom egységét hirdette, azaz a világi uralkodó posztja miatt része az Egyház vezetésének, a lelki és az anyagi szint nem lehet egymással ellentétben. Ennek köznapi neve cezaropapizmus, fő megalapítója szintén egy IV-V. századi püspök, Aranyszájú Szent János, szintén a  keresztény teológia egyik legnagyobb alakja. (Az ortodoxia szempontjából külön jelentősége Szent Jánosnak, hogy ő alkotta meg a bizánci szertartásrendent, melyet mind a mai napig használ az ortodox templomok 99 %-a (és természetesen a bizánci rítusú katolikusok 100 %-a is).) Szent jános egy bibliai szakasz - Tesszalonikaiaknak írt 2. levél, 2. fejezet, 7. szakasz – alapján arra a következtetésre jut, hogy az állam feladata a gonosz feltartóztatása, azaz egy államban kell élnie az összes kereszténynek, mely állam vezetésének szerepe, hogy együtt az Egyházzal távol tartja a gonosz erőket.

A 3. főtípus későbbi, ez a protestantizmus politikai filozófiája. Ennek lényeg a szekularizmus, azaz az állam és az egyház elválasztása. A kereszténység szerepe immár nem intézményes itt, hanem csak a keresztény hívő uralkodók személyén keresztül érvényesülnek a keresztény értékek.

De mindegyik tan a 3 közül közös egyben: a politikai államtan nem szerves része a keresztény tanításnak, a kérdés nem dogmatikai, nem is hitbéli. Mindezek miatt a keresztény államiság történelme sem hatott ki a keresztény tanításra. A kereszténység UGYANAZT tanította mindig: üldözött vallásként, államvallásként, s a mai, ateista környezetben is. Miért? Mert a politikai állameszme nem szerves része a hittételeknek.

A helyzet teljesen más az iszlám esetében. Az iszlám politikai filiozófiája szerves része az iszlám vallásnak, nem későbbi filozófiai tanítás. Az iszlám állam a kalifátus, ez az ideális állam, s minden más rossz.

A korai iszlám eleve azzal kezdett a VI. században, hogy megkezdte a kalifátus kiépítését. S amikor ellenségekbe ütközve kénytelen volt abbahagyni a birodalomépítést, ez kényszerűen mérsékelte a vallást is.

Míg a keresztény hittélek és gyakorlat nem változtak, ill. csak olyan kérdésekben változtak, melyek nem érintették a hit alapjait, az iszlám esetében a két dolog egymással szétszakíthatatlan kapcsolatban állt.

A mai iszlám radikálisok valójában nem mondanak mást, mint a korai, eredeti iszlám. Akik eltérnek az eredeti tanoktól azok éppen azok, akik a később, már mérséklődött tanokat követik.

Lehet nem szeretne a radikális iszlámot, de azt állítani róluk, hogy nem igazi muszlimok vagy hogy meghamisították a „béke vallását” kb. olyan, mint azt állítani, hogy az egyneműek „házasságát” támogatók az igazi kereszténynek, míg az ellenzők meg álkeresztények, vagy hogy a Jézus feltámadásában hívők eretnekek, míg az azt csak jelképesen értelmezők az igazi, rendes keresztények!

A radikális iszlám éppenhogy annak jegyében született, hogy az iszlámot megtisztítsa a vallást mérséklő későbbi elvektől és visszavezesse a hívőket Mohamed tanításaihoz. Azaz ezek az emberek semmiképpen sem áliszlám, sőt ellenkezőleg: ők képviselik az eredeti tanítást.

Van egy filmrészlet, melyet előbb-utóbb minden keresztényellenes homoklobbista elővesz.

Ez az: https://www.youtube.com/watch?v=NzeJGlqD7YQ

Mivel a film üzenete sokakat megzavar, akik nem ismerik alaposan a keresztény tanítást, szükséges itt leírnom miért nevetségesen hamis ez a szöveg.

A kereszténységben alapvetően 2 nézet van erre nézve: a hagyományos és annak kései protestáns tagadása. Az előbbi a szuperszesszionizmus, az utóbbi a diszpenzacionizmus.

A különbség köztük röviden:

Az előbbi szerint Jézus új törvényt hozott a régi helyett, a régi törvény beteljesült. Ami a régi törvényből hatályos ma is (pl. a 10-parancsolat) az is csak azért hatályos, mert Jézus megerősítette azt. Azaz ma a judaizmus nem Isten vallása. Szuperszesszionista az összes apostoli egyház (katolicizmus, ortodoxia, régi keleti egyházak) és a hagyományos protestantizmus.

A diszpenzacionisták szerint viszont Isten zsidókkal kötött szerződése él ma is, azaz két szövetség van egyszerre, a régi és az új. Azaz lehet az ember zsidó vallású és ezzel helyesen áll Isten előtt, vagy lehet keresztény, s ez szintén jó. Magyarul: Istennek 2 vallása van. Ez az áramlat jellemzően egyes újprotestánsokra igaz, pl. Mo-on a Hitgyüli a legnagyobb képviselője ennek.

A diszpenzacionisták szerint a régi törvény (a zsidó törvény) ma is érvényes a keresztények számára is, viszont e törvény két részre osztható: általános szabályokra és életviteli szabályokra, s az utóbbiakat Jézus eltörölte.

Vannak egyes radikális diszpenzacionisták, akik szerint minden zsidó törvény ma is hatályos (pl. a magyar szombatosok ilyenek voltak Erdélyben), s ők valóban be is tartottak minden zsidó törvényt.

Azaz a filmrészlet abszurd érvelést tartalmaz:

• a szuperszesszionisták számára nevetséges, hiszen számukra a zsidó törvény eleve nem hatályos, ők nem azért ítélik el a homoszexualizmust, mert azt elítéli Mózes,
• a diszpenzacionisták számára szintén abszurd, hiszen számukra a homoszexualizmus Mózes általi elítélése általános, ma is hatályos szabály, míg a többi idézett tilalom hatályon kívüli életviteli szabály,
• de a radikális diszpenzacionisták számára is értelmetlen, mert ők viszont betartják az összes mózesi szabályt ma is.

Azaz ezt a részletet olyan ember találta ki, akinek halvány fogalma sincs a keresztény hittételekről. Valószínűleg egy ateista, liberális zsidó írhatta a szöveget, aki abból próbált viccet csinálni, hogy a mai zsidók zöme nyilván nem tartja be Mózes szabályait. Viszont itt is tévedett: a zsidóság elsősorban egy nemzetiség, s a mai zsidó zöme számára a vallás csak hagyomány, nem kötelező életviteli szabályzat. A mai hívő zsidók viszont betartják a teljes törvényt, azaz ismét nem működik a film érve.