Nem célom a spanyol hangrendszer teljes bemutatása, csupán a magyarok számára problémás pontokat szeretném vázolni.

A spanyol nyelv írásrendszere maximálisan egyszerű, a magyarnál jóval fonetikusabb elvű.

A magyarhoz hasonlóan a spanyol helyesírás is szóelemző elvű, azaz nem a tényleges ejtést jelöli, hanem az egyes szóelemek ejtését, azonban a szabályok világosabbak, mint a magyarban.

A spanyolban 5 magánhangzó van - a, e, i, o, u -, melyek ejtése nem különbözik jelentősen annak függvényében, hogy a magánhangzó hangsúlyos vagy nem, a következő pontosításokkal:

  • hangsúly alatt a magánhangzók hosszabbak, de sosem olyan hosszúak, mint a magyar magánhnagzók,
  • az o és az e kissé zártabban ejtődik hangsúly alatt, mint hangsúlytalanul.

Magyar szempontból az i, a hangsúlytalan o és az u ejtése teljesen azonos az illető magyar hangokéval. Ami az a-t illető, azaz ajakkerekítés nélkül ejtett magyar a hangot jelöl. Az e ejtése hangsúlytalanul a magyar e és röviden ejtett é közé esik, míg a hangsúlyos e röviden ejtett magyar é. A hangsúlyos o pedig röviden ejtett magyar ó-hoz hasonló.

A sztendert magyarral ellentétben a spanyolban sok a kettőshangzó is. A spanyol kettőshangzók elemei azonban nem redukálódnak, ejtésük azonos az önálló magánhangzókéval, csupán az egyes elemek nem alkotnak külön szótagot.

A nyelvkönyvek iszonyúan bonyolultan magyarázzák a spanyol kettőshangzókat. Ennek oka az, hogy a spanyol nyelvészet hagyományosan minden magánhangzótorlódást kettőshangzóként ír le, ami azonban nem felel meg a valóságnak.

A hagyományos spanyol nyelvészet megkülönböztet "erős" és "gyenge" magánhangzókat: előbbiek az a, az e, s az o, utóbbiak pedig az i és az u. A szabály szerint ha egymás mellé esik két erős magánhnagzó, azok sosem alkotnak kettőshangzót, míg minden más kombináció kettős-, ill. hármashangót eredményez.

Ezzel szemben a valóság azonban az, hogy a kettőshangzónak nevezett hangok nagy része a valóságban egy magánhangzó és egy mássalhangzó kapcsolata, ez teljes mértékben igaz az összes olyan esetben, amikor "gyenge" magánhangzó van elől, azaz:

ia = /ja/, ie = /jE/, io = /jσ/, iu = /ju/, ua = /wa/, ue = /wE/, ui = /wi/ vagy /uj/, uo = /wσ/,

ugyanaz igaz azokra az esetekre is, amikor a második hang az i:

ai = /aj/, ei = /Ej/, oi = /oj/.

Igazi kettőshangzókat csak ott találunk, ahol a második hang az u, azonban itt is gyakori a mássalhangzós ejtés:

au = általában /au/, de előfordul az /aw/ is,

eu = általában /Eu/, de előfordul az /Ew/ is,

ou = általában /ou/, de előfordul az /ow/ is.

Megjegyzések: a = magyar a ajakkerítés nélkül ejtve. σ = röviden ejtett magyar ó, e = röviden ejtett magyar é, E = magyar e és röviden ejtett é közti hang.

Ugyanez igaz a hármashangzókra is, azok egyszerűen két mássalhangzó és 1 magánhangzó.

Viszont ott, ahol a hagyományos szabály szerint nem lehetne kettőshangzó, azaz két "erős" magánhangzó találkozásakor, a hétköznapi ejtésben gyakran mégis kettőshangzó ejtődik. Hozzáteszem: ez a művelt beszédben ma hibának számít.

Térjünk át a hangsúlyra! A spanyol helyesírás mindig jelzi a hangsúly helyét. A szabályok pofonegyszerűek, s a következőek:

  • ha valamelyik magánhangzón hangsúlyjel (ékezet) van, az a hangsúlyos szótag,
  • ha egyik magánhangzón sincs ékezet, s a szó magánhangzóra, n-re vagy s-re végződik, akkor a hangsúly az utolsó előtti szótagon van,
  • ha egyik magánhangzón sincs ékezet, s a szó NEM magánhangzóra, n-re vagy s-re végződik, akkor a hangsúly az utolsó szótagon van.

A spanyol írás tartja a latin anyanyelv hagyományait, emiatt egyes hangokat többféleképpen jelöl:

  • a /k/ hangot (egyezik a magyar k-val) jelölheti a c és a q, sőt - nagyon ritkán - a k betű is: e és i előtt q jelöli (mindig u-val együtt, azaz qu = /k/, tehát u nem ejtendő), mindenhol máshol pedig c, a k betű csak egyes idegen szavakban fordul elő,
  • az /s/ hang (a magyar sz-szel egyezik) csak az amerikai spanyol ejtésben létezik - melyet /ș/-nek ejtenek Spanyolországban, ez kb. olyan, mintha a magyar sz-t kissé lágyabban, selypítve mondanánk - mindig az s betű jelzi, azonban m, n és r előtt zöngésedik, ejtése /z/ (mint a magyar z) - Spanyolországban /z̦/ ("selypített" z) - lesz, tehát a z hang a spanyolban csak allofón, önálló fonémaként nem létezik és csakis m, n, r előtt fordulhat elő, máshol sosem, tehát tessék elfelejteni a z-t: magyarok hajlamosak z-ket ejteni spanyolban - egy sor nyelvjárásban a szóvégi és mássalhangzó előtti s-eket nem is ejtik,
  • a /θ/ hang (ez a fogak között ejtett sz hang nagyjából) csak Spanyolországban létezik - az amerikai spanyolban helyette /s/ van -, azonban ezt jelölheti a c és a z betű is (c természetesen csak e és i előtt, hiszen más esetben a c ejtése /k/ - ebből következik, hogy az amerikai spanyolban az /s/ hangot három betű is jelölheti: a c, az s, s a z, a latin-amerikai kisgyerekek nagy problémája az általános iskolában megtanulni, hogy melyik szóban melyiket kell írni a 3 közül,
  • a g betű e és i előtt ugyanazt a hangot jelöli, mint a j betű - lásd lejjebb ejtésüket -, azaz ge = je és gi = ji, s csakis a helyesírástól függ, hogy mi a helyes leírás egy adott szó esetében, emiatt ha g + e vagy g + i hangkapcsolatot akarunk leírni, azt gue és gui alakban kell írni, ahol az u nem jelöl semmilyen hangot, az u ez esetben csak azt jelzi, ebben az esetben itt nem "j" értékben szerepel a "g" - tehát a tévesen rögződött magyar szokásokkal ellentétben pl. a Miguel név magyarul kiejtve sosem lesz "miguel", hanem csakis "migel". Felmerülhet jogosan a kérdés, hogyan lenne képes a spanyol írás leírni, ha tényleg "miguel" lenne a kiejtés: ez esetben az írás Migüel lenne, a u-n lévő két pont jelzi, hogy ebben az esetben az u betű nem néma - ilyen szó egyébként nagyon kevés van, nekem most hirtelen csak Camagüey kubai város neve jut eszembe.

További fontos megjegyzések magyar szempontból:

  • a j betű ejtése teljesen nyelvjárásfüggő: lehet /x/ - mint a magyar technika szóban - és lehet /ɦ/ is (mint a magyar lehet szóban), ez előbbi a kasztília és a mexikói, valamint az andoki spanyolban, az összes többiben az utóbbi,
  • a y betű ejtése szintén teljesen nyelvjárásfüggő: lehet /j/ (magyar j), ez csak a mexikói nyelvjárásban fordul elő, lehet /ʝ/ (ez mint a magyar j hang, de nem közelítőhang, hanem réshang, azaz a magyar j-nél jóval erősebben ejtett j), ez a leggyakoribb ejtés, de lehet - csak az argentín-uruguayi nyelvjárásban - /ʒ/ is, ez a magyar zs-nek felel meg (figyelem: történemi okokból az "és" kötősző spanyolul y formában írandó, ejtése azonban i),
  • a ll betű ejtése szinte az összes nyelvjárásban azonos a y betű ejtésével, kivéve az észak-spanyolországi és az andoki nyelvjárást, ahol megmaradt az ll eredeti /ʎ/ ejtése, ez azonos a magyar ly eredeti ejtésével, mely ma már csak a palóc nyelvjárásban maradt meg,
  • a magyar r betű ejthető többféleképpen: jellemzően vagy perhőhangként (azaz a nyelv többszörő pergetésével) vagy legyintőhangként (a hangképzőszerv egyszeri gyenge ériintésével képezve) szokás ejteni - ezzel szemben  a spanyolban a két hang önálló fonéma, ami miatt a megkülönböztetés rendkívül fontos: a spanyol helyesírás r-rel jelzi a legyintőhang r-t, s rr-rel a pergőhang r-t, kivéve ha az r hang szó elején áll, ebben az esetben mindig r írandó, de úgy ejtendő, mintha rr lenne írva,
  • s most a legnagyobb tipikus magyar tévedés a spanyolban: a magyar v hang ejtése ott ahol v betű van a spanyolban - nos, ez fatális tévedés, a spanyolban v hang nem létezik, a b és v betű mindig ugyanazt a hangot jelzik, csak szóeredet kérdése, hogy melyik szóban melyiket kell írni,
  • és végül az, ami igazán nehéz a magyarok számára: a spanyol b (= v), d, g betűk - a magyarban a b, a d, a g minden esetben zárhangok, míg a spanyolban kizárólag szavak elején, valamint m, n és ñ  után (a d esetében: l után is) ejtendők zárhangokként. A zárhang olyan mássalhangzó, melynél a hangképzés  a légáram teljes lezárásával képződik: mondjuk ki ezen hangok bármelyikét magyarul,  s érezni fogjuk, egy pillanatra a hangképző szervek teljesen egymáshoz érődnek, a levegőt lezárják, majd szinte felpattannak. Ez az ejtést jelöljük fonetikailag /b/, /d/, /g/ formában. A spanyolban tehát ez az ejtés csak m, n és ñ  után (a d esetében: l után is) fordul elő, valamint szabályszerűen szó elején is, bár ez utóbbi a hétköznapi gyors beszédre nem igaz. Minden más esetben /b/ helyett az ejtés /β/, /d/ helyett /ð/, /g/ helyett pedig /ɣ/. A /β/ és a /ð/ magyar szempontból úgy magyarázható, mint közelítőhangként ejtett b és d, azaz a hangképző szervek csak megközelítik egymást, de nem érintkeznek, s természetesen a légáram sem záródik le. A /ɣ/ pedig réshangként ejtett g, azaz a hangképző szervek teljesen egymáshoz érődnek ugyan, de a légáramot nem zárják le teljesen. A legfontosabb ismérv: egyik esetben sincs a zárhangókra jellemző "felpattanó" elem.

Végül egy mexikói szám, csak úgy, énekel a  70-as és 80-as évek mexikói szupersztára: 

https://www.youtube.com/watch?v=7CXj60kXvdM

Ugyannek ez eredeti változata:

https://www.youtube.com/watch?v=O8C2vB4JwZE
 

Szöveg: 

Amor, se me agotó la fantasía,
No sé cómo ganar tu corazón,
Te soy fiel, te doy los gustos,
Y tú eres tan injusto,
Que hasta un beso te molesta...

¿Por qué cuando pregunto si me quieres,
Me cambias siempre de conversación?
¿Es que hay otra, o es hastío?
Yo en ti ya no confío,
Y por mi tú no te mueres.

Ni guerra, ni paz, no quiero verte más,
Me convencí que no te haré feliz,
Ni guerra, ni paz, que poco tú me das,
Perdóname si ya me enamoré...

¿Porqué me encapriché contigo un día?
Si algo me decía mejor no,
Déjalo pasar de largo que otra tonta se haga cargo,
Pero tú me seducías.

Pensé que poco a poco me querrías,
Que no podrías vivir lejos de mí,
Pero no tiene remedio,
Nunca me tomaste en serio,
Haz tu vida, y yo la mía.

Ni guerra, ni paz, no quiero verte más,
Me convencí que no te haré feliz,
Ni guerra, ni paz, que poco tú me das,
Perdóname si yo me enamoré...

Ni guerra, ni paz, no quiero verte más,
Me convencí que no te haré feliz,
Ni guerra, ni paz, que poco tú me das,
Perdóname si yo me enamoré...

Fordítás:

Szerelmem, elfogyott a képzelőerőm,
Nem tudom, hogyan nyerjem el szívedet,
Hűséges vagyok hozzád, megadom a kellemest,
Te meg annyira igazságtalan vagy,
Hogy még egy csók is zavar...

Miért van az, hogy amikor megkérdezem szeretsz-e,
Te mindig témát váltasz?
Van egy másikod, vagy egy szálka?
Már nem bízom meg benned,
S te sem halsz meg értem.

Se háború, se béke, nem akarlak többet látni,
Meggyőződtem, hogy nem teszlek boldoggá,
Se háború, se béke, olyan keveset adsz nekem,
Bocsáss meg, hogy már szerelmes lettem...

Miért habarodtam egyszer beléd?
Ha valami azt súgta, jobb, ha nem teszem,
Hagyd csak, majd egy másik ostoba folytatja,
De te elcsábítottál.

Azt hittem, lassan megszeretsz,
Hogy nem tudsz majd tőlem távol élni,
De nincs megoldás,
Soha vettél komolyan,
Éld az életedet, én meg az enyémet.

Se háború, se béke, nem akarlak többet látni,
Meggyőződtem, hogy nem teszlek boldoggá,
Se háború, se béke, keveset adsz nekem,
Bocsáss meg, hogy szerelmes lettem...

Se háború, se béke, nem akarlak többet látni,
Meggyőződtem, hogy nem teszlek boldoggá,
Se háború, se béke, keveset adsz nekem,
Bocsáss meg, hogy szerelmes lettem...

(maxval szószerinti fordítása)

Lupita az eredeti előadásban mond pár szót is a dal előtt: "Esta es una canción... Primero, buenas noches, a toda la gente, a todo... a todo mi país, y a toda la gente que está aquí en el estudio. Esta es una canción paro todos los que estén enamorados... Y cuando una pareja de alguna manera tiene que terminar, habiendo mucho amor, que en muchas ocasiones... pasa. Lo más importante es que no quede eso, que queda a veces en la piel adentro, ¿no? Esta tema es de Miguel Tottis, esto que se llama Ni guerra, ni paz." -  "Ez egy dal... Először jó estét, mindenkinek, az egész.. egész országomnak, és mindenkinek aki itt van a stúdióban. Ez egy dal azok számára, akik szerelmesek... S amikor egy párnak valamilyen módon be kell fejeznie, miközben sok a szerelem, mely időnként... elmúlik. A legfontosabb hogy ne maradjon meg az, ami néha megmaradt a bőrben, belül, nem? A szöveg Miguel Tottisé, ennek a címe Se háború, se béke." (fordítás: maxval)

A dal fonetikai átírása, figyelem azonban: több szóban is az énekesnő nem úgy hangsúlyoz, ahogy ezt normál beszédben tenné, ennek oka a ritmus:

[am`oɾ se me aɣσ`to la fanta`sia
no se kσm`o gan`aɾ tu kσɾa`son
te soj fjel te doj los g`ustσs
y tu `eɾEs tan iŋ`xustσ
ke `asta uɱ `besσ te mσ`lesta

poɾ ke `kwanðσ pɾEɣ`untσ si me `kjeɾEs
me `kambjas `sjempɾE de kσmbEɾsa`sjon
es ke aʝ `otɾa o es as`tiσ
ʝo en ti ʝa no kσɱ`fiσ
i poɾ mi tu no te `mweɾEs

ni `gera ni pas no `kjeɾσ `βeɾtE mas
me kσmbEn`si ke no te a`ɾe fE`lis
ni `gEra ni pas ke `pokσ tu me das
pEɾð`onamE si ʝo me Enamσ`ɾe

poɾ ke me Eŋkapɾi`ʧe kσn`tiɣσ un dia
si `alɣσ me dE`sia mE`xoɾ no
dExa`lo pa`saɾ de `laɾɣσ ke `otɾa `tonta se `aɣa `kaɾɣσ
`peɾσ tu me sEðu`sias

pEn`se ke `pokσ a `pokσ me ke`rias
ke no pσð`ɾias βi`βiɾ lE`xos de mi
`peɾσ no `tjenE rE`meðiσ
`nuŋka mE tσ`mastE En `sEɾjσ
as tu `βiða i ʝo la `mia

ni `gera ni pas no `kjeɾσ `βEɾtE mas
me kσmbEn`si ke no te a`ɾe `felis
ni `gera ni pas ke `pokσ tu me das
pEɾ`ðonamE si ʝo mE Enamσ`ɾe

ni `gera ni pas no `kjeɾσ `βEɾtE mas
me kσmbEn`si ke no te a`ɾe `felis
ni `gera ni pas ke `pokσ tu me das
pEɾ`ðonamE si ʝo mE Enamσ`ɾe]