bircahang

PuPu kolléga cikke kiválóan mutatja be a liberális nemzet-koncepció abszurditását.

Vicces dolog a liberális logika: egyszerre két, egymásnak ellentmondó állásponttal támadni a valóságot. Egyrészről azt állítja a nemzet valami kitalált, felesleges, idejétmúlt valami, másrészt viszont azt, hogy a nemzet az valamiféle szigorú vérségi alapú közösség, amit az idegenek megrontanak.

A lényeg: a magyar nemzet mindenképpen hibás, meg bűnös. Egyrészt bűnös,mert nem is létezik, hiszen a mai magyarok zöme nem utóda Árpádék népének. Másrészt bűnös, mert kirekeszt másokat.

Ellenpéldaként ott viszont a hibátlan, bűntelen cigány és zsidó nemzet. Igen, ez a két liberális tabunép, ezeket bántani sosem szabad, ezért még nemzeti téma esetében is mentességet élvez e két nép. Vicces, de így van.

Lássuk a valóságot. A nemzet természetesen alapjában vérségi alapú, hiszen egy nemzet nem véletlenül szokott összeverődni az aluljáróban. Azaz nem úgy megy, hogy taklálkozik egy szép délután X és Y, s eldöntik, hogy mostantól nemzet lesznek.

Viszont – és ez nagyon fontos – a már kialakult nemzethez lehet csatlakozni kívülről és ki is lehet lépni belőle. Aki kitántorog egy közösségből, az jellemzően egy bizonyos időn belül nem lesz többé része annak, a legtöbb esetben a második nemzedék már idegen. Ugyanígy, az aki bekerül, annak idegen eredete egy idő után elfelejtődik, s a nemzet teljes része lesz. Természetesen a mennyiség alapvető tényező ebben: ha a kitántorgók együtt maradnak, közösségben maradnak, s megmarad közös kapcsolatuk az eredeti közösséggel nagyon sok ideig, így ezekből aztán hátárontúli nemzetrészek lesznek. Ugyanez fordítva is igaz: ha az idegen betelepülés tömeges és kompakt, az nem lesz része a nemzetnek, ezekből lesz a kisebbség.

Keverni mindent jó erős csúsztatás. Az idegen származású, asszimilálódott személyt keverni a kisebbségivel abszurdum. Az egyik egy idegen ősökkel rendelkező nemzettag a másik meg az országban élő kisebbségi, akivel lehet országszintű közösség, de nemzetszintű nincs. (Természetesen létezhet egy köztes csoport is: a kettő identitásúaké.)

A magyar nemzet kialakulása és fennmaradása semmiben se speciális más népekhez képest. Árpádék adták az identitást, melyhez csatlakozott sok helyben talált őslakos, valamint későbbi idegen bevándorlók. Az ország 90 %-ban magyar volt egészen a török korig. Igen, utána ez megváltozott: a magyarok kisebbségbe kerültek, arányuk 40 % alá esett a XVII. sz. végére. Ennek oka történelmi: a török pusztítás hatása, mely után az ország vezetése tömegesen hívott be idegeneket, akik azonban már kompakt tömbökben telepedtek le, megtartva identitásukat, azaz nem magyarosodtak el. Sőt, Erdélyben ez a folyamat még a törökök előtt megkezdődött: a román vendégmunkások olyan számban jöttek be, hogy már nem lett belőlük magyar.

Felmerül a szokásos liberális Trianon-mítosz is: hogy a magyar elit a hibás Trianonért. Ismét abszurd állítás. A magyar elit bármit is tett volna, nem tudta volna megelőzni a kisebbségi szeparatizmust. Sőt, valószínű, hogy egy erősen kisebbségpártoló politika csak gyorsította volna a szeparatizmust. A kisebbségi szeparatizmus oka a saját állam iránti vágy, s teljesen lényegtelen, hogy a magyar állam „jó” vagy „rossz” volt. Egy mai közel-keleti párhuzam: a palesztínoknak tök mindegy, hogy a zsidók utálják-e vagy szeretik őket, ők így is, úgy is saját, független államot akarnak.

A modern jobboldal pont ugyanaz, mint a modern baloldal: a különbség csak annyi, hogy míg a baloldal a baloldali értékeket árulta el, addig a jobboldal a jobboldaliakat. Természetesen a gazdaságpolitikát leszámítva, mert abban mindkét oldal egyformán ultrajobbos és liberális, a legminimálisabb különbség észrevételéhez is hatalmas erejű mikroszkóp szükséges.

Állítólag a baloldal fő feladata a társadalmi igazságosságért való kiállás lenne. Láttuk: a baloldal ebben teljesen megtagadta önmagát. Ugyanígy, állítólag a jobboldal fő feladata pedig a hagyományok védelméért való kiállás lenne. Nos, a jobboldal itt pontosan ugyanúgy tagadta meg magát.

Míg a modern baloldal manapság ultraliberális jelszavakat hangoztatva harcol a bérmunkások, az alkalmazottak ELLEN, addig a jobboldal esetében meg azt látjuk , hogy a modernitás jelszavával harcol minden hagyomány ELLEN.

Illemből persze mindkét oldal masszívan hazudik. A moden baloldali így szakszervezeti tagkönyvvel a zsebében éljenzi a nagytőkét. A modern jobboldali pedig időnként keresztet vet, miközben éppen családot rombol. A modern baloldali elmagyarázza, miért jó a kisembernek, ha a nagytőke nyeresége növekszik, elmagyarázza, hogy ez az „igazi” baloldali érték. A modern jobboldali pedig arról tart beszédet, hogy az „igazi” keresztény az, aki tolerasztaként viselkedve támogatja az egyneműek „házasságát”, s hozzáteszi, hogy Jézus is felvonulna  tapsolva  az antihumanista perverzek menetén.

A szemét azonban szemét marad, mindegy melyik oldalán van a szemétdombnak.

A mai, modern, hanyatló liberális társadalmak egyik beteges vonása a politikai korrektség, azaz csak bizonyos nézeteket szabad hangoztatni, másokat nem.

A diktatúrákban is így szokott ez lenni: az emberek tudják mit szabad mondani és mit nem.

Mint kommunista diktatúrában felnőtt, szocializálódott ember  ezt már megtanultam kisgyermek koromban. Hányszor hallottam nagyszüleimtől és szüleimtől a következő mondatokat:

• Ilyet nem szabad mondani.
• Erről nem szabad beszélni.
• Halkabban, azt akarod baja essen apádnak?
• Ha meghallják mit mondasz, szüleid elvesztik állásukat!

Időnként visszakérdeztem „de igaz-e, amit mondok vagy nem?”, amire általában – szerencsére szüleim, nagyszüleim, a többi rokon elég őszinte ember volt – azt a választ kaptam „persze, hogy igaz, de nem szabad mondani”.

Úgy harmadikos általános iskolás koromban már kiválóan tudtam, hogy mi az, amiről nem szabad beszélni sosem, s miről lehet időnként beszélni, s miről pedig bármikor.

Egy időben ez még lelki gondot is okozott: miért kényszerítenek arra, hogy hazudjak? De hamar rájöttem: az igazság magunknak való, nem közszemlére. Ha üldözik a véleményt, akkor hazudni nem bűn, mint ahogy egy udvarias, kegyes hazugság kimondása sem az.

A liberalizmus és a kommunizmus között a különbség csak az, hogy a liberalizmusban ritkán jár börtön az íratlan, „szent” szabályok megsértéséért, jellemzően a hatalom „csak” egzisztenciálisan próbálja lehetetlenné tenni a másképp gondolkozókat.

A huszas éveimben másfél évig tagja voltam egy vallási szektának, ott ugyanazt tapasztaltam: a kommunista diktatúránál is abszurdabb cenzúrát és íratlan szabályokat, melyeket az emberek nem mertek megsérteni. Ott időnként még kérdezni se volt szabad. Erről egy karikatúra:

 A nap, amikor Brad rákerült a bajkeverőgyanúsak listájára – "Elnézést, a kézikönyv nem engedélyez ilyen kérdést."

A nyugati liberalizmusban a szentek szentje a holokauszttagadás, sőt egyes országban még a holokausztrelativízálás és a holokauszt egyediségének tagadása is, ezekért még börtön is jár időnként.

Bár holokauszttagadó nem vagyok (mi okom lenne tagadni egy valós történelmi eseményt?), én magam is holokausztrelativizáló vagyok: tagadom, hogy a zsidók irtása a II. vh. során valamiféle egyedi, megismételhetetlen esemény lett volna, melyet ki kellene emelni a hasonló események sorából és fel kellene helyezni valamiféle vallási tézisként a fellegekbe.

Természetesen egyébként a holokauszttagadás ugyanolyan abszurd, mint bármely más valós történelmi esemény tagadása. De ennél még abszurdabb ezt bűncselekménynek nyilvánítani.

Az a társadalom, ahol eszméket és gondolatokat tiltanak a XXI. században önmagáról állítja ki a nem túl előnyös bizonyítványt.

Érdekes persze, hogy a liberálisok eközben gond nélkül kritizálják azt, hogy a középkorban bűncselekmény volt eretneknek lenni. Pedig az akkori állam ugyanabból indult ki: az eretnekség abszurdum, hiszen hazugság, Isten tanítását tagadja, azaz közérdek kriminalizálása.

Mondták többen: hol az előző cikk befejezése. Hát akkor itt van most.

Az 1996-1997-es második nagy válság, melynek oka részben mesterséges azzal a 2 fontos eredménnyel zárult, hogy

• a jobboldal (mely Bulgáriában, ellentétben Magyarországgal, egyértelműen nyugatpárti és liberális) átvette a teljes hatalmat, azaz megnyerte mind az 1996-os elnökválasztást, mind az 1997-es parlamenti választást,
• a baloldal fő ereje, az ex-kommunista Bolgár Szocialista Párt marginalizálta saját vezetésében a harmadikutas, semlegességpárti személyeket, ettől kezdve a párt nyugatpárti és euroatlantista.

Bulgária parlamentáris köztársaság, viszont a köztársasági elnöknek (akit a nép közvetlenül választ meg) valamivel több a hatalma, mint Magyarországon, plusz – éppen közvetlen választottsága miatt – sokkal fontosabb személyiség, mint magyar megfelelője. Így a bolgár elnökválasztás óriási jelentőségű. A válság alatt lezajlott elnökválasztáson a jobboldal (SZDSZ) jelöltje 44 %-ot szerzett, míg a BSZP jelölte 27 %-ot az első fordulóban. Az 1997-es parlamenti választásokon pedig az SZDSZ egyedül megszerezte az abszolút többséget, a mandátumok 57 %-át.

Az ekkor megválasztott kormány az első a rendszerváltás utáni Bulgáriában, mely sikeresen kitölti teljes mandátumát.

A kormányzat talán legfontosabb – máig ható – eredménye, hogy bevezeti az úgynevezettvalutatanácsot, azaz a bolgár levát hozzáköti a német márkához, ami azzal jár, hogy az összes forgalomban lévő bolgár leva pénzeszköz 100 %-os fedezettel kell rendelkeznie. Ennek természetesen a negatív oldala az, hogy az állam kénytelen minimális szinten tartani a nyugdíjakat, szociális kifizetéseket, viszont a nagy pozitívum, hogy lassan visszatér a bizalom a bolgár valutába, hiszen ezek után már nem kell félni az elértéktelenedéstől. Az árfolyam egyébként ma, 2016-ban is ugyanaz, mint 1997-ben: 1 német márka = 1000 bolgár leva. A különbség csak az, hogy időközben megszűnt a német márka, helyette euró lett, s a bolgár levából le lett vágva három nulla, így a mai hivatalos, rögzített árfolyam: 1 euró = 1,9558 leva.

A legtöbbet a kormány a privatizáció terén teszi. Gyakorlatilag az összes bolgár állami céget eladják, jellemzően áron alul (sokszor 1 leváért), ami hosszú távon katasztrofális eredményekhez vezet. Sok esetben az új tulajdonosok egyszerű csalók, akik miután eladják az adott cég értékeit, elhagyják azokat. Az egyik jellemző eset a Balkan légitársaság esete, melyet egy, a repüléssel semmilyen kapcsolatban nem álló izraeli pénzügyi befektető vesz meg, majd miután eladja az összes repőlőgépet és útvonal-engedélyt, egyszerűen csődbe vezeti a céget, de eközben több tízmillió dolláros haszonra tesz szert.

A kormány megvalósítja – példa nélküli módon Kelet-Európában – a teljes reprivatizációt, azaz minden tulajdont visszaadnak eredeti tulajdonosának. Ez különösen a mezőgazdaságban okoz teljes káoszt. A még működő termelőszövetkezeteket és állami gazdaságokat szétverik, viszont az új-régi tulajdonosok zöme nem akar foglalkozni földjével, azt parlagon hagyja, várva mikor mennek fel a földárak, hogy el tudja adni. Más részről pedig a visszaadott földek mérete egyénenként olyan kicsi, hogy az nem művelhető meg gazdaságosan. Eredmény: a reprivarizáció utáni években a termőföldek közel fele parlagon marad.

Külpolitikailag a kormány teljesen elkötelezi magát az USA oldalán, többek között határozattan támogatja a Szerbia elleni agressziót, majd az illegális, terrorista szakadárállam, Koszovó függetlenségét.

Gazdaságilag a kormány pozitív eredménye, hogy az addig többségében fekete- és szürkeszektor arányú gazdaságban e szektorok arányát 30 % körülire csökkenti.

Viszont a szinte teljes privatizációból befolyt pénz nagyon kevésnek bizonyul, az ország külső adóssága valójában még növekszik is, ahelyett, hogy az – a tervek szerint – csökkenne.

Összeségében a kormány eredménye: stabil szegénység, s teljes függőség a külföldtől, valamint politikai értelemben nagyobb fokú euroatlantizmus, mint sok nyugat-európai országban.

Az elégedetlenség az országban nagy, de ez már apolitikus típusú elégedetlenség. Miután se a posztkommunista baloldal, se az antikommunista jobboldal nem tudott érezhető eredményt felmutatni az életszínvonal emelkedését illetően, s emellett mindkét oldal híres lett saját korrupciós gyakorlatáról, megjelent a tömeges igény az “új rendszerváltásra“.

Ez az érzést erősítette még egy kampány, melyet a bolgár köztársasági elnök indított 1999-ben. A kampány célja a külföldre emigrált bolgárok visszacsábítása volt. Röhejbe fulladt, hiszen az ígért dupla bolgár havi fizetés kb. félheti nyugati fizetésnek felelt meg akkoriban.

Tudni kell: Bulgáriában sokkal nagyobb az elvándorlás, mint az Magyarországon valaha is volt vagy lesz. Az ország lakossága 9 millióról lecsökkent 7 millióra 25 év alatt, ez európai békeidőbeli rekord. (Természetesen ezt nem úgy kell elképzelni, hogy elment 2 millió és mindenki maradt. Hanem elment az időszak alatt összesen 4 millió, s a fele visszajött valamikor.)

Viszont a hazatérési kampánynak volt egy vicces politikai mellékhatása. A számtalan találkozó, konferencia, stb. révén kialakult egy “kemény mag” az emigrált értelmiség köréből. Aztán ezek lettek egy 2001-ben alakult új bolgár párt egyik fő eleme. A pártot a szintén emigráns volt bolgár cár (II. Szimeon) alapította, aki 1946-tól élt száműzetésben, először Egyiptomban pár évet, majd közel 50 évig Spanyolországban.

A párt fő célja az volt, amit a nép zöme is akart: a korrupt, csődöt mondott modell megszüntetése, friss, külföldi tudás, tapasztalat behozatala, az életszínvonal drasztikus emelése, új politikai erkölcs, stb.

Ez a párt – II. Szimeon Nemzeti Mozgalom – a megalakulása után 2 hónappal MEGNYERTE a választásokat 2001-ben, 49 %-ot szerzett mandátumarányban. A volt cár lett a miniszterelnök. A miniszterek között több ex-emigráns is volt, pl. gazdasági szakemberek londoni bankokból.

Szimeon felesküdik a köztársasági alkotmányra, miután a parlament miniszterelnökké választotta

Ma már a kutatók és a bolgár médiák szerint ez a kormány volt a rendszerváltozás utánilegkorruptabb bolgár kormány… s egy másik, sokatmondó adat: jelenleg ez a párt 1 % alatt szokott kapni a választásokon. A modern bolgár történelem legnagyobb politikai bukása ez. Ráadásul a volt cár bukása örökre megerősítette a köztársasági államformát az országban, a korábban rendkívül népszerű monarchikus restauráció hívei ma alig léteznek. Valószínűleg ma ez a legutáltabb párt Bulgáriában, a török kisebbségi pártot leszámítva.

a volt cár látogatóban a budapesti bolgár ortodox templomban (SAJÁT FÉNYKÉPEM)

Hozzáteszem, ezt a szélsőségesen negatív véleményt én személyesen nem osztom. Szerintem igenis elért eredményeket a volt cár, ezek között sok máig ható eredmény is van. (Én rájuk szavaztam 3-szor is, 2001-ben, 2005-ben és 2009-ben. Csak 2009 után pártoltam el.) Szóval nem osztom az őt érintő totálisan negatív közvélekedést. Én 2001-ben sem hittem őt messiásnak, s most sem tartom őt ördögi alaknak. De ami a korrupciót illeti, teljesen igaz, hogy ez ő kormánya volt a legkorruptabb. S persze eleve képtelenség volt amit ígért: a fő kampámszlogen a “800 nap alatt rendbehozom az országot” volt.

Csak hát a messiás hatás végzett a cárral. Ha valakit messiásnak hisznek, akkor vele szemben az elvárás maximális. A nép nem bocsátotta meg neki, hogy nem tett csodát. S azóta az “emigráns szakértő” szitokszónak számít Bulgáriában… a közvélekedés szerint, ha egy nyugati bolgár szakértő hazatér “segíteni”, akkor a valódi jelentése ennek: nyugaton nem tudott eleget lopni, ezért jött haza, aztán meg ha sokat összelopott, megy vissza. S ez nem spekuláció, hanem teljesen tényszerű volt több akkori “hazafias érzelemből hazatért” szakember esetében.

A bolgár jobboldalra a legnagyobb csapás a 2001-es elnökválasztásvolt. A mindenki szerint biztosan vezető jobboldali elnök nem tudott második mandátumot szerezni. Szimeon ex-cár hivatalosan támogatta ugyan az elnököt, a valóságban azonban a szocialista jelöltre szavaztak tömegesen Szimeon hívei. Így a második fordulóban Parvanov volt BSZP-elnök megnyerte az elnökválasztást 54 %-kal.

Georgi Parvanov köztársasági elnök és Szimeon Szakszkoburgotszki volt miniszterelnök 2010-ben, a volt miniszterelnökön az éppen a köztársasági elnök által neki ítélt legmagasabb bolgár állami kitüntetéssel

Már ekkor érezhető volna Szimeon taktikája: fő ellenfélnek a jobboldalt tartja, nem a szocialistákat. Ennek következményeképpen a vélemények hirtelen megváltoztak:

• az addig elvileg monarchista jobboldal lett Szimeon legnagyobb ellenfele,
• az addig elvileg republikánus baloldal hirtelen abbahagyta a Szimeon elleni kritikát, végül olyan mértékben, hogy Szimeon kormányának – hivatalos koalíciókötés nélkül – két szocialista tagja is lett.

A II. Szimeon Nemzeti Mozgalom vezette kormány egyébként magát liberálisnak határozta meg, de ez inkább annak volt az eredménye, hogy a középbal és a középjobb már le volt foglalva. Nagy eredménye a kormánynak, hogy valamelyest mérsékelte a jobboldal hisztérikusan nyugatpárti irányvonalát, valamint gyakorlatilag szétzúzta a korábban a bolgár közéletet megmérgező vörös-kék (exkommunista contra antikommunista) ellentétet. Szellemileg fontos hatás, hogy az addig vezető szerepet játszó fanatikus nyugatmajmoló jobboldali megmondóembereket háttérbe szorította, bizonyította, hogy van más út is, nemcsak kommunistának lenni vagy mindenben a nyugat mellett állni – a volt cárt nehéz lett volna kommunistának minősíteni (bár később róla is “kiderítették” egyes jobboldali médiák, hogy Spanyolországban KGB-ügynök volt). A külpolitikában a volt cár – aki immár hivatalosan polgári nevén mint Szimeon Szakszkoburgotszki szerepelt a közéletben – követte édesapja, III. Borisz cár mottóját “mindig Németországgal, sose Oroszország ellen“. Azaz igyekezett javítani az orosz kapcsolatokon, anélkül, hogy az euroatlantista kurzust leállította volna.

Életszínvonalban komoly javulás történt a kormánya alatt, de azt persze messze nem érte el, amit ígért a kormányfő, így a komoly javulást is kudarcként értékelte a közvélemény.

A 2005-ös parlamenti választásokon a II. Szimeon Nemzeti Mozgalom már csak második helyet ér el, a mandátumokat 22 %-át szerzi meg. Első helyen a szocialisták végeznek, 34 %-kal. A jobboldal két részre szakadva, összesen 15 %-ot ér el.

Az új kormányt 3 párt, a II. Szimeon Nemzeti Mozgalom, a szocialisták és a török párt alkotják. Bejut a parlamentbe a nemzeti radikálisTámadás párt is (9 %).

A 2006-os elnökválasztáson a jobboldal már el se tud jutni a második fordulóig. A szocialista elnök fő vetéklytársa a nemzeti radikális Volen Sziderov.

A 2009-es választásokig a cári párt teljesen elveszti népszerűségét, 2009-ben már be se tud jutni a parlamentbe.

A választások nyertese, a mandátumok 48 %-ával ismét egy új párt lett, a GERB (Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért), mely Bojko Boriszov, volt szófiai polgármester gyakorlatilag egyszemélyi vezetésű pártja. A párt ideológialag eredetileg erősen meghatározhatatlan volt, majd magát jobbközépnek definiálta. Bojko Boriszov eredetileg a cári pártban volt, annak volt először belügyminiszter-helyettese, majd szófiai polgármester. Azóta mind a mai napig a GERB a legerősebb bolgár párt, ezen az sem változtat, hogy 2013-2014 között szocialista kormány volt, mely azonban kevesebb mint 1 év után kénytelen volt lemondani. A 2011-es elnökválasztáson is a GERB jelöltje nyert, az elnöki pozíció immár jelentéktelenné is vált emiatt.

A jelenlegi parlament a 2014-es választások óta van,

Ezeknek több érdekes eredménye született:

A GERB párt totális győzelmet szerzett. 33 %-os eredményével többet szerzett mint a második és a harmadik helyezett. Ezen kívül az összes etnikailag dominánsan bolgár választókerületben is első lett. A GERB jellemzője, hogy bár nyugatpárti, nem akkora mértlkben, mint a hagyományos bolgár jobboldal.

Amit Magyarországon „ballibnek” szokás nevezni, az Bulgáriában a jobboldalon van! Az antikommunizmus Bulgáriában jellemzően együtt jár a nyugat majmolásával. Ezzel szemben a “nemzeti” erők inkább a baloldalon vannak.

Második helyen a középbal posztkommunista Bolgár Szocialista Párt, 15 % körüli eredményt értek el. A szocialisták veresége ezúttal katasztrofális, egy sor választókerületben még a második helyezést sem tudták elérni. A három fővárosi választókerület közül kettőben csak a harmadik helyet érték el, csak egyben sikerült a második hely megszerzése.

Harmadikon a Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért nevű formailag liberális, valójában török etnikai párt, 15 % körüli eredményt értek el, a török párt immár 5 választókerületben az első párt.

Óriási sikert aratott, 9 %-ot elérve a jobbközép Reformista Tömb, ez a volt jobboldal utóda. A nagyvásárokban sok helyen második helyet ért el. Második lett a 3 fővárosi választókerület közül kettőben.

Bejutott két nacionalista párt is, a radikálisabb párt (Támadás), mely eddig is bent volt a parlamentben éppen bejutott, kicsivel 4 % feletti eredménnyel, a mérsékeltebb új párt (Hazafias Front) pedig azonnal 7 %-ot szerezve jutott be.

Az új, meghatározatlan ideológiájú populista párt (BBC – “Cenzúramentes Bulgária”) is bejutott 6 %-kal. Jelenleg a párt egyetlen EP-képviselője az EP konzervatív frakciójában ül, de ez nemigen jelzi, hogy valójában mi is a párt ideológiája, mivel az egyszer nacionalista, egyszer liberális, egyszer konzervatív, időnként baloldali. Mára a párt elvesztette minden jelentőségét.

Végül bejutott, kicsivel 4 % felett az ABV párt, ez egy új párt, melyet a volt szocialista államfő alapított idén, miután kilépett a szocialista pártból. Ez a párt kicsit balrább áll a szocialista pártnál, de ezzel együtt nem kommunista párt, inkább oroszpártisága erősebb.

A legjellemzőbb a bolgár politikai életre: egyre kevesebb embermegy el szavazni. Az átlagember ma már egyik pártnak sem hisz komolyan. A politikailag aktívak között pedig a fő választóvonal a hagyományos oroszpártiság és oroszellenesség, ami jellemzően együtt jár – bár nem kizárólagosan – a nyugatellenességgel és nyugatpártisággal.

Többször érintettem már ezt a témát, de most egy cikk kapcsán ismét szóba hoznám.

Az ellenzsidózás, azaz az antiszemitizmus mint fegyver a magyar belpolitikai élet nagy sajátossága, amit kevés külföldi képes megérteni.

Még azokban az európai országokban, ahol a népi antiszemitizmus erősen jelenlévő tényező (pl. Románia, Lengyelország, Ukrajna, Oroszország) is csodálkozva néznek erre a magyar jelenségre.

Természetesen Magyarországon létező dolog az antiszemitizmus, ezt tagadni butaság lenne. A XIX. századi magyar nacionalizmus alapvető eleme volt a német- és a zsidóellenesség. Az ok: ez a két magyarországi kisebbség volt a magyarságnál jobb anyagi helyzetben, ez a két kisebbség rendelkezett a magyaroknál jobb érdekérvényesítő képességgel. A többi kisebbséget (a románokat és a szlávokat) a magyar nacionalizmus szimplán csak lenézte, nem volt olyan gyűlölet, mint a németek és a zsidók ellen, mivel őket alacsonyabbrendűeknek gondolta a magyar nacionalizmus.

Egy kis kitérő.

Nekem személyesen pont “szerencsém” van, mert véletlenül a “jó szlávokhoz” tartozom. A magyar nacionalizmus ugyanis a szlávokat felosztotta jó és rossz szlávokra. A jók pl. a lengyelek, a bolgárok, a horvátok, s a ruszinok. A rosszak meg pl. a csehek, szlovákok, szerbek, oroszok. Hozzáteszem: ez éppen manapság kezd változni, ma már nagyon sok nemzeti érzelmű magyar pozitívan, de legalábbis semlegesen kezd nézni az oroszokra, a csehekre, a szlovákokra, még – bár kisebb mértékben - a szerbekre is, ami 20 éve még elképzelhetetlen volt, de most nem erről az új helyzetről beszélek, hanem a hagyományos állapotról.

1999-ben hívtam egy kőkemény MIÉP-es ismerősömet, jöjjön és tiltakozzon a Szerbiát ért amerikai agresszió ellen. Az ismerős válasza: ő utálja ugyan Amerikát, de akkor se fog soha kiállni a szerbek mellett. Sőt, a kérdést említette még maga Csurka is egy cikkében: Pécsen vagy Baján (nem emlékszem már) a helyi MIÉP-szervezet vezetője, egy szerb nemzetiségű kisebbségi, tiltakozásul kilépett a MIÉP-ből, miután az semleges álláspontra helyezkedett az amerikai-szerb háború kapcsán. Csurka fel volt háborodva, hogy nemzedékek óta Magyarországon élő, magyar anyanyelvű emberek képesek szembefordulni 1 másodperc alatt a magyar érdekekkel, ha őseik hazáját támadás éri. (Csurka szerint a magyar érdek a háború kihasználása volt, s a Vajdaság magyar többségű részének visszaszerzése.) Csurka szerint ilyen a “hígmagyar”: látszólag magyar jelszavakat hangoztat, de a szívében idegen. (Persze ez vicces kijelentés pont Csurkától, akinek nagyszülei még jobban beszéltek szlovákul, mint magyarul, de ez más kérdés.)

Tehát az antiszemitizmus létező valami Magyarországon. S Kádár alatt szépen kezdett is marginalizálódni. A rendszerváltozás során az antiszemitizmus szintén abszolút marginális maradt. A liberálisok élesztették újjá szimpla politikai okokból: kellett valami, amivel meg lehet bélyegezni mindenkit, aki nem ért egyet a liberalizmussal. Tudták, merték, tették – s sikerült is a művelet.

A magyar ballib hazug propaganda talán legabszurdabb jelensége a “kódolt antiszemitizmus“ szó. Gyakorlatilag a ballib világkép bármely elemének tagadása, sőt kétségbe vonása mára kódolt antiszemitizmus lett. Pl. a ballib logika szerint a szakszervezeti tevékenység kódolt antiszemitizmus, hiszen a szakszervezet a tőkések ellen küzd, a “tőkés” meg “nyilvánvalóan” a “zsidó” szinonímája. De a bankok túlhatalmát sem szabad említeni, hiszen a “pénzügyi tőke” is a a “zsidó” szinonímája. Amerika külpolitikája ellen sem szabad beszélni, mert ki más áll az amerikai kormány mögött, mint a zsidók? Nem csodálkoznék, ha holnap “kiderülne”: aki nem az ájult tisztelet hangján szólal meg Hosszú Kattinkáról, az is kódolt antiszemita.

A ballibek gyakorlatilag az összes vadabbnál vadabb antiszemita összeesküvéselméletet felhasználták, mintha azok állításai igazak lennének! S nem hülyeségből tették ezt,  hanem logikusan megtervezve, aljas módon.

Nem ismerek még egy európai országot, ahol ma központi beszédtéma lenne az izraeli-palesztín kérdés, s ez teljes mértékben nevetséges... Aki “baloldali”, az szerint a palesztín nép nem létezik, Izraelnek mindig igaza van, s a zsidó érdekek valamiféle kötelező, univerzális értékrend, aki pedig “jobboldali”, az szerint nem volt zsidó holokauszt, Izrael a világtörténelem legelnyomóbb állama, s a palesztín terrorizmus támogatása alapvető emberi kötelezettség. Én ebből az elmebajból kimaradnék, ha lehet...