A zsidókérdéssel sajnálatos módon terhelt magyar közéletben furcsa módon központi téma egy idegen kontinens jelentéktelen ügye: létezik-e a palesztín nép?
A két véglet: a ballibek és a szélsőjobbosok. Természetesen ez nem mondható el mindenkiről ezen eszmerendszerek hívei közül, de mégis általános jelenség, hogy az átlag magyar ballib azonosul a szélsőséges zsidó nacionalisták érvelésével, míg az átlag magyar szélsőjobbos pedig azonosul a szélsőséges palesztín nacionalisták érveivel.
Az egyik vélemény szerint a palesztín nép kitalált, mesterséges nép, a valóságban nem létezik. A másik álláspont szerint pedig a palesztín egy ősi nép, mely évezredek óta a mai Izrael területének őslakossága.
Valójában mindkét álláspont abszurd és nem felel meg a valóságnak.
A palesztín szélsőséges álláspont hamis. Nem igaz, hogy a mai palesztínok az ókori filiszteusok utódai. A két nép között nem létezik semmilyen kontinuitás. Természetesen a filiszteusok nyilván nem haltak ki nyom nélkül, vérük ott kering sok mai népben, köztük a zsidókéban és a palesztínokében is természetesen, de nem létezik kontinuitás.
A mai palesztín nép az arab nép része, identitása arab. Az arab nép esetében sajátosság, hogy kettős identitás van, azaz egy arab és egy helyi identitás.
A mai Izrael területe a XV. századtól az I. vh. végéig török terület volt. A török állam vallási alapon állt, nem ismerte a nemzetiségi eltéréseket. Palesztína muszlim arab lakosai így teljes jogú állampolgárok voltak, míg a keresztény arabok (és a zsidók) másodrendűek. A török birodalom arab alattvalói csak a XIX. sz. közepe táján kezdtek el harcolni a központi kormányzat ellen, e harc központja Egyiptom volt, mely sikeresen ki is vívott egyfajta speciális, autonóm jogállást a birodalmon belül.
A közel-keleti ázsiai arabok identitása ekkor még egységes volt, nem létezett külön jordán, libanoni, palesztín, sőt a mai dél-szíriai területeken szír identitás sem. Nyelvileg is közösség volt: azonos arab nyelvjárást használt ez a lakosság, sőt máig ez a helyzet. Viszont ez a közös arab identitás gyakorlatilag csak a muszlim arabokra vonatkozott, a nem-muszlimok (azaz a keresztény arabok) voltak azok, akik – bár nyelvileg szintén arabok voltak – jobban kihangsúlyozták saját speciális identitásukat. A nagy többség egyszerűen csak arab volt.
A külön identitások kialakulása az I. vh. után indult meg. Törökország elvesztette minden területét a térségben: a mai Libanon és Szíria francia irányítás alá került, míg a mai Izrael és Jordánia pedig brit irányítás alá.
A palesztín identitás kezdete az a pillanat (1921), amikor a britek elkezdik külön kezelni a mai Jordánia és a mai Izrael területét. Ekkor kezdődik el az önálló palesztín identitás, melynek azonban szükséges van még 2 nemzedéknyi időre, hogy megerősödjön. Gyakorlatilag a döntő pillanata a zsidó állam megalapítása a térségben, ez az ami végleg összekovácsolja az új identitást.
Azaz a palesztín nép egy létező, fiatal nép. Kezdete 100 éve lehetett, stabilizálódása még kevesebb ideje.
A szélsőséges zsidó álláspont szintén hamis. Nem igaz, hogy a mai palesztínok csak arabok és nincs helyi identitásúak, ill. az sem igaz, hogy a mai palesztínok egyszerűen jordánok.
Úgyszintén abszurdum az az érv, hogy mivel nem létezett korábban palesztín identitás, így az most sincs. Minden nemzeti identitásnak van kezdete. Zsidók sem léteztek az i. e. XIX. sz. előtt, s aztán lettek.
Nincs olyan időpont az emberi történelemben, melyről azt lehetne mondani, hogy az előtt még kialakultak új népek, de utána már nem.
Íme két, a palesztínokhoz hasonlóan új, XX. századi nép: a bosnyákok ésa macedónok. A párhuzam a palesztínokkal még abban is állt, hogy e népek kialakulása előtt is létezett a bosnyák és a macedón szó: Bosznia és Macedónia minden lakosára, pont ahogy a palesztín szó is Palesztína minden lakosát jelentette korábban, nemzetiségi megkülönböztetés nélkül.
A macedón nép kezdete a XIX. sz. vége, amikor az akkori Bulgária felszabadult a török uralom alól, viszont az akkori Macedóniában maradt a török elnyomás. Ez a csírája a külön identitásnak, megerősödéséhez azonban kellett még sok minden, leginkább a mai Macedónia jugoszláv uralom alá kerülése 1913-ban, majd Tito nemzetiségi politikája. A XX. sz. 60-as éveitől beszélhetünk egyértelműen macedón népről.
A bosnyákok esete hasonló. Bosznia-Hercegovina 1878-ban osztrák-magyar igazgatás alá kerül. Ezzel megszakad a közvetlen kapcsolat a törökökkel. Míg Bosznia-Hercegovina keresztény (szerb és horvát) lakossága egyértelműnek szerbnek és horvátnak tekinti magát, a muzulmánok számára – akik BHMSZ-anyanyelvűek – nem lehetséges egyik nemzethez való csatlakozás sem: mint muszlimok nem lehetnek se szerbek, se horvátok, de törökök se lehetnek, mivel anyanyelvük nem török. Lassan megindul az önálló identitás kialakulása. A folyamat itt még lassabb, csak a XX. sz. 70-es éveiben kezd valóban megerősödni a bosnyák nemzeti identitás, s csak a 40 éve beszélhetünk valóban bosnyák nemzetiségű emberekről.
S lám: ma vannak bosnyákok és macedónok. Pedig mindkettő a palesztínoknál is újabb nép.
Tehát népek elhalnak és keletkeznek, a múltban is, a jelenben is.