Utánközlések

Jövő év január 1-jétől a BircaHang Média utánközölt változatait megszüntetjük. A már feltett régi anyagok maradnak természetesen, de az új anyagok már csak a BircaHang Média főoldalán lesznek közzé téve. Egyedi kivételek ez alól a jövőben is lehetségesek.

0 Tovább

Nagy Hippiasz

Szókratész és Hippiasz vitája arról, mi a szép. Hippiasz a kor ismert szofistája volt, ő maga is elmondja, hogy anyagilag is a legsikeresebb volt: senki se keresett annyit beszédmondással és beszédmondásra tanítással, mint ő. Egyedül Spártában nem tudott pénzt keresni, mert az ottani törvények tiltják, hogy bárki is megváltoztassa a nevelési szokásokat.

filozófiaHippiasz három meghatározása:

1. A szépség a szép lány. Szókratész cáfolata: ez nem lehet helytálló, mert akkor egy szép ló nem szép, mivel nem szebb a szép lánynál, de a szép lány szépsége is hiányos az istennő szépségéhez képest. Számtalan szép dolog van a szép lány mellett a valóságban. Továbbá Hippiasz válasza hibás, mert csupán megemlít egy szép dolgot, a szép lányt, de nem határozza meg ezzel, hogy mi a szép a szép lányban, azaz mi a szépség.

2. A szépség az arany. Bármihez is adjuk hozzá, azt szebbé teszi. Szókratész megjegyzi ellenpéldaként Pheidiasz Athéné-szobrát, mely elefántcsontból készült, s nem tartalmaz aranyat. Továbbá: az arany csak helyes alkalmazása esetében szépít, nem bárhogy, pl. egy cserépedényhez jobban illik a fakanál, mint az aranykanál.

3. A szépség az, ha az ember egészséges, gazdag, sokáig él tiszteletben, majd eltemetve lenni utódai által, mielőtt ők maguk is eltemették életükben őseiket. De akkor a félistenek élete ezek szerint nem szép, hiszen nem temethették el halhatatlan ősiket. Sőt az istenek élete se szép.

Ezután Szókratész próbálja meghatározni a szépet:

4. A szépség az ami illő, helyénvaló. Pl. ha valaki megfelelően öltözik fel, szebbnek látszik.
Viszont felmerül a kérdés: ezek a dolgok magukban szépek, vagy csak a helyénvalóság teszi őket azzá? Ha az utóbbi, akkor ez önellentmondás, hiszen az azt jelenti: a helyénvalóság nem ugyanaz, mint a szépség.

A megoldás az előbbi lehetőség: maga a helyénvalóság adja a szépséget. De itt pedig felmerül: ha ez így van, akkor pl. miért folynak viták az emberek között a közügyekről, mely viták lényege éppen az, hogy mi a helyénvaló.

5. A szépség a dolgok rendeltetésszerű használata. Pl. a látó szem jó, a vak szem nem az. Viszont senki sem tehet olyasmit, amire nem képes, márpedig az emberek sokszor hibáznak, ami azt jelentené, hogy nem képesek a szépre.

6. A szép az, ami hasznos, ami kedvező. Viszont ha a kedvező és a szép ugyanaz, abból az következik, hogy jó oka a kedvező, továbbá a szép pedig nem jó, hiszen nem lehet ugyanaz az ok és az okozat. A meghatározás abszurdum, hiszen nyilvánvaló, hogy mind a szép jó, mind a jó szép.

7. A szép az, ami kellemes a fülnek és a szemnek.
Felmerül: ezek szerint ami a többi érzéknek kellemes, az rossz? Mi erre a magyarázat?

Továbbá: ha igaz a fenti meghatározás, mi az, ami megvan mind a látásban, mind a hallásban is? Mert ha ez a tulajdonság vagy csak a hallásban tapasztalható vagy csak a látásban, akkor az illető dolog nem ettől szép éppen a fenti meghatározás miatt, vagy maga a meghatározás téves. Ha pedig ez a valami megvan mind mind a látásban, mind a hallásban, akkor nincsenek meg csak a halásban vagy csal a látásban, ami miatt közösen se lehetnek meg. Elhangzik erre ugyan egy ellenérv, hogy pl. két szám lehet külön-külön páratlan, miközben összegük meg lehet páros, de ez nyilvánvalóan nem alkalmazható a kellemességre. Azaz a meghatározás semmiképpen se helytálló.

8. Az előbbit pontosítsuk: az a szép, ami a fülnek és a szemnek kellemes és hasznos, kedvező. Ez viszont az már megcáfolt 6. és 7. meghatározás egyesítése.

Hippiasz utolsó meghatározása:

9. Mindez ami korábban elhangzott értelmetlen fecsegés. Ehelyett az igazi szép az, amikor az ember sikeres és hatásos beszédet mond a bíróság előtt, mellyel meggyőzi a hallgatóságot. (Az ógörög bíróságokon a hallgatóság hozta meg az ítéletet szavazással.)

Szókratész válasza, ami egyúttal a mű befejezése is:

10. Szókratész elismeri, hogy Hippiasz tapasztalt és sikeres szónok, míg ő magát az a sors kínozza, hogy folyton felesleges dolgokon jár az esze, de a helyzet az, hogy amikor ő maga megpróbálja ugyanazt elmondaná, mint amit az imént is hallott Hippiasztól, folyton azt a választ kapja, hogyan lehet képes szépnek mondani a beszédmondás képességét, ha egyszer nem tudja meghatározni mi a szép. A végkövetkezés tehát: a szép nehéz dolog.

0 Tovább

Kis Hippiasz

Szókratész vitázik Hippiasszal Homérosz műveinek kapcsán.

filozófiaA kiinduló pont: a hazug ember ravasz.

Mindenki abban a legnagyobb, amiben legnagyobb a tudása. A matematikus ért legjobban a számokhoz, így ő tud a legjobban hazudni is a számokat illetően. Így van ez minden más tudományban, jártasságban is.

A köveztetés tehát: aki szándékosan hazudik, az jobb, mint aki akaratlanul teszi ezt. Hiszen aki tud jól hazudni, az tud igazat is mondani.

Az ellenérv: de hiszen a jog is szigorúbban ítéli a szándékos gonosztevést, mint a gondatlant.

Szókratész érve ezzel szemben: egy sportversenyen is jobb egy jó sportoló, aki direkt elveszti a versenyt, mint egy olyan, aki képtelen nyerni. Az előbbi ugyanis képes nyerni, ha akar, míg az utóbbi erre képtelen, hiszen képességei elégtelenek.

A végközvetkeztetés: Szókratész kijelenti, ő maga se ért egyet, hogy a szándékos gonosztett jobb lenne a gondatlannál, de lám, ez jön ki logikailag.

A történet nyilvánvalóan egyfajta paródia. Nem lehet egy negatív cselekedetet egy számba venni valamely semleges vagy pozitív cselekedettel. Hiszen az nyilvánvaló, hogy jobban tud hazudni egy adott témáról az, aki azt a témát jobban ismeri, mint aki azt nem ismeri, de ebből sehogy se következik, hogy maga a hazudozás pozitív érték lenne.

0 Tovább

Kritiasz

Valószínűleg ez Platón legbizarrabb írása. Elvileg arról kellene szólnia, hogy hogyan tűnt el Atlantisz, de pont nem ez derül ki belőle, mert Platón sose fejezi be ezt a művét.

A történet lényege: 9000 évvel az írás keletkezése előtt hatalmas háború zajlott a világban: a gibraltári szorostól keletre és nyugatra élő népek között. A keleti népek vezetője Athén volt, míg a nyugatiaké Atlantisz

Abban a korban minden ország élén istenek álltak, Később természeti katasztrófák zajlottak, a istenek visszavonultak az emberek közvetlen irányításától, az emberek elfelejtették az istenek irányítását, de a nevük megmaradt az emlékezetbe, innen a mitológia eredete.

Ebben az ősi Athénben a lakosság mezőgazdálkodással és kézművességgel foglalkozott, tőlük teljesen elkülönülve éltek a katonák a városállam legmagasabb részén, teljes vagyonközösségben. Akkoriban Athén nagyobb volt a mainál - értsd a Platón korabelinél -, s földje is sokkal termékenyebb volt, s édesvizek terén is sokkal gazdagabb terület volt. A föld olyan kiváló minőségű volt, hogy még a hegyoldalakat is megművelték.

Az athénieket az erény keresése motiválta, fő elvük az arany középút megtalálása volt a bátorság és a békesség között. Az összes többi görög vezetőjének tekintette Athént.

filozófia

Míg Athén istene Athéné és Hefesztos volt, addig Atlantiszé Poszeidón. Poszeidón beleszeretett az egyik atlantiszi lányba, Kleitóba, aki a sziget közepén élt, ezért elzárta a sziget középső részét három darab vízzel teli széles árokkal a sziget többi részétől, hogy más ember ne kerülhessen kapcsolatba Kleitóval. Az atlantisziak nem ismerték akkor még a hajózás tudományát, így nem tudtak átmenni ezeken az árkokon.

Poszeidónnak 10 gyereke született, 5-5 fiúiker, akik között felosztotta az egész szigetet. Az elsőszülött  Atlasz kapta a központi részt és a királyi rangot. Testvérei lettek a többi 9 régió kormányzói. Mindannyian sikeresen kormányoztak, növelve a terület gazdaságát. Amint elsajátították a hajózást, sok más szigetet is meghódítottak. Atlantisz gazdagabb volt minden más országnál a világon. Legértésebb fémük az oreikhalkosz - „hegyi réz” - volt, melyet csak itt bányásztak és mely  a második legdrágább anyag volt akkoriban az arany után..

Az atlantisziak később a Poszeidón által épített vizesárkok felett hidakat építettek., majd csatornát építettek ki a tengerparttól a központi rész felé. Majd további hatalmas építményeket hoztak létre, köztük védőfalakat. A legcsodálatosabb építmény Poszeidón és Kleitó temploma volt, melyet aranykerítés vett körül. Ide mentek a régiók adói is a központi hatalom számára.

A továbbiakban Platón részletesen leírja az ország többi részét, valamint a társadalom felépítését. Ezt nem részletezném, rögtön áttérnék a kormányzati rendszerre. Platón túlzásba menő részletességekkel írja le Atlantiszt.

Tíz király uralkodott Atlantiszban, kormányzati és igazságszolgáltatási hatalmat is gyakoroltak, jogukban állt halálbüntetés kiszabása is, de ehhez legalább 5 király egyetértésére volt szükség. Az alkotmány alapja Poszeidón eredeti rendelkezései voltak, az alkotmány rá volt vésve egy oreikhalkoszból készített oszlopra, Poszeidón templománál. Az oszlop valamiféle bűverővel is rendelkezett: romlást hozott azokra, akik készakarva megsértették az alkotmányt. Minden ötödik évben összeült a tíz király, s alkotmány-bíráskodtak: az alkotmánnyal ellentétes szabályokat hatályon kívül helyezték. Döntéseiket egy-egy Poszeidónnak feláldozott bikaáldozat bemutatásával szentesítették

Atlantisz titka az volt, hogy lakosai szigorúan követték az isteni törvényeket, s ennek hatására mentesek maradtak a tévedésektől és az önkorlátozás hiányától, senki se követett el bűnöket, senki se törekedett személyes gazdagságra, mindenki testvériségben élt egymással, ugyanazokat az erényeket magasztalva. Amint azonban az isteni rész csökkent, az emberi rész növekedett.

Az erőszak és a szégyentelenség lassan az erények helyére léptek, a tökéletességet és a boldogságot pedig kevélység és hatalmaskodás váltották fel. Zeusz ekkor elhatározta, megbünteti Atlantisz népét, hogy az helyes útra térjen.

Az írás végén Zeusz gyűlésre hívja fentiek céljából az isteneket. De itt sajnos a történet félbeszakad, az írás véget ér, így nem tudjuk mi történt végül is Atlantisszal.

Valószínűleg Platón megunta. Én is, valahogy nem tudott lázba hozni Atlantisz részletes leírása. Azt hiszem kitalálható a folytatás: nem sikerült helyes útra téríteni Atlantisz lakosságát.

Sokan hiszik, hogy a görögök előtti krétai civilizáció van itt leírva, de ennek ellentmond, hogy Platón világosan leírja: a terület nyugatra volt a gibraltári szorostól.

0 Tovább

Kritón

Ez Platón legrövidebb írása. Mintha egyfajta kiegészítés lenne a Védőbeszédhez, megmagyarázandó, Szókratész miért nem menekült el az igazságtalan ítélete után.

Kritón meglátogatja Szókratészt börtönében, halálos ítéletének végrehajtása előtt.

Kritón elmondja, fél attól, hogy a közvélemény azt fogja hinni barátai azért nem mentették meg Szókratészt a haláltól, mert sajnálták a pénzt. (Lásd ez eset részleteit másik cikkemben.) Szókratész megjegyzi, a közvélemény nem számít, csak a derék emberek véleménye számít. Kritón szerint mégis törődni kell a közvéleménnyel, hiszen most látható, éppen a közvélemény okozta a halálos ítéletet. Szókratész szerint azonban a néptömeg nem képes nagy rosszat okozni, mert ha igen, akkor képes volna a jóra is, a valóságban mindig csak azt teszi, amibe éppen kerül, gondolkodás nélkül.

Kritón nem érti, Szókratész miért nem ment bele legalább abba, hogy barátai lefizessék a börtönőröket, majd őt külföldre menekítsék. Szókratész elmondja, nem az élet az igaz ember célja, hanem a jó élet, azaz azt kell megvizsgálni, jó lenne-e, ha elmenekülne az ítélete elől. Jogtalanságra nem szabad jogtalansággal válaszolni, a rosszra nem lehet válasz a rossz. Mi lenne az állam törvényeivel, ha azt lakosai kijátsszhatnák, amikor valamit rossznak vélnek? Az athéni állam nem tiltja senkinek, senki teljes jogú polgárának hogy teljes vagyonával bármikor elköltözzön külföldre, tehát aki marad, az egyetért a városállam rendjével, ezek után nem vonhatja ki magát a törvények alól, csak mert azok éppen negatívan érintik őt. Ez nem lenne erényes, helyes cselekedet. Ráadásul Szókratész választhatta volna a száműzetést a halálbüntetés helyett, de ő ezt nem tette meg. Ha ezek után elszökne, egész hitelessége veszne el.

Most ugyan Szókratész igazságtalanságot elszenvedve távozik az életből, de ennek oka nem a törvényes rend, hanem a gonosz emberek, akik hamis vádakkal elítélték őt, s ha elszökne, azzal nem ezen emberek ellen állna jogos bosszút, hanem a törvényes rend ellen lépne fel , az igazságtalanságra igazságtalansággal válaszolva.

Kritón a mű végén elfogadja Szókratész érveit.

0 Tovább

Parmenidész II.

A második rész az ideák és az egy kapcsolatának elemzése, az „egy” Parmenidész egy-fogalmát jelenti. Az első rész folytatása ez a cikk.

filozófiaEz a második rész messze a legnehezebb platóni szöveg. Derekasan bevallom, ennek az értelmezésében segítséget vettem igénybe: míg az összes többi platóni írás esetében maga a szöveg olvasása és kisebb-nagyobb egyéni gondolkodás elég volt, itt ez csak kb. a mondandó felére volt elég, mindig maradt egy érzés, hogy az összképet nem fogom fel, ezért itt elemző cikkeket is felhasználtam. Nemcsak annak idején, de most is. Ma persze ez sokkal könnyebb, a 80-as  években a könyvtárban ücsörgés volt az egyetlen esély, ma ez nem így van, el is árulom titkomat, az én kedvencem a YouTube mint filozófiai értelmező forrás. Szinte hihetetlen milyen sok anyag van fent ingyenesen. Sokszor maguk az előadók teszik közzé saját előadásaikat, máskor filozófia szakos hallgatók veszik fel tanáraik szövegeit. Én személyesen 5 nyelven vagyok azon a szinten, hogy képes legyek filozófiát nézni/hallgatni: magyar, bolgár, spanyol, orosz, angol. Sajnos pont a két általam legjobban ismert nyelven, magyarul és bolgárul, nincs szinte semmi, ill. csak kivételesen van kevés anyag, de a másik 3 nyelven annyi van, hogy nehéz válogatni. Most is, ezen cikk második részének megírásához igénybe vettem ilyen videókat.

E cikk elkészítése több mint 1 hétbe tellett, míg az összes többi cikk maximum 2 nap alatt lett meg, de többségük pár óra alatt. Biztosan egy képzett filozófus ezt hamarabb megcsinálta volna persze, de azt hiszem ez mégis érzékelteti az anyag nehézségét.

A következő tételek a parmenidészi egy-koncepciónak kapcsolata a létező dolgok viszonyában. Parmenidész állítása, hogy csak egy létező van, minden más látszat. “Más” alatt a létező dolgok értendőek, azt hiszem elsősorban - de nem kizárólagosan - a platóni ideák.

Azaz az egység képzete hogyan kapcsolódhat a sokaság képzetéhez.

Röviden a kilenc tétel:

  1. Ha az egy egy, akkor az egy se nem bármi, se nem annak ellentéte.
  2. Ha az egy van, akkor az egy bármi és annak ellentéte is.
  3. Ha az egy létezik (bármilyen szempontból), akkor az időn kívül van.
  4. Ha az egy van, akkor a más egyszerre bármi és annak ellentéte.
  5. Ha az egy egy, akkor a más se nem bármi, se nem annak ellentéte.
  6. Ha az egy nincs, akkor az egy bármi és annak ellentéte is.
  7. Ha az egy nincs (nem egy), akkor az egy se nem bármi, se nem annak ellentéte.
  8. Ha az egy nincs, akkor a más bármi és annak ellentéte is.
  9. Ha az egy nincs (nem egy), akkor a más se nem bármi, se nem annak ellentéte.

Kifejtve kicsit részletesebben.

Az első tétel: ha az egy egy. Azaz semmit se állítunk róla, azon kívül, hogy ő önmaga.

Mivel nem állítunk róla semmit, így csak a semmi állítható róla, azaz csak azt mondhatjuk el mi nem. Nem több, nem egész, határtalan, nincs sehol, nincs se önmagában, se másban, nem mozog és nem mozdulatlan, nem azonos se magával, se mással. nem különbözik se magától, se mástól.

Ha bármi pozitívat állítanánk róla az egységen kívül, akkor az az állítás már több lenne az egyhez képest, azaz az egy több lenne, mint az egy, ami képtelenség.

Az egy nem lehet rész, hiszen az azt jelentené, van más rész is. Ahogy egész se lehet, mert az egész olyan, aminek nincs hiánya részben, azaz részek összessége. Azaz az egy nem lesz se egész, se rész.

Nem lehet se kezdete, se vége. Nem lehet véges és alakja se lehet.

Továbbá nem lehet sem másban, sem önmagában. Ha ugyanis másban lenne, az a más rajta kívül lenne. de magában se lehet, mert ebben az esetben önmagával lenne körülvéve, ami viszont képtelenség.

Nem lehet se mozgásban, se mozdulatlanságban. Ha mozog, az vagy helyváltoztatás vagy minőségi változás. Ami ugyanis helyet változtat az oda halad, ahol nem volt, azaz már van más rajta kívül. Maga körül se mozoghat, ebben az esetben ugyanis a központja mozdulatlan lenne, míg a többi része mozogna, azaz részei lennének. Ugyanígy ha minőségi változás zajlik, akkor más lesz, mint volt, azaz nem egy. Ha viszont mozdulatlan, akkor állandóan önmagában lenne, amiről az előbb láttuk, hogy nem lehetséges.

Nem lehet sem azonos, sem különböző. Ha azonos, akkor vagy valami mással azonos, vagy önmagával, de ez utóbbi esetben is szükségszerű a mással való azonosság, hiszen az azonosság nem tartalmazza magában az egyet: ha két dolog azonos, azok nem lesznek egy. Különböző se lehet, hiszen ebben az esetben vagy nem azonos magával vagy mástól különbözik.

Egyenlő és egyenlőtlen se lehet, se mással, se magával. Mással: nyilvánvaló miért. ?agával nem lehet egyenlőtlen: szintén nyilvánvaló. De magával se lehet egyenlő, mert ebben az esetben egy mértékkel lenne egyenlő.

Kora se lehet. Önmagával azonos korú se lehet, mert ebben az esetben ismét megjelenne a azonosság és az egyenlőség, hiszen a kor a időben való létezés. Nyilvánvaló, hogy miért nem lehet más korú, fiatalabb vagy idősebb. Azaz nem létezik az időben. A létezésben nem vesz részt.

Ha az egy volna, akkor lenne és részesülne a létezésben, de ez nem lehetséges. Tehát az egy semmi, hiszen semmi se állítható róla.

A végkövetkeztetés: az egy nem létezik, mert nem lehet se semmi, se annak ellentéte . De ha ez így van, akkor az ez egy egyként sincs. Miért? Mert a létezés  a létezőben való részvétel, márpedig ha csak az egy van, nincs létező se. Így az egy megismerhetetlen, nem mondható el róla semmi. De mégis lennie kell valamilyen értelemben, hiszen mindennek az alapja.

A második tétel. Ha az egy van.

Azaz az előző tételhez képest állítjuk a létezését.

Ha az egy van, akkor ebből szükségszerűen következik, hogy az egyen kívül van a létező is, ez a létező pedig nem azonos az eggyel, mert ha azonos lenne, akkor nem lenne az egy létezése és az egy pedig nem lenne a létező vonzata. Az egy különbözik a létezőtől, azaz hozzá képest más. Az egy minden jellemzője a mástól való különbözősége. Nem amiatt különbözik tehát a mástól, mert egy,  hanem amiatt, hogy az egészen belül a létezővel másként áll kapcsolatban. Tehát az egy és a létező részei egy egésznek, s ez a két rész is feloszlik az egy és a létező részeire, végső soron egy végtelen halmazt alkotva.

Az egy tehát hatalmas és végtelen halmaz. Az egy csak akkor maradhat egy, ha nem létezik. Ha létezik, akkor szükségszerűen több.

Mivel az egy egyszerre egész és egyszerre rész, az egység része, így mindent tartalmaz, egymásnak ellentmondó meghatározásokat. Egyként tartalmaz bizonyos meghatározásokat, az egység részeként meg azok ellenkezőjét.

A végkövetkeztetés: az egy több, az egy minden, hiszen minden állítható róla, egymásnak ellentmondó dolgok is. Az egy megismerhető, de nem egy.

A harmadik tétel: az első két tétel következményeinek magyarázata. Az egy egyszerre létezik és nem létezik, ami azt jelenti egyszer részt kezd venni a létezésben, máskor megszűnik részt venni benne. Ez viszont azt jelenti: létrejön és elpusztul, amikor egyként létrejön, elpusztul többként, majd létrejön többként és elpusztul egyként. Amikor mozgásban van, mozdulatlansága kerül, s amikor mozdulatlanságban van, akkor mozogni kezd. Ez változást kell, hogy jelentsen. De mikor van ez? Egy pillanatban, aminek azonban az időn kívül kell lennie, hiszen egyszerre nem lehet lenni és nem lenni. Azaz mindez csak akkor lehetséges, ha az egy nincs az időben.

A kettes számú tétel így megmagyarázható lenne: van egy időn kívüli "pillanat", melyben az egyet és a létezőt összekötő egység valamilyen pluszt kap, ezáltal több lesz alkotórészeinek összességével.

A negyedik tétel: mi történik a többi dologgal, ha az egy létezik?

A kettes tétel tovább gondolása. Ha az egy van, következésképpen van az egy és a létezés egysége, mi a más? A más szükségszerűen a nem egy, hiszen máskülönben egy lenne, azaz nem lenne más. viszont éppen miatt részese kell, hogy legyen az egynek, de mi következik ebből?

Mivel mások ezek a dolgok, mint az egy, ezért nem azonosak vele, De mégis valahogy részesednek belőle, ami ismét azt jelenti, hogy nem azonosak vele, hiszen ellenkező esetben nem lenne ez részesedés, mivel semmi se részesedik saját magában. Mind az egy és a többi dolog alkotta egésznek, mind annak minden részének feltétlenül részt kell vennie az egyben, amiből az következik, hogy ez az egész részekből fog állni, s minden egyes rész is az egy része lesz. Azaz egyszerre lesznek korlátlanok és korlátoltak, egyszerre azonosak és különbözőek magukhoz képest.

A végkövetkeztetés:  ha az egy van, a más egymásnak ellentmondó  tulajdonságok végtelen halmaz, hiszen a más lehet bármi és annak ellenkezője is. A mások maguk is egészek és részek, s egyben részi az az egységnek, mely miatt a mások felfoghatóak.

Az ötödik tétel: az előző ismételt vizsgálata.

Ha az egy van, milyeneknek lenniük a többi dolgoknak? Az egy sem egészében, sem a részeiben nem lehet benne a többi dolgokban, hiszen ezért egy, tehát a többi dolgok semmilyen módon nem egyek, s nem foglalnak magukban semmilyen egyet. De ha ez így van, akkor a többi dolgok nem létezhetnek, mert semmi se mondható el róluk, még az se, hogy mások.

A végkövetkeztetés:  ha az egy van, a más nincs, mert az nem lehet se semmi, se annak ellenkezője.

Az első öt tétel eredménye: mind az egy, mind az egy és több bármilyen feltételezése ellentmondáshoz vezet.

A következőkben az kerül vizsgálatra, mi következik az egy nemlétezéséből.

A hatodik tétel: ha az egy nincs, akkor az egy bármi és annak ellentéte is

Ha nincs, akkor hogyan beszélünk róla, hogyan ismerjük? A többi dolog is értelmezhetetlen ebben az esetben, hiszen az egyhez képes többek. Azaz mégis rendelkeznie kell a nemlétező egynek a megismerhetőséggel és a különbözőséggel. Hiszen az egy mégis létezik valamilyen módon, hiszen gondolkozunk róla azzal, hogy a nemlétezést és a mással való viszonyát állítjuk róla. Tagadni csak azt lehet, amit ismerünk. Így a nemlétező egy rendelkezik minden tulajdonsággal, hiszen a más dolgok is rendelkeznek ezekkel. A nemlétező egyre ugyanaz igaz, mint a létező egyre a harmadik tételben.

A végkövetkeztetés: a nemlétező egy létezik valamilyen módon és mindent magában foglal.

A hetedik tétel: ha az egy nincs (nem egy), akkor az egy se nem bármi, se nem annak ellentéte.

Ez a legelső tétel megfordítása, azaz semmit se állítunk az egyről, csak azt, hogy nincs. A következtetés gyakorlatilag ugyanaz: az egy nem lehet se semmi, se annak ellentéte. Itt - ellentétben az előző tétellel - nem csak az egy létezését tagadjuk, hanem annak annak önazonosságát is. Így a tagadás nem valaminek a tagadása, hanem egy értelmetlen mondat.

A végkövetkeztetés: ami nincs, az nincs, ahogy ez Parmenidész mondja.

Nyolcadik tétel Ha az egy nincs, akkor a más bármi és annak ellentéte is.

Ebben az esetben csak  a más marad, melyről beszélni lehet, ami magában fog foglalni mindent, de ez a mindenség alap nélküli lesz, mivel nem lehet az egyhez viszonyítani.

A végkövetkeztetés: ez tulajdonképpen a materialista világkép, végtelen a dolgok száma, de nincs semmilyen megfogható alapjuk.

A kilencedik tétel: ha az egy nincs, akkor a más se nem bármi, se nem annak ellentéte.

Ha az egy nincs abszolút értelemben se, akkor semmi se lehet, nem lehet más se, még látszat se. Miért? Mert az egy nélkül se nem elgondolható, se nem elképzelhető bármi más, mert ehhez legalábbis kell az valamilyen valóság, legalább valamilyen elképzelhető alakban.

*

Összegezve: az első rész (az első öt tétel) az egy létezéséből indul ki, akár egzisztenciális értelemben (azaz csak önmagát állítva az egyről), ahogy ez az 1. és az 5. tételben történik, akár predikatív értelemben (azaz valami mást állítunk az egyről), ahogy ez a 2. és 4. tételben történik, akár azt elemezve, hogy mi a következmény az egy számára - 1. és 2. tétel -, akár azt, hogy mi a következmény a más számára - 4. és 5. tétel -, a 3. tétel pedig egyszerre  mindkét nézőpontot felveti. a végeredmény azt, hogy vagy semmit se lehet elmondani az egyről, vagy mindent el lehet mondani róla. Viszont ugyanez a következtetés,  ha az egy nemlétezéséből indulunk ki (ez az utolsó négy tétel), itt is megvizsgálva mind egzisztenciális - a 7. és a 9. tétel -, mind predikatív - a 6. és a 8 .tétel - értelemben a kérdést.

A kérdés tisztázása valójában csak a XX. században történt meg. A lét nem a létező létezése, hanem valami más. Ezzel az egész kérdés más megvilágítást kap.

0 Tovább

Philébosz

Mi az életben a fontosabb, mi a boldogság forrása: az értelem, a józan ész vagy az öröm és az élvezet.

filozófiaSzókratész szerint a belátás az, ami boldoggá teszi az embert. Nem azonosak a kellemes dolgok különböző emberek számára, ezért kell belátás. Ellenvélemény: az élvezet forrása lehet eltérő, de maga az élvezet nem. Szókratész válasza: ennek ellenére szükséges az öröm, az élvezet alkotóelemeinek megvizsgálása. A legfőbb jó az. mely önmagában az, bármi más szükséglete nélkül.

A következtetés: az ideális az, mely mindkét oldalt magában foglalja, mert ész nélkül az élvezet nem tudható, hogy boldogságot okoz-e, viszont az élvezetmentes ész meg érzéktelenséghez vezet, tehát az ideális az ésszel leélt élvezetes élet. Ebben megállapodnak a vitaparnerek.

Innentől a kérdés az, hogy az ideális helyzetet nem számítva mi az elsőbbrendű: az ész vagy az élvezet.

Szókratész itt megjegyzi. szükséges ehhe az dolgokat felosztani 4 részre:

  • korlátlan - ami lehet pl. nagyobb és kisebb is, azaz amiről lehet összehasonlításokat végezni, pl. ilyen a meleg, mely nézőpont kérdése, hogy mi,
  • korlátozott - aminek meghatározott mennyisége van, melyekhez egy meghatározott szám rendelhető, pl. a mértékek,
  • keverék - az előbbi kettő keveréke, a világ dolgainak többsége ide tartozik, Platón ide csak a helyes keveréket teszi azonban, a helytelen keverék nem keverék, hanem valamiféle zagyvaság,
  • a keveredés oka: ez az értelem, tulajdonképpen Isten, az emberi értelem ennek egyfajta másolata.

Megtudjuk, hogy vannak hamis és igazi élvezetek. A hamis élvezetek:

  • téves közvetkeztetéseken, feltételezéseken alapszanak, pl. amikor szomjasak vagyunk, s arra számítunk nemsokára inni fogunk egy kútnál, ez az érzés örömmel tölt el bennünket. miközben kicsit később kiderül, a kútban nincs víz,
  • kevert élvezetek, melyek kötelezőn párosulnak fájdalommal is, az orvos meggyógyítíbennünket egy fájdalmas betegségből - pl. fogfájás -, ez hamis élvezet, hiszen bár a fogfájás megszűnése pozitívum, sose alakult volna ki az előzetes fájdalom nélkül,
  • szintén téves az a nézet, hogy az élvezet csupán a fájdalom hiánya: a fájdalom hiánya semleges, de mivel nem válr ki bennünk érzelmet, nem tekinthető élvezetnek, mint ami pl. egy normálisan lezajló, egészséges testi biológiai folyamat.

Az igazi élvezet az, ami önmagában is az, ez a keverék típusba tartozik. A cél tehát itt is a keverék megtalálása. E keveréknek a 3 fő alkotóeleme: a szépség, a mértékletesség és az igazság. Mind a három nem az élvezettel, hanem az értelmességgel áll elsősorban kapcsolatban.

Azaz a keverék szükséges eleme az értelem, mely egyedül képes megállapítani a keverék helyességét. Tehát nyert az értelem.

0 Tovább

Államférfi

Mi az államférfi, a politikus? - ez a vita témája.

Egy kicsit lerövidítettem azokat a részeket, melyek szerintem túl részletesek a téma szempontjából.

Az első meghatározás szerint az államférfi az az ember, aki uralkodói hatalommal rendelkezik az emberi közösség nevelésében, szó szerint szaporításában. Erre úgy jutnak el a vitázók, hogy először felosztják a tudást gyakorlati és elméleti tudásra, majd ez utóbbiból kiválasztják az ítélkezés és a parancsolás tudományát. Az államférfi nem parancsokat követ, hanem parancsokat ad. Az államférfi egyfajta pásztor, aki azonban „emberek csordáját” vezeti.

filozófia politika

Az egyik vitázó elmondja: az emberiség aranykorában az emberek még az istenek közvetlen irányítása alatt éltek, így nem nélkülöztek semmiben. Az aranykor természeti katasztrófákkal ért véget, azóta az emberek kénytelenek saját magukat irányítani, de megmaradt bennük az aranykor ideális isteni uralkodóinak eszményképe. Viszont a mai uralkodók nem isteniek, hanem sokkal jobban hasonlítanak azokhoz, akik felett uralkodnak. Azaz különbséget kell tennünk a mai kor és az aranykor között.

Különbséget kell tenni a diktátor és a király között, az előbbi erőszakkal uralkodik, míg az utóbbi uralmának alapja alattvalóinak önkéntessége. Igazi államférfi csak az, aki ért az utóbbihoz: azaz képes az emberek önkéntes akarata alapján vezetni a közösséget. Ez tehát a második meghatározás, mely korrigálja az elsőt.

Viszont nem a király az egyetlen, akire illik ez a meghatározás. El kell tehát választani ezeket egymástól. Először elválasztásra kerülnek a közvetett foglalatosságok a közvetlenektől, melyek magával az állam működtetésével foglalkoznak. Majd elválasztjuk azokat a funkciókat, melyek eszközök, azoktól, melyek a dolgok megőrzésére szolgálnak. A párhuzam: a takács munkája, amihez azonban szükségesek más kisegítő tevékenységek is. A végkövetkeztetés: a király az, aki az állam legfontosabb szerepeit látja el.

Következik az államformák elemzése.

A monarchia, az egyetlen ember uralma lehet két fajta: a közösség önkéntessége, törvényesség alapján és erőszak, törvénytelenség alapján, az előbbi a diktatúra (türannisz), utóbbi a királyság.

A kevesek uralma szintén két féle lehet. Ha erőszak, törvénytelenség az alapja, akkor ez az oligarchia. Ha pedig törvényességen és önkéntességen alapszik, az az arisztokrácia.

A demokrácia, azaz a többség uralma esetében is így van, de ott nem rendelkezünk külön névvel ennek jó és rossz formájára. Az egyikben a többség az egész közösség érdekében, önkéntes és törvényes alapon uralkodik, míg a másik ennek ellentéte.

Ez azonban félrevezető a modern értelmezés számára. A modern liberális demokrácia ugyanis platóni értelemben nem demokrácia, hanem rossz esetben oligarchia, jobb esetben arisztokrácia. Miért? Mert a demokrácia Platónnál a ma közvetlen demokráciának nevezett rendszert jelentette csak, továbbá a hatalom teljes volt, azaz a gazdasági élet felett is érvényesült. Nagyon meglepődne Platón a liberalizmuson, mely büszkén hirdeti, hogy az államnak ki kell vonulnia a gazdaságból.

Azaz 6 államforma van, aszerint oszlanak meg, hogy a hatalmat hányan gyakorolják és a hatalomgyakorlás módja törvényes, önkéntes alapú vagy törvénytelen, erőszakos alapú-e. Meg lehet-e mondani melyik az ideális? Erre nem szolgálhat támpontnak az, hogy kik gyakorolják a hatalmat és hogyan, hanem vissza kel térni az államférfiség eredeti meghatározásához.

Mi tehát a bölcs uralkodó eltérése a többi embertől? Lehet-e egy egész társadalom, egy közösség többsége bölcs? Nyilvánvalóan nem, jellemzően nagyon kevés ember képes a bölcs uralkodásra. Olyan ez, mint egy jó orvos: mindegy, hogy akaratunkkal vagy akaratunk ellenére, hogy valamiféle írott szabályok alapján vagy nélkülük gyógyít, mindaddig jó orvos, míg képes betegeit megfelelően ellátni, azok egészségét megőrizve, visszaállítva. Azaz az ideális uralkodónak se ismérve, hogy alattvalói felett azok egyetértésével, törvényesen uralkodik vagy sem.

Felmerül az ellenvetés: hogyan lehet jó egy törvénytelen uralom? A válasz: a törvényesség célja az ideális uralom biztosítása, de egy ideális uralkódónak nincs szüksége törvényekre. Olyan ez, mint a jó orvos, aki egyedi esetben nem tartja be az orvosi szabályokat, ha úgy látja, hogy az illető konkrét esetben a megszokott gyógymód nem helyes. Ugyanígy abszurdum lenne az ideális uralkodót megkötni törvényekkel, mikor esetleg ő egy adott helyzetben a vonatkozó törvényt nem látja helyesnek. A törvények ugyanis csak általános megoldások az esetek többségére, de nem mindenre.

Ez tehát az ideális államforma, mely a gyakorlatban nem létezik, hiszen nincsenek ilyen ideális és bölcs uralkodók. Minden más államforma tökéletlen, ezek célja az ideális államforma maximális utánzása. Ezek után csak arról beszélhetünk, hogy a korában felsorolt 6 tökéletlen államforma közül melyik a kisebb rossz, mert egyik se nevezhető igazán jónak. A törvények létezése tehát szükséges rossz ebben a helyzetben.

Mivel kevesen rendelkeznek az államférfiséghez szükséges tulajdonságokkal, képtelenség, hogy a többség által irányított társadalom jó legyen. Azaz a demokrácia biztosan nem jó. Az abszolút uralkodó is hiba, hiszen valószínű, hogy rossz törvényeket hozna. Ha azonban minden csak a törvények szerint történik, az se jó, hiszen - mint láttuk az ideális államforma esetében - a törvény nem képes mindenre választ adni. De ennél még rosszabb, ha a közösség vezetője a törvények ellenében lép fel.

Tehát a törvényes államformák közül a legjobb a királyság, mert ez áll a legközelebb az ideális államhoz, nála rosszabb az arisztokrácia, s legrosszabb a demokrácia. A magyarázat: ha vannak törvények, a kevesebb uralkodó jobb, mert - mint láttuk - az uralkodás tudománya kevesek adománya, így ha növeljük a hatalommal rendelkezők számát, csak lerontjuk a kevés bölcs jó hatását. A törvénytelen államformák közül viszont a legjobb a demokrácia, annál rosszabb az oligarchia, s legrosszabba a diktatúra. A magyarázat: több uralkodó kevesebb rosszra képes, mint kevesebb, a több ember általi rossz lerontja egymást, míg egy törvénytelen egyeduralkodó a legtöbb embernek képes rosszat okozni.

Az államférfi végleges meghatározása: az az ember aki kormányozza az embereket, a törvényesség alapján, figyelembe véve az államügyeket, hogy ezek egymással tökéletes harmóniában legyenek. Mik ezen harmóniának a fő elemei? A bátorság és a békesség, melyek azonban  egymás ellentétei. Hiszen a békés ember fő jellemzője, hogy megelégedik saját ügyeivel, ami azonban oda vezethet, hogy ezek az emberek passzívak, amivel azonban kiprovokálják, hogy az erősek őket leigázzák. Viszont a bátorságnak is van negatív oldala: a bátrak túl harciasak, hajlamosak másokat leigázni, aminek eredménye az is lehet, hogy náluk erősebb ellenséggel szemben vesztenek, így őket is leigázzák. Mindkét eset az állam pusztulásához vezet.

Az államférfi képes az általa vezetett társadalomból, melyben az emberek egy részének fő erénye a bátorság, míg másik részének a békesség, jó államot faragni. (Az eredetiben szőni, Platón végig takácshoz hasonlítja az államférfit.)

Az államférfi eltávolítja a közösségből azokat, akik gonosz természetük folytán képtelenek önmegtartóztatásra, ennek eszköze a megfosztás a polgárjogoktól, a száműzés és a halálbüntetés. A gyávákat és a tanulásra képteleneket pedig rabszolgasorba taszítja.  Mindenki más, aki képes természete folytán a jóra, tanítás útján tehető hasznos emberré.

Akinek fő erénye a bátorság azokat egyesíteni kell azokkal, akik fő erénye a békesség. A nevelés által mindenki ráébred a jó erényekre, mint tisztesség, jóság, igazságosság.

A házasságokat is úgy helyes elrendezni, hogy az egyik fél békés legyen, míg a másik bátor, így a gyerekek is harmonikusabbak lesznek. Ha nem így teszünk, akkor a bátrak egyre bátrabbak lesznek, aminek végeredménye az őrült vakmerőség, míg a békések egyre békésebbek lesznek,  aminek végeredménye a tunyaság.

A közös erények összekötik a kétféle típusú embereket.

Ugyanez követendő az állami vezetők, tisztségviselők kiválasztásánál. Mindkét típusú embernek egyenlő arányban kell részt vennie az állam vezetésében: a bátrak nem eléggé elővigyázatosak, de merészek, míg a békések nem eléggé merészek, de körültekintőek, de együtt képesek helyes irányba vinni az államot.

A jó uralkodó képes a közösség minden tagjának megadni azt, ami kell, így kialakítva a lehető legjobb társadalmat, mely megfelelő mind a szabad polgároknak, mind a rabszolgáknak, mind a bátraknak, mind a békéseknek.

A téma az Államban lesz részletesebben kidolgozva, de erről majd ott.

0 Tovább

Szofista

Erősen hasonló írás, mint a Gorgiasz, de a téma picit másképp van kifejtve, továbbá fontos kiegészító rész van itt a létezésről. Ebben a tekintetben pedig a Parminidészhez hasonló, az egyik résztvevő Parmenidész tanítványa.

A téma: mi a szofista? Szókratész egyik kedvenc témája.

A legjobb megoldás: határozzuk meg kategorizálással.

De mivel ez nehéz, vegyünk először valami könnyebbet. A példa: a horgász.

Mi a horgász?

  • Szakember vagy nem? Szakember.
  • Meglévő dolgokkal foglalkozó szakma vagy új dolgokat létrehozó szakma? Meglévő dolgokkal foglalkozó, hiszen a halakat fogja ki.
  • Önkéntes alapú vagy tettalapú? Az utóbbi, hiszen a horgász megszerzi a halat, annak egyetértése nélkül.
  • Harc vagy vadászat? Vadászat.
  • Élettelenre vagy élőre vadászat? Élőre.
  • Szárazföldi vagy vízi. Vízi.
  • Vízi szárnyas vagy szárnytalan? Szárnytalan.
  • Ez a halászat, melynek 2 fő változata van: elkerítéssel, csapdával vagy fegyverrel, pl. horoggal vagy lándzsával. Horoggal.

Azaz ez a horgász meghatározása.

Most lássuk ugyanezt a szofista esetében!

  • Egyezik a horgásszal az élőre vadászatig.
  • A szofista élőre vadászik, ami lehet szelíd állatra vagy vadra.
  • Szelídre, mégpedig emberre.
  • Erőszakkal vagy meggyőzéssel? Meggyőzéssel.
  • Magánszemélyekkel vagy közösségben? Az előbbi.
  • Pénzért vagy ajándékokért? Pénzért.

Ez tehát a szofista. Gazdag ifjakra vadászik, akiknek műveltséget ad el.

De lehet másképp is.

  • Önkéntes alapú vagy tettalapú? Önkéntes.
  • Ajándékozás vagy eladás? Eladás.
  • Saját termékét adja el vagy másét. Másét, azaz kereskedő.
  • Kis- vagy nagykereskedő? Nagykereskedő.
  • Testi vagy lelki termékekkel? Lelkiekkel.
  • Művészetet vagy erkölcsöt árul? Erkölcsöt.

Ez a szofista másik meghatározása.

De lehet az is, hogy a szofista letelepedik egy helyen, s a saját termékét is árulja.

Ez a szofista megint másik meghatározása.

De lehet a következő is.

  • Önkéntes alapú vagy tettalapú? Tettalapú.
  • Harc vagy vadászat? Harc.
  • Verseny vagy háború? Verseny.
  • Közösségi vagy magánjellegű? Magán.
  • Konkrét ügyben vagy általános kérdésben? Általános.
  • Kedvtelésből vagy pénzért? Pénzért.

Ez is a szofista meghatározása.

De még egy lehetőség.

  • A megtisztítás, mely lehet testi és lelki.
  • Tehát megtisztítás a lélekben lévő rossztól.
  • Ez a rossz lehet bűn vagy tudatlanság miatt.
  • A tudatlanság ellenszere az oktatás.
  • Ennek két módja a dorgálás és a téveszméktől való megszabadítás.

Ez utóbbi a szofista utolsó meghatározása.

Összegezve röviden a szofista: a gazdag ifjak vadásza, lelki tudások nagy- és kiskereskedője, saját lelki tudásának kereskedője, a szóbeli viták mestere, a lélek megszabadítója.

Viszont vegyük észre, hogy van valóság és látszat. Az öntelt és üres vita a szofizmus igazi lényege. Miért? Mert igazi tudás nélkül képtelenség vitázni, egy témában járatlan ember képtelen a téma tudójával vitázni, hiába ért a szónoklathoz. A szofisták olyan dolgokról tanítanak másokat vitázni, amikhez nem értenek. Azaz ez egyfajta bűvészkedés, a szofista tudománya nem más, mint a tudás utánzása.

filozófia politikaÉn hozzátenném ehhez: Platón valószínűleg nagyon meglepődne a mi világunkon, ahol éppen ez a bűvészkedés az alapja a politikának és a gazdaságnak. A mai marketing iparág pontosan ezen alapszik, mint ahogy minden demokratikus államban a választási kampány is. S a média iparág is teljes mértékben ezen elvek alapján működnek.

A diktatúra ebből a szempontból jobb: ott a hatalom biztonsága miatt az uralkodóknak nem kell minden pillanatban hazudniuk, ott elég egy darab nagy hazugság, nem szükséges nap mint nap félrebeszélni.

Elég csak a magyar politikát nézni: az egymással ellentétes táborok egyformán butaságokkal etetik az embereket, s az emberek zöme mindezt el is hiszi, csak egy kis réteg lát át mindezen. Az egyes pártokban meg valószínűleg csak a legfelsőbb zárt vezetősége tudja miről is szól a harc, de erről ők is csak titokban beszélnek. Annyira ez lett a modern demokrácia lényeg, hogy mára már más típusú politika nem is lehetséges, mert az képtelen lenne elérni a tömegekhez. S a káros következmény: a pártok egymást hazugságokkal vádolják, sose azzal, amit az illető ellenpárt akar, mert azt az ellenfél se akarja kimondani, hiszen a tömeges elbutítás miatt azt úgyse értené meg senki. Akár még nem közvetlenül politikai kérdésben is: jó példa erre a múlt havi vízes vb, mely az egyik oldal szerint „világraszóló csoda, mely előtt a sportág nemzetközi vezetői hasra estek ámulatukban”, míg a másik szerint „bakikkal teli esztelen pénzszórás, melyre senki se kíváncsi a világon”.

Figyelem: nem azt mondom, hogy bárki is rosszat akarni. Platónnal egyetértve, nem hiszek abban, hogy bárki is tudatosan rosszat akarni. Pl. meg vagyok győződve, hogy a liberálisok jót akarnak, s ezt úgy mondom, hogy tőlem a legtávolabb álló modern eszme a liberalizmus. Én csak azt mondom: mára a helyzet oda fajult, hogy csak rossz eszközökkel lehet elérni bármit is.

A lét és a nemlét kérdése a következő téma.

Annak kapcsán merül fel, hogy a festészet lehet kétféle: lehet a valóság ábrázolása, de lehet kitalált kép is.

Lehet-e beszélni hamisságról egyáltalán, anélkül, hogy ez önmagában ellentmondás lenne? A hamisság nemlétezés, alkalmazható-e a nemlétezés a létezőre? Ha beszélünk valamiről, az már létező, így önellentmondás a nemlétezőről beszélni.

Lássuk például az egyes szám és a többes szám kérdését a nemlétezéssel kapcsolatban. Mondhatjuk, hogy „nemlétező dolog” vagy „nemlétező dolgok”, azaz mégis alkalmazunk egy létezőt (a számot) egy nemlétezőre.

Már az „a nem létező nem létezik” mondat is önellentmondás, hiszen a létigét kapcsoljuk a nemlétezőhöz (mivel a magyarban harmadik számban álló alanyra nem használunk létigét, ezért most direkt félrefordítottam ezt).

Vajon beszélhetünk egyáltalán a nemlétezőről anélkül, hogy létezőt kapcsolnánk hozzá?

A nemlétezés esetleg nevezhető a létezés látszatának. De viszont ami látszik az is létezik.

Parmenidész tanítványa itt elmondja, kénytelen lesz mesterét kritizálni, ellenben nem lehet a vitát folytatni.

Egyesek három, mások két alapalkotóelemről beszélnek, amiből a mindenség lett. Ezek aztán vagy harcban állnak egymással vagy nem. Az elai iskola szerint egy elem van. S vannak akik a kettőt egyesítették: a létező egyszerre egy és sok.

Lássuk mi a két alapalkatóelem elméletét hangoztatók tézise! Hiszen ha azt mondják, hogy pl. a meleg és a hideg a két alapelv, azzal a két elemről a létezést is állítják, ami egy harmadik elem már.

Ha az egyik alapelvet ismered el létezőnek, a másik csak ellentét, akkor az egy elv, nem kettő. Ha meg mindkettőt létezőnek mondod, akkor a helyzet ugyanez.

Mi a helyzet az egy alapalkotóelem tézisével? Amit az Egynek neveznek, az a létező. Ez két név ugyanarra? Ez önellentmondás.

Azt se lehet mondani, hogy a név más, mint a dolog, hiszen ez is azt jelenti, hogy van két dolog. A másik lehetőség azt mondani, hogy a név azonos a dologgal, mert ez vagy azt jelenti - mint már láttuk -, hogy két név van ugyanarra, márpedig a két név nem egy, vagy azt jelenti a név a semmi, a nemlétezés neve, akkor viszont a név egyszerre jelenti a nemlétezőt és a létezőt, ami ismét abszurdum.

A másik érvük, hogy az egy egyben teljesség, egész. Parmenidész szerint az egy egy gömb. Aminek vannak részei, ami önmagában nem gátja annak, hogy valami egész legyen, de nem lehet abszolút egy. Az egynek nem lehetnek részei.

Két lehetőség van:

  • a létező egy és egész, mert egység,
  • a létező nem egész.

Az előbbi azt jelentené, a létező rá van kényszerülve az egységre, azaz nem azonos vele, így az nem egy.

Ha pedig a létező nem egész, akkor valamiben hiányt szenved, tehát ismét nem egy. Vagy pedig ha létező hiányt szenved a létezőben, akkor pedig nem létezik.

Az eltérő kozmológiai elméletek vázolása.

Vannak a materialisták, akik szerint a létezés és az anyag azonos, ami nem anyag, az nincs. Elismerik, hogy van lélek, amit azonban anyagnak tekintenek. A rossz és a jó lelkek között az eltérés oka, hogy birtokolják-e az igazságot. Azonban sem a lélek, sem az igazság nem érzékelhető a test által. Az igazság és a többi hasonló tulajdonság, melyet a lélek felvehet vagy nem léteznek tehát, vagy anyagiak.

Ha azt mondják, van testetlen anyag, meg kell mondaniuk, mi is az, ami a testetlenben és a testben egyaránt benne van, s mire gondolnak, amikor azt mondják, hogy mindkettő létezik. Megoldás: minden létező, ami képes másra hatni vagy hatást elszenvedni.

A másik tábor szerint az igazi létezők csak az eszmék, melyek anyagtalanok. Ő szerintük a létező tehát eszmékből áll. Van különbség a keletkezés és a létezés között. Érzékszerveinkkel az előbbiben veszünk részt, lelkünkkel az utóbbiban. Mi ez a részvétel? Lehet aktív és passzív, mely az elemek kapcsolódásának erejéből jön. De láttuk épp az előbb: minden létező, ami képes másra hatni vagy hatást elszenvedni. A keletkezés ezek szerint képes  másra hatni vagy hatást elszenvedni, de mégse létezés? Ami a lelket illeti, az képes tudásra, a létezés szintén tudható. A tudás és a tudhatóság aktív és passzív, vagy egyik se? Ha a létezés passzív, akkor mozgásban kell lennie, nem lehet mozdulatlan. Az egy tehát mozog.

Ha viszont minden mozog, akkor a lelket ki kell venni a mindenből, hiszen így nem jöhetnének létre az érzékileg nem felfogható fogalmak, mint pl. az azonosság, hiszen ha az azonosság nem állandó, akkor nincs azonosság.

Úgy néz ki, a létezés egyszerre mozog és mozdulatlan. Az előbb azonban megállapítottunk, hogy ha két alapalkatóelemről beszélünk, szükségszerű hozzájuk a létezés is. Mivel a mozgás és a mozdulatlanság ellentéte egymásnak, így a létezés se nem mozgás,se nem mozdulatlanság.

A mozgás nem mozdulatlanság, a mozdulatlanság nem mozgás. Hogyan lehet valami a kettő egyszerre vagy egyik se a kettő közül?

A mozgás nem lehet létezés nélkül, hiszen akkor nincs. Ugyanez igaz a mozdulatlanságra is. Ez ugyanaz a probléma, mint a nemlétezésé, azaz a létezésre ugyanaz vonatkoztatható, mint a nemlétezésre.

Az azonosság és a különbözőség szükségszerű, hiszen a mozgás és a mozdulatlanság különböznek egymástól, míg mindegyikük azonos saját magával. Ez akkor is igaz, ha a mozgást és a mozdulatlanságot megcseréljük. Az azonosság tekinthető a létezéssel egynek, hiszen minden létező azonos magával. de a különbözőség nem. Valójában azonban a létezés és az azonosság se ugyanaz, hiszen láttuk: a mozgás és a mozdulanság nem azonos, azaz nem lehet egyszerre létező, mertt a létező nem lehet egyszerre nozgés és mozdulatlanság. Azaz immár 5 fogalomnál tartunk: mozgás, mozdulanságság, létezés, különbözőség, azonosság.

A mozgás különbözik a mozdulatalnságtól. Azaz nem mozdulatlanság.Viszony létezik, mert részesedik a létezésben.

  • A mozgás azonban különbözik az azonostól is. Azaz nem azonos. Viszont mégis azonos, hiszen láttuk: minden létező azonos magával. A mozgás tehát egyszerre azonos és nem azonos, s ez mégse ellentmondás, mert az „azonos” szót nem egyformán használjuk: egyszer ugyanaz, mert azonos magával, másszor nem azonos az „azonosság” fogalmával: részt vesz ugyanis a másikban, melytől elválik, ami által nem más lesz.
  • Ugyanez a helyzet mozgás és a különböző kapcsolatával is.A mozgás egyszerre különböző és nem különböző. Különbözik a létezőtől, azaz nem létezik, viszint létezik, mert mindennek szükségszerű eleme a létezés is.

A létezés és a különbözőség átjárja az összes dolgot, köztük egymást is, és a különbözőség, mivel részt vesz a létezésben, nem azonos vele, azaz különböző, az nemlétezés. S ugyanez fordítva.

A következtetés: mindegy a dolgok száma, azon dolgok tekintetében fenáll a nemlétezés és a létezés is. Ebből következően a nemlétezés nem a létezés ellentéte, hanem csak valami más, ahogy nem nagy se jelent feltétlenül kicsit, lehet az közepes is.

Saját elképzelésem Parmenidészről az, hogy alapvetően igaza van. Két pontot leszámítva. A létező és a létezés nem ugyanaz, ő ezeket azonosaknak tekintette. Platón láthatóan megértette ezt, ezért mondja azt, hogy a nemlétezés is egyfajta létezés. Ami pedig a gömbhasonlatot illeti, azt hiszem azért választotta ezt a hasonlatot, mert nem volt jobb. Parmenidész 2 századdal Euklidész előtt előtt, aki többek között kitalálta a pontot, ami egy absztrakció, hiszen nincs kiterjedése, mérete. A mindenség bizonyára egy matematikai pont, s minden amit tapasztalunk. ebben a pontban van. Azaz minden amit látunk és amivel látunk illúzió. Tulajdonképpen egy számítógépes játékban élünk. A gond: ezt nem én találtam ki, az elképzelés - persze más szavakkal - ősi.

A következtetés a szofistát illetően: nem igaz, hogy nem állítható hamisság, mert igenis lehet beszélni a nemlétezőről, anélkül, hogy ez ellentmondás lenne. A szofista tehát a hamisság mestere, a filozófus hamis utánzata.

0 Tovább

Parmenidész I.

Parmenidész talán a legfontosabb filozófus a Szókratész előtti filozófusok közül. Messze ez szerintem a legbonyultabb írás Platóntól.

Résztvevők: az elai iskolai alapítója Parmenidész, legnagyobb tanítványa Zénón (nem keverendő a másik Zénonnal, aki a sztoicimzus megalapítója volt és jóval később élt), valami az ifjú Szókratész. Ez a Zénón híres paradoxonjairól.

Mindenképpen ez a legbonyolultabb írása Platónnak. Azt kell mondanom, hogy aki nem olvasott semmilyen előzetes információt Platónról, az nagyon nehezen fogja megérteni miről is van szó. Vagy mindenképpen ezt kellene utolsóként olvasni Platóntól. Én miért nem olvastam utolsóként? Mert furcsa ember vagyok, s ha azt hallom, hogy valamit olvassak utolsóként, akkor direkt nem fogok szót fogadni. Továbbá: ez a leginkább metafizikai tematikájú írás, ami szerintem mindenképpen a filozófia alapja.

Körülbelül nagyjából akkor halt meg Parmenidész, amikor Platón születt, azaz nem ismerték egymást.

filozófia politikaLássuk először is az igazi Parmenidészt, akiről ez az írás el van nevezve.

Parmenidész (515-430)

Költemény formájában írja le nézeteit. Egyetlen költeménye maradt fenn napjainkig (címe: A természetről), annak is csak része, kb. 3 oldalnyi rész, mely szerencsére azonban éppen az a rész, mely bemutatja nézeteit. 3 oldal, de olyan mintha a többszöröse lenne, igencsak nehezen érthető.

A szerző misztikus élményét írja le, melyben a "Nap lányai" elragadják őt a fény felé. A Nappal és az Éjszaka Kapuit a Bosszúálló Igazság őrzi, a Nap lányainak kérésére a kapuk kinyíltak, ami után a szerzőt üdvözölte egy istennő: fel fog tárulni előtte az igazság, melyről az emberek véleménye téved, mégis ezeket a véleményeket is meg kell ismerni, hogy meg tudjuk azokat ítélni.

Az istennő megállapításai:

  • a létező van, s nem lehetséges számára a nemlétezés.
  • a nemlétező nincs, s nem lehetséges számára létezés, nem határozható meg vagy mondható ki, mert elgondolni se lehet.

Az előbbi az igaz tudás, a második a vélemény. Az utóbbi helytelen, hiszen nemlétező nincs.

Mi a létező?

  • Nem teremtett, nincs kezdete, s nem pusztul el soha. Folyamatosan létezik, hiszen ellenkező esetben mi lenne a kezdete? Ha kezdete a nemlétező, akkor nincs, hiszen miért lett volna?  Ha pedig kezdete a létező, az képtelenség, hiszen nem lehet az oka saját maga.
  • Nem osztható, mivel folytonos, mindenhol ott van.
  • Mozdulatlan, mivel önmagából áll, nincs hová mozognia, ha lenne, akkor az egyik pillanatban nem lenne ott, ahol van, s fordítva. De nem végtelen, mert ha végtelen lenne, mindenre szüksége lenne, neki viszont nincs szüksége semmire.
  • Teljes, minden benne van, mert semmi se mondható, ami ne lenne létező.
  • Mivel nem végtelen, ezért kell, hogy legyen alakja, ez pedig gömb, mely homogén, mivel nem lehet a létező valahol kevesebb vagy több.

Mi a halandók tévedése? Az, hogy a dolgokból ellentétpárokat csináltak, mint éjszaka és nap, pedig mindez látszólagos csupán, csak a létező létezik.

Az írásra visszatérve Platóntól.

A vita kezdete: az egyetlen alapelvet és a több alapelvet elfogadók között. Azaz mi a létező: egy vagy több?

Zénón felvetése: ha több létező van, akkor ezek között kell lennie hasonlónak és különbözőnek, ami képtelenség, mert a hasonló nem lehet különböző és fordítva.

Szókratész válasza: van-e a hasonlóság és különbözőség mint absztrakt elv? Melyekből minden dolog részesedik: a hasonlók a hasonlóságból, a különbözőek a különbözőségből, sok dolog meg mind a kettőből egyszerre, miáltal egyszerre lehetnek részesedésük foka szerint hasonlók és különbözőek. Ebben semmi furcsa és ellentétes nincs, csak az lenne az, maga a hasonlóság és különbözőség válnának egymássá. Ahogy az sem lehetetlen, hogy minden dolog egy az egységben való részvétel által, s ugyanakkor sok is a sokaságban való részvételével. Zénónnak azt kellene bizonyítania, hogy maga az egység sok és maga a sokaság egy, hisz ez valóban ellentmondás lenne, míg az nem az, hogy egy adott dologban egyszerre vesz részt ellentétes ideákban.

Platón nem ír példát, de én igen. Direkt egy másik platóni műben leírt példát hozok. Szóval vegyük a 2-es számot, ami egyszerre 1 duplája, de egyben 4 fele is. Ebben semmi ellentmondás nincs, simán lehet a 2-es szám egyszerre dupla és fél is, viszont magz a dupla és a fél fogalma sosem lehet ugyanaz. Azaz Platón azt mondja, semmi értelme arra rámutatni, hogy a 2 egyszerre fél és dupla, mert ebben semmi különös nincs, ez nem cáfolja a fél és a dupla fogalmának (ideájának) létezését. A félség és a duplaság létezését csak az tudná cáfolni, hogy bizonyítjuk: ez a két fogalom képes egymásba átmenni, ugyanaz lenni.

Parmenidész megkérdezti Szókratészt, ő fedezte-e fel, hogy vannak absztrakt dolgok, ideák, melyek nem ugyanazok, mint a dolgok, melyek részesednek bennük. Szókratész igennel válaszol. Felmerül a kérdés, mindenre van-e ilyen fogalom. Az értéktelen dolgokra biztosan nincs, de pl. van-e az embernek absztrakt fogalma? Szókratész bevallja, képtelen ebben a kérdésben biztos választ adni.

Ezután az idea és az abban résztvevő dolog kapcsolatára terelődik a beszélgetés.

Milyen ez a kapcsolat? A dolog az idea egészében vagy részében vesz részt? Vagy egy másféle kapcsolat? Az egész idea jelen lehet minden dologban, ami részesedik belőle? Igen. De hiszen ha az idea egy, azzal, hogy részt vesz más dolgokban, önmagától elkülönül. Nem, mert ez olyan, mint egy vitorla, mely sok embert betakar. Viszont ez a példa azt jelenti: nem az egész vitorla van mindenki felett, hanem annak része, azaz az idea részekből áll. Szóval nem lehet az egész idea egészében részes a dolgokban. Azaz az idea és a dolog kapcsolatában nem az egész idea vesz részt, hanem része. Azaz az idea osztható. Ez az első következtetés.

Viszont ez képtelenség, hiszen ha pl. a nagyság ideája részekre oszllik, akkor azok mindegyike kisebb nála, azaz már egyik se nagy. A második következtetés tehát: az idea részként se vehet rész a dolgokban.

Tehát se egészként, se részként nem vesz részt az idea a dolgokban. De akkor hogyan vesz részt egyáltalán? A lehetséges magyarázat: amikor a nagyságot tartalmazó dolgokat látjuk, bennük meglátjuk a nagyságot mint egyet. Viszont ha ez így van, szükségszerűen kell még egy idea, mely egyesíti ezt a nagyságot és a dolgokat, melyekben meglátjuk azt. Azaz immár két ideánk van, sőt végtelen számú, hiszen a végtelenségig bővíthető a lánc. Tehát így sem képzelhető el az idea. Ez a harmadik következtetés.

Szókratész ellenvetése: nem szükséges ezt a nagyságot dologként elképzelni, lehet gondolatnak tartani. Viszont a gondolat mindig valamire vonatkozik. A gondolat önmagában egy idea lesz. Ezek szerint minden gondolatokból áll, tehát vagy minden dolog gondolkodik vagy ezek valamiféle specifikus, nem gondolkodó gondolatok. Ez is abszurdum. Ez a negyedik következtetés.

Szókratész ismét új meghatározást javasol: az ideák egyfajta minták, a dolgok bennükben való részvétele pedig ezen mintákhoz való egyfajta hasonulás. Azonban a hasonulás nem lehetséges anélkül, hogy hasonlóság ne lenne, márpedig ha valami azonos valamivel, az nem lehet különböző tőle. Azaz magának az ideának részt kell vennie ebben a folyamatban, de ezt már láttuk a harmadik következtetésben. Azaz ez a meghatározás se használható. Ez az ötödik következtetés.

Láthatjuk, millyen nehéz az ideák mint független dolgok magyarázása, melyek a konkrét dolgoktól függetlenül léteznek. További érv az ideák ellen: nem ismerhetők meg, hiszen több idea nem abszolút, hanem relatív, viszont ezek részvétele a dolgokban nem követi ezt. Példa: a rabszolgaság és a rabszolgatulajdonosság, melyek egymástól függő ideák, viszont ezek megjelenése a dologi világban nem függ az adott ideától, hanem valamely konkrét dologtól. Az evilági rabszolga nem a rabszolgatulajdonosság rabszolgája, hanem egy adott rabszolgatulajdonosé. Amiből az következik, hogy a tudás szerepe hasonló: nem ismerhetjük meg az ideákat, ha azok léteznek is, mert nem tudunk következtetéseket levonni róluk a dologok alapján. Sőt az ideák világa sem szerezhet tudomást rólunk. Ez a hatodik következtetés. S ez a legfőbb érv Platón szerint.

Viszont ha nem találunk semmilyen ideát, ami alatt a dolgok csportosíthatóak, maga a beszéd válna értelmetlenneé. A következtetés Parmenidésztől: Szókratész egyszerűen még nem elég tapasztalt a filozófiában, ezért nem tudja helyesen alátámasztani idea-tanát.

Meg kell vizsgálni nem csak azt, ami következik egy elméletből, hanem azt is, mi következik abból, ha ez az elmélet nem igaz.

Meg kell vizsgálni, mi fog történni, ha a több nem létezik:

  • a többet önmagához és az egyhez viszonyítva,
  • az egyet önmagához és a többhöz viszonyítva,
  • a többet és az eggyet önmagukhoz és egymáshoz viszonyítva.

S hasonlóképpen, ha feltételezzük a hasonlóság nemlétezésének létezését, akkor mi fog történni a más dolgokkal és magukkal kapcsolatban. S ugyanez minden más ideát illetően.

Azaz mi a kapcsolat a létezés két szintje között. Ez az írás második része, melyet külön cikkben fogok ismertetni annak fontossága miatt.

0 Tovább

Theaitétosz

Szókratész találkozik barátja egyik tanítványával, egy Theaitétosz nevű fiatalemberrel, akivel a tudás mibenlétének kérdését vitatják meg. Ez a Theaitétosz azonos a híres ógörög matematikussal, de itt ebben a párbeszédként még fiatalként szerepel.

filozófiaA kérdés: mit nevezünk tudásnak?

Az első meghatározás: a tudás az észlelés. Aki valamit észlel, az tudja is azt.

Szókratész megjegyzi, ez Prótagorasz álláspontja is, aki ezt picit másként magyarázva kijelenti: az ember minden dolgok mércéje, a létező dolgoknak úgy, ahogy azok léteznek, a nemlétezőknek meg úgy, ahogy azok nem léteznek.

Vajon a dolgok tehát azok, aminek látszanak? Azaz ami nekem valaminek látszik, az másnak is annak látszik? Az érzékszerveink tehát tudást adnak? Akkor miért van az, hogy pl. ugyanazt a szelet egy ember kevésbé hidegnek érzi, mint más? Prótagorasz szerint tehát ugyanaz a szél egyszerre többféle, vagy csak az, hogy valakinek ilyen, másnak meg olyan? Nyilvánvalóan az utóbbit állítja.

Mi azonban az észlelés? Mivel mindig valami létezőre vonatkozó és azonos a tudással, így a tudás mindig hibátlan? Hiszen ha az észlelés és a tudás ugyanaz, akkor a tudás hibátlan kell, hogy legyen.

Szókratész megjegyzi, hogy sok filozófus szerint eleve nem lehet a dolgokról beszélni, mivel azok mindig mozgásban vannak – lásd Prótagorasz, Hérakleitosz, Empedoklész nézeteit -, a nagy kivétel Parmenidész. (Parmenidész a dolgokat látszatoknak hitte.)

Platón nem adja vissza teljesen pontosan a megnevezett filozófusok nézeteit, ezt vegyük figyelembe! Lásd bővebben itt!

De mi a helyzet az örök mozgással és az észleléssel?

Minden egymástól való függésben létezik. Az észlelés is, hiszen az egy folyamat az észlelt és az észlelő között. Ami valakinek valamilyennek tűnik, az nem tűnik ugyanolyannak másnak, sőt még ugyannak az embernek sem tűnik ugyanaz mindig ugyanolyannak.

Észleteink szubjektívek, azt se tudjuk biztosan, mikor vagyunk ébren és mikor alszunk. Ugyanez a helyzet egyes betegségekkel, melyek hamis észleteket okoznak. Tudjuk-e tehát azt amit észlelelünk? A következtetés az, hogy nem.

Továbbá nem igaz Prótagorasz tétele se, hogy az ember minden dolgok mércéje.

Aki valaha megismert valamit, s ez megvan emlkezetében, az vajon képes nem tudni azt? Nem, ez nem lehetséges. De ha ez igaz, akkor a következtetés az, hogy lehetséges tudás észlelés nélkül is, azaz téves a korábbi feltételezés, hogy a tudás észlelés. Hiszen az emlékezésnek nem része az észlelés.

Prótagorasz azonban azt mondaná ebben a kérdésben, hogy a valamiről az emlékezetben létező tudás nem azonos azzal, amit az illető arról a valamiről szerzett az érzekelés pillanatában. Azaz ilyen értelemben lehet egyszerre tudni és nem tudni valamit. Hiszen az ember is állandó mozgásban van, változik élete során. Továbbá a tudást illetően az emberek eltérőek: van jobb és rosszabb tudás, hiszen egy adott téma szakértője nyilván jobban ért az adott témához, mint más ember. Prótagorasz azt mondaná, elmélete 2 módon cáfolható:

  • be kell bizonyítania, hogy érzéseink nem egyéniek és viszonylagosak,
  • vagy azok ugyan, de az észlelésben kialakult észlelet nem egyéni.

Ha ezt valaki nem képes igazolni, akkor mégis Prótagorasz tétele igaz, hogy mindennek a mértéke az ember.

Ha általunk nem ismert idegen nyelvet látunk vagy hallunk, látjuk a betűket, halljuk a beszédet, de nem értjük azokat. A „tudás” itt azonban jelentheti azt is, hogy felfogjuk a betűket és a hangokat

Nézzük meg azonban a kérdést még egyszer!

Mit jelent tehát valójában az örök mozgás elve és az, hogy az ember mindennek mértéke?

Prótagorasz tehát azt állítja: minden az egy embernek, ahogy az tűnik neki. Viszont mindenki valamiben bölcsnek, másban tudatlannak tartja magát. S amikor ez szükséges, mindenki megbízik a böolcsességen, pl. hajótörés esetében a tapasztalt tengerészben. A bölcsesség igaz tudás, míg a tudatlanság hamis vélemény az emberek szerint. Ahogy a betegnek egy édes étel keserűnek tűnhet, majd amikor egészséges lesz, már édesnek érzi.

Nincs ember, aki ne tartana valaki mást tudatlannak vagy tévedőnek. Pedig ez ellentmond Prótagorasz tételének. Miért? Mert ha valaki valamit igaznak nyilvánít, akkor vagy azt kell feltételezni, hogy mindenki más szintén igaznak mondja ugyanazt vagy azt, hogy mindenki más véleménye nem számít. Viszont tény: mindig van ellenvélemény. Amiből az következik: ami valakinek igaz, az másnak hamis. Ugyanez következik abból is, ha az feltételezzük, hogy mások véleménye nem számít.

Magának Prótagorasznak se lehet igaza, hiszen sokan nem értenek vele egyet. Azaz ha mindennek a mértéke az ember, akkor ha az emberek többsége szerint nem igaz Prótagorasz tétele, akkor az nem igaz. Hiszen ő azt állítja, mások véleménye igaz, míg ezek a mások nem állítják ugyanezt másokról, köztük Prótagoraszról!

Viszont Prótagorasznak igaza van, hiszen tény: a legtöbb alapvető érzés igaz, pl. a szárazság, melegség azonosan érződik mindenki által. Azaz azok az észleletek, melyeket közvetlenül érzünk érzékszerveinkkel. Ezekben tehát tudásunk helyes, leszámítva a már említett betegség esetét. Prótogarasz a nem közvetlen érzetekre érti, hogy azok azok, amilyenek, pl. az, hogy mi igazságos csak attól függ, hogy az emberek közössége mit tart annak.

Könnyű bizonyítani, hogy nem minden ember tudása igaz. De azt nehéz bizonyítani, hogy egyes ember érzete valamiről téves, márpedig ezt kell bizonyítani, ha elfogadjuk, hogy a tudás észlellés.

Lássuk most azokat, akik szerint minden mozgásban van.

Mit értünk mozgás alatt. Két dolgot:

  • a dolog helyváltoztatást,
  • a dolog változását.

A dolgokra jellemző mind a kettő.

Az észlelés folyamata az észlelt és az észlelő viszonya, melyben mindkettő mozgásban van. Ez a mozgás mindkét fenti mozgástípus meglétét jelenti. Ebben az esetben viszont semmit se tudunk, hiszen mire képzetet alkotunk valamir, az már meg is változott és a mi érzekelésünk is megváltozott vele egyidőben. Ez pedig azt jelenti, hogy minden válasz helyes. Valójában még az „ez”, „az”, stb. szavak használata is problémás a folytonos változás miatt. Az örök mozgás tanának hívei kénytelenek leszek valamilyen új nyelvezetet kitalálni.

Visszatérve most az eredeti kiindulópontra, mely szerint a tudás észlelés, felmerül a kérdés, maguk az érzékszervek adják a tudást vagy azokon keresztül lesz tudás. Ha pl. fehér színt látunk, a fehérséget, a fehérséget maga a szem állapítja meg vagy a fehérség beérkezik a szembe, amit aztán valami más – pl. nevezzük léleknek – dolgoz fel? Nyilvánvalóan az utóbbi az igaz, hiszen több érzékszervünk van, s azok sok esetben ugyanazt észlelik, a közös észleletet pedig nem dolgozhatják ki egyenként. (Amit Platón itt léleknek nevez, azt ma értelemnek neveznénk, Platón a lélek szót jóval szélesebb értelemben használta, ahogy azt manapság szokás.)

Viszont az „azonos”, „különböző”, „sok” képzetek nem érzékszerveink közvetlen működésének eredménye, ezeket egyetlen érzékszervvel se lehet megmagyarázni, hiszen pl. az azonosságot nem észleli egyik érzékszervünk se. Azaz ezeket az értelem – a lélek – érzékszervek nélkül tudja.

A következtetés: a tudás nem lehet észlelés, hanem az észleletek feldolgozása, melyhez viszont olyan tudás is tartozik, mely nem észlelés eredménye! Azaz a kiinduló tézis cáfolva lett: a tudás nem észlelés.

Közben Szókratész elveti Parmenidész álláspontjának megvitatását, mely Prótagorasz és Hérakletosz tételeinek tökéletes ellentéte. Hozzáteszem: valójában erre nincs is szükség a tudás meghatározásához, hiszen Parmenidész szerint minden látszat, az egyetlen egységes létezőt kivéve.

Mi tehát a tudás?

A második meghatározás: a tudás a dolgokról az értelem által alkotott vélemény.

Nyilván mem lehet minden vélemény tudás, hiszen maga a vélemény szó már jelzi, lehet igaz és hamis vélemény is.

Aki valamiről véleményt alkot, arról alkot véleményt amiről tud vagy arról amiről nem tud. Az előbbi.

Lehetséges-e az, hogy valaki tud valamit és mégsem tudja azt? Nem.

Aki hamis véleményt alkot, úgy gondolja, hogy az a dolog, melyről tud nem az a dolog, melyről tud, hanem valamilyen más dolog, melyről tud, így tudva mindkettőről tudatlan? Ez nem lehetséges.

S fordítva? Azaz aki nem tud egy dologról, gondolja-e azt, hogy az egy másik dolog, melyről szintén nem tud. Ez sem lehetséges.

Viszont az teljesen lehetetlen, hogy aki tud egy dologról, az azt olyan dolognak gondolja, amiről nem tud.  S az is, hogy nem tud egy dologról, s azt olyan dolognak gondolja, amiről tud. Sőt ezek ellentéte abszurdum.

De akkor mikor lesz valamiről hamis vélemény? Hiszen az ember vagy tud egy dologról vagy nem tud róla, harmadik eshetőség nem létezik.

A kérdést nem a tudás és nemtudás oldaláról kell tehát vizsgálni, hanem a megítélés szemszögéből: valaki hiheti azt tévesen, hogy tud valamiről, miközben nem tud róla, s fordítva.

A vélemény mindenképpen valamilyen létező dologról van, nemlétezőről nem lehet vélemény.

A hamis vélemény felcserélt vélemény. Pl. egy ember egy létező dolgot más létező dolognak vél, melyről tudomása van, így téves vélemény alakul ki benne: a két dolgot felcseréli elméje.

Amikor ez történik, az ember mindkét dologra kell, hogy gondoljon, vagy csak az egyikre a kettő közül? Minkét eset lehetséges.

Mi a gondolkozás? Az elme által lefolytatott egyfajta önmagával való beszélgetés, melyben az elme meggyőzi magát az érzetek alapján valamiről.

Amikor valaki hamisan ítél, akkor meg van győzödve, hogy az egyik dolog valamely másik dolog. De ez nem lehetséges akkor, ha az illető ismeri mindkét dolgot. S akkor se, ha csak az egyiket. Azaz az előbbi tétel képtelenség: azaz nem áll, hogy a téves ítélet felcserélést jelent.

A következtetés az, hogy téves az a kiindulópont, mely szerint aki tud egy dologról, az azt olyan dolognak gondolja, amiről nem tud és az is, hogy nem tud egy dologról, s azt olyan dolognak gondolja, amiről tud. Pl. lehet, hogy látok egy ismeretlen személyt, akit távolról egy ismerősömnek hiszek. Ez azért lett eddig kizárva, mert az jelentené, hogy egyszerre tudok és nem tudok valamit.

Lehetséges, hogy valaki nem tud valamit, majd megtanulja azt? Természetesen lehetséges.

Képzeljük el az értelmet, mint egy viasztömböt, mely lehet tiszta és lehet kevésbé tiszta! Észleleteink és gondolataink ebbe a viasztömbbe jegyződnek fel, s ott vannak addig, míg nem törlődnek ki onnan, ami a felejtést jelenti. Így lehet, hogy valaki egyszerre tud és nem tud valamit. Ez azt jelenti, hogy észlelek valamit, amiről tudok, de azt nem annak a tudásnak a viaszlenyomatának feleltetem meg, hanem valamely más dologénak, ugyanúgy ahogy pl. valaki felcseréli a cipőjét. Ennek az lehet az oka, hogy a dolog érzete nem egyezik annak viaszlenyomatával az értelmemben. Ebből az következik, hogy hamis vélemény csak olyan tudás lehet, ami megvan bennünk, hiszen nem gondolhatunk semmiről se olyat, amit nem tudunk.

Amikor a viszatömbünk tiszta és mély, gyorsan tanulunk, jó az emlékezőtehetségünk, s nem keverjük a dolgokat. Ha ez nem így van, vagy gyors tanulási képesség rossz emlékezőtehetséggel, vagy lassú tanulás gyors emlékezőtehetséggel.

A végkövetkeztetés: hamis vélemény nem létezik sem az észlelések egymás közötti viszonyában, sem a gondolatokban, hanem a gondolatoknak az észleléssekkel való viszonyában. Erre viszont ellenérv, hogy pl. lehetséges tévedni egy matematikai műveletben, ahol csak gondolatokról beszélhetünk, nem észlelésekről. Azaz mégis lehetséges, ami már ki lett zárva: hogy egy ember egy tudott dologról azt gondolja, az egy másik tudott dolog. A következtetés: a hamis vélemény mégse határozható meg úgy mint a gondolatoknak az észleléssekkel való viszonyukban létező valami.

Visszatérve az eredei kérdésre: mi a tudás?

Tegyünk különbséget a tudás megléte/birtoklása és a vele való rendelkezés között! Ahogy aki vesz egy ruhát, annak a ruha megvan, birtokosa annak, de ha nem használja azt, akkor nem rendelkezik vele..

Vagy a fordítottja: akinek vadgalambjai vannak, az rendelkezik velük, de nem birtokolja őket.

Ugyanez  a helyzet a tudással, megszerezzük, de nem feltétlenül rendelkezünk vele. Ezért lehetséges, hogy bár képtelenség az, hogy valaki nem tud valamit, amit tud, mégis tévedhet az illető. Ugyanaz, mint amikor valaki el akar kapni egy madarat, de másik madarat fog meg a madárketrecéből. Ennek következménye: semmi se képes megvédeni minket a tudatlanságtól.

Azaz ez a tételt is el kell vetnünk.

A harmadik meghatározás a tudásról: a tudás a dolgokról az értelem által alkotott, ésszel indokolt igazvélemény. Arra adható ilyen észbeli indoklás ami megismerhető, a megismerhetetlen nem indokolható ésszel.

Szókratész megjegyzi: egyesek szerint a világ alapelemei nem magyarázhatóak, azaz ezek az elemek csak észlelhetőek, de nem magyarázhatóak, ez csak azokra a dolgokra lehetséges, melyek ezekből az elemekből állnak. De tartható-e ebben az esetben az, hogy a tudás a dolgokról az értelem által alkotott, ésszel indokolt igazvélemény, hiszen ebben az esetben ez ellentmond az alapvető elemek tudásával.

Olyan ez, mint a szótagok és a hangok kapcsolata. A hangok önmagukban nem hordanak jelentést, míg a belőlük álló szótagok igen. A példa Szóktatész nevének első szótaja („szó”), mely magyarázható, míg elemei nem azok. Viszont egy szótag nem mondható ki elemei ismerete nélkül. A szótag tehát vagy egy egész, mely nem tartalmaz elemeket vagy a benne lévő elemek összege nem azonos vele – mindkét elképzelés abszurd.

Nézzük meg azonban mit értünk ésszel való indoklás alatt! Ez lehet:

  • a dolog szóbeli kifejtése, ez viszont nyilvánvalóan nem igaz, hiszen mindenki képes bármit kifejteni,
  • alapemeinek felsorolása, ez abszurdum, hiszen pl. egy kocsi megmagyarázható anélkül, hogy valaki ismerné annak minden egyes részét,
  • a dolog más dolgoktól való eltérésének elmondása, ami viszont körkjörös érvelésbe torkollik, hiszen ahhoz, hogy valaminek a más dolgoktól való eltérését el tdjuk mondani, tudni kell azt, azaz így a meghatározás az lenne: a tudás a dolgokról az értelem által alkotott, tudással indokolt igazvélemény.

A végkövetkeztetés: nem tudtuk meghatározni mi a tudás.

Két melléktéma is van az írásban.

Az egyik: a filozófusok esetlenek a hétköznapi életben. Sokszor miközben a dolgok háttéréről elmlélkednek, megfeledkeznek az alapvető hétköznapi dolgokról, azokat nem képesek megfelelően ellátni. A  bíróságon se képesek magukat kellő módon kifejezni.

A másik: Szókratész magát szülésen segédkező bábához hasonlítja, azaz segíti a tanítványait, beszélgetőtársait, hogy azok „megszüljék” saját gondolataikat.

0 Tovább

Furcsa jövő

A jövő néha furcsább a legvadabb fantáziánál...

politika

Ha valaki azt mondta volna nekem 2010-ben, hogy 7 évvel később:

  • Gyurcsány lesz az MSZP fő ellenfele,
  • Simicska lesz a ballibek fő reménysége a Fidesz elleni harcban,
  • az oroszok gyalázása kötelező lesz a ballibeknél,
  • kötelező lesz a ballibeknél az iszlám megtapsolása,
  • a ballib megmondóemberek éljenezni fogják a Jobbikot,

azt még én se hittem volna el, pedig hajlamos vagyok néha furcsa jövőképekben hinni...

0 Tovább

Ballib szupermenek

2010 óta folyamatosan jönnek az újabb és újabb ballib messiások. Érdekes folyamat ez, összegeztem a szerintem legfontosabb eseményeit.

A legelső sztár Juhász Péter volt, aki már 2010 végén küzdeni kezdett a "diktatúra" ellen. Akkor éppen a sajtószabadság valóságban nem létező eltiprása volt az ürügy. Juhász máig aktív egyébként, fő érdeme, hogy bárhol is jelenik meg vezető szerepben, az a szervezet rövid időn belül összeomlik. Ahol korábban sikeresnek mondható, 20-30 ezres tüntetések is szerveződtek, ott Juhász működése eredményeképpen ezek létszáma 100 fő alá csökkent. Ma Juhász eredeti szervezete, a Mila már csak egy Facebook-oldal.

2012-ben jött a HaHa, a Hallgatói Hálózat nevű szélsőséges ballib diákszervezet. Ők pár hétig nyomták, pár napra még egy előadótermet is kibéreltek maguknak az ELTE-n. Mára csak egy blog maradt belőlük.

Majd az év végén jött a bukott miniszterelnök, Bajnai Gordon új mozgalmának nagy fellépése, itt Bajnai saját új pártja egyesült Juhászékkal és a Kónya Péter vezette Magyar Szolidaritás Mozgalommal. Ez az egyesülés a kezdetekben rendkívül sikeres volt, 15 %-ra mérték a közvéleménykutatók, de ezt gyorsan sikerült levinniük a parlamenti küszöb alá, nem utolsósorban az MSZP és a DK hathatós "segítségével". Mára Bajnai kitántorgott, Kónya pedig országgyűlési képviselő ugyan, de mára saját volt partenereivel is összeveszett. A hatalmas csúcsszervezet, az Együtt jelenleg 1 azaz egy képviselővel rendelkezik a Parlamentben. Minden felmérés szerint semmi esélyük jövőre bejutni.

2013 fő játékosa az Éhségmenet volt, melyen többek között ballib multimilliomosk is részt vettek, bizonyára éhezni szerettek volna, fogyókúrás céllal. Az esemény, a hatalmas szervezés ellenére, ezer embert se tudott mozgósítani. Ma csak egy Facebook-oldal.

Az év ballib forrradalmára Dopeman, aki olyan bátor volt, hogy megküzdött egy saját maga által készített hungarocell-szoborral!

A 2014-es hatalmas ballib választási bukás után csak a kormány segíthetett. Az értelmetlen internetadó ellen zajlott a legnagyob tüntetés a 2010-2017 közti időszakban. A ballibek pechjére, a tüntetés politikamentes volt, s amikor Orbánék visszavonták a tervezetet, a tovább tüntetni akarók a korábbi huszadára estek, így sikertelen lett az ügy kormányellenes ballib célra való felhasználásának terve.

Kicsivel előtte megjelent lehetséges messiásként Tétényi Éva volt esztergomi polgármester is, aki városa Fidesz-szervezetének fő ellenfele volt. Ő nem volt hajlandó azonban hűséget fogadni a ballib agytrösztnek, így gyorsan ki lett dobva: nem elég ugyanis a Fideszt nem kedvelni ám...

politika2015 nagy eseménye: Simicska és Orbán összevesztek. Mára Simicska egyfajta ballib sztár lett emiatt, bár ő egyébként a Jobbik mögé állt be. Ennek hatása: a ballibeknél azóta a Jobbik immár "náci" minősítésből "sz9vetséges" minősítést kapott. Mára ő a ballib ellenzék fő reménysége, mostanában is mindenki várja, hátha birtokában van valamilyen kompromitáló adat Orbánról, melyet majd jövő év márciusában közzé fog tenni.

Megjelent mellékszereplőként a volt fideszes Szabó Gábor - a neten mint Tuareg ismert -, aki sátortáborozni kezdett a Parlament előtt, időnként egyhetes fogyókúrákkal ütve el ott az időt. Őt gyorsan dobták  a ballibek, mert lassan odáig radikálozódott, hogy a ballib politikusokat és megmondóembereket is Orbán-csicskásoknak mondta. Idén lezárta tevékenységét, 20-tagú szervezete még létezik, de csak a Facebook-on.

Nála fontosabb volt azonban Sándor Mária, aki hihetetlen hangszínben előadva nyomta a ballib propagandát. De ő is elkövette azt a hatalmas hibát, hogy próbált önálló is lenni. Emiatt a támogatás elmaradt mögüle. Pedig ha szót fogadott volna, hivatásos politikust csináltak volna belőle a rendszerurak. Mindenképpen le a kalappal előtte, hogy ezt nem vállalta. Már nem aktív, idén visszatért eredeti munkájához (ápolónő).

2016 sztárjai többen vannak. Egyrészt ez a Pumukl-féle Tanítanék. Hetekig szervezett tüntetésükre 8 ezer ember ment el. Már Pukli István - ez Pumukli igazi neve - árulónak számít a ballib oldalon, mert elhagyta saját szervezetét, azt nem akarva átadni a ballib vezetésnek, ezzel a szervezetet gyakorlatilag kivégezte, majd pedig saját pártot alapított, mely nem hajlandó összefogni a többi ballibbel. Párja fő tevékenysége jelenleg a blogírás.

Aztán ott voltak a Ligetvédők. Eredeti programjuk: leállítani a Városliget megszépüléset, többek között "megvédeni" olyan "természeti értékeket", mint a volt Közlekedésu Múzeum melletti lebetonozott, koszos parkoló. Annyira kínos volt egész tevékenységük, hogy már kezdetben se támogatta őket a ballib megmondóemberek egy jelentős hányada. Mára maradtak tízen, egy részük drogozik a Ligetben, az ott felállított 2 darab sátorban, más részük máshol lopja a napot.

S még Hosszú Kattinka is megvolt ebben az évben, akit akaratán kívül valakik kikiáltottak ballib felkelőnek. Mára csúnya orbánista árulónak számít a ballib médiákban.

Az idei év új sztárja természetesen a Momentum. Bár mára a ballib megmondóemberek megorroltak rájuk, miután ők se voltak hajlandóak "összefogni", hanem saját szervezetben gondolkodnak.

Láthatjuk: vagy árulókká lettek az egykori hősök vagy saját magukat nullázták le.

0 Tovább

2022 - a Jobbik éve

Úgy néz ki, a háttérhatalom döntött.

A döntés: kibekkeli Orbánt még 2022-ig, addigra meg felépíti az új, immár "európai" Jobbikot. Persze, ha lehet, csinál egy
"forradalmat" közben, adandó alkalommal, de ennek túl nagy a kockázata. Budapest mégse Kijev, s hatalmas lenne a bukás, ha a "forradalom" bukna, ami elég esélyes. Így inkább marad a kivárás 2022-ig. Türelem Vona-kormányt terem.

A fő akadályok a 2022-es Európai Jobbik-győzelem előtt még eltisztítandók.

A ballibeken belüli balos felkelést sikerült ezen a héten végleg elfojtani Botka koordinált likvidálásával. Többé nem lesz, aki
merne lázadni a liberális dogmák ellen a "baloldalon". A DK, az Együtt, a Momentum eleve klasszikus jobboldali liberális pártok, az MSZP-t ezen a héten sikerült elintézni, ott sincs már mitől rettegni, marad a PM és az LMP, de a PM csak virtuálisan létezik, az LMP meg elmegy amolyan zöld szektának, a gond nem sok.

Ha összefogócskáznak a kicsik a nagyokkal, arcukat vesztik, ha meg nem, úgyis kiesnek, szóval jövőre el lesznek intézve. A 2018-es hatalmas ballib bukás után Gyurcsány majd maga alatt konszolidálja a ballib maradványokat, kiépítve egy biztos 10 % körüli liberális kispártot, mely majd a Jobbik koalíciós partnere lesz: azért mégse lehet a Jobbikot egyedül kormányra engedni, jó ha lesz farka is, mely majd csóválja a házőrzőt. Ha a Momentum szót fogad, csatlakozhat, de valószínűbb likvidálásuk: túl izgága srácok, nem lehet megbízni bennük, plusz a végén még orbánosodnak!

Fontos feladat még valahogy leszerelni a mindenféle "konzervatív" mozgalmárokat. A fő alak, Bokros már megvan: amióta Gyurcsány meghívta egy finom mandátumra, nem zavarog.

politika

A Jobbik felépítésének fontos eleme lesz a párt hitelességének megőrzése. Így aztán nem lesz erőltetve, hogy kulturálisan is
átmenjen a liberális oldalra. A háttérhatalomnak nem gond, ha valaki úgy szolgálja, hogy közben Szentkoronát tűz minden sarokra, s a Székely himnuszt énekelve, rovásírásos felirattal utalja át a profitot. Lesz bőven iskolai hittan is, a homokmenetesek és a feministák szarva meg le lesz törve, ne zavarják óbégatásukkal a profitporszívózást.

A ballib médiák már hónapok óta megkezdték a Jobbik mosását, csak folytatni kell. A túl hangosan gágogó Jobbik-ellenes ballib hangok meg majd szilenciumot kapnak, ha nem sajátítják el az új ukázokat. Az igazi "független" ballib megmondóember mindig követi a Pártot, ha meg nem, nagyon gyorsan a munkanélküli irodában találja magát...

Egy téren még dolgozni kell a Jobbikon: valahogy leépíteni az oroszpárti vonalat, s büszke euroatlantista jobbikos vezetést
kinevelni. Dehát lesz még erre 4 év, bőven elég.

0 Tovább

Kié lesz az idei Nobel?

Most pénteken derül ki, ki kapja az idei Nobel-békedíjat.


politikaSzerintem Satana Mertkell kapja, mert 2 fontos dolgot is tett a skandináv liberaszták (ők alkotják a Nobel-Bizottságot) érdekében:

  • iszlamista terroristákat invitált Európába,
  • bevezette a homokházasságot Németországban.

Viszont ellene szól, hogy náci nemzetiségű, szóval lehet, hogy mégis más lesz...

Szóval lehet, hogy mégis valami Trump-ellenes pedofil aktivista kapja Mertkell helyett...

Még esélyes jelölt Francisco Conchita Borgia Buziglio Wurst, vatikáni celeb médiasztár, akinek keresztényellenes hetvenkedése mindenképpen egy Nobelért kiált...

Pár órán belül kiderül.

0 Tovább

A liberalizmus hamis erkölcse

A mai, modern, agonizáló liberalizmusban gyakorlatilag a hatalmasok folyamatosan elnyomják a dolgozó kisembereket, azok közéleti szereplése egyre nehezebb. Csak kicsit mond mást, mint a amit “kell”, már ki is van rúgva.

S mindezt szólásszabadságnak csúfolják.

politikaSokkal nagyobb gond, hogy mindezt magáncégek csinálják, nem az állam! Az állam ellen ugyanis lehet fellebezni, tüntetni,
tiltakozni, míg a “munkaadó” – helyesebben: profitlopó – ellen nincs pofázás.

Mindez kombinálva a liberalizmus másik nagy paradoxonjával: egyrészt belenevelik az emberbe, hogy jó dolog a pénzéhség, viszont hozzáteszik, ez csak a tőkések szent joga, míg a kisembereknek valahogy becsület dolgának kell tekinteniük kényszermunkájukat.

A változás szele már elkezdett halkan duruzsolni, íme pár alapvető elv a gazdaságpolitika terén, mely követendő az új populista
államiság esetében, kiválasztottam a 8 legfontosabbat:

  • a gazdaság felett erős állami kontroll,
  • az ofsór övezetek felszámolása,
  • a független jegybanki rendszer megszüntetése,
  • a közszolgáltatások államosítása,
  • az ásványi kincsek államosítása,
  • a hitelpénzrendszer felszámolása,
  • biztosított alapbér munka nélkül mindenkinek,
  • a profitorientáltság erős csökkentése, majd megszüntetése.

Minél előbb, annál jobb! De ki kell várni a megfelelő pillanatot. A liberalizmus – hála Istennek! – agonizál, ez tény, viszont ez
nem egy egyenletes folyamat, vannak csúcsok és esések. A liberalizmus még képes csatákat nyerni, de a háborút már elvesztette. Mint Hitler 1943-ban.

0 Tovább

Fogják bombázni Madridot?

Mikor fogja a NATO bombázni Madridot?

politikaCsak azért kérdezem, mert 18 éve a NATO azért bombázta 3 hónapon keresztül Belgrádot, mert a szerb vezetés nem engedte országa egy részének elszakadását. Akkor arra hivatkozott Szerbia, hogy alkotmánya nem teszi lehetővé a szeparatizmust. Ismerős?

Persze most sokan azt mondják, a szerb erők megöltek embereket, míg a spanyol erők csak gumifegyverekkel lőttek, s csak sérültek vannak, halottak nem. Ez igaz, de most a katalán szeparatisták se lőttek fegyverrel senkit, nem támadtak meg rendőrörsöket, míg 18 éve az albán szeparatisták pontosan ezt tették.

Ami pedig magát a szeparatizmust illeti: ez a világ egyetlen országában se jogszerű, a Szovjetúnió volt az egyetlen kivétel, mely annak idején saját alkotmányában rögzítette a tagköztársaságok feltétlen kivállási jogát, mind a lenini, mind a sztálini, mind a brezsnyevi alkotmányban ez benne volt, aki nem hiszi nézze meg az 1977-es szovjet alkotmány 72. cikkelyét (azért írom ezt, mert az utolsó szovjet alkotmány).

Viszont ha egy nép el akar szakadni, az el is szakad, s a jogtalanságból jog lesz előbb-utóbb.

Ami érdekes Katalónia esetében, a szeparatizmus hívei és ellenzői aránya kb. 50-50, azaz nincs tömeges és egyértelmű elszakadási vágy. A vasárnapi népszavazás körülötti események fő célja ez volt: megnövelni a szeparatisták táborát. Valakik nagyon akarták ezt a botrányt, a szálak a Mertkell-Micron tengelyhez vezetnek, ill. a mögöttük álló erőkhöz.

A legközelebbi, immár legitím népszavazáson már meglesz az elszakadáspártiak többsége. Ez volt a cél. A Micron-Mertkell ultraliberális vonal mögötti érdekcsoport pánikba eshetett a rossz német választási eredmények miatt, így áttértek a B tervre, azaz az EU megsemmisítésére, tehát egy új, magállami központi új EU létrehozására, mely mentes lesz az összes ballaszttól, lásd Kelet-Európa, s egyes déli tagállamok.

0 Tovább

Phaidón

Ez az írás beszámoló Szókratész életének utolsó napjáról.

filozófia politikaAz élet és a halál értékéről beszél Szókratlsz, Az ember az istenek tulajdona, így elítélendő a halálba menekvés, húzza alá Szókratész.

Viszont a halál nem más, mint a lélek és a test egymástól való elválása, melynek során az ember egyéniségét tartalmazó lélek nem pusztul el.

Az igaz filozófusnak nem lehet célja a testi örömök élvezete, így számára a halál se tragédia.

Felmerül a kérdés, hogy ha a halál jó, miért nem leszünk azonnal mind öngyilkosok. A válasz: testünk az istenek ingósága, nem dönthetünk felőle mi magunk. Platónnál nem a testnek van lelke, hanem a léleknek van teste, ezt fontos észrevenni, azaz ha a lélek megöli a testet, az egyfajta lopás az istenek tulajdonát képező testtel.

Szókratész barátai elfogadják tényként, hogy a halál a test és a lélek egymástól való elválása, azonban felvetik, hogyan lehetünk biztosak abban, hogy a lélek halhatatlan, hiszen ha ebben nem vagyunk biztosak, akkor semmiképpen se tekinthetjük jónak a halált.

Az első érv az ellentétek egysége. Minden dolog az illető dolog ellentétjéből van, ami pl. nagyobb lesz, az szükségszerűen kisebb volt korábban. Ezen ellentétes állapotok között ellentétes folyamatok vannak: pl. a nagyobb és a kisebb között növekedés és csökkenés zajlik. Ha nem lenne egyensúly az ellentétek közöt, akkor minden azonos állapotba kerülne előbb-utóbb. Ebből következik, hogy mivel az élet és a halál egymás ellentéte, köztük van a meghalás és a születés folyamata,  melyek egymást kiegyenlítik, azaz ami meghal, annak ismét meg kell születnie.

A második érv a már említett visszaemlékezés, mely szerint a tudás már birtokunkban van szüketésünk előtt, arra csak visszaemlékezünk földi életünk során. Itt a példa az egyenlőség: amikor egymáshoz egyenlő tárgyakat, pl. köveket látunk, felelevenedik bennünk az egyenlőség elve, pedig az egyenlőnek gondolt kövek biztosan nem teljesen azonosak egymással, csak megjözelítően egyenlőek. Ehhez azonban szükségszerű, hogy lelkünk létezzen már születésünk előtt is, csak onnan ismerhetjük ezt az absztrakt egyenlőség elvet, a tapasztalatból nem.

De viszont ezzel csak azt bizonyítottuk, hogy lelkünk élt születésünk előtt, azt nem, hogy nem hal meg halálunkkal együtt! Viszont az előző érvvel egyesítve már biztos a következtetés, hiszen láttunk az ellentétek egységéből, hogy ami születik, az meg is hal, s ami meghal, az születik is.

Szókratés elmondja, a világ két részre oszlik, látható és láthatatlanra. A látható örökké változó, mozgásban lévő, az érzékszerveinkkel észleljük, míg a láthatatlan örök és mozdulatlan, melyet lelkünkkel érezzük. Minél tisztább lelkünk a testi hatásoktól, annál könnyebben talál utat a láthatatlan világba, míg ha földi életünk soránk túlságosan elteltünk a testi örömökkel, az megfertőzi lelkünket, így az a halálunk után is a földi élethez, a látható világhoz fog ragaszkodni, abban egyfajta tisztátalan lélekként, rossz démonként fog létezni. A tisztátalan lelkek közül a mértéktelenekből szamarak lesznek következő életükben, az igazságtalanokból farkasok, míg az erényes, de nem bölcselkedő lelkekből méhek vagy hangyák. A bölcsek viszont csatlakoznak az istenekhez, mivel a filozófia hozza meg a felszabadulást a léleknek a testiség börtönből.

Szókratész barátai itt azonban megemlítik ellenérveiket ezzel kapcsolatban.

Az első ellenérv: a lélek olyan, mint egy líra által hallatott melódia, mely harmóniát sugároz, míg a test olyan, mint a líra, így ahogy nem lehet melódia hangszer nélkül, úgy lélek se lehet test nélkül.

A második ellenérv: a lélek biztosan létezik szüketésünk előtt és biztosan tartósabb testünknél, de mi a biztosíték arra, hogy valóban halhatatlan, hiszen lehet, hogy ugyanúgy, bár lassabban mint a test, elveszti életerejét és egy adott pillanatban elpusztul. S sose lehetünk biztosak abban, hogy ez a pillanat nem éppen mostani életünk végén fog bekövetkezni.

Szókratész válasza az első ellenérvre. Ha elfogadjuk, hogy a lélek már tud dolgokat születésünk előtt, akkor a párhuzam a lanttal téves, mivel a lant esetében tényleg nincs önmagában melódia.

Továbbá, ha a lélek önmagában harmónia, nem lehet részese a rossz diszharmóniájának,, ahogy a lant esetében van, akkor ebből az következik, hogy

  • minden lélek egyformán jó, ami nem igaz,
  • nem lehet ellentétben részeivel, ahogy ez a lant esetében van, miközben éppen az ellenkezője az egész: egész életünk során harc van lelkünk és testi ösztöneink között,

tehát ismét bizonyítva lett, hogy nem helyes a lant párhuzam.

Szókratész válasza a második ellenérvre bonyolultabb.

Semmi sem lehet önmaga ellentéte, miközben ezzel együtt megőrzi önazonosságát. A magasság nem lehet alcsonyság, s fordítva, akkor se, ha mindkettő jelen lehet egy konkrét dologban, lásd valaki magasabb egy embernél, de alacsonyabb egy másiknál. Ez nem mond ellent a már említett elvnek, hogy a dolgok egymás ellentétéből vannak, mivel ott konkrét dolgokról beszéltünk, míg itt absztrakt elvekről.

A fenti elv az ellentéteket tartalmazó elvekre is igaz, pl. a tűz és a hó nem ellentétesek, de mivel a tűz mindig meleg, a hó pedig mindig hideg, így a hó nem lehet sose meleg, anélkül, hogy megszűnne hónak lenni.

A fenti példáján: a lélek mindig magában hordozza az életet, így már nem ellentéte a halál, sosem lehet halál. Ami viszont nem lehet halál, azt halhatatlannak nevezzük.

Tehát a lélek szükségszerűen halhatatlan.

Ezek után Szókratész visszatér az eredeti témához, azaz saját halálos ítéletéhez, melynek végrehajtásáig már csak percek maradtak hátra.

Mivel lelkünk halhatatlan, jobban kell aggódnunk lelkünkért, mint testünkért, most is és minden esetben is. Ha nem így lenne, az azt jelentené, hogy a halál mentöőv a gonoszok számára. Viszont mivel a lélek halhatatlan, az egyetlen út számára az, hogy jóvá és bölccsé legyen a lehető legnagyobb mértékben.  Mindent meg kell tennünk tehát azért, hogy megszerezzük az erényt és a bölcsességet életünkben, hiszen a jutalmunk tisztességes és a remény valós.

Az írás vége: a bírósági alkalmazott - nem tudom, helyes-e a hóhér szó - behozza a mérget, amit Szókratész bevesz, majd pár perc múlva békésen meghal. (A halálos ítélet méreg általi halál volt.)

0 Tovább

A metrón

A múlt hónapban lehetőségem volt pár napon belül utazni a budapesti és a szeredőci metrón.

A nyelvi eltéréseket leszámítva és azt, hogy a szeredőci metró szebb (mert újabb) alig tapasztaltam különbséget.

politika politika

Ülnek az emberek, ill. állnak, unott pofával, egyesek igyekeznek szórakoztatni magukat (olvasnak, hallgatnak valamit, babrálnak a telefonjukkal), de mindenkin érezhető a kényszer: nem azért utaznak, mert szeretnének valami kedves helyre eljutni, hanem mert kénytelenek elmenni oda, ahol úticéljuk van.

politika politika

Tapintható a boldogtalanság, az életunottság. Hatalmas elidegenedés mindentől.

Ilyen a létező liberalizmus világa...

0 Tovább

Honnan ez a nyugatellenesség?

Honnan ez az általános nyugatellenesség Kelet-Európában? 30 éve senki se hitte volna, hogy ez lehetséges.

A mai általános kelet-európai nyugatellenesség fő oka gazdasági. Mára kiderült: nem igaz, hogy felzárkózást hoz, ha odaadjuk gazdaságunkat a nyugatnak, sőt az ellenkezője az igaz, ez az állapot lehetetlenné teszi a felzárkózást.

Mert mit mondtak az elején? Mindegy kié a tulajdon, lényeg, hogy adózik, fejleszt, munkát ad. S milyen jó, hogy tőkét hoznak be! Mi a valóság: alig adóznak, mésodrendű dolgokban fejlesztenek, alacsony bérezésű munkákat teremtenek. Mára, az elmúlt majdnem 30 év alatt hatalmas károkat okozott mindez.

A politikai harc alapvetően a fentiek alapján jött létre. S a legérdekesebb: egyszerre több országban, teljesen eltérő módon. A kivétel: a három balti állam, ahol akkora a hisztérikus rettegés Oroszországtól, hogy bármit hajlandók lenyelni a nyugattól.

politika

0 Tovább

bircahang

blogavatar

magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média