bircahang

A nyugat egyik hatalmas fájdalma, hogy hatalmas a saját lakásban élő emberek aránya Kelet-Európában.

A hatalmas mennyiségű lakástulajdonos a kommunista diktatúra egyik pozitív öröksége. A kommunizmus tiltotta a lakáskiadást, azt tőkési életmódnak tekintette. Ezért az lakáskiadásból élők lakásait államosította, ebből lett a sok “tanácsi lakás”, viszont a saját lakásban élőktől a lakást a legtöbb esetben nem vette el a rendszer. Majd a rendszer vége felé lehetővé vált a tanácsi lakások megvétele a főbérlők által. Így a saját lakásban élő emberek száma 90 % felé emelkedett a 90-es évek elejére Magyarországon.

Hasonló a helyzet egész Kelet-Európában. Kis különbségekkel, pl. Bulgáriában sosem létezett tanácsi lakás, az államosított lakásokat eleve tulajdonba adták, s az újépítésű panellakásokat is mindig tulajdonba adták, nem főbérleményként állandó használatra.

Igenám, de a nyugat nem akar sok lakástulajdonost. A lakástulajdonos már tulajdonosi érzésekkel bír, nehezebb őt ide-oda rángtani, befolyásolni, az ilyen ember veszélyesen önálló.

Ezért immár negyedszázada megy a bérlakás agresszív propagandája. Jellemzően álérvekkel, hog mennyire nem éri meg a saját lakás, mennyire gátolja a mobilitást. A kelet-európai ember viszont ezt sosem vette be, a kelet-európai ember – még a liberális, nyugatpárti ember is! – saját lakást akar, ezt fontos életviteli alapnak fogja fel.

Jelenleg az EU-ban a saját lakásban élők aránya 65 %, viszont a kelet-európai tagállamokban ez az arány átlagosan 90 % feletti. A legnagyobb Romániában: 97 %, a legkisebb Lengyelországban: 60 %. Ez az arány Magyarországon elenleg 87 %, ami csökkenés a 90-es évekhez képest, de így is nagyon magas. Ezzel szemben Németországban pl. az emberek kevesebb mint fele él saját lakásban.

Ez áll valójában a lakáshoz jutást segítő CSOK program elleni liberális propaganda mögött: hatalmas dühöt váltott ki ez a kormánytervezet, mert az eleve magas lakástulajdonosi arányt még jobban növelni fogja. Márpedig a liberális nyugatnak könnyen manipulálható, gyökértelen bérlőkre van szükség, nem büszke lakástulajdonosokra. A sok lakástulajdonos gátolja a térség kizsákmányolását, s a nemzeti vagyon átszívását nyugatra.

A nyugat helyi komprádor ügynökei, a ballibek joggal vannak elkeseredve a CSOK miatt! Bevallom, én is ezt tenném a helyükben.

A talán legérdekesebb statisztika az egyes országok vásárlóerőn számított egy főre jutó GDP-jének változása.

Utána néztem ezeknek az adatoknak az európai volt kommunista országok esetében. Az adatok a XIX. sz. utolsó évétől a XX. sz. utolsó évéig terjednek, 25 évenként. Az adatok az éppen létező világátlag GDP-hez képest számított országadatokat mutatják.

Összehasonlításnak itt van pár nyugat-európai országa adata is.

A felső táblázat:

• piros – a legrosszabb év,
• zöld – a legjobb év.

Az alsó táblázat:

• piros – csökkenés,
• narancssárga – stagnálás,
• zöld – növekedés.

Az egyes mai országok mai területére átszámítottak az adatok.

Érdekes összefüggések:

• az egyedüli Romániát leszámítva mindegyik keleti állam csúcsideje 1975,
• 1975 és 2000 között a visszaesés mindegyik országban legalább 20 %-os, de Bulgáriában és Romániában 40 % feletti.

Érdemes ezt összehasonlítani a nyugati országok adataival. Van ezek után még bárkinek kérdése, hogy létezik-e a nyugati pénszivattyú, melyet a kelet-európai pénzeket átteszi nyugatra?

Alapvetően – ellentétben az átlag magyar mentalitással – sosem hiszem, hogy aki rosszat csinál, az azért teszi, mert rosszat is akar.

Meggyőződésem, hogy még az olyan kiemelten káros emberek, mint pl. Soros György sem akarnak rosszat. Ők komolyan hiszik, hogy az, amit csinálnak út valami jóhoz.

A liberalizmusról, vagy annak különösen perverz ballib verziójáról is ezt gondolom: a híveik nem akarnak rosszat. A rossz, amit csinálnak nem a rossz akarásából ered.

Hozzáteszem: a jó szándék nem mentség természetesen.

A ballibizmus fő alaptétele – a nyugati liberális demokrácia és a nyugati kapitalizmus a világok lehető legjobbika, így a fejlődés titka egyetlen dolog: mindenben alkalmazni azt a rendszert, aztán csak rövid idő kérdése, hogy nagyon jó legyen.  Azaz nyugatosság = jólét.

A valóság tesztje azonban mást mond: 25 évnyi liberális modell Kelet-Európában nem közelíti az országok szintjét érezhetően a nyugathoz. Az elmaradás szintje szinte ugyanaz, mint a kommunista diktatúra utolsó időszakában, sőt van, ahol a helyzet rosszabb lett.

Most hagyjuk az olyan hamiskás magyarázatokat, hogy a követett modell „nem igazi liberalizmus” meg „nem igazi kapitalizmus” volt, mert ez egyszerűen nem igaz. Szolgaian lett követve a nyugati modell minden tekintetben, természetesen alkalmazva a helyi viszonyokra, ahogy pl. a Norvégiai Köztársaság és Svájc modellje sem teljesen ugyanaz, de az alapok azonosak.

A világ vagyona, ha egyenlően lenne felosztva az emberiség között, azt eredményezné, hogy a világon minden ember kb. a két legszegényebb EU-tagállam – Bulgária és Románia – átlagpolgárának szintjén élne, azaz ROSSZABBUL, mint egy mai átlagmagyar. A gazdag államok titka, hogy vagy rendelkeznek extrém mennyiségben valamilyen kiemelten piacképes nyersanyaggal (pl. Brunei, Katar, Omán, stb.), vagy – s ez a gyakoribb – erőfölényük révén képesek a világ gazdaságát és pénzügyeit olyan szabályok mentén működtetni, melyek NEKIK hoznak behozhatatlan előnyt.

A magállamok gazdagsága onnan van, hogy sikeresen tudnak pénzt átfolyatni a perifériáról saját magukhoz. Ez az EGYETLEN titkuk, s nem a politikai vagy gazdasági rendszerük.

Magyarország – mint ahogy egész Kelet-Európa is – félperiférikus terület, azaz a perifériához képest dúsgazdag (egy magyar szegény is jobban él, mint pl. egy kenyai alsó-középosztálybeli), viszont a centrumhoz képest átlag 3-szor szegényebb.

Míg a perifériából a félperifériába van esély bizony körülmények fennállása esetében saját erőből felkerülni, erre példa Chile, Argentína, Mexikó, Dél-Afrika, stb., a centrális magállamok a legritkább esetben engednek be országokat saját VIP-klubjukba. Erre legutoljára a hidegháború idején volt lehetőség, amikor politikai okokból – félve a szovjet befolyástól – a nyugat magához kooptált több félperifériás államot, lásd Japán, Tajvan, Szingapúr, Dél-Korea, Görögország, Spanyolország, Portugália. Látható azonban, ez sem tartós állapot: az utóbbi évek politikájának egyik váratlan eleme, hogy vissza is lehet csúszni a félperifériába. A magállamoknak már nem kell agódniuk a szovjet fenyegetéstől, így lassan tolják vissza pl. Görögországot és Portugáliát, de lassan , Spanyolországot is a félperifériába. A VIP-klub igyekszik megszabadulni a korábban kényszerből bevett „kellemetlen” tagoktól.

A magyar ballibek módszere kb. olyan, mint elmenni a VIP-klub elé, beöltözni ugyanolyan ruhába , mint a bent ülő klubtagok, aztán utánozni egy padon egy üres tányér előtt ülve a bent ülők evezési mozdulatait, mindezt abban a hitben, hogy ezzel a módszerrel előbb-utóbb a mi üres tányérunkon is hirtelen rántott libamáj fog teremni. S amikor csak nem jön a libamáj, azt ismételgetni, hogy mi vagyunk a hibásak, mert rossz színű zokniban ülünk az üres tányér előtt.

A VIP-klubba való bekerülés reális lehetősége volt a rendszerváltás mögötti titkos vágy. Mára látjuk: nem jött be. S az is látható: TELJESEN mindegy, hogy a kormány milyen politikai szinezetű.

A Fidesz sikerének egyetlen titka: elkezdte – lassan és félénken ugyan – megvilágítani ezt a fenti helyzetet. Sajnos azonban a Fidesz sem képes megszabadulni liberális gyökereitől és teljességében átlátni mindezt.  De már ez a félénk elhatárolódás is hatalmas eredmény, ami előtt le a kalappal.

Külön szerencse, hogy Csehország, Lengyelország és Szlovákia népének szíve is hasonló ritmusban dobog, így kialakult egy közös férperifériás dacszövetség az EU-ban. S a népek egyre hangosabban kiáltják: le a nyugati integrációval, le a kizsákmányolás.

Keletről indul a tisztító szél, s lassan erősödik...