bircahang

Alapvetően – ellentétben az átlag magyar mentalitással – sosem hiszem, hogy aki rosszat csinál, az azért teszi, mert rosszat is akar.

Meggyőződésem, hogy még az olyan kiemelten káros emberek, mint pl. Soros György sem akarnak rosszat. Ők komolyan hiszik, hogy az, amit csinálnak út valami jóhoz.

A liberalizmusról, vagy annak különösen perverz ballib verziójáról is ezt gondolom: a híveik nem akarnak rosszat. A rossz, amit csinálnak nem a rossz akarásából ered.

Hozzáteszem: a jó szándék nem mentség természetesen.

A ballibizmus fő alaptétele – a nyugati liberális demokrácia és a nyugati kapitalizmus a világok lehető legjobbika, így a fejlődés titka egyetlen dolog: mindenben alkalmazni azt a rendszert, aztán csak rövid idő kérdése, hogy nagyon jó legyen.  Azaz nyugatosság = jólét.

A valóság tesztje azonban mást mond: 25 évnyi liberális modell Kelet-Európában nem közelíti az országok szintjét érezhetően a nyugathoz. Az elmaradás szintje szinte ugyanaz, mint a kommunista diktatúra utolsó időszakában, sőt van, ahol a helyzet rosszabb lett.

Most hagyjuk az olyan hamiskás magyarázatokat, hogy a követett modell „nem igazi liberalizmus” meg „nem igazi kapitalizmus” volt, mert ez egyszerűen nem igaz. Szolgaian lett követve a nyugati modell minden tekintetben, természetesen alkalmazva a helyi viszonyokra, ahogy pl. a Norvégiai Köztársaság és Svájc modellje sem teljesen ugyanaz, de az alapok azonosak.

A világ vagyona, ha egyenlően lenne felosztva az emberiség között, azt eredményezné, hogy a világon minden ember kb. a két legszegényebb EU-tagállam – Bulgária és Románia – átlagpolgárának szintjén élne, azaz ROSSZABBUL, mint egy mai átlagmagyar. A gazdag államok titka, hogy vagy rendelkeznek extrém mennyiségben valamilyen kiemelten piacképes nyersanyaggal (pl. Brunei, Katar, Omán, stb.), vagy – s ez a gyakoribb – erőfölényük révén képesek a világ gazdaságát és pénzügyeit olyan szabályok mentén működtetni, melyek NEKIK hoznak behozhatatlan előnyt.

A magállamok gazdagsága onnan van, hogy sikeresen tudnak pénzt átfolyatni a perifériáról saját magukhoz. Ez az EGYETLEN titkuk, s nem a politikai vagy gazdasági rendszerük.

Magyarország – mint ahogy egész Kelet-Európa is – félperiférikus terület, azaz a perifériához képest dúsgazdag (egy magyar szegény is jobban él, mint pl. egy kenyai alsó-középosztálybeli), viszont a centrumhoz képest átlag 3-szor szegényebb.

Míg a perifériából a félperifériába van esély bizony körülmények fennállása esetében saját erőből felkerülni, erre példa Chile, Argentína, Mexikó, Dél-Afrika, stb., a centrális magállamok a legritkább esetben engednek be országokat saját VIP-klubjukba. Erre legutoljára a hidegháború idején volt lehetőség, amikor politikai okokból – félve a szovjet befolyástól – a nyugat magához kooptált több félperifériás államot, lásd Japán, Tajvan, Szingapúr, Dél-Korea, Görögország, Spanyolország, Portugália. Látható azonban, ez sem tartós állapot: az utóbbi évek politikájának egyik váratlan eleme, hogy vissza is lehet csúszni a félperifériába. A magállamoknak már nem kell agódniuk a szovjet fenyegetéstől, így lassan tolják vissza pl. Görögországot és Portugáliát, de lassan , Spanyolországot is a félperifériába. A VIP-klub igyekszik megszabadulni a korábban kényszerből bevett „kellemetlen” tagoktól.

A magyar ballibek módszere kb. olyan, mint elmenni a VIP-klub elé, beöltözni ugyanolyan ruhába , mint a bent ülő klubtagok, aztán utánozni egy padon egy üres tányér előtt ülve a bent ülők evezési mozdulatait, mindezt abban a hitben, hogy ezzel a módszerrel előbb-utóbb a mi üres tányérunkon is hirtelen rántott libamáj fog teremni. S amikor csak nem jön a libamáj, azt ismételgetni, hogy mi vagyunk a hibásak, mert rossz színű zokniban ülünk az üres tányér előtt.

A VIP-klubba való bekerülés reális lehetősége volt a rendszerváltás mögötti titkos vágy. Mára látjuk: nem jött be. S az is látható: TELJESEN mindegy, hogy a kormány milyen politikai szinezetű.

A Fidesz sikerének egyetlen titka: elkezdte – lassan és félénken ugyan – megvilágítani ezt a fenti helyzetet. Sajnos azonban a Fidesz sem képes megszabadulni liberális gyökereitől és teljességében átlátni mindezt.  De már ez a félénk elhatárolódás is hatalmas eredmény, ami előtt le a kalappal.

Külön szerencse, hogy Csehország, Lengyelország és Szlovákia népének szíve is hasonló ritmusban dobog, így kialakult egy közös férperifériás dacszövetség az EU-ban. S a népek egyre hangosabban kiáltják: le a nyugati integrációval, le a kizsákmányolás.

Keletről indul a tisztító szél, s lassan erősödik...

Kialakulóban van egy cseh-lengyel-magyar-szlovák antibrüsszelita blokk, ez nagyon jó hír.

Az EU távlati célja az egység, azaz abszurdum az egyes tagállamokat külön kezelni, ahogy ezt most Cameron akarná. Ha pedig tényleg ezt akarja az egyik magország (Anglia), akkor a periféria ebbe esetleg bele is egyezhet, ha kap cserébe valamit. 

Jelenleg Lengyelország ellen koordinált brüsszelita támadás van folyamatban (mértéke sokkal nagyobb, mint az Orbán elleni hasonló akciók), s a lengyelek bizony hajlandók lesznek a támadás leállításáért cseréne megadni Londonnak azt, amit akar. S a lengyel kormány maga mellett tudhatja Csehországot, Magyarországot és Szlovákiát, sőt valószínűéeg Horvátországot és Szlovéniát is. (A szlovén nép épp most decemberben törölte el népszavazáson a márciusban bevezetett egynemű "házasságot" hatalmas többséggel, azaz ezzel jelezte: az eddig keleti mintaállamnak számító Szlovénia sem hajlandó meghajolni a brüsszeliták előtt.)

Viszont hozzá kell tenni: ha megbomlanak az alapok, vége az EU-nak. De jelenleg talán ez a kisebbik rossz.

Nem engedhetjük meg egy liberális, antihumanista, háttérhatalmista EU-szuperállam létrejöttét, ezt a szörnyet agyon kell verni még kölyökkorában! Egyébként egy keresztény alapú, emberközeli EU-szuperállammal semmi gond, azaz nem a nemzetországi különállás a cél, ez csak eszköz lehet. A végcél az EU liberális alapjaink lecserélése humanista alapokra.

Ismétlem: észre kell venni a lényeget: kialakulóban van egy cseh-lengyel-magyar-szlovák antibrüsszelita népi blokk, s ez nagyon jó hír. Valójában ez az utolsó esély az EU megmentésére.

Orbánnak most nagyon észnél kell lennie, mert jelenleg esély van, hogy Londont fel lett használni a népek érdekéért vívott kontinentális harcban.

Itt most Merkelt és Cameront kell lassan egymás ellen fordítani. majd mindkettőtől kikövetelni engedményeket. S ez el is érhető ravasz, ügyes kelet-európai politizálással.

Az eszmék elhalásának egyik fontos jellemzője a dogmatizálódás és a valóságtól való elszakadás.

Megéltem ezt személyesen a 70-es és 80-as években a marxizmussal. Most ugyanez élhető meg a liberalizmussal.

Annak idején volt is egy szovjet vicc: ha a tények ellentmondanak az elveknek, akkor jajj a tényeknek.

Annak idején a nagy többség egyszerűen tudta: a marxizmus megbukott, s nem működik. Egy kisebbség nem volt hajlandó ezt elfogadni, de ők is két részre oszlottak:

• az egyik rész szerint a hatalom nem eléggé elvhű, nem nyomják eléggé keményen az eszmét, azaz idegen elemek férkőztek a hatalomba, árulók, akik miatt a rendszer nem képes eléggé jól működni, őket hívták népi baloldalnak vagy munkásellenzéknek, esetleg viccesen óhitűeknek,
• a másik rész szerint a megglévő gyakorlat nem az eszme gyakorlata, azaz az eszme elferdült: arról, hogy az mikor ferdült el már több álláspont létezett, egyesek szerint a reformok túl messze mentek, mások szerint a desztalinizáció tévút volt, a legmerészebbek magát Lenint tekintették a nagy elferdítőnek, sőt egyesen még odáig is elmentek, hogy magánál Marxnál is képesek voltak hibákat látni – ezek a csoportok egymást is nagyon utálták persze.

Egy példa: nyilvánvaló volt,hogy abszurdum, hogy a világ legnagyobb területű és legjobb mionőségű termőföldjével rendelkező Szovjetúnió éhen pusztulna a külföldi gabonaimport nélkül. A cári időkben Oroszországban hatalmas gabonatöbblet volt a sokkal fejletlenebb technika ellenére, most meg hiány van.  S vajon tényleg az az ok, hogy a tsz-elnök lop, a traktorista meg iszik munka közben és hanyagul dolgozik? Nem inkább az az igazi ok, hogy a marxista gazdaság képtelen hatékonyan működni?

Manapság a liberalizmus kiüresedésének korát éljük, s nagyon hasonlóak a folyamatok.

A legvadabb természetesen a kelet-európai liberalizmus. Eleve idegen eszme ez ezen a vidéken, a lakosság még természetes, romlatlan módon képes a feketét feketének, a fehéret meg fehérnek nevezni, akkor is, ha ezt fordítva kellene tennie valamiféle kitalált, emberidegen dogmák szerint.

Szóval a liberalizmus Kelet-Európában eleve ellenséges, nehéz környezetben kezdte meg ámokfutását a 80-as évek végén. A nyugaton már széles körben elhitetett baromságokat itt az átlagember szimplán kiröhögte. A magyar liberalizmus kedvenc módszere a nácizás és az antiszemitizázás volt, azaz valahogy „bizonyítani”, hogy aki nem liberális, az valamiféle látens módon szélsőjobbos és rasszista.  Ezzel aztán – okoskodtak a liberális véleményvezérek – rá lehet döbbenteni a buta benszülütteket, hogy mennyire el vannak maradva, mennyire utálatos eszméket vallanak, s ez felrázza őket, hogy legyen végre modern, európai  ember belőlük.

Csak egy vicces elem, amit ma már sokan el se hinnének, de jól érzékelteti ezt a légkört. Amikor az MDF-es Bod Péter Ákos volt az MNB elnöke a 90-es évek elején, egyik feladata az új magyar érmék kinézetének jóváhagyása volt. Amikor Bod az új típusú két- és ötforintos hátoldalára a magyar növények és madarak sorozatot választotta, a hiszteroliberók hatványozott gágogásba kezdtek. Állítólag Bod megsértette az európai értékrendet és szokásjogot, amikor „szakértők” és a „szakma” (értsd: a liberálisok) helyett saját maga döntött. Eleve micsoda dolog, hogy ilyen ódon, „barokkos”  (a 90-es évek első felében a „barokk” szó  jelentése kb. „szégyenlősen horthysta” volt), „magyarkodó” jelképek lesznek a liberális, modern magyar köztársaság érméin? Egyébként Bod az MDF-nek kifejezetten a balszárnyához tartozott, azaz a nemzeti liberálisokhoz, de ez nem mentette meg őt, hogy azon nyomban ne minősüljön horthysta-restaurációs gonosztevőnek. Hiszen nyilvánvaló: magyar madár tétele a magyar érmére akkora bűn, aminek a logikus következő lépése csakis a zsidóság deportálása lehet. Nyilvánvalóan ez a Bod átkozott antiszemita, ezért lett az ötforintosan magyar madár! Ráadásul gerinctelen szemét alak is, mert nem vallja be nyíltan, hogy gyűlöli a zsidókat! Fújj! S mindez nem vicc. Sőt: aki maga is nem hitt ebben a fenti agymenésben, az is azonnal nácigyanús lett.

Nekem személyesen ez hasznos volt persze: a taxisblokád és az folytonos antiszemitizás és nácizás volt az a két döntő élmény,mely lassan eltávolított ezektől a liberális eszméktől, melyeknek magam is elkötekezett híve volt 1985-1995 között. Eleinte még próbáltam magyarázni mindezt, egyes túlbuzgó elvtársaknak betudva, végül az eszmével csak 1995-ben szakítottam teljesen. (1999 után ismét liberális lettem kb. 10 évre, de akkor már jobboldali és keresztény színezettel, elutasítva a hagyományos és uralkodó ballib vonalat.)

Hozzátenném: természetesen sosem tagadtam, hogy Magyarországon létezik rasszizmus (s ennek fő verziójaként az antiszemitizmus) és létezik – ettől sok esetben függetlenül – szélsőjobb. Viszont mértékük növelésében a legnagyobb szerepe pontosan a hiszteroliberális megmondóembereknek van. Szerencsére mára csökken az antiszemitizmus, ami jó fejlemény, erről írtam már külön cikket is – s ennek fő oka ismét az, hogy a liberális megmondóemberek szava egyre kevesebbeket érdekel.

Tehát manapság jönnek az „igazi” liberálisok, akik szerint a liberalizmus nem bukott meg, mert még sosem volt esélye az országban. Meg jön az ellenkező hozzáállású csoport is, mely szerint a baj az, hogy a liberálisok nem nyomják érdekeiket elég erősen, ennek fő verziója „az EU miért nem zárja ki Orbanisztánt” című bizarr lemez.

S közben – a hiszteroliberálisok legnagyobb megdöbbenésére – nem a kelet-európai ember lett lassan, de biztosan liberálisabb, hanem a nyugat-európai lett egyre erősebben antiliberális. Ez van, a józan ész ellenében egyetlen politikai eszme sem képes sokáig fennmaradni...

Alapvetően hajlamos vagyok megérteni az irracionális, tisztán érzelmi alapú reakciókat. Az ember olyan lény, hogy természetes ösztönei arra késztetik, védje meg magát és saját köreit. Ebben semmi rossz nincs, sőt az lenne rossz, ha nem így lenne.

Lássuk pl. a palesztín kérdést. Volt sok zsidó és arab ismerősöm is, akivel beszéltem erről a kérdésről. Kevés kivétellel – pl. volt egy radikális palesztínpárti amerikai zsidó ismerősöm - mindkét fél szélsőséges volt e kérdést illetően, de elfogadtam, hogy nekik ez érzelmi kérdés.

Amikor ezt teszik zsidó származású magyarok vagy magyar zsidók vagy magyarajkú zsidók (önmeghatározástól függően), ebben sem látok semmilyen gondot.

Az egyetlen dolog amit nem fogadok el: ha valaki a saját – nemzeti, vallási, származási, stb. alapú – érzelmi álláspontját univerzális igazságként igyekszik hirdetni, azaz számon kéri az idegeneken is, ha azok nem hisznek ugyanabban az irracionális, érzelmi álláspontban.

Egy idős zsidó ismerős mondta nekem egyszer: ő utálja a jelenlegi magyar címert, képtelen elfeledni, hogy amikor gyerekként deportálták, a csendőrökön ugyanez a címer volt, viszont megérti, hogy a magyarok számára ez nem lehet szempont, így racionálisan megérti, hogy az ország visszállította az eredeti címert, bár ő inkább a Kossuth-verziót szerette volna, az kevésbé „ijesztő” számára.

A magyarokat is megértem. Pl. amikor a trianoni békeszerződést a világ legnagyobb, egyedi tragédiájának mondják, pedig racionálisan ez nyilván nem igaz, de bizony elfogadom, hogy nehéz az ilyen ügyeket érzelemmentesen kezelni. Aki képes rá, az előtt persze le a kalappal.

A múlt héten Bulgáriát egy film tartotta rettegésben, azaz mindenki erről beszélt. A film egy török rendezőnő 40-perces dokumentumfilmje, mely azért lett hirtelen ilyen híres, mert a katari Al-Dzsazira is sugározta, nemcsak az arab és török, hanem az angol nyelvű adásában is. A film – mely megnézhető itt – címe: „Bulgária, a hazám” és a bulgáriai törökökről és muszlimokról szól.

A bolgár politikusok és közéleti személyiségek nem győztek egymással versenyt futni kinek sikerül hamarabb és hangosabban tiltakozni a film ellen. Azt hiszem, hogy nagy többségük úgy tiltakozott, mint annak idején Szolzsenyicinnek a szovjet írószövetségből való kizárása idején az egyik tag, aki meglepő őszinteséggel kimondta „не читал, но осуждаю” (nem olvastam, de elítélem) – e mondatból az orosz nyelvben szállóige lett – azaz nem is látta a filmet.

Én persze utálok látatlanban álláspontot fogalmazni bármiről is, így első dolgom volt a film megnézése.

A filmben szereplő egy darab pofátlan hazugságot leszámítva (a XIX. sz. elején a Balkánon muszlim többség volt: nyugaton albán, keleten pedig török) semmi különös nincs az egész filmben. Ez egy dokumentumfilm, mely bemutatja a dolgokat egy bizonyos, szubjektív szempontból, mégpedig török szempontból: azaz mekkora tragédia a törökök számára, hogy ahol évszázadokig ők voltak az urak, 1878-1913 között hirtelen megszűntek urak lenni, immár a nyelvük nem hivatalos nyelv, az állam egy számukra idegen nyelvet használ, az a nyelv élvezi az állam teljes támogatását, ráadásul az állam még vallásilag is idegen, egy másik vallást támogat, valamint igyekszik folyamatosan – néha erőszakosan, de többnyire lassan és békésen – asszimilálni a törököket és muszlimokat. Valamint a panasz, hogy hiába van Bulgáriában demokrácia 25 éve, hiába vannak biztosítva a jogok, hiába EU-tag az ország immár 9 éve, a bolgár emberek és intézmények nem néznek szimpátiával a török kisebbségi tevékenységre. Igen, mindez igaz, dehát ez van: miért lenne egy átlagbolgár számára szempont a törökök érzelme? Az a normális, ha egy bolgár számára a bolgár érzelmek a lényegesek, s nem a török érzelmek –ha ezt egy török nem érti meg, akkor a baj vele van.

Egy bolgár ismerősöm mondta nekem egyszer „te bolgár is vagy meg idegen is egyszerre, hiába bolgár a véred, nem itt születtél, így nem érzel mindent át: nekem már a müezzin* hangja is borzasztó, míg neked meg csak egy furcsa zaj, téged csak idegesít, engem meg félelemmel tölt el”.

Szóval megértek mindenkit.

*müezzin – muszlim vallási tisztviselő, aki a mecsetből imára szólítja fel a híveket

Magyar belpolitikai betegség az ellentétes eszmét nem ellenvéleménynek, hanem gonoszságnak hinni, híveit pedig a jobbik esetben félrevezetett, agymosott szerencsétleneknek, rosszabb esetben pedig rosszindulatú, tudatlan alakoknak hinni.

Megéltem ezt a fideszesek részéről is, elsősorban 2002 és 2006 után, a Fidesz két választási veresége kapcsán. Akkor „bölcs” fideszes megmondóemberek magyarázták, hogy a Fidesz valójában csak azért vesztett, mert az ország nagy része ostoba birka, s a magyarok birkanép. Azaz vannak egyrészt az öntudatos „polgárok”, ők a Fideszre szavaznak, s van még a „komcsi” „birkanép”, mely agymosott debilekből és lefizetett korruptakból áll. Meg egyébként is: mind a 850 ezer volt párttag és azok rokonsága a ballibekre szavaz, így míg ki nem hal ez a birkanép, nem lesz igazi változás.

Érdekes módon, amióta 2010 óta ugyanez a „birkanép” immár hatalmas bizalmat szavaz folyamatosan a Fidesznek, a fideszes megmondóemberek immár nem birkanépeznek... Mi lett, a birkák hirtelen öntudatos polgárok lettek?

Azóta  a ballib megmondóemberek birkanépeznek. Hiszen számukra nem lehet más magyarázat a ballib pártok vereségére, mint hogy az emberek hülyék. Csak a ballib megmondóemberek kezdetben nem komcsiztak, csak nácizták – ma már a változatosság kedvéért ők is komcsiznak.

Pedig mi is a Fidesz hatalmas sikerének a titka? Tulajdonképpen egyetlen dolog: nem ballibek. Mást mondanak, mint amiben kötelező volt hinni 1990-2010 között. S mivel ez a kötelező eszmeiség a lakosság zöme szemében megbukott, a kisember érthető módon arra szavaz, ami ezzel ellentétes. A magyar politikában három párt van, mely mást mond: a Jobbik, az LMP, s a Fidesz. A Jobbik túl radikális, az LMP túl értelmiségi, így hát marad a Fidesz fő erőként. Ennyi az egész.