Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nagy Hippiasz

Szókratész és Hippiasz vitája arról, mi a szép. Hippiasz a kor ismert szofistája volt, ő maga is elmondja, hogy anyagilag is a legsikeresebb volt: senki se keresett annyit beszédmondással és beszédmondásra tanítással, mint ő. Egyedül Spártában nem tudott pénzt keresni, mert az ottani törvények tiltják, hogy bárki is megváltoztassa a nevelési szokásokat.

filozófiaHippiasz három meghatározása:

1. A szépség a szép lány. Szókratész cáfolata: ez nem lehet helytálló, mert akkor egy szép ló nem szép, mivel nem szebb a szép lánynál, de a szép lány szépsége is hiányos az istennő szépségéhez képest. Számtalan szép dolog van a szép lány mellett a valóságban. Továbbá Hippiasz válasza hibás, mert csupán megemlít egy szép dolgot, a szép lányt, de nem határozza meg ezzel, hogy mi a szép a szép lányban, azaz mi a szépség.

2. A szépség az arany. Bármihez is adjuk hozzá, azt szebbé teszi. Szókratész megjegyzi ellenpéldaként Pheidiasz Athéné-szobrát, mely elefántcsontból készült, s nem tartalmaz aranyat. Továbbá: az arany csak helyes alkalmazása esetében szépít, nem bárhogy, pl. egy cserépedényhez jobban illik a fakanál, mint az aranykanál.

3. A szépség az, ha az ember egészséges, gazdag, sokáig él tiszteletben, majd eltemetve lenni utódai által, mielőtt ők maguk is eltemették életükben őseiket. De akkor a félistenek élete ezek szerint nem szép, hiszen nem temethették el halhatatlan ősiket. Sőt az istenek élete se szép.

Ezután Szókratész próbálja meghatározni a szépet:

4. A szépség az ami illő, helyénvaló. Pl. ha valaki megfelelően öltözik fel, szebbnek látszik.
Viszont felmerül a kérdés: ezek a dolgok magukban szépek, vagy csak a helyénvalóság teszi őket azzá? Ha az utóbbi, akkor ez önellentmondás, hiszen az azt jelenti: a helyénvalóság nem ugyanaz, mint a szépség.

A megoldás az előbbi lehetőség: maga a helyénvalóság adja a szépséget. De itt pedig felmerül: ha ez így van, akkor pl. miért folynak viták az emberek között a közügyekről, mely viták lényege éppen az, hogy mi a helyénvaló.

5. A szépség a dolgok rendeltetésszerű használata. Pl. a látó szem jó, a vak szem nem az. Viszont senki sem tehet olyasmit, amire nem képes, márpedig az emberek sokszor hibáznak, ami azt jelentené, hogy nem képesek a szépre.

6. A szép az, ami hasznos, ami kedvező. Viszont ha a kedvező és a szép ugyanaz, abból az következik, hogy jó oka a kedvező, továbbá a szép pedig nem jó, hiszen nem lehet ugyanaz az ok és az okozat. A meghatározás abszurdum, hiszen nyilvánvaló, hogy mind a szép jó, mind a jó szép.

7. A szép az, ami kellemes a fülnek és a szemnek.
Felmerül: ezek szerint ami a többi érzéknek kellemes, az rossz? Mi erre a magyarázat?

Továbbá: ha igaz a fenti meghatározás, mi az, ami megvan mind a látásban, mind a hallásban is? Mert ha ez a tulajdonság vagy csak a hallásban tapasztalható vagy csak a látásban, akkor az illető dolog nem ettől szép éppen a fenti meghatározás miatt, vagy maga a meghatározás téves. Ha pedig ez a valami megvan mind mind a látásban, mind a hallásban, akkor nincsenek meg csak a halásban vagy csal a látásban, ami miatt közösen se lehetnek meg. Elhangzik erre ugyan egy ellenérv, hogy pl. két szám lehet külön-külön páratlan, miközben összegük meg lehet páros, de ez nyilvánvalóan nem alkalmazható a kellemességre. Azaz a meghatározás semmiképpen se helytálló.

8. Az előbbit pontosítsuk: az a szép, ami a fülnek és a szemnek kellemes és hasznos, kedvező. Ez viszont az már megcáfolt 6. és 7. meghatározás egyesítése.

Hippiasz utolsó meghatározása:

9. Mindez ami korábban elhangzott értelmetlen fecsegés. Ehelyett az igazi szép az, amikor az ember sikeres és hatásos beszédet mond a bíróság előtt, mellyel meggyőzi a hallgatóságot. (Az ógörög bíróságokon a hallgatóság hozta meg az ítéletet szavazással.)

Szókratész válasza, ami egyúttal a mű befejezése is:

10. Szókratész elismeri, hogy Hippiasz tapasztalt és sikeres szónok, míg ő magát az a sors kínozza, hogy folyton felesleges dolgokon jár az esze, de a helyzet az, hogy amikor ő maga megpróbálja ugyanazt elmondaná, mint amit az imént is hallott Hippiasztól, folyton azt a választ kapja, hogyan lehet képes szépnek mondani a beszédmondás képességét, ha egyszer nem tudja meghatározni mi a szép. A végkövetkezés tehát: a szép nehéz dolog.

0 Tovább

Kis Hippiasz

Szókratész vitázik Hippiasszal Homérosz műveinek kapcsán.

filozófiaA kiinduló pont: a hazug ember ravasz.

Mindenki abban a legnagyobb, amiben legnagyobb a tudása. A matematikus ért legjobban a számokhoz, így ő tud a legjobban hazudni is a számokat illetően. Így van ez minden más tudományban, jártasságban is.

A köveztetés tehát: aki szándékosan hazudik, az jobb, mint aki akaratlanul teszi ezt. Hiszen aki tud jól hazudni, az tud igazat is mondani.

Az ellenérv: de hiszen a jog is szigorúbban ítéli a szándékos gonosztevést, mint a gondatlant.

Szókratész érve ezzel szemben: egy sportversenyen is jobb egy jó sportoló, aki direkt elveszti a versenyt, mint egy olyan, aki képtelen nyerni. Az előbbi ugyanis képes nyerni, ha akar, míg az utóbbi erre képtelen, hiszen képességei elégtelenek.

A végközvetkeztetés: Szókratész kijelenti, ő maga se ért egyet, hogy a szándékos gonosztett jobb lenne a gondatlannál, de lám, ez jön ki logikailag.

A történet nyilvánvalóan egyfajta paródia. Nem lehet egy negatív cselekedetet egy számba venni valamely semleges vagy pozitív cselekedettel. Hiszen az nyilvánvaló, hogy jobban tud hazudni egy adott témáról az, aki azt a témát jobban ismeri, mint aki azt nem ismeri, de ebből sehogy se következik, hogy maga a hazudozás pozitív érték lenne.

0 Tovább

Kritiasz

Valószínűleg ez Platón legbizarrabb írása. Elvileg arról kellene szólnia, hogy hogyan tűnt el Atlantisz, de pont nem ez derül ki belőle, mert Platón sose fejezi be ezt a művét.

A történet lényege: 9000 évvel az írás keletkezése előtt hatalmas háború zajlott a világban: a gibraltári szorostól keletre és nyugatra élő népek között. A keleti népek vezetője Athén volt, míg a nyugatiaké Atlantisz

Abban a korban minden ország élén istenek álltak, Később természeti katasztrófák zajlottak, a istenek visszavonultak az emberek közvetlen irányításától, az emberek elfelejtették az istenek irányítását, de a nevük megmaradt az emlékezetbe, innen a mitológia eredete.

Ebben az ősi Athénben a lakosság mezőgazdálkodással és kézművességgel foglalkozott, tőlük teljesen elkülönülve éltek a katonák a városállam legmagasabb részén, teljes vagyonközösségben. Akkoriban Athén nagyobb volt a mainál - értsd a Platón korabelinél -, s földje is sokkal termékenyebb volt, s édesvizek terén is sokkal gazdagabb terület volt. A föld olyan kiváló minőségű volt, hogy még a hegyoldalakat is megművelték.

Az athénieket az erény keresése motiválta, fő elvük az arany középút megtalálása volt a bátorság és a békesség között. Az összes többi görög vezetőjének tekintette Athént.

filozófia

Míg Athén istene Athéné és Hefesztos volt, addig Atlantiszé Poszeidón. Poszeidón beleszeretett az egyik atlantiszi lányba, Kleitóba, aki a sziget közepén élt, ezért elzárta a sziget középső részét három darab vízzel teli széles árokkal a sziget többi részétől, hogy más ember ne kerülhessen kapcsolatba Kleitóval. Az atlantisziak nem ismerték akkor még a hajózás tudományát, így nem tudtak átmenni ezeken az árkokon.

Poszeidónnak 10 gyereke született, 5-5 fiúiker, akik között felosztotta az egész szigetet. Az elsőszülött  Atlasz kapta a központi részt és a királyi rangot. Testvérei lettek a többi 9 régió kormányzói. Mindannyian sikeresen kormányoztak, növelve a terület gazdaságát. Amint elsajátították a hajózást, sok más szigetet is meghódítottak. Atlantisz gazdagabb volt minden más országnál a világon. Legértésebb fémük az oreikhalkosz - „hegyi réz” - volt, melyet csak itt bányásztak és mely  a második legdrágább anyag volt akkoriban az arany után..

Az atlantisziak később a Poszeidón által épített vizesárkok felett hidakat építettek., majd csatornát építettek ki a tengerparttól a központi rész felé. Majd további hatalmas építményeket hoztak létre, köztük védőfalakat. A legcsodálatosabb építmény Poszeidón és Kleitó temploma volt, melyet aranykerítés vett körül. Ide mentek a régiók adói is a központi hatalom számára.

A továbbiakban Platón részletesen leírja az ország többi részét, valamint a társadalom felépítését. Ezt nem részletezném, rögtön áttérnék a kormányzati rendszerre. Platón túlzásba menő részletességekkel írja le Atlantiszt.

Tíz király uralkodott Atlantiszban, kormányzati és igazságszolgáltatási hatalmat is gyakoroltak, jogukban állt halálbüntetés kiszabása is, de ehhez legalább 5 király egyetértésére volt szükség. Az alkotmány alapja Poszeidón eredeti rendelkezései voltak, az alkotmány rá volt vésve egy oreikhalkoszból készített oszlopra, Poszeidón templománál. Az oszlop valamiféle bűverővel is rendelkezett: romlást hozott azokra, akik készakarva megsértették az alkotmányt. Minden ötödik évben összeült a tíz király, s alkotmány-bíráskodtak: az alkotmánnyal ellentétes szabályokat hatályon kívül helyezték. Döntéseiket egy-egy Poszeidónnak feláldozott bikaáldozat bemutatásával szentesítették

Atlantisz titka az volt, hogy lakosai szigorúan követték az isteni törvényeket, s ennek hatására mentesek maradtak a tévedésektől és az önkorlátozás hiányától, senki se követett el bűnöket, senki se törekedett személyes gazdagságra, mindenki testvériségben élt egymással, ugyanazokat az erényeket magasztalva. Amint azonban az isteni rész csökkent, az emberi rész növekedett.

Az erőszak és a szégyentelenség lassan az erények helyére léptek, a tökéletességet és a boldogságot pedig kevélység és hatalmaskodás váltották fel. Zeusz ekkor elhatározta, megbünteti Atlantisz népét, hogy az helyes útra térjen.

Az írás végén Zeusz gyűlésre hívja fentiek céljából az isteneket. De itt sajnos a történet félbeszakad, az írás véget ér, így nem tudjuk mi történt végül is Atlantisszal.

Valószínűleg Platón megunta. Én is, valahogy nem tudott lázba hozni Atlantisz részletes leírása. Azt hiszem kitalálható a folytatás: nem sikerült helyes útra téríteni Atlantisz lakosságát.

Sokan hiszik, hogy a görögök előtti krétai civilizáció van itt leírva, de ennek ellentmond, hogy Platón világosan leírja: a terület nyugatra volt a gibraltári szorostól.

0 Tovább

Kritón

Ez Platón legrövidebb írása. Mintha egyfajta kiegészítés lenne a Védőbeszédhez, megmagyarázandó, Szókratész miért nem menekült el az igazságtalan ítélete után.

Kritón meglátogatja Szókratészt börtönében, halálos ítéletének végrehajtása előtt.

Kritón elmondja, fél attól, hogy a közvélemény azt fogja hinni barátai azért nem mentették meg Szókratészt a haláltól, mert sajnálták a pénzt. (Lásd ez eset részleteit másik cikkemben.) Szókratész megjegyzi, a közvélemény nem számít, csak a derék emberek véleménye számít. Kritón szerint mégis törődni kell a közvéleménnyel, hiszen most látható, éppen a közvélemény okozta a halálos ítéletet. Szókratész szerint azonban a néptömeg nem képes nagy rosszat okozni, mert ha igen, akkor képes volna a jóra is, a valóságban mindig csak azt teszi, amibe éppen kerül, gondolkodás nélkül.

Kritón nem érti, Szókratész miért nem ment bele legalább abba, hogy barátai lefizessék a börtönőröket, majd őt külföldre menekítsék. Szókratész elmondja, nem az élet az igaz ember célja, hanem a jó élet, azaz azt kell megvizsgálni, jó lenne-e, ha elmenekülne az ítélete elől. Jogtalanságra nem szabad jogtalansággal válaszolni, a rosszra nem lehet válasz a rossz. Mi lenne az állam törvényeivel, ha azt lakosai kijátsszhatnák, amikor valamit rossznak vélnek? Az athéni állam nem tiltja senkinek, senki teljes jogú polgárának hogy teljes vagyonával bármikor elköltözzön külföldre, tehát aki marad, az egyetért a városállam rendjével, ezek után nem vonhatja ki magát a törvények alól, csak mert azok éppen negatívan érintik őt. Ez nem lenne erényes, helyes cselekedet. Ráadásul Szókratész választhatta volna a száműzetést a halálbüntetés helyett, de ő ezt nem tette meg. Ha ezek után elszökne, egész hitelessége veszne el.

Most ugyan Szókratész igazságtalanságot elszenvedve távozik az életből, de ennek oka nem a törvényes rend, hanem a gonosz emberek, akik hamis vádakkal elítélték őt, s ha elszökne, azzal nem ezen emberek ellen állna jogos bosszút, hanem a törvényes rend ellen lépne fel , az igazságtalanságra igazságtalansággal válaszolva.

Kritón a mű végén elfogadja Szókratész érveit.

0 Tovább

Parmenidész II.

A második rész az ideák és az egy kapcsolatának elemzése, az „egy” Parmenidész egy-fogalmát jelenti. Az első rész folytatása ez a cikk.

filozófiaEz a második rész messze a legnehezebb platóni szöveg. Derekasan bevallom, ennek az értelmezésében segítséget vettem igénybe: míg az összes többi platóni írás esetében maga a szöveg olvasása és kisebb-nagyobb egyéni gondolkodás elég volt, itt ez csak kb. a mondandó felére volt elég, mindig maradt egy érzés, hogy az összképet nem fogom fel, ezért itt elemző cikkeket is felhasználtam. Nemcsak annak idején, de most is. Ma persze ez sokkal könnyebb, a 80-as  években a könyvtárban ücsörgés volt az egyetlen esély, ma ez nem így van, el is árulom titkomat, az én kedvencem a YouTube mint filozófiai értelmező forrás. Szinte hihetetlen milyen sok anyag van fent ingyenesen. Sokszor maguk az előadók teszik közzé saját előadásaikat, máskor filozófia szakos hallgatók veszik fel tanáraik szövegeit. Én személyesen 5 nyelven vagyok azon a szinten, hogy képes legyek filozófiát nézni/hallgatni: magyar, bolgár, spanyol, orosz, angol. Sajnos pont a két általam legjobban ismert nyelven, magyarul és bolgárul, nincs szinte semmi, ill. csak kivételesen van kevés anyag, de a másik 3 nyelven annyi van, hogy nehéz válogatni. Most is, ezen cikk második részének megírásához igénybe vettem ilyen videókat.

E cikk elkészítése több mint 1 hétbe tellett, míg az összes többi cikk maximum 2 nap alatt lett meg, de többségük pár óra alatt. Biztosan egy képzett filozófus ezt hamarabb megcsinálta volna persze, de azt hiszem ez mégis érzékelteti az anyag nehézségét.

A következő tételek a parmenidészi egy-koncepciónak kapcsolata a létező dolgok viszonyában. Parmenidész állítása, hogy csak egy létező van, minden más látszat. “Más” alatt a létező dolgok értendőek, azt hiszem elsősorban - de nem kizárólagosan - a platóni ideák.

Azaz az egység képzete hogyan kapcsolódhat a sokaság képzetéhez.

Röviden a kilenc tétel:

  1. Ha az egy egy, akkor az egy se nem bármi, se nem annak ellentéte.
  2. Ha az egy van, akkor az egy bármi és annak ellentéte is.
  3. Ha az egy létezik (bármilyen szempontból), akkor az időn kívül van.
  4. Ha az egy van, akkor a más egyszerre bármi és annak ellentéte.
  5. Ha az egy egy, akkor a más se nem bármi, se nem annak ellentéte.
  6. Ha az egy nincs, akkor az egy bármi és annak ellentéte is.
  7. Ha az egy nincs (nem egy), akkor az egy se nem bármi, se nem annak ellentéte.
  8. Ha az egy nincs, akkor a más bármi és annak ellentéte is.
  9. Ha az egy nincs (nem egy), akkor a más se nem bármi, se nem annak ellentéte.

Kifejtve kicsit részletesebben.

Az első tétel: ha az egy egy. Azaz semmit se állítunk róla, azon kívül, hogy ő önmaga.

Mivel nem állítunk róla semmit, így csak a semmi állítható róla, azaz csak azt mondhatjuk el mi nem. Nem több, nem egész, határtalan, nincs sehol, nincs se önmagában, se másban, nem mozog és nem mozdulatlan, nem azonos se magával, se mással. nem különbözik se magától, se mástól.

Ha bármi pozitívat állítanánk róla az egységen kívül, akkor az az állítás már több lenne az egyhez képest, azaz az egy több lenne, mint az egy, ami képtelenség.

Az egy nem lehet rész, hiszen az azt jelentené, van más rész is. Ahogy egész se lehet, mert az egész olyan, aminek nincs hiánya részben, azaz részek összessége. Azaz az egy nem lesz se egész, se rész.

Nem lehet se kezdete, se vége. Nem lehet véges és alakja se lehet.

Továbbá nem lehet sem másban, sem önmagában. Ha ugyanis másban lenne, az a más rajta kívül lenne. de magában se lehet, mert ebben az esetben önmagával lenne körülvéve, ami viszont képtelenség.

Nem lehet se mozgásban, se mozdulatlanságban. Ha mozog, az vagy helyváltoztatás vagy minőségi változás. Ami ugyanis helyet változtat az oda halad, ahol nem volt, azaz már van más rajta kívül. Maga körül se mozoghat, ebben az esetben ugyanis a központja mozdulatlan lenne, míg a többi része mozogna, azaz részei lennének. Ugyanígy ha minőségi változás zajlik, akkor más lesz, mint volt, azaz nem egy. Ha viszont mozdulatlan, akkor állandóan önmagában lenne, amiről az előbb láttuk, hogy nem lehetséges.

Nem lehet sem azonos, sem különböző. Ha azonos, akkor vagy valami mással azonos, vagy önmagával, de ez utóbbi esetben is szükségszerű a mással való azonosság, hiszen az azonosság nem tartalmazza magában az egyet: ha két dolog azonos, azok nem lesznek egy. Különböző se lehet, hiszen ebben az esetben vagy nem azonos magával vagy mástól különbözik.

Egyenlő és egyenlőtlen se lehet, se mással, se magával. Mással: nyilvánvaló miért. ?agával nem lehet egyenlőtlen: szintén nyilvánvaló. De magával se lehet egyenlő, mert ebben az esetben egy mértékkel lenne egyenlő.

Kora se lehet. Önmagával azonos korú se lehet, mert ebben az esetben ismét megjelenne a azonosság és az egyenlőség, hiszen a kor a időben való létezés. Nyilvánvaló, hogy miért nem lehet más korú, fiatalabb vagy idősebb. Azaz nem létezik az időben. A létezésben nem vesz részt.

Ha az egy volna, akkor lenne és részesülne a létezésben, de ez nem lehetséges. Tehát az egy semmi, hiszen semmi se állítható róla.

A végkövetkeztetés: az egy nem létezik, mert nem lehet se semmi, se annak ellentéte . De ha ez így van, akkor az ez egy egyként sincs. Miért? Mert a létezés  a létezőben való részvétel, márpedig ha csak az egy van, nincs létező se. Így az egy megismerhetetlen, nem mondható el róla semmi. De mégis lennie kell valamilyen értelemben, hiszen mindennek az alapja.

A második tétel. Ha az egy van.

Azaz az előző tételhez képest állítjuk a létezését.

Ha az egy van, akkor ebből szükségszerűen következik, hogy az egyen kívül van a létező is, ez a létező pedig nem azonos az eggyel, mert ha azonos lenne, akkor nem lenne az egy létezése és az egy pedig nem lenne a létező vonzata. Az egy különbözik a létezőtől, azaz hozzá képest más. Az egy minden jellemzője a mástól való különbözősége. Nem amiatt különbözik tehát a mástól, mert egy,  hanem amiatt, hogy az egészen belül a létezővel másként áll kapcsolatban. Tehát az egy és a létező részei egy egésznek, s ez a két rész is feloszlik az egy és a létező részeire, végső soron egy végtelen halmazt alkotva.

Az egy tehát hatalmas és végtelen halmaz. Az egy csak akkor maradhat egy, ha nem létezik. Ha létezik, akkor szükségszerűen több.

Mivel az egy egyszerre egész és egyszerre rész, az egység része, így mindent tartalmaz, egymásnak ellentmondó meghatározásokat. Egyként tartalmaz bizonyos meghatározásokat, az egység részeként meg azok ellenkezőjét.

A végkövetkeztetés: az egy több, az egy minden, hiszen minden állítható róla, egymásnak ellentmondó dolgok is. Az egy megismerhető, de nem egy.

A harmadik tétel: az első két tétel következményeinek magyarázata. Az egy egyszerre létezik és nem létezik, ami azt jelenti egyszer részt kezd venni a létezésben, máskor megszűnik részt venni benne. Ez viszont azt jelenti: létrejön és elpusztul, amikor egyként létrejön, elpusztul többként, majd létrejön többként és elpusztul egyként. Amikor mozgásban van, mozdulatlansága kerül, s amikor mozdulatlanságban van, akkor mozogni kezd. Ez változást kell, hogy jelentsen. De mikor van ez? Egy pillanatban, aminek azonban az időn kívül kell lennie, hiszen egyszerre nem lehet lenni és nem lenni. Azaz mindez csak akkor lehetséges, ha az egy nincs az időben.

A kettes számú tétel így megmagyarázható lenne: van egy időn kívüli "pillanat", melyben az egyet és a létezőt összekötő egység valamilyen pluszt kap, ezáltal több lesz alkotórészeinek összességével.

A negyedik tétel: mi történik a többi dologgal, ha az egy létezik?

A kettes tétel tovább gondolása. Ha az egy van, következésképpen van az egy és a létezés egysége, mi a más? A más szükségszerűen a nem egy, hiszen máskülönben egy lenne, azaz nem lenne más. viszont éppen miatt részese kell, hogy legyen az egynek, de mi következik ebből?

Mivel mások ezek a dolgok, mint az egy, ezért nem azonosak vele, De mégis valahogy részesednek belőle, ami ismét azt jelenti, hogy nem azonosak vele, hiszen ellenkező esetben nem lenne ez részesedés, mivel semmi se részesedik saját magában. Mind az egy és a többi dolog alkotta egésznek, mind annak minden részének feltétlenül részt kell vennie az egyben, amiből az következik, hogy ez az egész részekből fog állni, s minden egyes rész is az egy része lesz. Azaz egyszerre lesznek korlátlanok és korlátoltak, egyszerre azonosak és különbözőek magukhoz képest.

A végkövetkeztetés:  ha az egy van, a más egymásnak ellentmondó  tulajdonságok végtelen halmaz, hiszen a más lehet bármi és annak ellenkezője is. A mások maguk is egészek és részek, s egyben részi az az egységnek, mely miatt a mások felfoghatóak.

Az ötödik tétel: az előző ismételt vizsgálata.

Ha az egy van, milyeneknek lenniük a többi dolgoknak? Az egy sem egészében, sem a részeiben nem lehet benne a többi dolgokban, hiszen ezért egy, tehát a többi dolgok semmilyen módon nem egyek, s nem foglalnak magukban semmilyen egyet. De ha ez így van, akkor a többi dolgok nem létezhetnek, mert semmi se mondható el róluk, még az se, hogy mások.

A végkövetkeztetés:  ha az egy van, a más nincs, mert az nem lehet se semmi, se annak ellenkezője.

Az első öt tétel eredménye: mind az egy, mind az egy és több bármilyen feltételezése ellentmondáshoz vezet.

A következőkben az kerül vizsgálatra, mi következik az egy nemlétezéséből.

A hatodik tétel: ha az egy nincs, akkor az egy bármi és annak ellentéte is

Ha nincs, akkor hogyan beszélünk róla, hogyan ismerjük? A többi dolog is értelmezhetetlen ebben az esetben, hiszen az egyhez képes többek. Azaz mégis rendelkeznie kell a nemlétező egynek a megismerhetőséggel és a különbözőséggel. Hiszen az egy mégis létezik valamilyen módon, hiszen gondolkozunk róla azzal, hogy a nemlétezést és a mással való viszonyát állítjuk róla. Tagadni csak azt lehet, amit ismerünk. Így a nemlétező egy rendelkezik minden tulajdonsággal, hiszen a más dolgok is rendelkeznek ezekkel. A nemlétező egyre ugyanaz igaz, mint a létező egyre a harmadik tételben.

A végkövetkeztetés: a nemlétező egy létezik valamilyen módon és mindent magában foglal.

A hetedik tétel: ha az egy nincs (nem egy), akkor az egy se nem bármi, se nem annak ellentéte.

Ez a legelső tétel megfordítása, azaz semmit se állítunk az egyről, csak azt, hogy nincs. A következtetés gyakorlatilag ugyanaz: az egy nem lehet se semmi, se annak ellentéte. Itt - ellentétben az előző tétellel - nem csak az egy létezését tagadjuk, hanem annak annak önazonosságát is. Így a tagadás nem valaminek a tagadása, hanem egy értelmetlen mondat.

A végkövetkeztetés: ami nincs, az nincs, ahogy ez Parmenidész mondja.

Nyolcadik tétel Ha az egy nincs, akkor a más bármi és annak ellentéte is.

Ebben az esetben csak  a más marad, melyről beszélni lehet, ami magában fog foglalni mindent, de ez a mindenség alap nélküli lesz, mivel nem lehet az egyhez viszonyítani.

A végkövetkeztetés: ez tulajdonképpen a materialista világkép, végtelen a dolgok száma, de nincs semmilyen megfogható alapjuk.

A kilencedik tétel: ha az egy nincs, akkor a más se nem bármi, se nem annak ellentéte.

Ha az egy nincs abszolút értelemben se, akkor semmi se lehet, nem lehet más se, még látszat se. Miért? Mert az egy nélkül se nem elgondolható, se nem elképzelhető bármi más, mert ehhez legalábbis kell az valamilyen valóság, legalább valamilyen elképzelhető alakban.

*

Összegezve: az első rész (az első öt tétel) az egy létezéséből indul ki, akár egzisztenciális értelemben (azaz csak önmagát állítva az egyről), ahogy ez az 1. és az 5. tételben történik, akár predikatív értelemben (azaz valami mást állítunk az egyről), ahogy ez a 2. és 4. tételben történik, akár azt elemezve, hogy mi a következmény az egy számára - 1. és 2. tétel -, akár azt, hogy mi a következmény a más számára - 4. és 5. tétel -, a 3. tétel pedig egyszerre  mindkét nézőpontot felveti. a végeredmény azt, hogy vagy semmit se lehet elmondani az egyről, vagy mindent el lehet mondani róla. Viszont ugyanez a következtetés,  ha az egy nemlétezéséből indulunk ki (ez az utolsó négy tétel), itt is megvizsgálva mind egzisztenciális - a 7. és a 9. tétel -, mind predikatív - a 6. és a 8 .tétel - értelemben a kérdést.

A kérdés tisztázása valójában csak a XX. században történt meg. A lét nem a létező létezése, hanem valami más. Ezzel az egész kérdés más megvilágítást kap.

0 Tovább

bircahang

blogavatar

magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média